Az AB határozata az alábbiakat tartalmazza:

 1.1. A Tv. tárgyi hatálya minden, 2004. május 1. napja és 2014. július 19. napja között kötött deviza és forint alapú fogyasztói kölcsönszerződésre (a 2014. október 15-én hatályba lépett törvénymódosítást követően ezek mellett a deviza szerződésekre) kiterjed.

Csakhogy az idézett rendelkezés nem így szól, hanem így:

Az 1. § (1) bekezdés szerint a törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

Az apró csúsztatás szinte alig vehető észtre, de számomra ez fontos, mert a felperesek jogállítása szerinti ügylet nem tartozik a tv és az AB határozat hatálya alá.

 [45] Ami a deviza alapú kölcsönszerződéseket illeti, általánosságban megállapítható, hogy azok hosszú időtartamra szóló (tartós), nagy kockázatú jogviszonyok.

Egy szerződés esetében csak akkor lehet általánosságban megállapítást tenni a szerződés tartalmát illetően, ha a megállapítást tevő személy, legalább az egyik szerződő fél akaratát ismeri. A peres praxisban eddig nem láttam olyan pénzintézeti nyilatkozatot, mely lefedte volna az AB kijelentését. Jómagam pedig nem csupán az ilyen jogviszony létét tagadom, hanem annak lehetséges tartalmát is.

Piaci bevezetésüket megelőzően ezek tartalmával, rendes vagy rendellenes lebonyolódásával kapcsolatosan sem az ilyen pénzügyi terméket értékesítő bankok és más pénzügyi intézmények (pénzügyi szolgáltatók), sem az ezeket igénybe vevő adósok nem rendelkeztek kellő tapasztalattal.

A „pénzügyi termék” nem szerződés. A „termék” legfeljebb egy szerződéses ajánlat lehet. Ajánlatot piacilag bevezetni nem lehetséges. Azt azonban nem vitatom, hogy szerződéses ajánlatát az összes pénzintézet összehangolva, igen nagy számban tette meg. Ez az ajánlat azonban nem jelent azonnal jogviszonyt.

Az egyes perekben a bankok tényállítása egyöntetűen az, hogy nem a bank, hanem a fogyasztó tett ajánlatot. Márpedig ebben az esetben az AB megállapítása nem meglapozott, az elnagyolt, felületes.

Az AB kijelentése nem lehet axióma, ugyanis arra semmilyen tény, tapasztalat, bizonyosság nem szolgált alapul.

Érdekes módon, az AB határozata sokkal „hátrébb” kitér a kérdéskörre:

 [122] Az Alkotmánybíróság jelen üggyel összefüggésben megjegyzi: A „deviza alapú” szerződés fogalmát számos jogszabály használja, definíciót azonban – a vizsgált Tv.-en kívül – csak két hatályos jogszabály, – a régi Hpt.-vel megegyezően – a Hpt. [267. § (1) bekezdés], illetve a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet [2. § (1) bekezdés 2. pont] – ad egymással nem teljes összhangban. A jogszabály-alkotói következetlenséget – és a részben ebből is fakadó jogalkalmazói jogbizonytalanságot – észlelve a 6/2013. Polgári jogegységi határozat indokolásának III. 1. pontja részletesen elemzi a deviza alapú szerződések jellemzőit.

 [123] Kétségtelen tehát, hogy a Tv.-ben használt fogalom értelmezésre szorul, azonban „[a] bírónak [...] nem elegendő önmagában a jogbiztonság elvének részét képező normavilágosság követelményének sérelmére hivatkoznia sem azon az alapon, hogy nem tudja megállapítani az ügyben alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseket, sem azon az alapon, hogy nem tudja azokat egyértelműen értelmezni {28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [36]}. A norma megszövegezéséből fakadó nehézségek „csak ott vetik fel a jogbiztonság sérelmét, és válik elkerülhetetlenné a norma megsemmisítése, ahol a jogszabály eleve értelmezhetetlen, és ez alkalmazását kiszámíthatatlanná, a norma címzettjei számára előreláthatatlanná teszi {3106/2013. (V. 17.) AB határozat, Indokolás [10]}.

