‘Utazások’

Crepon14Kis romantika. Kis öröm, kis bánat. Olyan nagyon francia. Tulajdonképpen vidám történet lesz a következő:

Crepon1Normandiában korábban soha nem jártam. Két erős vonzereje van: először is nincsen nagyon meleg, nem hiába a Csatorna, a tenger, az óceán, attól függ, merre jár az ember. Másrészről kulturálisan annyira erős a vonzereje, hogy egyszerűen kihagyhatatlan: szinte felülmúlhatatlan építészeti emlékek, vastag történelem, érdekes emberek, nyugodtan hullámzó táj, és az indokok sora a messzeségbe vész el.

 

Nem foglaltunk előre szállást. Mert ugyan miért is. Ez az utazók élménye, kihívása, avagy a balfékek sorsa. Mikor mit ad az isten. De honnan lehet tudni, hová sodorja az embert a sors. Vannak, akik befizetnek egy last minute kairói útra, mert az a biztos, és panaszt jelentenek be, amikor az utcán tankok törik meg a csendet. Vannak olyanok, akik elutaznak Tunéziába és a kedvező árú szálloda standján nyugodtan élvezik, hogy 10 méterre mellettük ömlik a tengerbe a tisztítatlan szennyvíz. És vannak olyanok is, akik bármelyik szállodában kifizetik az éppen adott szobát. Én egyik sem vagyok, lehetek. A vérprofik már rendelkeznek tapasztalattal, és ügyesen kisasolják a „jóárusított” kis családi szállásokat, melyek tényleg kifogástalanok, ahogyan utólag már látom.

 

Én – jobb híján – szereztem egy Chateau katalógust, mely kimerítő részletességgel sodorja fel az összes francia recsegő-ropogó, szellemjárta kastélyt, kúriát, majorságot, eldugott lyukat a világ pereméig. Nehéz kérdés ugyanis ez a szállás-ügy, hiszen a normandiai hotelek iszonyat drágák. Nem csak úgy, hanem tényleg nagyon. Nagy az igény, kevés a hotel, vagyonos az utas. Magyar gyerek odáig már nem hajtja a marhákat…

Crepon2Crepon3

Tényleg sorsszerű, hogy rátaláltunk Crépon falucskára, mely csodás környezetben feküdt. Mezőgazdasági területeken keresztül autóztunk apró települések között. Kicsit magasabb pontokról már láttuk a tengert is. Kiderült, hogy a keresett falu tulajdonképpen mindhárom egykori gazdaságát, majorját szállodává alakították át isten tudja milyen régen. Minden szoba foglalt természetesen, milyen is lenne a szabadságolások idején? Sokan úgy érvelnek, hogy minden francia a Riviérára utazik, csak akkor nem tudom, hogy a hotelt elfoglaló franciák kicsodák? Persze, abba bele kell gondolni, a D-nap eseményei miatt eleve annyi az amerikai, hogy újra elfoglalhatnák Normandiát, de akkor is renonc az egész, nem ér, hogy nincsen szállás!

 

Crepon4A Ferme de la Ranconniere vezetője előtt sírósra fogtam magam, ha nincs is szoba, legalább egy szalmazsákot biztosítson kettőnknek a fogadó kamrájában, de azért azt nem gondoltam volna, hogy szavamon is fog! Ha nem is szó szerint kellett szalmán aludni, de azért a galambdúc kincsek ellenében történő kiadása kicsit zsenántnak tűnt. Nem volt mit tenni, felvonszoltam a sok száz éves épület lépcsőin a bőröndöket a tetőtérbe, ahonnan még mehettünk egy kicsit feljebb…

 

Crepon11A bal oldali kép semmit nem mond az épületegyüttes valódi nagyságáról és jelentőségéről, ám csak itt van egyáltalán felirat, hogy miről van szó. A többi épületrész teljesen privátnak tűnik, szinte be sem mer lépni az ember.

Ősi építmények ezek, talán már említettem korábban, a házak nagy részét rendesen megbombázták a partraszállás során, ám a franciák voltak szívesek kövenként visszaállítani az eredeti állapotot. Majd később mesélek róla, hogy a jelentős katedrálisokat milyen fantasztikusan építették újra gyakorlatilag kavicsonként, nulláról. Hihetetlen!

 

Crepon9Crepon8A ajtó a vállam magasságáig ért. előre toltam a két bőröndöt, majd kint megálltunk, hogy most mi lesz. Átléptük a cuccot és lefeküdtünk az ágyra. Lábban behúztuk a bőröndöket és a szél becsapta az ajtót. Kiderült, hogy van egy lépcső még felfelé, így négykézláb felmentem és úgy röhögtem, hogy nem bírtam felegyenesedni. Egy még kisebb szobában két „lóca”. Azon kívül semmi.

