Archive for december, 2013

Fővárosi Törvényszék

Gazdasági Kollégium

1027 Budapest, Varsányi Irén u. 40-44.

1535 Bp. Pf. 887.

Tisztelt Fővárosi Törvényszék!

Alulírott Dr. Marczingós László ügyvéd (Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda, 8272 Tagyon, Muskátli u. 3., eljáró ügyvéd Dr. Marczingós László, aki a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara tagja, anyakönyvi száma 360.) NM felperes képviseletében eljárva az alábbi

nyilatkozatot

 

terjesztem elő a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt alperes ellen, az alábbiak szerint a 9.G.xxxxx/2013. sz. alatti eljárásban.

 

Az un. deviza alapú hitelek kapcsán létrejött jogviták szereplői mintegy messiásként várták az alábbi jogegységi határozatot, miként a 2013. december 12-re előjelzett jogegységi döntést is. Ám az elmúlt napok tárgyalási eseményei arra világítottak rá, hogy a polgári jogegységi határozat messze nem jelent megoldást a jogalkalmazók számára, pláne nem a deviza alapú hitelekkel kapcsolatos perekben. Azaz lehet, hogy mégis, de úgy látom, nem ez volt a Kúria elsődleges szándéka.

 

Az időzendő 5/2013. PJE így szól:

2.a. A Ptk. 239/A. §-a alapján indult megállapítási perben a per tárgyának értékét főszabályként a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke alapján kell meghatározni.

b. Ha a Ptk. 239/A. §-a alapján előterjesztett kereset a szerződés részleges érvénytelenségének a megállapítására  irányul, a per tárgyának értékét meg nem határozhatónak kell tekinteni, kivéve ha a támadott szerződési kikötéshez kapcsolódó  érték a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékétől elkülönülten meghatározható.

A 2. pont kulcsszavai számomra a kivételben jelennek meg. A a) esetben teljes érvénytelenségről, míg a b) esetben részleges érvénytelenségről van szó. A b) esetben még egy kivételt is megfogalmaz a Kúria, mely a felek nyelvhasználatára lefordítva úgy szól, hogy a szerződés egyes elemeihez társított érvénytelenségi ok kapcsán megfogalmazható érték összegszerűsíthető-e, elkülöníthető-e az a) pontban is taglalt egész szerződésben meghatározott ellenszolgáltatás értékétől.

Azt előre le kell szögeznem, hogy álláspontom szerint a Kúria megfogalmazása és iránymutatása helyes. Ám a gyakorlatban való alkalmazás szempontjából könnyebbséget nem jelent, hiszen most dörzsölhetik a szemüket az eljáró jogi képviselők, a felek, és gyakran még az eljáró bírói tanácsok is, hogy akkor most milyen fogalom alatt mit is kell érteni valójában. Pont ezért találom hasznosnak, ha teljes egészében elrugaszkodunk a köznapi szavaktól és „szakzsargonba” menekülünk. Ami egyébként helytelen, mert a polgári jog egyik alapelveként jelentkezik, hogy:

 

Ptk. 207. § (1) A szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.

Ennél fogva tehát hasznos lehet egy „fordítókulcs” alkalmazása.

 

A T. Törvényszék is arra kötelezett, hogy megóvni kívánt polgári jogomat úgy jelöljem meg, hogy azzal illetékfizetési kötelezettségemet is a pertárgy értékének megfelelően teljesítsem. A contrario, a 36.000.-Ft illeték megfizetése nem illeszkedik a pertárgy értékéhez, azaz elméletileg vagy a szerződés teljes semmisségére utal petitumom, vagy hiába csak egyes szerződéses feltételeket támadok, a támadott rendelkezések kapcsán külön meg lehet állapítani az értéket, a pertárgy értékét, mely alapján le kell róni az illetéket. A „fordítókulcs” szerint valami baj van…

 

Segítségül hívom azonban a Kúria indokolását:

A második kérdésben az indítványozó szerint az egyik értelmezési lehetőség az, hogy a Pp. 239/A. §-a szerinti megállapítási perben a pertárgy értékeként a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékét kell figyelembe venni. Ezt az álláspontot látszik alátámasztani a Legfelsőbb Bíróság két korábban közzétett eseti döntése (BH2001.132/II., BH1997.411.), amelyek azonban még a Pp. 123. §-a alapján indított megállapítási perek tekintetében foglaltak állást. Így döntött az egyik ügyében a Szegedi Ítélőtábla is az új jogszabályi rendelkezés hatálybalépését követően is (lásd Pf.II.20.486/2012/3.). Ehhez képest a felsőbíróságok gyakorlatában megtalálható az a másik jogértelmezés is, amely szerint a Ptk. 239/A. §-a alapján indított perben a pertárgy értéke nem meghatározható (lásd Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.952/2012/7.).

…

A Legfőbb Ügyész írásban kifejtett és szóban is fenntartott álláspontja szerint:

2. Az ilyen perekben a pertárgy értékét – és így a hatáskört és a perköltséget is – a szerződésben foglalt érték alapján kell meghatározni.

…

2. A második jogértelmezési kérdés az, hogy ha a fél csak az érvénytelenség megállapítása iránt indít pert, ebben a perben miként kell meghatározni a pertárgy értékét.

A Pp. 23. § (1) bekezdésének l) pontja szerint a megállapítási per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik abban az esetben, ha a pertárgyérték meghaladná a törvényszéki hatáskört megalapozó értékhatárt, ha marasztalás kérhető lenne. E rendelkezés – bár a Pp. 123. §-ára utal – arra mutat, hogy a Pp. a megállapítási keresettel indított pert nem tekinti automatikusan meg nem határozható pertárgyértékűnek, hiszen a bíróság hatáskörét a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke alapján állapítja meg ilyen esetben is. A Pp. ezzel biztosítja, hogy a jogkövetkezmények levonása iránt esetleg később meginduló per is ugyanezen a bírósági szinten kerüljön elbírálásra. Hasonló rendelkezést tartalmaz a kiemelt jelentőségű ügyek esetében a Pp. 386/A. § (1) bekezdésének b) pontja is.