Azaz a jogalkotót terhelő felelősség, hogy csapodár módon dobálta egymásra úgy a fogalmakat, hogy azt soha nem kodifikációs munka, hanem napi politikai-, gazdasági-, vagy magánérdek határozta meg

 

De térjünk vissza a határozat elejére:

A nemzetközi kereskedelmi gyakorlatban ismert az ún. „elnehezedési klauzula” (Hardship clause), amely arra kötelezi a feleket, hogy tárgyalják újra a szerződést, ha az említett klauzulában meghatározott körülmények (pl. a jelentős árfolyamváltozás) bekövetkeznek. Ez a klauzula a felek közötti érdek- és értékegyensúly és ezáltal az ügylet fenntartását segíti elő, különösen a hosszú távú, nagy kockázatú szerződések esetén. Deviza alapú kölcsönzés – a kirovó pénznemtől eltérő lerovó pénznemben történő teljesítéssel – a bankok egymás közötti gyakorlatában nem volt ismeretlen, ezeket azonban csak nagyon rövid (napokban, hetekben, kivételesen hónapokban meghatározott) időszakra kötötték, az árfolyamváltozás felső limitjét (mint megszüntető feltételt) is kikötve. Ilyen vagy ezekhez hasonló, a gyengébb feleket (a termék „fogyasztóit”, az adósokat) védő garanciális feltételeket ezek a szerződések általában nem tartalmaztak.

Fenti érvelés ugyancsak pontatlan. A deviza alapú kölcsönszerződés nem értékállósági kikötés, a deviza alapú szerződésre nem vonatkozik a clausula rebus sic stantibus elve. A deviza alapú szerződés egy gyűjtőfogalom, de mögötte a feltételeket alkalmazó fél szándékát kell megvizsgálni. Álláspontom szerint a szándék megvalósítása, elvi megvalósíthatósága a jogalkotó szándékával ellentétes, az jóerkölcsbe ütköző. Márpedig ha az ilyen ügylet érvénytelen, akkor arra nem lehet egyéb jogelvet vonatkoztatni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Amiről az AB beszél, az a számviteli illesztést megvalósító pénzügyi mögöttes ügyletek jellemzése. A swap ügyletek kapcsán figyelt devizacserék ugyan kölcsönügyletek, de azok nem deviza alapúak, hanem deviza ügyletek. Ez olyan csúsztatás, mely mindenképpen kirívó.

 Köztudomású, hogy a 2008–2009-es globális pénzügyi válságot követően az ilyen szerződések több százezres nagyságrendben tartósan és súlyosan elnehezültek. Háztartások tömege került nehéz élethelyzetbe, családok tízezreit fenyegette a kilakoltatás stb. A probléma negatív következményeit a társadalom, a nemzetgazdaság egésze viseli, ezek kezelése, orvoslása bírói úton (az individuális jogvédelem keretében) nem volt lehetséges. A Kúria 6/2013-as PJE határozatában nyíltan így foglalt állást és a jogalkotói beavatkozást sürgette. Kifejtette, hogy a bírói szerződésmódosítás nem alkalmas jogi eszköz arra, hogy„társadalmi méretű gazdasági változásoknak azonos típusú szerződések nagy tömegét hasonlóan – csak az egyik fél számára hátrányosan – érintő következményeit orvosolja. Ha ezeket a hátrányos következményeket a jogalkotó bizonyos körben jogszabállyal rendezte, a jogalkotói beavatkozás e körben az egyedi bírói mérlegelést kizárja.” A probléma kezelése mindhárom hatalmi ágnak, a pénzügyi intézményrendszernek, az adósoknak és az egész társadalomnak is egyre sürgetőbb elemi érdeke. A kormány kérésére a szerződések módosítása révén megvalósítható, törvényhozó általi beavatkozás alkotmányos kereteit az Alkotmánybíróság – fenntartva és megerősítve a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatban kimunkált elveket – a 8/2014. (III. 20.) AB határozatában jelölte ki.