Kijelentettem, hogy én márpedig itt fogok aludni. Ha összetolom a két ágyat és széttárom a kezeimet hanyat fekve, akkor a tenyereim kilógnak az ablakokon. Ám párom követelte, hogy osztozzam a sorsában, ha a famennyezet leszakad, akkor együtt leljük halálunkat, nehogy már csak úgy ráessek a gerendákkal együtt. Mert ugye bármelyikünk is hal meg, ő akkor is férjhez megy…

Crepon12Crepon10

Letudtuk az estét, végül is nem vont gond. Ki kell jelenteni, hogy kicsinek kicsi, de műszakilag kifogástalan volt minden. A fürdő például 5 csillagos minőségű volt. Másnap persze kaptunk egy rendes szobát, ám le kell szögezni, nem mindenkinek jön be a favázas szerkezet, a sok százéves küllem. Romantikusnak tényleg romantikus, de egy új építésű szálloda azért más. Nem is igazán lehet összehasonlítást tenni.

Crepon13Crepon7

A fogadónak természetesen volt egy remekbe szabott étterme, amelyet nem lehetett kihagyni. Olyan öltönyös viseletes hely volt. Az asztalhoz kísérték a vendéget, a hölgy alá tolták a széket. Aperitif, s’il vous plaît, of course Calvados. Deux cents, de ha már kihoztad a kétszer négy centet, akkor megiszom, végül is csak 8 euró egy pohárka. Mondjuk nagyon finom. Az előétel annyira kifinomult – sajnos nincsenek képeim – hogy a snidlinges joghurtot a növény szárán kell felszívni. Nem kis bravúr, azóta is szenvedek vele, de nem jön össze, az összes énekesmadár rajtam kacag folyamatosan. A kagylót elkerülöm, van helyette nyúl és minden, ami szemnek, szájnak ingere. Nagyon korrekt burgundi vöröset iszunk a vacsorához, naturellement Pinot Noir, és így csorognak a percek, amíg egyszer csak a párom ráharapott egy hanyag eleganciával elpottyantott fekete borsra, és kettétörött az egyik hátsó őrlőfoga. Mondanom sem kellett, a frász kitört minket, oda lett a vacsora varázsa, és eldöntöttük, ha fene fenét eszik is, Mont Saint Michel akkor is meglesz, ha minden kötél szakad – okosan kifizettük a szállást előre, mert pedánsak akartunk lenni.

 

Crepon6Crepon20

A bal oldali képen remekül látszik a csigalépcső, mely kidomborodik a falazatból. A tőle jobbra lévő ablakocska a fürdőé, míg a többi nyílászáró a két szinten lévő szobácskáé. Nem igazán van jelentősége a szállások bemutatásának, de ez annyira poénos, hogy nem lehetett kihagyni.

Mindent összevetve, a fogadó szuper! És még akkor nem ejtettem szót a kertről, mert ugye, az fontos dolog. Az éghajlat optimális a hortenziáknak, melyekben tobzódnak, loptunk is egy hajtást, ám nálunk nem megyünk vele sokra. A tenger, illetve az óceán közelsége miatt nincsenek nagy hőmérsékleti ingadozások, és rengeteg a csapadék. A hortenzia nincsen kitéve nagyon magas hőnek és napsugárzásnak, ráadásul a föld általában savas. Ám emellett pompás bokrokat, virágokat kombinálnak. Öröm sétálgatni a gyalogsétányokon. Talán még lesz képem más városkákból.

 

Crepon30

 

Vernon7A Szajna partján elterülő Vernon városka igen régi hagyományokkal büszkélkedhet. A település neve és az azt uraló család neve összeforrt Anglia normann meghódításával. Gondoljunk csak bele, 1066-ban Salamon király uralkodik nálunk (1063-1074) és igen jól elvagyunk azzal, hogy a Német-római Birodalom apróbb határvonali feldúlását követően igyekszünk kivédekezni 10 éves királyunkkal (I. András fia) IV. Henrik császár támadásait. Érdekes, hogy Salamont pont IV. Henrik jelenlétében koronázzák meg Fehérvárott.

Délen a velencei dózse, nyugaton a csehek, keleten pedig a besenyők és kunok ellen védekezünk. A legszebb azonban az, hogy a bizánciaktól foglaljuk el Nándorfehérvárt, melyet azok hamar visszafoglalnak, majd mi ismét támadunk. A magyar királyság szinte semmi mással nincsen elfoglalva, mint határai védelmével, ám Salamon király és Géza herceg egymással is csatázik. A későbbi szent László király – azaz akkor csak László herceg, azonban már a hadtörténelem apró részletévé válik, amikor hadat visel keleten.

 

Vernon2Géza legyőzi Salamont, Gézát megkoronázzák, és VII. Mihály bizánci császártól abroncskoronát kap, mely a mai szent Korona alsó részét képezi, gyakorlatilag ennek fejében Bizánc visszakapja tőlünk Nándorfehérvárt.  Királyunk a besenyőket letelepíti a Hanságon. Koránt sem dőlt el tehát, hogy a Magyar Királyság kapcsán Róma vagy Bizánc befolyása az erősebb, így lehet, hogy VII. Gergely pápa Gézát egyszerűen „lehercegezi”. Ő az a pápa, aki előtt „canossát járt” IV. Henrik.