A per tárgya értékének a fentiek szerinti meghatározását alátámasztja a Pp. 123. §-ának szabályozása is. Ez  egyértelműen megállapítási keresetként nevesíti a számadás helyességének megállapítása iránt, illetve a számadási kötelezettség megállapítása iránti pereket. Ezekben a perekben mégsem az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell megállapítani a pertárgy értékét.  A Pp. 24. § d) pontja azt tartalmazza, hogy az első pertípusban a vitás követelések, illetve tartozások közül a nagyobb összeget, a második pertípus esetében pedig azt az összeget kell a pertárgy értékeként alapul venni, amelyet a felperes a számadás előterjesztésének elmulasztása esetére felszámít.

Ahogy arra a legfőbb ügyész észrevétele is helyesen utal, az, hogy a perben érvényesített követelés, igény vagy jog értéke meghatározható-e vagy sem, valójában független a kereseti kérelem típusától. Marasztalási kereset esetében is előfordul, hogy a pertárgy értéke nem határozható meg pl. ha a kereseti kérelem a jogsértő cselekmény abbahagyására, vagy a jogsértőnek a további jogsértéstől való eltiltására vonatkozó igényt tartalmaz. Ugyanakkor – ahogy az már említésre került -  megállapítási kereset esetében is előfordul, hogy a pertárgy értéke a Pp. 24. §-ának rendelkezései alapján megállapítható. Ennek a rendező elvnek érvényesülnie kell a Ptk. 239/A §-a alapján indított  megállapítási perek esetében is. Ha a kereseti kérelem nem marasztalásra irányul, hanem annak megállapítására, hogy az adott jogviszony fennáll-e, a követelés vagy az érvényesített jog értéke határozott összegben még kifejezhető lehet.

A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) eddigi gyakorlata is az előbb kifejtetteket igazolja. Amikor a fél a Pp. 123. §-ában foglalt feltételek fennállása mellett indíthatott csak megállapítási keresetet a szerződés érvénytelensége iránt, a pertárgy értékeként a bíróság következetesen a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékét vette figyelembe annak ellenére, hogy a fél marasztalásra irányuló keresetet nem is terjeszthetett elő (EBH2000.335., BH2001.132., BH2001.30.). Ezt az álláspontot foglalta el 2005-ben a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozása is. A BH2005.58. eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy ha a megállapítási kereset valamilyen összegű tartozás fennállására vagy fenn nem állására irányul, a pertárgy értékét a tartozás összegében kell meghatározni; ilyen esetben az eljárás tárgyának az értéke megállapítható.

A Ptk. 239/A. §-a arra biztosít a félnek lehetőséget, hogy bár marasztalási keresetet is előterjeszthetne, kizárólag a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indítson pert. A Ptk.-t módosító törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolásból kitűnően az volt a szabályozás célja, hogy a felek az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonását egymás között peren kívül rendezzék. Az új Ptk. a 6:108 § (2) bekezdésében tartalmazza a 239/A. §-ában  foglalt rendelkezést. A félnek tehát a megállapítási per megindítása előtt kell tájékozódnia arról, hogy az ellenfél a szerződés érvénytelenségének tényét elismeri-e, illetve van-e mód az érvénytelenség jogkövetkezményeinek peren kívüli rendezésére. Ha a tárgyalások nem vezetnek sikerre, a félnek a jogkövetkezmények levonására irányuló kereseti kérelmet is célszerű előterjesztenie. Erre a Ptk. 239/A. §-a alapján indított perben is módja van addig az időpontig, amíg a Pp. a keresetváltoztatást számára megengedi (Pp. 146. §, 146/A. §). Ezzel a fél elkerülheti, hogy két külön bírósági eljárással felmerülő illetékköltség előlegezésének kötelezettsége terhelje.

A meg nem határozható pertágyérték elfogadása ellen szól az is, hogy az Itv. 39. § (3) bekezdése alapján számított pertárgyérték esetében az érvénytelenség megállapítása iránti perek, ha a Pp. a 23. § (1) bekezdése a pertárgyértékre tekintet nélkül nem utalja az ügyet a törvényszék hatáskörébe, többségükben a járásbíróság előtt indulnának. Ez azt jelentené, hogy az érvénytelenség megállapítása, illetve a jogkövetkezmények levonása iránti per elbírálása nemcsak időben, hanem a bírósági szintet illetően is elválna egymástól abban az esetben, ha a marasztalásra irányuló kereseti kérelem pertárgyértéke a 23. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott összeget meghaladja.

Ez az értelmezés kihatna a 400.000.000 forintot meghaladó pertárgyértékű, úgynevezett kiemelt jelentőségű  ügyek elbírálására is, holott a Pp. XXVI. Fejezetében a 386/A.§ (1) bekezdésének b) pontja a kiemelt ügyek vonatkozásában a törvényszék hatáskörét állapítja meg megállapítási kereset esetében is. Csak a Pp. XXVI/A. Fejezete engedi meg bizonyos feltételekkel az ott meghatározott kiemelt jelentőségű ügytípusban a járásbíróság eljárását. Ha a megállapítási perben a per tárgyának értékét a Kúria meg nem határozhatónak tekintené, e jogértelmezéssel bővítené a járásbíróság hatáskörét.

A Ptk.239/A. §-a szerinti megállapítási kereset alapján hozott ítélet nem hasonlítható a jogalap kérdésében döntő közbenső ítélethez, amely esetében a Kúria (Legfelsőbb Bíróság) töretlen gyakorlata, hogy a közbenső ítélet elleni jogorvoslatra irányuló per tárgyának értékét meg nem határozhatónak tekinti (lásd a 1/(2009. PJE-ben foglaltakat). Közbenső ítélet esetében ugyanis a bíróság a perben már előterjesztett kérelemről határoz elkülönülten, különválasztva a jogalaptól az összegszerűséget. Emellett ilyenkor nem a fél, hanem a bíróság dönt a saját mérlegelése alapján arról, hogy szükséges-e közbenső ítélet meghozatala.