 

Az érvényesen létre nem jött szerződések nem tudnak elnehezülni. A problémát kezelni ugyan lehet a jó gazda gondosságával vezetett államháztartási, és jogállami keretek között, de egy szerződés semmissége, érvénytelensége a törvény szava szerint valósul meg. Az érvénytelenséget kezelni nem lehet. Az fogalmilag kizárt. A bíróság az érvénytelen szerződések kapcsán a felpereseknek jogvédelmet ad, nem a problémát kezeli.

Azaz a Kúria jogosan sürgette a jogalkotói beavatkozást. Ám senki nem gondolta azt, hogy a jogalkotó belenyúl egyes szerződésekbe, a törvénykezés kívánalma az volt, hogy a peres tapasztalatok alapján megkövetelt bizonyítást egyszerűsítse le a törvényhozó egy vélelemmel. Más kérdés, hogy a vélelem olyan tisztességtelenségre vonatkozott, mely nem feltétlenül jelenhetett meg általános szerződéses feltételként a szerződés részévé váltan. A vélelem valóban a perbeli bizonyítást egyszerűsíti le.

Az én jogászi igényem arra vonatkozhatna, hogy a jogalkotó ismerje fel a banki magatartás turpis voltát, és az asztalról lesöpört korábbi AB határozatok szellemiségének fényében ítélje meg a jóerkölcsbe ütközést. Ám az AB munkája, szellemisége pont nem a jogállamiság irányába hat, így elvárásom pusztán formai. Ám az is igaz, hogy a 12/2013. (V.24.) AB határozat alapján a 801/B/2002. AB határozat indokolásában foglalt teljes jogelméleti levezetés helyálló, és alkalmazható. És ezt az AB mostani érvelése legalább megerősíti.

 

1.2. Mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazás felismerte a fogyasztói kölcsönszerződésekkel – elsősorban a deviza alapú szerződésekkel – kapcsolatban az elmúlt egy évtizedben felmerült problémákat, és a saját eszközeivel megpróbálta kezelni azokat. A jogalkotó értelemszerűen jogszabály-módosítás útján (ld. pl. a régi Hpt. 210–210/A. §§-ainak módosításai), illetve új jogszabályok alkotásával (pl. végtörlesztés, árfolyamgát bevezetése) avatkozott be, és kívánta az adósok pénzügyi helyzetére kedvezőtlen hatásokat ellensúlyozni, illetve a jövőre nézve kikerülni.

 

A végtörlesztés „intézménye” a legklasszikusabb olyan jogalkotói intézkedés, melynek nincsen hatása a kötelmekre. Ugyanis ha egy kötelem nem jött létre, akkor a jogalkotó nem határozhatja meg egyik fél jogát és kötelezettségét, hiszen érvénytelenség esetén nem lehet szó jogkövetkezményről. A törvényalkotó pedig a felek szándéka ellenére nem hozhat létre jogokat és kötelezettségeket.

A Ptk. ugyan ismeri a szerződéskötési kötelezettséget, melyet törvény ír elő, azonban a fogyasztói kölcsönszerződések körében ez értelmezhetetlen. Azaz a törvényalkotó szimplán politikai indítékból, barbár módon alkotott jogszabályokat, melyek joghatása erősen megkérdőjelezhető.