Mindeközben a normannok hímezgeti a híres bayeux-i  faliszőnyeget.  Idehaza alig van építészeti emlékünk, míg a normann falvak és városok egymás után építik templomaikat, katedrálisaikat.  Normandia és a Magyar Királyság ereje és társadalmi fejlődése nagyon különbözik. Mi elkerülni igyekszünk a hűbéresi viszonyt, míg a normannok maguk alá gyűrik Angliát.

 

A kisvárosba nem lehet nem bemenni, hiszen a Szajna felett éppen itt ível át a híd. Gyakorlatilag csak annyit tudok a helyről, hogy gyönyörű.

Vernon6Vernon5

A réges-régi favázas épületeket felújították, néha nem is venni észre, hogy belül hiper modern üzletek találhatóak. A városka hűen őrizte meg ódon hangulatát középkori lakóházaival, melyek igen érdekes, és aprólékos részletektől sem mentesek. Ha azt vesszük, hogy a partraszállást követően a front átgázolt Normandián, és néhány helyen konkrétan szőnyegbombázták, akkor kész csoda, hogy manapság még ott ülhet a megfáradt vándor egy lépcsőn…

Vernon4Vernon3


Giverny20GIVERNY.

Ez a szó a művelt európaiaknak és amerikaiaknak nagyon sokat mond, de talán az egész világ érti, miről is van szó. Claude Monet impresszionista festő 1890-ben vásárolta meg a kis birtokot, majd kicsit később az út másik oldalán fekvő területet és itt alakította ki azt a csodálatos kertet, mely egésze és részei egyaránt váltak tárgyává méltán elismert és nagyra értékelt műveinek.

 Monet személyén és művészetén túlmenően is sokat jelent ez a kert, így normandiai kalandozást szinte lehetetlen Giverny érintése nélkül letudni.

 

Giverny13Érdemes megtisztelni a helyet úgy, hogy a látogató rendesen felöltözik, és nem szakadt ruhában, büdösen teszi be a lábát a kertbe és a házba. Habár lehet, ez csak nekem szempont. Habár a tömegturizmus messze elkerüli a helyet, azért az amerikaiak csak valahogy nem képesek rendesen öltözködni és viselkedni. ellenben mindent felvásárolnak rendesen kilóra.

Giverny1Az autóval betérők számára korrekt parkolási lehetőséget alakítottak ki a városkában, így a néhány háznyi távolságot könnyen letudva érkezhetünk meg a belépésre váró tömeg alkotta sor végére. Sajnos a reklámtámlák visszafogott tömege ront az egyébként barátságos, emberléptékű képen, de bazári hangulatot azért nem közelíti meg a hozzáállás. Valahogy szerencsénk volt, hiszen alig kellett várakozni a hőségben, így a „szerény” belépődíj lerovását követően a szemünk elé tárult a “modell”. Furcsa, de olyan, mintha egy világhíres aktfestő modelljével ülhetnénk le beszélgetni.

 

Giverny4Monty Don BBC sorozatából megtudhattuk, hogy a kert állandó változásban van. Természetesen 1926 és napjaink között lehetetlen életben tartani a növényeket, így a kert jellegét igyekeznek megőrizni. A nehézségeket is fegyelembe véve döbbenetes a hasonlóság, avagy az azonosság. Ami talán keveset változhatott, az a fény-árnyék jelenség a kert tájolása és az alkalmazott fajták magassága miatt. A vízi liliomok parádéja pedig állandó.

 

Monet házába ugyan betértünk – melyet korhű állapotban tartanak – ám a rettentő hőség miatt messze nem volt élvezhető a hely szelleme. Én úgy gondolom, beszéljenek a képek helyettem:

 

A kert bejáratától jobb kézre esik a ház, illetve előtte terül el az a kert, mely a nyári forróságban a legrosszabb arcát mutathatta. Gyakorlatilag minden levirágzott. Az ágyások közötti rész lezárt terület, nem lehet bolyongani, így a növényeknek csak egy része volt közelről szemlélhető.

Giverny6Giverny5

 

Valahogy az az érzésem, hogy ottjártunkkor átszerkesztették az egész kertet, legalábbis a ház körüli részét. Az íves rózsafuttatók üresen árválkodtak, a vad romantikában megálmodott ágyások inkább tűntek gazosnak – nem volt az – mintsem átgondoltnak. A főkertész elképzelése szerint nem kívántak szabályos kertet kialakítani, és ezt meg is értem, de amikor ott álltunk a szélén, egyszerre kiáltottunk fel párommal – “ha lenne a kezünkben egy metszőolló! ”

 

Amikor a látogató átvág a kert ezen részén, akkor a közút alatt kiépített apró aluljárón lehet eljutni a másik, ismertebb kertbe. Szándékosan nem készítettem képet a japán hídként ismert “műtárgyról”. Először is: az amerikaiak úgy lepték el, mint a friss virágot a méhek, így üresen soha nem árválkodott, másfelől úgysem vagyok képes hasonló szinten lefotózni, mint ahogyan azt Monet megfestette.