Az érvénytelenség megállapítására irányuló kereset nem hasonlítható az 1/2013. PJE határozatban bemutatott megállapítási keresethez sem. Ez utóbbi esetben ugyanis a per tárgyának értéke valóban nem határozható meg. A pert indító hitelező a vezető tisztségviselő anyagi felelősségének megállapítását kéri, de az az összeg, amelyet emiatt a hitelező követelésként megjelölne e per megindításakor még nem állapítható meg. Ez függ attól, hogy a cég elleni felszámolási eljárásban a hitelező milyen mértékű kielégítést fog kapni. E megállapítási perben hozott ítélet alapján a későbbiekben a vezető tisztségviselő marasztalására irányuló keresetet bármelyik másik hitelező is előterjesztheti. Az ilyen perben tehát fogalmilag kizárt, hogy a per tárgyának értéke megállapítható legyen.

A Jogegységi Tanács megállapította, hogy az indítványban felvetett kérdések értelmezést igényelnek akkor is, ha a fél részleges érvénytelenség megállapítása iránt indít pert a Ptk. 239/A. §-a alapján.

A részleges érvénytelenség főszabályként nem  vezet a szerződés teljes érvénytelenségének a megállapításához, mivel a Ptk. 239. § (1) bekezdése szerint ez csak akkor következik be, ha a felek az érvénytelen rész nélkül a szerződésüket nem kötötték volna meg. Sajátos szabályt tartalmaz fogyasztói szerződés esetében a Ptk. 239. § (2) bekezdése, amely ahhoz köti a teljes szerződés érvénytelenségének a megállapítását, hogy a részleges érvénytelenség által érintett kikötések nélkül a szerződés nem teljesíthető. A részleges érvénytelenség megállapítására irányuló kereset esetén a vitatott szerződési kikötésekhez kapcsolódó pertárgyérték elkülönítetten általában nem határozható meg. Ilyenkor tehát az ügyben az illetékfizetési kötelezettség alapjául szolgáló értéket az Itv. 39. § (3) bekezdésének szabályozása alapján kell meghatározni.

Előfordulhat azonban az is, hogy a támadott szerződési kikötés vonatkozásában a pertárgy értéke a szerződésben meghatározott értéktől elkülönítetten megállapítható. Ilyen esetben  keresettel érvényesített követelés vagy más jog értékét a Pp. 24. § (1) bekezdése alapján, ennek az értéknek a figyelembe vételével kell meghatározni.

Két dolgot kell összevetni a fentiek alapján. Egyfelől a számomra irányadónak tekintett érvelést, függetlenül annak forrásától, másfelől a felperesi kereseti kérelem jellegét.

 

I.

A Fővárosi Törvényszék eseti ügyekben eljáró tanácsai a Pp. 26.§ alkalmazása szempontjából az alábbi álláspontot képviselték eddig, melyet a felperes is oszt:

“A felperes a nyilatkozatának figyelembe veendő tartalma szerint az anyagi jog szabályaival semmisségként nevesített jogi tény megállapítását kéri, így a jogszabállyal nem nevesített jogmegóvó (megállapítási) kereseten túl jogérvényesítéssel járó marasztalási vagy jogalakítási keresetet nem terjesztett elő.

Miután a jogérvényesítéssel egyelőre nem járó jogmegóvó megállapítási keresetéből következően a pertárgy értékét a felperes számításától eltérően meghatározni nem kell, a bíróság az idézési kérelem elbírálását megelőzően mellőzi a Pp.26.§-ával biztosított jog gyakorlásával határozat hozatalát.”

Erre mondja most a Kúria, hogy a jogmegóvó kereset kapcsán is lehet „találni” olyan értéket, mely mentén a pertárgy értéke meghatározható. Sajnos azonban a Kúria hallgat, hogy az értéket hol kell keresni, és az az érték hogyan jelentik meg a szerződésben.

 

Több ízben hangot adtam ama vélekedésemnek, hogy az általam képviselt felek szerződéses akarata egy, a Ptk. 523.§ (1) bekezdésében nevesített kölcsönszerződés megkötésére irányult. A kötelmi jog szabályai, alapelvei szerint a kölcsönszerződés klasszikusan konszenzuál ügylet, ahol a szerződést a felek egymás irányába mutató, egyező akaratnyilvánítása hozza létre. Sajnos azonban a joggyakorlat a szerződésen – igen gyakran – magát a papírt, az okiratot érti, és elfeledkezik arról, hogy szerződés helyett inkább kötelemről beszéljen.

A jogvita tárgyát képező kötelem kapcsán az adós szemszögéből nézve megállapítható a szolgáltatás értéke. Jelen perbeli esetben a felperes 2006. november 24. napján gépjármű-vásárláshoz 2.120.000 Ft kölcsönt igényelt és kapott az alperestől. Azaz a szolgáltatás értéke 2.120.000.-Ft.

Amennyiben az 5/2013. PJE 2.a. esetét nézzük, és a felperes petituma a teljes szerződés érvénytelenségére irányulna, úgy a pertárgy értéke lehet ez az érték. Ám a Kúria arra is gondolt, hogy ne a szolgáltatás, hanem az annak ellenében megfogalmazott ellenszolgáltatás értéke legyen a pertárgy értéke. Ezért hát meg kellene találni a sorok között az ellenértéket.

A perbeli szerződés, mint okirat kapcsán elvileg azon álláspontra lehetne helyezkedni, hogy az összes törlesztőrészlet összege teszi ki az ellenszolgáltatást. Ennek alapján 84 x 43.692.-Ft-ról van szó, mely 3.670.128.-Ft-ot tesz ki. Ám vajon ez tekinthető az ellenszolgáltatásnak? A felperesnek ez megfelelő lenne, de az alperes ezt nagyon másként gondolja.

Mellékelten csatolom az alperes törvényes képviselőjéhez intézett levelemre kapott választ.

Ennek lényege, hogy az alperes változatlanul kiáll a szerződés érvényessége mellett, így a viszontkereset előterjesztésére az 5/2013. PJE alapján nincs is lehetősége. Álláspontja szerint a szerződés nem sérti a Hpt. és egyéb jogszabály rendelkezését.