A szerződő felek konkrét jogvitáinak eldöntése a bíróságokra hárult, a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében végül több, a bíróságokra kötelező jogegységi határozat is született (6/2013. Polgári jogegységi határozat, 2/2014. Polgári jogegységi határozat). Ennek a folyamatnak a végén került sor arra, hogy a törvényhozó – a végrehajtó hatalmi ág kezdeményezésére – a bíróságok ítélkezési gyakorlatának és a jogegységi határozatokban kialakult álláspontnak a figyelemmel kísérése és elemzése után a Tv. megalkotása mellett döntött, jogszabályi (törvényi) szintre emelve a bíróságok joggyakorlatát. Az alkotmányos kereteken belül a vizsgált Tv. célja nem a szerződések módosítása, hanem a PJE határozatokból származó egyes követelmények általános érvényre juttatása, továbbá a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő további kormányzati intézkedések előkészítése.

Az AB határozata a politikai elitnek történő megfelelési kényszert követően – mintegy önmagát cáfolva tért vissza a konkrét jogvitákhoz. Ám az már megint nem igaz, hogy a bíróságok joggyakorlatát emelte törvényi szintre. A praesumptio iuris et de iure nem a törvénykezési gyakorlat törvényi szintre emelése.

Azaz jelen AB határozatnak majdnem pont úgy nincsen semmi értelme, mint a Kúria alapul szolgáló jogegységi döntésének.

 [66] A Tv. alapján a keresetindításról a címzettek maguk dönthettek (a korábban már ismert PK vélemény és a PJE határozat tartalmának ismeretében is), azonban az is kétségtelen, hogy a perindítás elmaradásának következményei – arra figyelemmel, hogy nemcsak konkrét perekben vitássá tett, hanem általánosan valamennyi szerződést érintenek – azonnaliak és viszonylag súlyosak voltak az érintettekre. Jogi helyzetüket jelentős mértékben befolyásoló döntésük meghozatalára a pénzügyi intézményeknek a jogalkotó viszonylag rövid felkészülési időt biztosított. A Tv. ugyanis vitathatatlanul jelentős változást idézett elő a fogyasztói kölcsönszerződések alanyainak a helyzetében: a felállított törvényi vélelem lényegében megfordította a szerződések alanyainak a pozícióját, hiszen ettől kezdve a pénzügyi intézményeknek kell – rövid, jogvesztő határidőn belül – pert indítva arra hivatkozniuk, s azt bizonyítaniuk, hogy a vitatott szerződési kikötések megfeleltek a Tv.-be átírt elveknek, s ezáltal nem voltak tisztességtelenek. Ezt egy viszonylag hosszú időszak alatt – 2004. május 1. és 2014. július 19. napja között bármely időpontban – alkalmazott általános szerződési feltételeik vonatkozásában kellett megtenniük. Ugyanakkor a törvényi vélelem kizárólag az egyoldalú kamat-, díj-, illetve költségemelést lehetővé tevő szerződéses kikötéseket érintette, mely az általános szerződési feltételeken belül egy kisebb, pontosan körülhatárolt rész. Ezeknek az elemeknek a beazonosítása még egy hozzávetőlegesen 10 éves szerződéses időtartamot tekintve sem okozhat olyan problémát, amely a keresetindítási határidő megtartását ellehetetleníti. Továbbá a Tv. pontosan meghatározta, hogy mely – a PK vélemény és a jogegységi határozat alapjául szolgáló konkrét perekben az egyes szerződésekre már általánosan érvényesített – elveknek kell megfelelniük az érintett kikötéseknek [4. § (1) bekezdés a)–f) pont]. A kritériumok egy része nem enged mérlegelést (pl. b) pont: van-e ok-lista, s ha igen, taxatív vagy példálózó jellegű felsorolást tartalmaz), míg más kérdések megítélése a bíróság mérlegelésére van bízva (pl. a) pont: a fogyasztó számára világos, érthető-e az általános szerződési feltétel megfogalmazása). A bíróság meggyőzésére irányuló érvelést – a szerződési kikötések részletesebb elemzését – lényegében csak ezen utóbbi elemek vonatkozásában kellett előterjeszteni.

