‘Jog/Társadalom’

Mivel zenei alapképzésem teljes hiánya miatt összesen egy trombitát tudtam úgy megszólaltatni, hogy artikulálatlan üvöltése miatt a költöző madarak hamarabb indultak meg délre, soha nem veszem a merészséget, hogy kritikát mondjak egy zenei produkció felett. Ám ez nem tart attól vissza, hogy rácsodálkozásomat, őszinte örömömet ne osszam meg olvasóimmal.

 

Tegnap este A Festetics Palota Tükörtermében Jakobi László úr szervezésében, az MVM Koncertek részeként került sor A Hegedű sorozat újabb állomására. Jávorkai Sándor és testvére, Jávorkai Ádám neve számomra teljesen ismeretlenül hangzott. Ám abban biztos voltam, amennyiben Jakobi úr valakit meghív a sorozatba, az csak maximális élményt jelenthet. Nos, ebben az esetben az elvárt élmény sokszorosát vettük kézhez.

 

A Festetics Palota eleve egy kuriózum. A hófehér terem barokkos cizelláltsága, az aranyozott keretű tükrök egymásban való reflexiója bemutathatatlan. Ez valami más világ, mint mindennapjaink szürke valósága. Itt visszalépünk az időben néhány évszázadot, magunkra csukjuk az időgépet, kirekesztünk minden zavaró tényezőt. Megjegyzem, a hallgatóság itt legalább tudja, illik kiöltözni az alkalomra!

 

A Jávorkai testvérek – ahogyan tájékozódtam eddig – régi, jelentős roma zenész dinasztia ifjú tagja. Pont olyan mesteri vérvonalat visznek tovább, mely hazánk kiemelkedő zenei és társadalmi kincsét jelentik. Azt az alázatos, a művészetnek mindent alárendelő életutat, mely nem csupán a zenész, hanem a megszólaltatott szerzőt is hallhatatlanná teszik.

 

Volt szerencsém korábban számos roma jazz zenészt személyesen ismerni, egy társaságba járni, számos koncertet belülről, a színpad mögül is végigélvezni, így ismertem humorukat, szófordulataikat, örömüket. Amikor a testvérek megjelentek, azonnal láttam, itt valami nagyon más fog történni, mint megszokhattuk. A legtöbb szólista bizonyos távolságtartással viseltetik a publikum felé. A legkönnyebb talán úgy megfogalmazni, hogy bejön a színpadra a zongoraművész, meghajol, hátracsapja a frakkot, leül, és belecsap a zongorába egy heves szólóval kezdve. A mesterek nagyon ritkán beszélnek, alig van kontaktus a hallgatósággal.

 

Ha tehát hegedű, akkor azonnal ide illik egyik legkedvencebb anekdotám, mely szerint a cigányprímás Yehudi Menuhin játékát hallgatva elmerenget, és lassan, elgondolkodva fogalmazta meg véleményét a feltett kérdés hallatán: hogyan tetszik a mester játéka. „Szép, szép, de asztalnál meghalna.” Ezt a fordulatot azóta is szívesen alkalmazom megannyi mesterséggel, előadással, mutatvánnyal kapcsolatban. Ugyanis az előadóművészet számomra legfontosabb eleme nem más, minthogy én vagyok a publikum, én figyelek, nekem szól a darab.

 

Nos, a testvérek bejöttek a terembe, Ádám leült egy rém egyszerű irodai székre, beállította a gordonkát, míg Sándor megállt jobbján, és csodák csodájára, megszólították a publikumot. Mosolyogva, kedvesen, azon pillanatban barátságos, közvetlen légkört kialakítván.

 

Persze, Jakobi úr a felvezetőjén bemutatta a fivéreket, rövid életútjukat, nemzetközi sikereiket, ám figyelmemet a korábbi Törley Szalonban aratott sikerük bemutatása eltette fel. A szalonok hangulata ugyanis csodás. A Zeneakadémia, pláne a MÜPA, messze elbújhatnak hangzásban, intimitásban mögöttük. Soha, semmi nem ér fel azzal az érzéssel, amikor a parketta közvetíti a hangszer rezdüléseit a talpamon keresztül az agyamig. Szerintem a hangszereket is így lehet megismerni, megérteni.

 

Az első mű Haydn D-dúr duója volt, (https://www.youtube.com/watch?v=jRSWcsB9qRY) igazi bemelegítés könnyen befogadható harmóniákkal. Nekem az tűnt fel, a gordonka volt inkább domináns, és a hegedű szinte csak kísérte. Jávorkai Ádám hangszere nagyon szól. Jobb kifejezést amatőrként nem tudok használni a hang minden tartományában erőteljes, kristálytiszta hangszerre. Ráadásul az tűnt fel, hogy az ifjú mestert „nem zavarja” hangszere. A játék eszköze és nem feladata a gordonka, nem megoldani igyekszik a hibátlan játék kihívását, hanem oly magától értetődően csalja elő a hangokat, mintha elve így született volna. Megjegyzem, valószínűleg így is született, ugyanis tanulni lehet, de ez a tanulási folyamaton túli adottság lehet. Na persze, a mesterkurzusok sora sem árt.

