‘Nincs kategorizálva’

Cari spettatori,
Amici del varietè (intende: Varietà )
Calorissimo pubblico (intende: Calorosissimo)
Buona sera qui al Stella Matto. (intende: Allo Stella Matto - forse un vecchio
Night di Roma)

Nella prima parte del programma
Venuta direttamente dal Cairo
La famosissima Lolita del Sudan,
Una danzatrice del ventre
Accompagnato come sempre (intende: Accompagnata)
Dalla nostra orchestra Paolo Silvestri.
Prego Maestro: a Lei!

Sono Otto, sono Otto di Catania!
Sono arrivato a Roma 20 anni fa.
Sono qui per vivere,
Per vivere la mia vita,
Per mangiare, per rosso bicchiere di vino.

Per tutti questi giorni
Voglio invitare tutti amici mei ( intende: Miei)
Per celebrare la mia vita.

Amici grazie, grazie per venire,
Grazie per andare con me
Alla caffè Romana. (intende: al Caffè Romano - forse un vecchio Bar di Roma)

La via Veneto era molto speciale,
Con Marcello, con Luciano,
Con Verena la Sirena
Grazie per venire
E il mio nome è Otto di Catania:
Sono arrivato 20 anni fa!

És a google fordítása, mely nem kevés örömre ad okot:  )

Kedves nézők,
Barátok a fajta ¨ (átlag: Variety)
Calorissimo nyilvános (jelentése: nagyon meleg)
Jó estét itt a Star Bolond. (jelentése: A Csillagok Crazy - talán egy régi
Éjszaka Róma)

Az első része a programnak
, Közvetlenül Cairo
A híres Lolita Szudán,
A hastáncos
Kísért mint mindig (átlag: kíséretében)
Paul Silvestri a mi zenekar.
Kérjük Tanár: neked!

Ők nyolc, nyolc Catania!
Érkeztem Rómába 20 évvel ezelőtt.
Azért vagyok itt élni,
Élni az életem,
Enni, egy pohár vörösbort.

Minden ezekben a napokban
Szeretnék meghívni minden barátok mej (átlag: My)
Hogy megünnepeljük az életem.

Barátok köszönöm, köszönöm, hogy eljöttek,
Köszönjük, hogy lesz velem
A római kávét. (jelentése: a római Kávé - talán egy régi bár Rómában)

A Via Veneto nagyon különleges,
A Marcello, Luciano,
Verena A Siren
Köszönöm, hogy eljöttek
És a nevem Otto di Catania:
Érkeztem 20 évvel ezelőtt!iframe>

Elsőre nagyon gyorsan szögezzük le, a Nespresso kávéjai nem a legjobbak a világon, ellenben meglehetősen drágák. Ám egyszerű és kényelmes a kávéfőzés, így kellemes alternatívát jelentenek a hétköznapokban.

Most kidobtak egy új fajtát, melyet próbálgatok, ízlelgetek, és ha szerencsém van, akkor rájövök, hogyan érdemes elkészíteni. Ugyanis a Nespresso géppel lehet ugyan kávét főzni, de az nem feltétlenül lesz jó. Ugyanis fel kell melegíteni a gépet, ehhez le kell főzni 2-3 kamu kávét, azaz vizet. A poharakat a forró vízzel fel kell melegíteni, és e mellé még rá kell jönni, melyik kávéhoz milyen mennyiségű víz illik. A cég ajánlata szigorúan csak ajánlat, érdemes variálni.

 

Tegyük hozzá, egyetlen kapszula sem érhet fel Kovács Antal Curia bisztrójában főzött feketéhez, de az már egy más téma.

Egyelőre örülni kell, hogy akár saját magunk, akár vendégünk örömére szinte pillanatokon belül egy átlagosnál jobb presszót varázsolhatunk a csészébe. És a mostani Dhjana nem is rossz kávé.