Ahhoz képest, ügy a felperes 2006. óta fizeti a pertárgy értékeként megfogalmazható ellenértéket, és azt gyakorlatilag teljesítette is, az alperes hátralévő tőkeként 1.8 millió forintot, kamat- és árfolyam-különbözetként 1.1 milliót követelt. Ez gyakorlatilag 2.9 millió forint a már teljesített 3.6 millión felül. Akkor tehát az ellenérték 3,6 millió, vagy 6.5 millió? És amennyiben az alperes kitalál még valamit, vagy a gazdaságunkat, jogállamunkat a gránit agyonnyomja, akkor toldjuk meg egy nullával?

Azaz a Kúria jogegységi határozata semmilyen iránymutatást nem ad arra nézve, miként lehet megállapítani a szolgáltatás ellenszolgáltatásaként jelentkező értéket. Álláspontom szerint sehogy, az változatlanul meg nem határozható, vagy csupán annak minimuma rögzíthető. Ám tegyük fel, hogy így határozzuk meg a pertárgy értékét, összeadjuk a törlesztő részletek összegét. Akkor hogyan kell megítélni magát a kötelmet? Az hogyan felel meg a Ptk. 523.§ (1) bekezdésében foglalt törvényi tényállásnak? Mi a meghatározható összeg?

 

A Törvényszék 18.G. Tanácsa előtti perben egy tanúként kihallgatott közjegyző világított rá a dolog lényegére:

“Arra a bírói kérdésre, hogy abban az esetben, ha a bank a szerződés aláírása, megkötése ellenére megtagadja a folyósítást a fogyasztó milyen összegű forint kölcsön folyósítását követelhette volna ki, az a válaszom, hogy a 14.226.240.-Ft folyósítására vált kötelessé a bank azzal, hogy beszámításával levonhatta a 276.240.-Ft folyósítási jutalék összegét, így 13.950.000.-Ft kifizetését követelhette volna a fogyasztó a banktól. Függetlenül attól, hogy milyen árfolyamváltozás következett be a szerződés megkötésétől a folyósítási feltételek teljesüléséig, hiszen a feltételek fennállásakori árfolyamhoz igazították aztán a svájci frank összegét. A CHF-ben a szerződés alapján keletkezett tartozás az pedig a 14.226.240.-Ft-nak volt megfelelő. A bank meghitelezte a fogyasztónak a folyósítási jutalékot is, egy szám nem volt meg egyértelműen, a 14.226.240.-Ft-nak megfelelő svájci frank. Csak az volt biztos, hogy maximum 105.979.-CHF lehet a kölcsön összege.”

 

Akkor most micsoda? Ha 105.979.-CHF a szolgáltatás, valamint annak kamatokkal, etc. növelt érétkében az ellenszolgáltatása, akkor hogyan keveredik oda a jó magyar forint?

Nézzük meg jelen esetben, hogy a felperes milyen összegre nézve terjeszthetett volna elő határozott, marasztalásra irányuló kereseti kérelmet, ha az alperes nem teljesítette volna a szerződést? Úgy néz ki, 2.120.000.-Ft-ot. Ám az ászf utal az OTP deviza vételi- és eladási árfolyamaira. A törlesztő részleteket – pontosan meg nem jelölt módon – a deviza eladási árfolyamhoz köti. Csak a hasonló jogügyletek tapasztalataiból lehet arra következtetni, hogy a szolgáltatás összegét deviza vételi árfolyamon számítja át CHF-re. De ha ez így van, és a váltás is megtörtént, akkor a szolgáltatás összege miért nem CHF? A pertárgy értékét a PJE szemüvegén keresztül nézve a HUF vagy a CHF összeg határozza meg?

A Kúria azt az elméleti kérdést vetette fel, hogy attól, mert a felperes az anyagi jog szabályaival nevesített semmisség deklarálását kéri jogmegóvó keresetével még lehetséges a pertárgy értékének meghatározása. („Ha a kereseti kérelem nem marasztalásra irányul, hanem annak megállapítására, hogy az adott jogviszony fennáll-e, a követelés vagy az érvényesített jog értéke határozott összegben még kifejezhető lehet.”) Azaz LEHET, amely számomra azt jelenti, hogy ez egy lehetőség, nem bizonyosság.

A jogvita egésze olyan speciális, mely a lehetőséget ugyan felkínálja a pertárgy értékének meghatározására, ám a szolgáltatás esetében ez logikailag és jogelméletileg is vitás, míg az ellenszolgáltatás körében kifejezetten lehetetlen.

Azaz a teljes érvénytelenség esetén alkalmazandó 2.a. pont kapcsán sem igazán tudom elképzelni, hogy ezekben a perekben meghatározható legyen a pertárgy értéke. Amennyiben a bíróság a szolgáltatás értékét végzésével rögzíti egy forint összegben, akkor vagy áttételesen prejudikál, vagy találgat. És egyik sem túl jó megoldás.

 

 

II.

A PJE 2.b. pontja kapcsán megfogalmazott részleges érvénytelenség kapcsán idézni kell a petitumot:

A felperes a Ptk.239/A.§ (1) bekezdésének felhatalmazása alapján jogszabállyal nem nevesített megállapítási kereset indításának jogát gyakorolva kéri a T. Törvényszéket, hogy ítéleti rendelkezésével nyilvánítsa ki és állapítsa meg (deklarálja), hogy a felek között létrejött szerződés semmis.

A petitum kifejezetten a 209/A.§ (2) bekezdését emelte ki. („Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis.”)

A Ptk. 209. § (5) bekezdése, amely alapján a kölcsönszerződés egészének a semmissége is kérhető lenne, csak 2009. május 22-től hatályos. Ezen időpont előtti kölcsönszerződés esetében tehát a Ptk. 209. § (5) bekezdés alapján a semmisség a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát megállapító rendelkezésekre vonatkozóan nem kérhető.

Azaz törvényi rendelkezés hiányában a petitum egyértelműen részleges semmiségre irányul. ezzel összhangban minden esetben megjelölésre kerülnek a támadott szerződéses rendelkezések, pontok is.