 

Giverny7Giverny8Amikor az átjáróból felbukkanunk, egy kis patak állja el utunkat. Furcsa adottsága ez a kertnek. Mit nem adnék   érte, ha saját kertemet is két részre osztaná egy hasonló vízfolyás!

A japánkert egyáltalán nem kíván hasonlóságot felmutatni a korábbi kerttel, hiszen az a színek és impressziók szerint, maga a festő által megszerkesztett, megkomponált elrendezésben került beültetésre őshonos, de leginkább “import” virágokkal. Pont ez a színelrendezés hiányzott a nyári hőségben, így mindenképpen vissza kell mennem még egyszer a tanulmányútra.

Giverny10Giverny9

A vándor hamar rátalál a kis hídra, majd onnan nagyon lassan körbejárhatja a tavat, hiszen minden lépésre más és más árnyalatát mutatja a kert. Az árnyékok és fények, a tükröződések szinte véletlen játékot űznek velünk, és amikor a fényképező lencséjén keresztül megörökítenénk a pillanatot, már tova is száll az idő, megváltozik a nap állása és újabb kép kerül a szemünk elé.

 

Tudom, hogy szinte lehetetlen kalkulálni,  de nyáron 11 és 15 óra között lehet a legrosszabb a fény beesése, érdemes később ellátogatni, és akkor még szebb lehet minden. Látogatásunkkor óriási felhőszakadást vártunk, mely távozásunk után hamar be is következett, így a légkör vibrált – az ember agyával együtt.

Giverny11Giverny12A tavirózsák milyenek lehetnének? Mindig szépek.

 

Amikor úgy véltük, indulnunk kell, beteltünk a látvánnyal, betértünk a kert mellett lévő, hasonlóan csodálatos kialakítású kisvendéglőbe, ahol egy pohár bort és némi pástétomot fogyasztottunk el. A tulajdonos házaspárral nem csak az időjárásról beszélgethettünk, hanem bemutatták az egész házat is. Remek borospincéjük volt, kellemes lenne egy borvacsorát végigülni náluk. Szert tettem két palack jófajta borra emlékül, és irányba vettünk egy másik városkát…

Giverny33Giverny30Giverny az a hely, ahová nem csupán Monty Don kívánkozik vissza ismételten, hanem bármelyik látogató. Ugyanis a távozást követően kezdünk csak elgondolkodni azon, mit és miért látott úgy Monet, mi miként festenénk meg a kertet, vagy ilyen tehetség, lehetőség hiányában hogyan tudnánk eltölteni néhány órát egy fotóállvánnyal és megannyi türelemmel, hogy ugyanazt a bokrot, virágot ismét és ismét lefényképezzük. Saját képeim kapkodóak, illetve többet szerettem volna az agyamban tárolni, mint a memóriakártyán, de kellemes emlékül szolgálnak. Remélem, akik olvassák írásomat, azok kedvet kapnak az utazáshoz!

Giverny32Giverny31

 

 

ChateauRequiecourt2Van néhány millió ember, akiknek Normandia beépült a sorsába. Nekem nem, de ismerem, átérzem jelentőségét. Hovatovább olvasmányélményeim kapcsán szinte házról házra be tudom rajzolni a frontokat, az ejtőernyősök, a páncélosok útját. Azaz nagy kihívással nézek elébe egy olyan útnak, mely erre a tájra összpontosít.

 

Ám Normandia messze nem a II. világháború egyik sorfordító csatájáról, a partraszállásról szó. Ennél sokkal nagyobb a jelentősége.

 

Természetesen Normandia története nem a normannoknál kezdődik, és a 911-es Saint-Clair-sur l’Epte-i szerződés sem az első jelentős jogi, történelmi emlék. De egyelőre ezen ugorjunk át, lesz még alkalmam bőven fel, s alá szánkázni az idősíkokon. Inkább az értelem helyett az érzelmeimet bocsátanám „közszemlére.”

 

Párizsig elautózni nem leányálom, aki ezt egy fenékkel csinálja végig, az komplett elmebeteg, ön- és közveszélyes. Stílusos megállni. Mondjuk félúton. Adott esetben Nürnbergben jó a kolbász és a sör. Párizs elkerülése csak azt juttatja eszembe, hogy ha egy sereg jobbikos szimpatizánst letennék a külvárosba, a szót is elfelejtenék, hogy „cigány”. Minden viszonylagos…

 

Párizst elhagyván Reimsben meg kellett állni, az kihagyhatatlan. A katedrális legyen egy későbbi téma, a Champagne szintén, de azt itt kell megemlíteni, hogy a katedrális közelében lévő buborékos boltok bizony a legjobbak. Gyors csodálkozás, gyors feltankolás, majd irány az Ile-de-France és Normandia határán lévő Chateau de Requiécourt, a szállás, hiszen este 9-re ígértem az érkezést, és nem jó visszaélni vendéglátónk bizalmával.