Nem gondoltam arra, hogy valaha kertészkedéssel foglalkozzam, ám a sors mégis úgy hozta, hogy 2007 nyarán adott volt egy építkezés után visszamaradt, roppant hátrányosan kinéző, nagyobbacska “kert”, melyből őserdőt kellett volna varázsolni. Persze ez csak úgy nem megy, már amennyiben nincsen az ember zsebében néhány tízmillió forint, mert ha igen, akkor határ a csillagos ég, és még fekete párducot is lehet vásárolni, hogy egy ágon pihenjen, miközben a szomszéd házi kedvencét figyeli árgus szemekkel.

 

Mivel a devizahitelt elvitte maga a ház, így maradt az önerő a kertépítésben. Mindenki agyamentnek nézett minket, hogy augusztusban gyepesítünk, illetve fákat ültetünk, ám nagy szerencsével minden megmaradt. Az idő előre haladtával persze bátrabban húztunk bele növényekbe, kicsit növekedett a helyet nem kedvelő, kipusztuló variációk száma, ám még mindig bőven benne voltunk az elvárható százalékokban.

 

Időközben a csenevész fák messze elhagytak minket, a bokrok látványossá cseperedtek, én pedig visszavonhatatlanul beleszerettem a rózsákba. Egyfelől az emberi butaság és aljasság esetén a gyógyír a rózsák metszése, mely óv az infarktustól, másfelől a szépérzékemet hájjal kenegeti, ha úgy néznek ki a bokrok, mint most. Mellékelek is néhány képet ízelítőül:

 

A hófehér rózsa beszerzési forrása a badeni Rosengarten volt. Elméletileg 3-4 méter magasra is megnőhet, ám ehhez állványzat szükségeltetik. A két tő rózsa májusra annyira virágba borult, hogy a lecsüngő ágakat fel kellett kötni. Erőteljesen tanuljuk még a rózsák szakértelmét, és saját kárunkon tapasztaljuk meg azt, mit és hogyan kellene másképpen csinálni a jövőben. Ezt a rózsát nem igazán metszettük vissza, okosan tápanyagoztuk, és hagytuk, hadd bontakozzon ki.

 

 

A következő büszkeségünk a szaletli, mely oszlopainak tövébe vegyesen ültettünk loncokat, rózsákat és vadszőlőt. az első éve még csak reményt keltett, ám most azt kell mondanom, gyönyörű lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mehetünk tovább néhány szintén badeni rózsával. 2008-ban vásároltuk őket, kalandos módon tuszkoltuk be a töveket a személygépkocsiba, és soha nem volt előttem olyan élményem, hogy az autón belül élvezzem a rózsakert tömény illatát. Sajnos nem igazán emlékszem, hogy melyiknek mi a neve, ám megfogadtam, hogy bemagolom az összeset:

 

Sajnos a mai zápor rendesen szétcsapott a virágok között, ám reménykedem még egy szép hétvégében, amikor kinyílnak a mostani bimbók és még egyszer páratlan virágpompába burkolózik a kert.

 

Ha azt vesszük, hogy az elmúlt 6 évben mekkorákat fordult a világ, akkor azt is el kell mondanunk, hogy a stand up műfaj népszerűbb idehaza, mint valaha. A 2005-ben szinte alig ismert előadók, mint Dr. Litkai Gergely, vagy Kovács András Péter már közismertek, ám 6 évvel ezelőtt még senki nem tudta, hogy él a földön olyan ember, hogy Kiss Ádám. Akkor még Kőhalmi Zoli is egyetemista volt, és a sort lehetne folytatni reggelig.

 

Anno egy könyv kapcsán írtam az alábbi sorokat, és a jelentős idő elmúltával is kénytelen vagyok megállapítani, Badár Sándor humora nem kopott meg, illetve régi történetei is újszerűen hatnak. A könyv az ágyam mellett fekszik, időnként beleolvasok, majd időnként kérem Badárt, hogy a kezdjen bele a történetbe újra. Mivel néhány héttel ezelőtt ez is megesett a New Orleans színpadán, pont időszerű a visszaemlékezés:

 

 

 

Van ugye egy amerikai humor műfaj, a stand-up comedy, melyet elég gyakran látunk a Woody Alen filmjeiben. Az önjelölt előadó feláll a színpadra és belekezd mondókájába, ami vagy tetszik a nagyérdeműnek vagy nem. Kicsit mindig furcsán néztem ezekre a jelenetekre és meggyőződésem volt, hogy hazánkban ez eleve halálra ítélt műfaj, mert honfitársaink nem vevők erre a bárgyú humorra. Mindenesetre érdekesnek tartottam a jelenséget.