 

Fentiek alapján nézzük meg a tisztességtelennek tartott szerződéses pontok felsorolását:

A szerződéskötéskor (2008. június 3.) hatályos Üzletszabályzat nem áll a felperesi oldal rendelkezésére, csak az ennek helyébe lépett, 2009. augusztus 1-től hatályos, ezért kénytelen ennek alapján megjelölni a tisztességtelennek tartott pontokat. Ahol látatlanban is biztosan eltérés van a két üzletszabályzat között, azt jelezzük.

 Kölcsönszerződés:

A törlesztő részlet igazítása a CHF árfolyamaihoz…

Általános szerződéses feltételek:

Előre kell bocsátani, hogy azon ÁSZF, melyet a mellékelten csatolt okirat elméletileg módosítani igyekszik, nem ismert a felperes előtt. Az MKCS-051 számú ÁSZF az alperes honlapján vagy nem érhető el, vagy az egyszerű fogyasztónak ehhez nincsen tehetsége.

7./ pont a devizakonstrukció kapcsán

9./ pont a deviza előtörlesztés kapcsán

 

Azaz a felperes a deviza konstrukcióra vonatkozó szerződéses pontokat jelölte meg. Ám ezek kapcsán kizárt az ellenszolgáltatás megjelölése.

Fentiek alapján egyértelmű, hogy a felperes a T. Törvényszék 7. sz. végzése alapján – összhangban az 5/2013. PJE jogegységi határozat 2.b. pontjában megfogalmazottakkal – a pertárgy értékét meghatározni nem tudja az egyes szerződéses pontok „beárazásával”.

Természetesen mindenki tévedhet. A fenti 8 oldalas érvelés is azt bizonyítja, hogy a felperes igyekszik eljárási jogait helyesen gyakorolni. Ahhoz, hogy a jogegységi határozatot következetesen lehessen alkalmazni, tulajdonképpen magát a pert kellene előzetesen, de érdemben eldönteni. Lehet, hogy majd decemberben születik ilyen jogegységi döntés a Kúria részéről, ám – a magam részéről – a jeges félelem hatja át a csontjaimat, hogy a Kúria az egyes, különálló, általa nem ismert kötelmek kapcsán majd jó előre megmondja, hogy a fogyasztó mit gondolt és tudott, mondjuk, 2006-ban. Jogi neveltetésem alapján egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy a Kúria a főszolgáltatás körében ügydöntő álláspontot foglaljon el.

“A bíróság ezért a Pp. 26.§-ának megfelelően arra kötelezi a felperest, hogy a jogi tény ítélet-hatályú megállapításával megóvni kívánt polgári jogát úgy jelölje meg egyértelműen 15 napon belül, ahogy egyúttal illetékfizetési kötelezettségét is a törvénykezési gyakorlat szerint meghatározandó pertárgy értékének megfelelve teljesíti.”

 

A végzés fenti része törvénykezési gyakorlatra utal, ám az én olvasatomban a Kúria pont a törvénykezési gyakorlat egységességének hiánya miatt hozta meg jogegységi határozatát. Ennél fogva az egyszerű vidéki ügyvéd csak vakon tapogatózik az eddig kialakult „szokások” mentén, és próbál értelmezni egy kúriai okfejtést, mely mellé illene egy „fordítókulcsot” is mellékelni, valamit feltölteni tartalommal.

 

A Kúria jogegységi határozata egyébként helyes és útmutató, csak pont ezekre a „devizás” perekre nem ad egyértelmű útmutatást, így nem lehet szó egyértelmű törvénykezési gyakorlatról. A fair eljárás követelménye alapján a felperes tehát csak azt mondhatja, hogy az illetéket helyesen rótta le, így az idézést ki kellene bocsátani. Természetesen a bíróság a pertárgy értékét hivatalból is megállapíthatja, és annak megfelelően a felperest elméletileg terhelheti további illeték megfizetése. De mennyi?

“Az illeték teljes összegű megfizetésének hiányában a bíróság az idézési kérelem teljesítését megtagadni köteles (Pp. 124.§ (2) bekezdés c) pontja)”

A fenti mondat komoly aggodalomra ad okot. A teljes illeték mi után számítandó?

A)   2.120.000.-Ft után 127.200.-Ft, melyből már 36.000.-Ft teljesítve lett, avagy

B)   3.670.128.-Ft után 220.207.-Ft, melyből már 36.000.-Ft teljesítve lett, avagy

C)   6.500.000.-Ft után 390.000.-Ft, melyből már 36.000.-Ft teljesítve van?

 

Én úgy gondolom, hogy ez nem lehet találós kérdés, és sorsolni sem illik. Álláspontom az, hogy a fenti rejtvény ügyében a Kúria sem találna megoldást, pláne úgy, hogy egyetlen ügy sem feküdt előtte, melyben ezt a kérdést egyáltalán valaki feltette volna.

Ha most a bíróság megtagadja az idézés kibocsátását, úgy a fair eljárás alapelvét megsérti, és a felperesnek súlyos joghátrányt okoz. És az sem vígasztal, hogy ezt köszönhetem a jogegységi határozatnak…

 

 

Tagyon, 2013. december 5.

 

 

 

Tisztelt Ügyészség!

 

Alulírott dr. Marczingós László ügyvéd, mint ……….sz. alatti lakos meghatalmazott jogi képviselője, az alábbi

 f e l j e l e n t é s t

 terjesztem elő ismeretlen tettes ellen csalás, okirat-hamisítás és önbíráskodás alapos gyanúja miatt az alábbi tényállás alapján:

 

Habár tudom, hogy az alábbi sorok miatt az eljáró ügyészség vérig sértődhet, a fair eljárás követelménye miatt szeretném leszögezni, hogy az adott cselekmények jogi megítélése olyan fokú jogtudást igényel, mely a jogi szakvizsga előfeltételeként elvileg jelentkezett, ám a való életben az ügyészségek ritkán adják tanújelét az elvárt szaktudásnak. Pont ezért igyekszem jogelméleti részletességgel kibontani az egyes jogkérdéseket és arra olyan választ adni, melyet ugyan lehet vitatni, ám azt illik majd megfelelő módon indokolni. Ennek elmaradása esetén feltételeznem kell a tudatos kötelezettségszegést és a célzatot.