 

Cahaignes település tulajdonképpen a szántóföldek között rejtőzik. A magyarok által rendszerint lenézett franciák a táblák közötti utakat tökéletesen megépítették, aszfaltozták, az egész olyan hatást kelt, mint egy pók hálója. A Tour mezőnye gyakran hasít ezeken a dűlőutakon, melyek jobbak, mint hungarikum autópályáink. Tündéri kis falvak találhatóak egymástól 4-5 km-re. Az általános benyomás nem más, minthogy a települések nem a magyar jobbágyfalvakra emlékeztető szerkezetűek, hanem inkább kisvárosiak. A földszinten az üzlet, felette a tulajdonos család lakása, és a tetőtér. A házak rendben vannak, a kertek, előkertek mindennél szebbek. Jóllehet a környék talán a párizsi tehetősek befektetési, pihenési övezete, de ki tudja, nem rendelkezem helyismerettel.

 

A privát Chateau a tipikus francia idegenforgalom része. Sokan nem kedvelik, mert recsegnek-ropognak a régi épületek, talán szellemek is laknak bennük, de akkor is van egy jó adag romantikája az egész ügynek. A szállást mindenkinek ajánlom egyébként – http://www.chateauderequiecourt.com/eng/index.html – mert a házigazda nagyon kedves, és a hely is nyugalmas. Normandia kegyetlenül drága, kevés a jó szállás, sok a jó étterem.

 

A falut nehezen lehetett megtalálni, a navigáció két búzatábla között érkeztetett minket. A helyiek nem beszélnek angolul, talán franciául sem, de valahogy csak megtaláltam a nagy zöld kaput, melyen csöngettem, és beengedtek egy olyan világba, mely Agatha Christie regényeit jelenítette meg. A régi villaépület kopottas, azt óriási park veszi közre, megannyi lehetőség a hulla elrejtésére, avagy a gyilkosság láthatatlan elkövetésére.

 

ChateauRequiecourt1Leparkoltunk és becipeltük a bőröndöket. A ház oldalán található a hivatalos bejárat, az elején már a helyismerettel rendelkező vendégek közlekednek. Adminisztráció, eligazítás, kapunk egy kulcsot, egy kapu-kódot, és onnantól miénk a birtok. A legkedvesebb, hogy a házigazda egy komplett étterem listával segít meg minket, hiszen a Chateau nem rendelkezik konyhával, csak reggelit ad – de az milyen klasszikus hangulatú!

 

A gasztronómiai élményről majd külön írok, mert fontos ez a kérdés számomra. Az esték csöndesek, kivéve azt a pávát, vagy valamilyen földönkívüli lényt, mely olyat rikácsol, mintha a gerincemet tépné ki egy ismeretlen. Én azt a módszert választottam, hogy egyszerűen leüvöltöm a fejét, mely bevált, megszégyenülten elkullogott, de azért még halkan egyszer-egyszer odatette magát olyan csakazértis alapon. Ettől eltekintve csodás hely.

 

ChateauRequiecourt4Másnap bejártuk a kertet, a környéket, valahol bevásároltunk egy helyi almabort, melyet nagy becsben tartanak. A behűtött csodát kibontottam a teraszon az este, de azt hittem, megbuggyant az egész. Tiszta élesztő volt az íze, a szaga, borzalmas, rá is öntöttem a levendulákra, melyet másnapra a világ összes bogara ellepett meglepetésemre. A cidre persze visszatért azóta is életembe, sok mosolyt fakasztva. Én az angol cider változatát ismertem meg előbb, azt is úgy, azt hittem, sört iszom, és furcsán állt a szemem, amikor konstatáltam: sörnek furcsa, almabornak jó. A francia cidre nagyon más kategória. meg kell ismerni. Itt nincsen szőlő, az alma a lényeg, az van…

 

ChateauRequiecourt3 A fürdőszoba haláli volt. Soha nem láttam ilyet. A mosdókagylónak nem volt lefolyója, fogalmam sem volt, hogyan kell kihordani a vizet a kübliből. Nagy nehezen rájöttem, hogy a tál kifordul a tengelye körül és az alatta lévő lefolyóba üríti a vizet. Azaz nincsen keverő csaptelep, csak hideg és csak meleg, mint a briteknél. Nagyon régi minden a fürdőben, Poirot lehettem két estére, reggel szépen felöltöztem, hiszen az utazás első célja Giverny volt.

 

Az meg teljesen döbbenetes, hogy a teraszról ülve lehet látni, amíg a valaki az ablak előtt fürdik, tusol. A párom sziluettjét a függöny tette homályossá, a régi csempék és bútorzat, illetve a sárgás, gyenge világítás feszültséget teremtett, azon sem csodálkoztam volna, ha egy kés jelenik meg egy ismeretlen kezébe, de azért az mégiscsak zsenánt lenne egy ilyen drága hotelben!