Nos, ez az érvelés megint abból indul ki, hogy a perekben és az AB határozatban érintett általános szerződéses feltételek a szerződés részévé váltak. Ha ugyanis azok nem épültek be a felek konszenzuál szerződésébe, akkor egy elméleti feltevés – rejtett fenntartás – vizsgálata lehetetlen, azt egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni. Más kérdés, hogy a jogalkotó a tisztességes piaci magatartás és a fogyasztóvédelem kapcsán idejében felismerhette volna a tilalmazott magatartást, de mind a mai napig erre nem volt hajlandó.

Másfelől a jogszabályok eddig is pontosan tiltották a konkrét magatartásokat, nem kellett ezért az AB elé rohanni. Gondoljunk csak bele, 12.000 per került felfüggesztésre. Januárban folytathatunk mindent tovább. Ám a perek nagy kérdése kötelmi jogi alapú, nem fogyasztóvédelmi. Azaz sikerült a perek időtartamát fél évvel kitolni, mely miatt az államot súlyos felelősség terheli. Ettől eltekintve a következmény adott, a problémát csak elodázzák.

Ezt maga a jogalkotó is pontosan tudja:

 [130] Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az igazságügyi miniszter tájékoztatása szerint mintegy 1,8 millió polgári peres eljárás megindításával kellett volna számolnia a jogalkalmazónak (és a jogalkotónak), ami – az évente átlagosan 160.000 megindult polgári alkotmanybirosag.hu peres eljáráshoz viszonyítva – olyan ügyteher növekedést eredményezett volna, mely hosszú időre megbénította volna az igazságszolgáltatást. Az a törvényhozói beavatkozás tehát, mellyel igen nagy számú egyedi per néhány sui generis eljárás lefolytatásával kiváltható, úgy hogy a pénzügyi intézményeknek is lehetőségük van a vélelem megdöntésére és ezzel párhuzamosan a bíróságok működése sem lehetetlenül el, nem tekinthető a jogbiztonság követelményét sértő állami beavatkozásnak.

 

Térjünk vissza a sorrendiséghez:

 [76] A konkrét esetben a kérdés tehát az, hogy a fogyasztói kölcsönszerződések egyes kikötéseinek a tisztességessége, illetve tisztességtelensége a Tv. hatályba lépése előtt létrejött jogviszonyokat illetően másként volt-e megítélhető, mint a Tv. hatályba lépését követően.

 [80] Az európai civilizáció egyik pilléreként is számon tartott római magánjogból kétezer év óta ismert és bevett a contra bonos mores elve, mely szerint a jóerkölcsbe ütköző jogügylet semmis, ahhoz joghatás nem fűződhet. Az elvet a mintaként is szolgáló francia, osztrák, német magánjogi kódexek törvényi rangra emelték (Code civil Art. 1131. és 1132.; Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch § 878.; Bürgerliches Gesetzbuch § 138.), Magyarországon az első versenytörvény (1923. évi V. törvénycikk 1. §), majd Magyarország Magánjogi Törvényjavaslata (Mtj.) 956. §-a iktatta be (1928-ban). Következtetésként ebből levonható, hogy az erkölcstelen ügylet tilalma az európai közös alkotmányos hagyománynak és a magyar történeti alkotmánynak is szerves része, alapvető értéke.

 [81] Ezzel a fejlődési folyamattal összhangban a régi Ptk. 4. § (1) bekezdése a magánjog egészének alapelveként monda ki, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A régi Ptk. 5. § (1) tiltotta a joggal való visszaélést. Ilyennek minősült a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, különösen ha a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne. A contra bonos mores elv a régi Ptk. 200. § (2) bekezdés 2. mondataként így szólt: „Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközik”. A régi Ptk. 209. § (1) bekezdése kimondta, hogy tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. Ugyanennek a szakasznak a (2) bekezdése megállapította, hogy a feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát.

 [82] Tartalmilag a régi Ptk-val megegyező szabályozást tartalmaz az új Ptk. 1:3. § (1) bekezdése, az 1:5. § (1) bekezdése, a 6:96. §-a, valamint a 6:102. § (1) bekezdése.