 

Közismert tény, hogy a Kúria az utóbbi időkben mind jogegységi döntésekkel, mind egyedi ügyekben hozott ítéletekkel próbálja az un. deviza alapú hitelekkel kapcsolatos jogvitákat eldönteni, illetve a bíróság számára az eljárásjogi kérdéseket szabályozni. Az adott joganyag ugyan mindenki számára kötelező, azonban a téves jogértelmezések körében néha alapvető egyszerűségű kérdéseket is jogegységi döntésekben kell leszögezni. ez van, ilyen a magyar törvénykezés átlagos színvonala. Ezen nem tudunk változtatni.

 

Ügyfelem, ……. adásvételi szerződést kötött a T. Autóház Kft-vel egy Ford Fiesta tip. szgk. megvásárlása tárgyában. A jármű vételára 3.182.250.-Ft volt, melyből a vevő 50.000.-Ft előleget fizetett meg.

A gépjármű-kereskedő „kölcsönt is intézett” a jármű megvásárlásához, így a vevő összesen 318.225.-Ft vételár-részt teljesített önerőként, míg 2.864.025.-Ft kölcsönt igényelt a K&H Bank Zrt jogelődjétől.

 

Érdekes, hogy a csatolt kölcsönszerződésen kölcsön összegeként eredetileg egy CHF összeg szerepelt volna, de azt a hitelező képviselője, azaz a T. Autóház Kft nevében eljáró szerződő fél áthúzta, javította, és kézzel írta bele a valós kölcsönösszeget. Ez érdekes módon egyértelműsíti azt a sértetti kijelentést, hogy amikor a járművet meg kívánta vásárolni, akkor abban állapodott meg a hitelezővel, pontosabban annak meghatalmazottjával, hogy

•  a kölcsön összege:                2.864.025.-Ft
• a kölcsön futamideje:          2008.08.01
• ügyleti kamat:                      2,76%
• THM:                                     9,71%

Induljunk ki abból, hogy a kölcsönszerződés un. konszenzuál szerződés. Ha a felek egybehangzó, egymás irányába mutató akaratnyilvánítása megállapítható, akkor a szerződés létrejött. A törvény azonban a fogyasztói hitelszerződés érvényességét a szerződés írásba foglalásához köti.

Feltételezni kell, hogy a gépjármű kereskedő jogszerűen képviselte a pénzügyi vállalkozást, ám ennek fennállását vizsgálni kell. A képviselő lehet adott esetben álképviselő is, ebben az esetben a megbízójának utólagosan jó kellett hagynia a képviselő eljárását.

 

Jelen pillanatban azonban semmi más nem állapítható meg, hogy a fent jelzett pontokkal együtt a kölcsönszerződés létrejött az egyedileg megtárgyalt részek tekintetében. Az, hogy mi a különbség az egyedileg megtárgyalt feltételek, az egyedileg meg nem tárgyalt feltételek és az általános szerződéses feltételek között, feltételezem, az eljáró ügyész alaposan ismeri, tudja, így nem kell részleteznem.

A sértett a gépjármű átvételekor megkapta a külön okiraton szerkesztett ÁSZF-et, és egy törlesztési listát. A kölcsönszerződés is egyedileg megtárgyalt és egyedileg meg nem tárgyalt részekre tagozódik.

A szerződés azon részei, melyet a felek nem tárgyaltak meg egyedileg, csak akkor válnak a kötelem részévé, amennyiben a pénzügyi vállalkozás által diktált részek tekintetében a fogyasztó valóban megismerhette a feltételeket és azokat el is fogadta. Ezen kötelezettségének a hitelező csak úgy tud megfelelni az irányadó EU irányelv alapján (melyet az ügyészség nyilván ismer), ha a szerződéskötést megelőzően konkrétan a fogyasztó elé tárják azokat. Gondolom, a T. Ügyészség is azon az állásponton van, hogy az ÁSZF-et, Üzletszabályzatokat nem elegendő valahová kifüggeszteni – mondjuk – a toalett mellé.

 

Ha tehát egy létrejött kötelemről beszélünk, akkor csak a szerződésben konkrétan megjelölt forint összegről lehet szó.

Az írásba foglalt szerződés példányaiban számtalan található utalás holmi CHF összegre. Ennek értelmét nehezen lehet felfogni. Habár szögezzük le, a Legfőbb Ügyész úr a Kúria előtti közismert perben megpróbált a bankok védelmére kelni, és erőltetetten érvelni valami mellett, mely a Kúriát igazából nem nagyon hatotta meg. Gondolom, ezzel a kúriai állásponttal az ügyészség is egyetért.

 

Tegyük fel tehát a kérdés – mely jelen büntetőeljárás szempontjából jelentőséggel bír – mi is az a devizában nyilvántartás, avagy deviza alap?

A szerződés példányában az alábbi vetületekben tűnik fel:

v  deviza eladási árfolyam, deviza vételi árfolyam,

v  deviza finanszírozás,

 

A PSZÁF az szerződéskötés időpontjában olyan tartalmú tájékoztatóval „fedezte” a pénzintézetek és pénzügyi vállalkozás cselekményeit, mely szerint a „bank” valahonnan devizát vásárol azért, hogy „olcsó” kamatokkal tudja „segíteni” a fogyasztókat.

Valójában a pénzintézetek a valós betétek terhére finanszírozták a hiteleket. Amennyiben saját ereje nem volt elegendő, természetesen mögöttes finanszírozást vehetett igénybe, ám az tényleg saját banki szintjén, és nem a fogyasztók egyedi szintjén valósul meg. Azaz az a kijelentés, hogy azért vett fel deviza hitelt a pénzintézet/pénzügyi vállalkozás, hogy olcsó hitelt tudjon adni, egyszerűen és ténybelileg nem igaz.

A banki diktátum, mely tekintetében a gépjármű-kereskedő csak az okiratok aláírattatására volt jogosult és képes, tehát egy egyszerű, jól átgondolt megtévesztést tartalmazott, mely kapcsán alappal vetődik fel, hogy a bankok és adott esetben a politikai elit összehangolt magatartását tükrözi.