 

ChateauRequiecourt5A reggelik hangulata semmihez nem fogható. Ugyanis a nappaliban egy óriási asztalt üli körbe az összes vendég: két magyar utazó, egy francia ügynök, két amerikai lány, akik egy esküvőre jöttek, talán még hollandok ültek mellettünk. Nem sok ember, de legalább adott egy korabeli, tradicionális étkezés, amikor a régi stílusú eszközökkel, elegánsan, csöndesen, a másikra figyelemmel lehet 1-2 órát étkezni. Nem kell sietni sehová.

 

A Chateau nem életem legjobb szállása, de az egyik leghangulatosabbja. Messze van, nagyon messze. Pont annyira, hogy ritkán jusson el oda az ember, sajnos.

Amikor végigrohantam a Palazzo termein, már igen türelmetlen voltam. Monty Don zseniális BBC alkotásának képei, zenéje ott lüktettek az agyamban. Mozart Varázsfuvola nyitányát a rendező társította, de mennyire illik annak ellenére, hogy évszázadok választanak el tőle!

A jobbra lévő képen a palota egyik terméből elénk táruló látványt örökítettem meg, mely semmit nem ad vissza a kert élményéből, ám felsejlik, hogy valami nagyon átgondolt és ápolt valami fogadhat minket. A napfény sajnos délben kapott el, így a fényképezés szempontjából rosszabbkor nem is látogathattam volna be a kertet. A szinte tökéletesen felülről érkező napfény kifehérít mindent, így vártam, hátha halad egy kicsit nyugatra a nap, és hagy nekem is valami menekülő utat.

Kilépvén a palotából, egy árnyas, hűvös, magas fallal körülhatárolt térbe lép be a látogató. Előttünk egy barokk kút, a palazzo grottóiból ismert megoldásaival, mindent a szimmetria ural. Balra is egy lépcső, jobbra is. A falakat a ficus repens alkotta zöld lepel fedi. Csodálatos növény, idehaza nem láttam még soha, de vágyom rá. A kőfalra erős ágaival kapaszkodik, melyet dús levélzet fed összefüggően. Gyanítom, nálunk nem bírná ki a hideg telet.

A bal oldali lépcsősoron lépdeltem egyre lassulva. Már nem kellett sietni, hiszen ott voltam. A kezemmel végigsimogattam a “falat”, gyönyörködtem az mélyzöld környezetben. Ha felnéz az ember, szinte elnyomják a fák, a sövények, fogalma sincsen, mire számíthat a lépcsősor végén. Monty Don filmjéből tudtam, hogy egyszer, hirtelen bukkan elő egy opera díszletnek megfelelő homlokzat, melyet szobrok, szökőkutak szegélyeznek, de ebből még semmi nem volt érezhető.

 

Mindkét oldali lépcsősor ugyanoda vezetett. A két oldalról átölelő bokorsor és fakoronák alagútjából egyszer csak kiértem a vakító fényre. Az út végén ott várt a pompa, mely egyáltalán nem tűnt innen távolról elragadónak. A jobb oldali képen azonban létható egy kámforfa, melyet anno ültettek a bal kézre eső sarokban. Ha majd visszafelé nézünk, a kámforfa koronája eluralkodik az egész kerten, díszletként rejtvén el a mögötte levő eget. Ugyanis a fa hiányában sem igazán látszana a palazzo, hiszen annak szintje mélyebb, talán az ereszvonal lehet egy szintben a kerttel, de majd kiderül talán más képekből. egy a lényeg. Még tovább sem lépett az ember, máris csodás növények veszik körül. Való igaz, az arisztokraták nem csak a Lago di Como két partján vetekedtek egymással a különleges mikroklíma alatt meghonosított egzotikus növényekkel, ebből jutott a szépséges szigetre is bőséggel. Ha már azt mondtam a palotára, hogy neves építészek megoldása, és még nevesebb festők képei díszítik, mégsem kerített hatalmába hangulata, mert az ugyanis nincsen neki. A kert azonban az első métereken is jobbnál jobb megoldásokat nyújt.

 

 

A két oldalról kerülő lépcsősor vonala a murvás utat követően  folytatódik egy legszűkebb pontig, majd onnan ismét nyit és két oldalról kerüli meg a “díszletet”. A kerámia cserepekbe ültetett bukszusokat természetesen nem a szentlélek tartja a helyükön, rendes alapossággal, ám észrevehetetlenül drótozták ki a kövezethez.

A csodás építmény legtetején a Borromeo család címerállata, az egyszarvú látható. Körülötte antik szobrokra hajazó alkotások, nem is rossz arányokkal és kompozíciókkal.  A három szintre tagolt homlokzat alján vízesések zenéje hallatszik, mely az árnyékban remek felfrissülést hoz a forróságban szenvedő utazónak. A kagyló motívumok és falfülkék kialakítása szinte megegyezik a palota “barlangjainak” megoldásaival.  Mindenhol szimmetria, ám a túlzsúfolt látvány mégsem émelyítő. Mosolyt csal az arcomra, és tisztelem benne az iszonyatos emberi munkát.

