Ha minden igaz, akkor az évek óta hanyagolt naplót újra kezdhetem. Amikor régen, nagyon régen megtudtam, mi is az a blog, még nem voltak gasztro bloggerek, meg ilyesmi. Azóta azonban nagyot változott a világ. A blogokból könyvek, akönyvekből televíziós műsor lett. Aki kitalálta ezt a műfajt (Floyd), az az örök vadászmezőkre vándorolt, és az arab lázadásokat a facebookon szervezik. Nem tudom, hogy az irracionálisan felgyorsult világban mennyire érdemes írásra szentelni az időt, ám újra megpróbálom.

One Response to “Üdvözlet”

  • Beke Éva:

    Tisztelt Ügyvéd Úr
    akár praktizál, akár nem, sürgősen meg kell keresnem: tegnap találtam erre a lapra, és a dev.hiteles ügy gondolatai/okfejtése annyira megihletett, hogy egy súlyos ügyben amiben SOKAN TIPRÓDUNK egy budapesti, budai társasházban, megtaláltam a (jogi)megoldást. Az ügy annyira sürgős, hogy segítséget kapjak, ne egy kósza Don Quiote adja elő megint egy közgyűlésen, vagy sírja végig – sajnos, képtelen voltam abbahagyni legutóbb – La Machha lovagjának pedig a BÍRÓNŐ nevezett a tárgyaláson, amikor keresetemnek nem adott helyt (30 nap múlva újra beadhatja, mondta, és hozzátette dörgedelmeit melyek persze nem kerültek jegyzőkönyvbe). Tehát, még tárgyalást sem volt hajlandó kitűzni több magyarul megírt beadványomra pszt szerintem az érdekeltek megkereshették (és erre döbbenetes bizonyítékom van bár erősen érzelmi töltetű).
    Egy-két írásba beleolvastam most, szőlőhegyek … Salföldön “honfoglaltunk” 74-75-ben, én szerveztem az elején akikkel – Somogyi Győzőék – együtt dolgoztunk… aztán gyorsan kiváltam, és a Kossuth u. 9-ben vettem meg a házat kerttel … Szóval, az ott nekem fatornyos hazám …
    De erről most nem, hanem a jogi ügyekről, amelyekből – mert rend az nincs – még van egy halom, szaftosak,mint az ételek a honlapon (ahogy elnézem, egy sem száraz) és TÉNYLEG csak egy IGAZI ügyvédre várnak … Léhmann úrra gondoltam, az Élőlánc köreiben ismerős vagyok bár tudom, őneki aztán nem kell ismeretség, csak tartok tőle, ideje nem volna …
    ———————
    Ott tartottam ma reggel, hogy felhívom az önkormányzatot (a helységnév alapján, mert csak egy cikket olvastam a civilkontroll.hu-n ma már “itt tartok”) hogy hol találhatom meg … de nem, nem, megvárom, hátha válaszol!

    Ilyenkor sok a munka a szőlőben, vajon géphez jön, olvassa a levelet ?

    Szíves válaszáig, tisztelettel üdvözlöm
    Beke Éva

    U.i. Ugye ez a levél nem lesz rajta a honlapon?! remélem …

Leave a Reply for Beke Éva


5 − = kettő