 

Amikor a Dob utcában található Spinoza étterem kezdett az „elhivatott szakértelem” miatt kidőlni a vendégek alól, a figyelmem egyre jobban a Rumbach Sebestyén utca és a Madách Imre utca sarkán található kávéházra irányult, mely a hangzatos GODOT nevet viselte. Feltűnt, hogy Kronenbourg és Foster’s söröket nem akármilyen helyen lehet csapolni, így egyre gyakrabban tértem be egy szendvicsre és egy pofa sörre. A pincérek eleinte olybá tűntek, mintha valahonnan szalajtották volna őket, amelyet tetézett az a legendás beszólás, hogy ha a rendelést nem lehetett teljesíteni, akkor egy jó hírrel és egy rossz hírrel állt elő a vörös különböző árnyalataiban úszó, inkább csónakformájúnak mondható, spiccelt frizurát hordó pincér, Zsolti. Azaz volt egy rossz híre és egy jó. „Tiramisu nincsen” – mondta – „ám lehet rendelni mást!”. Először azt hittem, megütöm, de konszolidáltam magam és rendeltem egy másik desszertet. Ezt követően abból csináltam sportot, hogy a többi vendégnek elővezetett monológ hatásait figyeltem.

 

Nos, itt, ezen a ponton találkozott a „stand-up” és a Godot. Ugyanis valaki nagyot gondolt, és péntek-szombat viszonylatokban megnyitották a Godot Dumaszínház előadásait. Eleinte a fő tartópillér Ardai Tamás rendező úr volt, akit a „Barátok közt” című lebilincselő szappanoperából ismerhettünk meg, azaz láthattuk nevét a stáblistán. Szorosan a nyomában Dr. Litkai Gergely ügyvéd úr járt, aki Karinthy-gyűrűvel az ujján konferálta fel a fellépőket, és megmondhatom, hogy egyre hosszabb és egyre jobb volt „felkonfja”.

 

Szokás szerint három fellépő vett részt a vendégek rekeszizmainak táncoltatásában, és megvallom, eleinte főleg Szőke András személyére figyelemmel foglaltam helyet barátaimmal a mikrofon melletti asztalnál. Az asztal különlegessége leginkább abban mutatkozott meg, hogy a fellépőket sokáig csak profilból ismertem meg, másrészről a közelség érzékelhetőbbé tette a humoristák minden rezdülését. Megmondhatom, nem könnyű műfaj…

 

Senkit nem célom mások elé helyezni, ám néhány kivételt azért teszek. Aranyosi Pétert kell megemlítenem elsőként, aki két esetben is megalázott, mivel úgy röhögtem történetén, hogy a kaja egyszerűen nyállal együtt kicsorgott a számból, és a halántékomon lecsöpögő könnyeimmel együtt alkalmatlanná tették nadrágomat egy tisztes megjelentésre. Olyan igazi magunkfajta polgár ő, aki néha „betont tör” a diósgyőri focimeccseken, néha megpróbál Európát varázsolni a Középszer utcába, néha meg fehér arccal keresi a telefonszámomat, miután torkon ragadta a Wekerle-telepi szomszédját egy bizonyos garázs ügyben. Ha arról nem beszélünk, hogy barátai egyszerűen csak „hobbi-nácinak” titulálják, illetve alapból ismeri a világ összes páncélosát, akkor is egy igazi jelenség, csak úgy, önmagától…

 