 

A jobb oldali kép végre egy kis kéket is fest az égre, mert a jobb szélső lépcsősor árnyékába menekültem. Jól látható a kis medence a vízi növényekkel, a szökőkutakkal. A homlokzat tagolása is mélységben elemezhető. Ügyelt az építész, hogy minden oldalról arányos legyen. Az aprólékos építészi és kertészi kivitelezés miatt a zöld – fehér (szürke) – vörös színek nem lehetnek véletlenek. Ha nem is valamilyen jó értelemben vett nacionalizmus miatt – ámbátor ez sem állna messze az olaszoktól  - hanem a letisztultság miatt. A kert szinte átszövi a követ.

Hemzsegnek a szobrok az oszlopokon és lépcsőkön. A barokk stílus látványa mellett ez mégis inkább az antikvitást és a reneszánszot juttatja eszembe. Talán így is szándékoztak.

A hűvös víz permetje több fokkal hűtötte le a levegőt. Az alsó szint barlangjaiba szinte soha nem süt be a nap, hiszen kelet-nyugati irányban pont felette vonul el. A nedves, árnyékos helyen olyan vegetáció érzi jól magát, mely egy szinttel feljebb már talán képtelen lenne megélni.

De lépjünk feljebb a lépcsősoron.

 

A második szint árnyéka csodás hortenziát rejt a legyezőkagyló belsejében. Normandiában csodálatos példányokkal találkoztam. Ahogyan azonban keletre halad az ember, egyre ritkábban találkozik vele az ember, megváltozik a klíma. A Lago Maggiore klímája, a sok napsütés és az árnyékolt hely azonban tökéletessé tette a feltételeket jelen esetben.

A kép bal oldalán látható a lépcsősor kapu boltívén keresztül felfutó vonala, mely alulról építészeti megoldás, ám fentről egy festmény klasszikus kereteként szolgál.

Sajnos, szemmagasságban fotózván leginkább a szobrok hátsó felével találkozhatunk, de merre néznének a pufókok, ha nem arra, melyre érdemes. Minden szem észak – észak-nyugat felé tájol, hiszen a hegyvonulat ott adja a leghatásosabb hátteret.

A magasba kiemelt kert olyan mélységi tagolást ad, mely sokdimenzióssá teszi a képet. A távoli hegycsúcsok szinte karnyújtásnyira fekszenek, a párát kékké festi a tó vízén visszatükröződő napfény, ám az előtérben a kert zöldje mindent felülír.

Sokszor szül értelmes és értelmetlen vitákat, hogy a divatban a kék és zöld mennyire passzol egymáshoz. Nos, ha tanács kell, akkor forduljunk a természethez, de a bolti eladóhoz.

A kert legmagasabb pontja egy nyitott terasz, melyen végig lehet sétálni a legdélibb pontig, ahol leanderek között vetünk pillantást a mélybe.

Majd látni fogjunk, hogy a kert végén is természetes a szimmetria, és az olasz kertekre jellemző nyírott sövény teszi feszesebbé az összképet. Olyan hatása van az egésznek, mintha egy hajó tatján állnánk. A modern jachtok vége hasonlóan lapos, szépen kidolgozott, ahonnan csobbanni lehet a kellemes vízbe. Itt is olyan érzést kerít a hatalmába, mintha a kis kőkorlát mellett bármikor megállhat egy Riva motoros, melyből vakító fehér ruhában kiszáll egy pár, és leül hűsölni valamelyik fa árnyékába.

(A leanderek itt végre nem voltak tetvesek, mely jelenséggel oly gyakran találkozhatunk idehaza és Itáliában is.)

 

A kert keleti oldala az, melyre a legelső kép rámutatott. Most visszafelé fényképeztem ugyanaz, pontosabban csak majdnem ugyanazt, mert a távolság meglehetősen nagy, és a kert itt is tagolt hosszában is.

A formára nyírt növényzet talán egy kicsit idegennek hat – sokan nem is rajonganak érte – számomra mégis inkább játékosnak hat. A lenti terasz is szimmetriát vállal fel, melyet néhány növény megtör az oldalak határán. A pázsit zöldje sok figyelmet követel, de az is igaz, hogy nedvességet, csapadékot kap ezen az éghajlaton. Konkrétan gyakori az eső, még a legnagyobb forróság közepette is. A kertészek tudatosan választanak tömegében olyan virágokat, bokrokat, melyek bírják a fényt és a hőt, hiszen lehetetlen mindent egyenként kezelni. Például rózsákat nem is látni. Ha minden elvirágzás után végig kellene menni a bokrokon, ezer kéz sem lenne elegendő egy ilyen kertben. A gyönyörű szép, ám igénytelen növényekre még szép példákat találunk másutt.