 

El kellett hitetni két dolgot a fogyasztókkal:

A)   a forint és a CHF egymáshoz viszonyított árfolyam-mozgása viszonylag állandó, nem jelentős gyengülés és erősödés következtében aránytalan elmozdulás nem következhet be, így elvileg létezik árfolyam kockázat, ám annak mértéke nem érheti el a forint hitelek kamatszintjéből eredő terheket.

B)   a CHF és HUF kölcsönök közül az előbbi jelentősen kevesebb terhet jelent a fogyasztóra.

Mindkét hamis tájékoztatás valótlanságon, fikciókon alapul, az tudatosan kialakított és a fogyasztók egyenes szándékkal történő megtévesztését célozza.

 

Ugyanis

a)    a pénzintézeteknek nem volt szükségük devizára a hitelezésekhez. Ezt nagyon egyszerű belátni: tételezzük fel, hogy reggeli nyitáskor volt a banknak mondjuk 10.000.-CHF összege. Ez kb. 150-es árfolyamon 1.500.000.-Ft-ot jelentett. A sértett kért jelen esetben 2.864.025.-Ft kölcsönt. Azt mondta a bank, hogy odaadja a CHF-et, mert neki nincsen forintja ehhez. (Ami önmagában is furcsa, hiszen a kereskedő nem CHF-ért adta el az autót.) A szerződés alapján azzal tévesztették meg a sértettet, hogy valójában nem adták oda neki a frankot, de eljátszották, hogy a de facto odaadott CHF-et megvásárolták tőle 139,14.-Ft-ért. Ahhoz tehát, hogy a forint rendelkezésre álljon, szükség volt minimum 20.583,76.-CHF-re. Pont ez volt az az összeg, melyet a kereskedő áthúzott és helyette a forint összeget írta bele. Ha a sértett meggondolta volna magát és egy másodperc alatt visszaadta volna a kapott kölcsönt, ahhoz 143,31.-Ft-ért kellett volna vennie CHF-et. Azaz 2.949.589,3.-Ft-ot kellett volna elköltenie. Tehát egy másodperc alatt keletkezett a 2.864.025.-Ft és a 2.949.589.-Ft között 85.563.-Ft extraprofit, mely sehol nem jelentkezett a szerződésben. A Kúria Gfv.VII.30.078/2013/14. számú közbenső ítélete ennek kapcsán mondta ki, hogy az un. árfolyamrés szerződésben költségként/teherként való fel nem tüntetése a szerződés semmisségét okozza. Ha pedig a szerződés semmis, akkor ahhoz semmilyen joghatály nem főzhető, az olyan, mintha nem is lenne. A főkötelmet (kölcsön) biztosító mellékkötelmek (opciós, vételi szerződés, etc.) osztják a főkötelem sorsát, azaz, ha a főkötelem semmis, akkor a vételi szerződés is. A semmisséget nem a bíróság ítélete mondja ki, az csak deklarálja. A semmiség a törvény szavánál fogva áll be.

 

Azaz az un. devizában nyilvántartás, vagy deviza alap semmi más, mintsem egy olyan – a fogyasztó elől elrejtett – technika, mellyel a pénzintézet a kötelemben nem nevesített, azon kívül álló terhet viseltet az adóssal. Az árfolyamrés kapcsán tehát a család mindenképpen megállapítandó.

Mivel a pénzintézet kötelezővé tette a forintban való törlesztést, és fiktív devizaváltási ügyletre hivatkozott, az árfolyamrésen kívül hasznát élvezte az un. árfolyam-kockázatnak is. A szerződéskötés idején a CHF kb. 140.-Ft-volt, ma pedig 246.-Ft. Ez a banknak csaknem 2.2 milliós vélt követelést eredményez.

 

b)    a bankoknak nem a kamat volt a remélt árbevétel, hanem az elhallgatott árfolyamrésből, illetve árfolyam-kockázatból számított extraprofit, mely meghaladja magát a tőkeösszeget is. A korábban hatályos Hpt. alapján a „sima” deviza-hitelek kapcsán kellett az árfolyam-kockázat körében tájékoztatást adni. Ám a bankok mit tettek? Deviza hitelnek álcáztak egy sima forint kölcsönt, és a reálisan várható forint gyengülésre játszva tettek szert irreális profitra.

 

A szerződés kapcsán három következtetés vonható le:

1. A kötelem létre sem jött
2. A kötelem kapcsán a Ptk.523.§ (1) bekezdése szerint meghatározott kölcsönösszeg 2.864.025.-Ft, a kamat 2,61%.
3. A kölcsönszerződés semmis, mivel jogszabályba ütközik.

A szerződés létre nem jöttét, vagy a semmisséget figyelembe kell mindenkinek vennie, így a banknak és az ügyészségnek is. Nem lehet a bíróságra mutogatni, hiszen annak ítélete legfeljebb deklarálja azt, amit egyébként is figyelembe kell venni, és a bíróság sem tesz másként.

A semmis, vagy létre nem jött szerződés alapján a sértett köteles visszaadni azt a pénzösszeget, mely a birtokába jutott. Ennek a sértett eleget tesz. A gépjármű a sértett tulajdonjogát képezi, mely teljesen tehermentes és nem jelenti fedezetét a kölcsönszerződésnek – mely, mint mondtam, érvénytelen ügylet, vagy létre sem jött ügylet.

