Szeretnék ismételtem egy egri borról szólni néhány szót, mondatot, és az sem véletlen, hogy újra Pók Tamást hozom szóba. Mint már említettem, az utóbbi időben egy 1995-ös Bikavért, illetve egy 1997-es Cabernet házasítást kóstoltam tőle. Mindkettő kellemes emléket hagyott bennem, ugyanis a magyar borok közül nagyon kevésnél élhettem meg azt, a bor nem esett össze, nem öregedett el, egyáltalán élvezhető maradt. A 14-16 éves borok azért már túljutottak a csúcson – legalábbis így ítéltem meg – de azt sem tartom kizártnak, hogy mondjuk jövőre nem mutatnak magukról kedvezőbb képet. Túl könnyű azt mondani, hogy biztosan rosszabbak lesznek.

 

A mai élményt egy Négykezes nyújtotta, melyet a csendes este a teraszon, egy csendes este és egy remek hidegtál kíséretében vettem magamhoz. A tál gerincélt vaddisznóból készült házi kolbász, és egy még barátibb eredetű házi szalámi képezte, így az egri vörösbor korrekt párosítást kapott.

A palack egyenesen az egri pincéből érkezett hozzám, sajnos nem jegyeztem fel, hogy a 2008-as, avagy a 2009-es évjáratot birtoklom, ám az biztos, hogy nem mindegy. Ugyanis a 2009-es évjárat Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon és Franc, illetve Kadarka házasítása, míg elődjében, a 2008-asban, “csak” Kékfrankos, Cabernet Franc és Pinot Noir található. Az általam kóstolt bor nagyon hasonlít a régi-régi Pók Tamás-féle Bikavérhez, így pusztán emlékeimre hagyatkozva feltételezem, 2009-est kóstolhattam.

 

A bor beszerzési árát ismerve annyit mondhatok, ha ez ilyen minőségű, akkor a csaknem kétszer ennyibe kerülő Pajdos vörös ugyan mit tudhat? A Négykezes ugyanis már mindent, ami egy kellemes borozgatáshoz szükséges. Nem vagyok képes arra, hogy az összetevőket elemezzem, kitaláljam, százalékos arányát két pohár bor után megmondjam, és ennek még akkor sincsen értelme, ha esetleg ráhibáznék. Ezt meghagyom más, művelt borszakértőnek és celebnek. Inkább keresem benne a harmóniát, a kellemességet, a fogyaszthatóságot, és a bor – nagyon rövid szellőzést követően – minden elvárásomnak meg is felel.

 

Anno, amikor még Pók Tamás a PPP (Pók-Polónyi Pince) égisze alatt hozta forgalomba borait, olyan magasra tette a mércét, hogy a Monarchia – általa udvariasan állandó útkeresésnek nevezett – időszaka jelentős visszalépést jelentett. Nem feltétlenül minőségnek, hanem arculatban. Ugyanis a Monarchiát – és így a borászhoz köthető kereskedelmi neveket (pl. Rapsody in Red) – továbbvivő Kovács Nimród néha túlömlő magabiztossága nem illett a visszafogott, néha magát alábecsülő, magában talán kevésbé bízó Pók Tamáshoz.

 

A mostani bor jelentős és értékes visszakanyarodást jelent számomra az eredeti értékekhez, így a bor nem egyszerűen egy bor, hanem a Bor. Amiért érdemes a dugót megszagolni, felmérni illatát, majd a bort az agy legrejtettebb zugáig ható módon memorizálni. Engem nagyon kellemes emlékek kötnek a régi pincéhez, kíváncsi vagyok, az “új” hely milyen hatással lehet. Remélem, egyszer képes leszek időt szakítani egy látogatásra.

 

Legközelebb jöhet a Pajdos, és a végén a Leányka, melyhez passzítok két különböző évjáratból származó Zengő és Leányka házasítást is. Ezzel azonban feltétlenül megvárom öcsémet is. Azt nem lehet kihagyni…

 

Ja, és miért Pók Tamás kezei szerepelnek a címben? Csupán azért, mert a bor címkéjén nyomot hagytak. A teljes történetért érdemes felkeresni a borász honlapját!

 

 

 

Leave a Reply


hat × = 6