 

Ennél a képnél végre választ kaphatok arra, mit takar ki a kámforfa. A puttó szinte a bejáratra mutat, ahol a lépcsősoron keresztül feljöttem a kert szintjére. A dús lombkoronák szinte tökéletesen elrejtik az épületet, így olyan érzése van a látogatónak, mintha kilépett volna a zsúfoltságból, és mindent maga mögött tudna.

A fenti két szobor diskurál egymással. Van mit megbeszélni, hiszen a látvány megunhatatlan. A távoli kőfejtő fehérsége alatt van Baveno és a kikötő, ahonnan indult a hajó. Bal kézre, a parton, klasszikus luxusszállodák sora található Stresa promenádján.

A nyűgös hőségben alig volt látogató a kertben, mely így élvezhető, akár személyesen, akár képekkel mesélve. Nem szeretném elképzelni, milyen lehet ez a tömegturizmus által átitatva.

 

A fenti két kép – azt hiszem – önmagáért beszél. A növényzet kialakítása néhol a tökéletes össze-visszaság káoszát mutatja, néha meg pedáns rend uralkodik.

 

Jól látható egyébként a cserepek kikötése is. A kőfalak mentén  vékony fekete csövek, öntözőcsövek találhatóak, melyek nyilvánvalóan kezelhetővé teszik a kertet. A lépcsősor peremén elhelyezkedő gömbformák feszessége milyen remek kontrasztot alkot a mögötte lévő fa lágyságával!

 

Még egy kép erejéig visszatérek a szobrokhoz. Korábban a jobb oldalról közelítettem meg a témát, most a bal következik. Innen nézve is mozgalmas a kép. Bizonyára mindegyik alaknak illene tudni a jelentését, mert nem hiszem, hogy csak úgy ötletszerűen vetették oda őket. Ha lesz még egyszer időm és lehetőségem, bizony utána kutatok a témának.

Addig is csak csodálom a szépséget. A nap ereje egyébként jól levehető a nyugati égbolt kifehéredésében. Remélem, lesz olyan eset, amikor tavasszal, vagy ősszel vehetem szemügyre a kertet, bizonyára minden más színben, árnyalatban fog tündökölni.

A kert lényege egyébként nem más, mint a rejtett zugok halmaza. Valahogy mindig el lehet bújni egy helyre, ahonnan minden belátható, ám engem nem lát senki. El tudom képzelni a korabeli fogadásokat, amikor a zenekar az alsó teraszon játszott, és a párok fel-alá sétáltak. A luxus csúcsa pedig a felső teraszon elfogyasztott vacsora lehetett.

 

Most érkeztünk el ahhoz  a ponthoz, amikor a látogató már kifelé halad a kertből. Az út a nyugati oldalon vezet az alsó szinten. Csalánvirágok ezer színben pompázó sorfala mellett ülhetünk le egy remek kávéra az árnyékos fal hűvösében, majd mehetünk vissza egy újabb körre, vagy juthatunk ki a kikötő felé. Én a biztonság kedvéért tettem még egy kört, visszamentem a kámforfához, memorizáltam elmémben minden illatot és színt. Végül csak jött értem a hajó és elindultam Stresa kikötőjébe, majd onnan vissza, hogy bejárjam egy másik nagyszerű kertjét a Borromeo családjának, de az egy más írás témája.

 

A hajóról remek kép tárul a megfigyelő szeme elé, és talán az is jobban el tudja képzelni a hely nagyszerűségét, aki csak ezen oldalon találkozott vele először.

A kert oldala kívülről is befuttatott, árkádokkal szegélyezett. Különböző pálmafajták uralják a sövény előtti teret. Talán érezhető a szédítő magasság lentről, a hajóból fotózván is. Ahogyan megkerüljük a szigetet nyugatról kelet felé, szépen kirajzolódik a szintek tagozódása. Ám ahogyan elölről csak 3-4 tagolás felismerhető, hátulról 10 szint számolható meg. Mindegyik gondosan kivitelezett, aprólékos munkával megépített.

A távolról befogott látvány összemossa a távolságot. Az oly messze lévő Baveno mögötti fehér sziklás rész szinte ráül az Isola Bella tetejére.

 

A fenti teraszról nem készítettem képet, csak ezt az egyet. Jól látható, hogy az egyszarvú uralja a teret és a magasságot. Mindenek felett áll, átvitt értelemben is jelképezve a család hatalmát.

Az alsó kép látványosan mutatja be, hogy a kis sziget még kisebb ékszerdobozként rejti a teraszokat és a szobrokat. a keleti oldalon jóval nagyobb a hely, így a kert sem lesz szimmetrikus, ellenben létrehoztak egy olyan rejtett részt, melybe a látogatók sem léphetnek be. Az valahol a hátam mögött található.

Monty Don azt mondta, nem először járt a kertben, de nem is utoljára. Ezt én is osztom. Mindenképpen beszámolok még remek kertekről, de az Isola Bella kiemelkedik mind közül bájával.

Legutóbbi hozzászólások
2020. július
H K S C P S V
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Don Marcello