 [83] Ezt az egyértelmű és töretlen jogfejlődést tartalmazza immár alkotmányos értékként az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdése: „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.”alkotmanybirosag.hu

 [84] A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tptv.) 2. §-a kimondja, hogy tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a megrendelők, vevők, igénybevevők és felhasználók (a továbbiakban együtt: üzletfelek), illetve a versenytársak törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni. A Tptv. 21. § a) pontja értelmében tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen: az üzleti kapcsolatokban – ideértve az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is – tisztességtelenül vételi vagy eladási árakat megállapítani, vagy más módon indokolatlan előnyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni.

 [85] A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 3. § (1) bekezdése szerint tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. A 3. § (2) bekezdés a) pontja szerint tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el.

 [86] A fenti történeti jogfejlődésből, alkotmányos és jogszabályi környezetből az a következtetés vonható le, hogy a Ptk.-nak mint lex generalisnak a tisztességességre vonatkozó generálklauzuláját konkretizálják a lex specialisnak minősülő ágazati törvények. Az ágazati törvényekben megjelenő speciális előírások mögöttes jogaként a régi és az új Ptk. szerződési feltételek tisztességtelenségét tiltó általános rendelkezése mindvégig alkalmazandó maradt. A Tv. tehát új jogszabályi környezetet – visszaható hatállyal – nem teremtett. Ez alól kivételt az az eset jelenthetne, ha megállapítható lenne, hogy a Tv. valamely más jogszabály által korábban előírt szerződési feltétel tisztességtelenségének a vélelmét állítaná fel. A régi Ptk. 209. § (5) [2009. július 1-t követően (6)] bekezdése kimondta ugyanis, hogy nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg. A bírói kezdeményezésben a pénzügyi intézmények éppen arra hivatkoztak, hogy a régi Hpt. 210. § (3) bekezdése felhatalmazást adott az egyoldalú szerződésmódosításra azzal, hogy „a kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt csak akkor lehet egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani, ha szerződés ezt – külön pontban – a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi”.

Érdekességként kell megállapítani, hogy a fenti érvelést 2009 óta minden esetben tartalmazza Dr. Marczingós László ügyvéd érvelése, azonban eddig egyetlen bíróság sem vállalta a szakmai felelősséget azért, hogy helyesen alkalmazza a régi joganyagot.

Az AB határozatának indokolásával pont az a baj, hogy maga sem hajlandó észlelni a jóerkölcsbe ütközést, hanem elkendőzi a problémát. Annak ellenére, hogy az alábbiakban megjeleníti a helyes érvelést:

 [98] Mindezek mellett további érvként az Alkotmánybíróság utal még néhány határozatára. Egy nyitott, az absztrakció magas szintjén megfogalmazott generálklauzula – mint jelen esetben a tisztességesség követelménye – minden esetben értelmezésre szoruló jogfogalmat jelent. A generálklauzulák jogrendünk integráns részét képezik, ugyanúgy, mint a részletező, alkotmanybirosag.hu kazuisztikus normák (801/B/2002. AB határozat, ABH 2008, 1899, 1904.). A 847/B/1996. AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „[a] jogalkotóknak a normavilágosság követelményeinek megfelelő jogszabályszöveget kell kibocsátaniuk. A jogalkotó feladata az, hogy a jogi szabályozás körébe vont életviszonyokat megfelelő rendelkezésekkel szabályozza. Az már egyfelől az életviszonyok, másfelől a szabályozás jellegétől függ, hogy a rendelkezés ad-e mérlegelési vagy értelmezési jogkört a jogalkalmazó szerveknek vagy sem. Esetenként a jogi szabályozás zárt, tételes felsorolást tartalmaz, amelyet a jogalkalmazó szervek nem bővíthetnek. Előfordulhat azonban, hogy a szabályozni kívánt társadalmi viszonyok annyira sokrétűek és változatosak, hogy az említett szabályozási mód alkalmazása szóba sem jöhet. Ilyenkor a jogszabály vagy tartalmi ismérvek alapján határozza meg a személyek, tárgyak, szolgáltatások ama körét, amelyre valamely rendelkezés irányadó, vagy példálózó felsorolást foglal magában.” (ABH 1996, 644, 645.) Az 55/2001 (XI. 29.) AB határozatában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta továbbá, hogy bizonyos esetekben éppen nem a részletező, hanem az általános, keretjellegű szabályozás segíti elő a jogbiztonságot. „A [...] jogszabályok világossága, áttekinthetősége érdekében célszerű, ha a törvényhozó kerüli azoknak a helyzeteknek a teljes körű felsorolását, melyekre a jogszabály adott rendelkezését alkalmazni kell; az életviszonyok folytonos alakulása, változásai következtében e helyzetek kimerítő felsorolása reménytelen vállalkozás volna. Ha pedig újból és újból kiderülne, hogy a törvény hatályát ki kell terjeszteni olyan helyzetekre is, melyekre a törvényhozó eredetileg nem gondolt vagy nem gondolhatott, ez a sorozatos törvénymódosítások kényszere folytán az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság egyik elemére, a jogbiztonságra nézve jelentene veszélyt.” (ABH 2001, 442, 461.)