Aztán itt van Szőke András, aki simán előad 40-50 percig egy történetet, aminek nincsenek szereplői, nincsen benne esemény, illetve nem helyezhető el az időben. Művészet ez, habár igen sajátos. Hallgatja az ember a hangulatok, a hangok, a színek megfogalmazását. Nincsenek poénok, de a figyelmes vendég egyszer csak elkezd úszni a képzelet óceánjában és elveszti időérzékét. Nincsenek poénok, csak lebegés. Ezeket a műsorokat nagyon kedvelem, és aki már élvezte, az hasonlóként tud nyilatkozni. Ámbátor ennek a másik véglete is megtörtént, amikor disznótort ültünk, és az interaktív előadásban én kockáztak fel a kenyeret, a szalonnát, a kolbászt, a hagymát, a paprikát és így tovább. Szorgos munkám elismeréseként pálinka lett a jutalmam, igaz, valahogy mindebből műsorszám lett a végére…

 

És itt jött a lépbe Badár Sándor, azaz a Badár! A második ember volt, akinél megélhettem, hogy a nők záróizmai csaknem elengedtek a nevetéstől, én pedig újra összeengedtem a sört a hússal, mindezt újra a nadrágomon. A nevetés állítólag boldogsághormonokat szabadít fel. A fokozott nevetés már csaknem öl! Soha életemben ennyit nem kacagtam, mint amikor Badár Sándor Mikulás volt. Kritikusai azt mondják, hogy egyszerűek a történetei. Miért? Milyenek legyenek? Legyenek benne 8 ismeretlenes egyenletek és ismeretlen évszámok?

 

Nos, Badár Sanyi hamar a nagy kedvencem lett. Ugyanis elhittem, hogy ő ilyen, amilyennek mutatja magát. Történeteiben az ember jelenik meg, és mindennapjai. Más kérdés, hogy egy átlagos földi halandóval ilyenek nem történnek… Megelőzi Skoda 120 L (long) gépjárművét a leszakadt hátsó kereke, melyet rágógumival visszaragaszt. Elveszti a Volvo kulcsát, amihez egy élelmes pesti vigéc telefonon keresztül, elmondásra reszel pótkulcsot, és még rengeteg történet.

 

Egyszer, egy esti előadást követően még hosszasan mesélt nekem a Horányban található lovas-táboráról, melyet kicsiknek tart. A gyerekek ugyanolyan ellátást kapnak a szállodában, mint a felnőtt vendégek. A kisrácok ugyanúgy a bárban fogyasztják el délutáni kakaójukat, mint a nagyok a délutáni fröccsöt. Megvallom, elindultam felkeresni egy vasárnapi délelőttön a helyszíneket, és minden a helyén volt!

 

Badár Sándor számomra tény! Egy ember, aki a hétköznapokat a legszebb valóságában éli meg. Aki nem felejti egy észrevenni a pillanatok nagyszerűségét és a mindennapi csodákat. Vannak, kik arra törekednek, hogy professzionális humoristák legyenek, ezért önálló műsorszámokat dolgoznak ki, amit begyakorolnak, a poénokat kihegyezik. Badár csak úgy odaáll, és elmeséli…

A „Jappán” c, könyv –igen, így, két pével – ebben a sorba illeszkedik be. Barátjával, Horváth Jánossal egyszer a fejükbe vették, hogy ellátogatnak Japánba, és ott harcművészeti tehetségüket tovább csiszoltatják. A szándék megvolt, a költőpénz is, vagy 6 napra, ehhez képest oly sokáig maradtak, hogy könyv lett belőle. Nem szeretném leleplezni a poénokat, így csak annyit mondhatok el, hogy ez ugyanúgy nem lehet letenni, mint Fülig Jimmy legjobb történeteit.

 

 

 

Én a könyvemet a Godot egyik előadásán szereztem meg, és büszke vagyok rá, hogy „benne vagyok a 18-ban”.

 

Ebből a könyvből lehet megtudni, hogy miképpen kell úgy fejest ugrani, hogy utána egy lendülettel a másik oldalon talpra érkezzen az ember. Hogyan lehet a Fudzsin leelőzni a japánokat és sok más életre szóló sztorival gazdagodni. A könyv érdekes szerkezetű, ugyanis a két jó barát leült egymás mellé és elmesélték a történetet egymás szavába vágva. Ezt követően lejegyezték, és kinyomtatták. Semmi cicó!

 

Ha valaki szeretné megvenni a könyvet, akkor a Godotban még talán van, vagy hagyjon üzenetet…