A sértett az alábbi kifizetéseket teljesítette, melyet a késedelmi kamat (jegybanki alapkamat) az alábbiak szerint terhelte, terheli:

 

K&H Bank kölcsöne
törlesztések	valós befizetés	tőketörl	kamattörl	késedelmi kamat mértéke	késedelmi napok száma	maradvány
folyósítás 2008.08.01-én történt						2 864 025
2008.09.15	37 765	9 792	27 973	7,75	46	2 854 233
2008.11.07	39 384	8 300	31 084	7,75	53	2 845 933
2008.12.11	43 810	20 419	23 391	7,75	40	2 825 514
2009.01.21	14 041	-17 698	31 739	10	41	2 843 212
2009.02.12	13 060	-4 077	17 137	10	22	2 847 289
2009.03.19	14 587	-12 716	27 303	10	35	2 860 005
2009.05.27	31 627	-22 439	54 066	10	69	2 882 444
2009.05.27	33 067	33 067	0	10	0	2 849 377
2009.05.27	30 802	30 802	0	10	0	2 818 575
2009.06.12	29 622	17 267	12 355	10	16	2 801 308
2009.07.03	29 490	14 179	15 311	9,5	21	2 787 129
2009.08.04	29 310	6 097	23 213	9,5	32	2 781 033
2009.10.27	28 501	-32 301	60 802	9,5	84	2 813 333
2009.11.11	28 789	17 805	10 984	9,5	15	2 795 528
2009.12.08	28 477	8 832	19 645	9,5	27	2 786 696
2009.12.31	28 485	11 803	16 682	9,5	23	2 774 893
2010.02.09	28 769	9 763	19 006	6,25	40	2 765 130
2010.03.03	28 939	18 996	9 943	6,25	21	2 746 135
2010.05.06	52 623	22 528	30 095	6,25	64	2 723 606
2010.05.06	49 634	49 634	0	6,25	0	2 673 972
2010.05.06	50 157	50 157	0	6,25	0	2 623 815
2010.06.11	53 373	37 199	16 174	6,25	36	2 586 616
2010.08.06	54 466	33 259	21 207	5,25	57	2 553 357
2010.09.13	56 522	46 239	10 283	5,25	28	2 507 118
2010.10.18	56 003	43 382	12 621	5,25	35	2 463 737
2010.11.12	59 276	50 417	8 859	5,25	25	2 413 320
2010.12.09	55 412	46 040	9 372	5,25	27	2 367 281
2011.01.13	56 424	43 372	13 052	5,75	35	2 323 909
2011.02.14	57 984	46 269	11 715	5,75	32	2 277 640
2011.03.19	59 751	47 910	11 841	5,75	33	2 229 730
2011.04.12	56 026	47 596	8 430	5,75	24	2 182 134
2011.05.18	57 916	45 541	12 375	5,75	36	2 136 593
2011.06.15	55 405	45 981	9 424	5,75	28	2 090 613
2011.07.02	57 167	51 325	5 842	6	17	2 039 288
2011.08.04	59 953	48 891	11 062	6	33	1 990 397
2011.09.06	63 007	52 210	10 797	6	33	1 938 188
2011.10.13	68 943	57 155	11 788	6	37	1 881 033
2011.11.14	62 477	49 799	12 678	6	41	1 831 234
2011.12.14	64 490	55 459	9 031	6	30	1 775 774
2012.01.11	67 617	58 081	9 536	7	28	1 717 693
2012.02.20	66 460	53 283	13 177	7	40	1 664 410
2012.05.16	69 868	61 888	7 980	7	25	1 602 522
2012.06.12	65 844	57 546	8 298	7	27	1 544 976
2012.07.11	65 524	56 931	8 593	7	29	1 488 045
2012.08.10	67 512	58 951	8 561	7	30	1 429 094
2012.09.07	65 500	57 826	7 674	7	28	1 371 268
2012.09.14	67 048	65 207	1 841	7	7	1 306 061
2012.11.08	65 606	51 830	13 776	7	55	1 254 231
2012.11.21	62 827	59 700	3 127	7	13	1 194 531
2012.11.21	63 969	63 969	0	7	0	1 130 562
2012.11.21	63 352	63 352	0	7	0	1 067 210
2012.12.03	39 613	37 157	2 456	7	12	1 030 053
2013.01.09	30 000	23 996	6 004	5,75	37	1 006 057
2013.04.12	50 000	35 261	14 739	5,75	93	970 797
2013.05.10	50 000	45 718	4 282	5,75	28	925 079
2013.06.10	35 000	30 482	4 518	5,75	31	894 596
2013.07.11	30 000	26 771	3 229	4,25	31	867 825
2013.08.08	60 000	57 171	2 829	4,25	28	810 655
2013.09.10	35 000	31 885	3 115	4,25	33	778 770
2013.10.10	50 000	47 280	2 720	4,25	30	731 490
2013.12.04	0	-4 685	4 685	4,25	55	736 175

 

A mellékelten csatolt irat alapján a K&H Bank Zrt vélt követelése 3.501.576.-Ft. ebből megilleti 736.175.-Ft. A K&H Bank Zrt azonban megbízta a Triple Unit Kft, hogy hajtsa be a vélt követelését. A behajtó neve M.G., telefonszáma: 0630111111.

A behajtó a vélt követelés behajtását a sértett lelki megtörésével gondolja megtenni. Ugyanis telefonon olyan tartalmú fenyegetéssel állt elő, mely a lakásának közvetlen végrehajtásával, a gépjármű konkrét, fizikai elvételével, a sértett anyagi ellehetetlenítésével kapcsolatos.

 

A Btk. az önbíráskodás esetén nem követel meg tényállásszerű elkövetési magatartásként személy elleni erőszakot. Ha az elkövető kilátásba helyezi, hogy erőszakkal elveszi az autót, az a sértettben komoly félelmet alakít ki.

 

A banki csalássorozat minden mozzanata bizonyítható:

v  a szerződéskötés során eljáró személyeket ki kell hallgatni, és pontosan igazolják tényállításomat, hogy a sértettet hogyan, mivel tévesztették meg,

v  a bank állítólagos deviza váltásaival kapcsolatos okirati bizonyítékot be kell szerezni,

v  igazságügyi könyvszakértő bevonásával igazolhatom tényállításaimat.

 

Fentiek alapján teszem meg feljelentésemet az ismeretlen elkövetőkkel szemben. Tisztelettel kérem a nyomozás elrendelését, a szükséges okirati bizonyítékok lefoglalását és igazságügyi szakértő kirendelését.

Mellékelten csatolom ügyvédi meghatalmazásomat.

Tagyon, 2013. december 4.

Tisztelettel:

Dr. Marczingós László