avagy

 [101] Ezeket a rendelkezéseket is alapul véve mondta ki az Európai Bíróság a C-26/13. számú ügyben (Kásler-ügy), hogy „a szerződési feltételek átláthatóságának a 93/13 irányelvben alkotmanybirosag.hu foglalt követelménye nem korlátozható kizárólag azok alaki és nyelvtani szempontból érthető jellegére. Éppen ellenkezőleg [...] mivel a 93/13 irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon az elven alapszik, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van többek között az információs szintje tekintetében, az átláthatóság e követelményét kiterjesztő módon kell érteni.” (Indokolás 69, 70. bekezdések)

 [102] A fogyasztót tehát a szerződéskötés során olyan helyzetbe kell hozni, hogy megfelelően fel tudja mérni az általa vállalt kötelezettségeket, az szerződéskötést követően esetlegesen bekövetkező körülményváltozásból eredő többletkötelezettségeket, azok keletkezésének indokait, a kötelezettségváltozás várható mechanizmusát és annak lehetséges mértékét.

 

Összességében elmondható, hogy az AB döntése jogelméleti érvelésemet megerősíti.

One Response to “Az alkotmánybíróság releváns döntésének kritikája a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény kapcsán.”

  • Viktor Gadányi:

    Tisztelt Ügyvéd Úr!
    Idézet az Országgyűlés Alkotmányügyi bizottságának jelentéséből(2012.febr):
    “2.A bankrendszer felelőssége:
    A hazai bankok úgy emelték a lakossági szektor devizahitelezését növekedési versenyük központi termékévé, hogy kezdetektől tisztában voltak a kockázatok aránytalan megosztásával.A kidolgozott szerződéses megoldások eleve abból indultak ki, hogy jelentősebb sokkok vagy rendszerszintű problémák fellépése esetén azokat az ügyfelekre – kritikus tömeg elérése esetén rajtuk keresztül az aktuális kormányra – lehessen továbbhárítani.Tették mind ezt annak tudatában, hogy az ügyfelek elsöprő többségének nyilvánvalóan nem álltak és nem is állhattak rendelkezésér olyan eszközök, amelyek segítségével e kockázatokat fedezhették volna.A moral hazard fogalmát ez a magatartás biztosan kimeríti.Az ügyfelek kockázati tájékoztatása a formális előírásoknak ugyan megfelelt, de a ténylegese fennálló információs aszimmetriák felszámolása tipikusan nem is állt a bankok szándékában.”

Leave a Reply


4 − = nulla

Legutóbbi hozzászólások
2020. június
H K S C P S V
« ápr    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
Don Marcello