 

A művek előtt inkább Ádám tartotta szóval a közönséget. Aranyos volt, amikor kedvenceikről beszéltek – egymás szavába vágva – előre vetítetve a ráadás darab még nagyobb kedvenc jellegét, habár még csupán a koncert legelején tartottunk. Széles mosollyal, gyakorlatilag a nézők szemkontaktusát keresve kommentálta a bemutatandó művet. Az egész olyan érzést keltet, mintha csak nekem játszottak volna, és ezt bizonyára minden hallgató hasonlóan érezhette. Ez az a többlet, mely a számomra a bevallottan nehéz Kodály darab (Duó hegedűre és gordonkára op.7.) befogadását, élvezetété is megkönnyítette. (https://www.youtube.com/watch?v=rzNMtH1PYG0)

 

A szünetben Sándor úgy sétált fel, s alá, mintha nem is a pokolian nehéz második részre készülne, könnyeden beszélgetett ismerősivel a nézők között. Ez azért engem meglepett, de azért annyira nem is csodálkoztam rajta. Ez olyan megalapozott magabiztosság, rutin jele, mely csak azt jellemezheti, aki már régen mindent megtett annak érdekében, hogy a kisujjának utolsó percében legyen a zeneirodalom összes jelentős darabra.

 

A szünet utáni első mű lehetett volna akár a csúcspont is. Kodály gordonka szólószonátájáról volt szó, melyet a művész úgy mutatott be, Bartók véleménye szerint Bach után az első igazán jelentős mestermű e műfajban. Starker Jánost volt az egyik legfontosabb előadója e szonátának, akire megint csak úgy lehetünk büszkék, hogy 1948-ban elhagyta Magyarországot – mint lassan mindenki. (https://www.youtube.com/watch?v=4MEUIGjfHNw)

 

Sorban olyan rövid darabok következtek, melyet a művészek mesteri hangszerkezelését mutatták be. Wieniawski darabjai (https://www.youtube.com/watch?v=fCm5lJpPZJ4), és „néhány Paganini”. Itt már Sándor vitte a prímet, szóban is. Itt érte el számomra a következő csúcspontot az este. Felajánlani a közönségnek, mondjon egy számot, és azt a Paganini Caprice szólal meg. Előbb Ádám játszott el egy művet, majd következett Sándor. Ám valaki a közönségből pont azt a számot mondta be, melynek megfelelő művet a gordonka szólaltatta meg előbb. Sándor közölte, azt már hallottuk, és a több bekiabált szám egyértelműsítésére röpkén bejátszotta a gordonkán hallottak részletét, majd átváltott azonnal a kiválasztott 24-esre. Nos, ezek a kis nüanszok hozták le „asztalhoz” az egész estét úgy, hogy annak felettébb magas művészi színvonala egy szemernyit sem csorbult. Ugyanis a hozzám hasonló bátortalanul járatlan zenerajongó is úgy érezhette, benne van az egész közepében, vele lüktet a zene. Ez nem kis boldogság, olyan, amikor a mosoly odaragad az ember arcára, és azt nem lehet lemosni semmivel.

 

A 24-es darab tehát lefutott. Szerintem közismert tétel. (https://www.youtube.com/watch?v=PZ307sM0t-0) Ám, a művész karnyújtásnyira játszotta el előttem, és a vonó száguldásai a húrokon szinte elszédítettek. Ádám meg is jegyezte, hogy érdekes módon Kodály alkalmazta a technikát darabjaiban, amikor a kéz nem csupán a hangokat fogja le, hanem penget is, és emellett a vonóval is játszik. A mellékelt felvételen mindez jól látszik Paganini darabját illetően.

 

Jávorkai Sándor ezt követően emelte a tétet egy Ernst darabbal (A nyár utolsó rózsája – https://www.youtube.com/watch?v=RydWCy6YtRI), mely szerinte gyerekjáték a később következő Paganini tételhez képest. (Egyébként pont Baráti Kristóf lesz a következő eladás művésze)

 

Ezt követően következett Bartók Román népi táncok műve – melyet politikai elitünk Székesfehérváron csonkított címmel vezetett fel anno. (Ezt nem tudtam szó nélkül hagyni most sem.) Ezt a művet nagyon szeretem. És jelen esetben nem volt zongora, még különlegesebb volt az előadás. Eszembe jutott a dolog apropóján, mennyire böszmeség a magyar-román csinált konfliktus kiélezése, a tűz szítása. Buta emberek szintjén szított nacionalizmus, habár az embereknek semmi, de semmi bajuk nem lenne egymással. Érthetetlen.

 

A következő darab az este legnehezebb előadása. Jávorkai Sándor csak annyi tájékoztatást adott Paganini „God Save the King” darabjához, hogy nem sokan képesek eljátszani rendesen. (https://www.youtube.com/watch?v=YGmIlMS60c0&spfreload=1) Bevallom, ilyen technikát még soha nem láttam, ám tegyük hozzá, én még hallgatónak is amatőr vagyok. Ez már nem igazán a zenéről szól, hanem a technikai bravúrról, de annak lenyűgöző!

 

Hogy Paganininél maradjunk, jöhetett a Velencei karnevál op.10., mely nagyon kedves darab, pláne úgy, hogy Ádám a mű közepén kiszólt a közönséghez, felvetvén, vajon mire gondolhatott, mit érezhetett Paganini anno ott Velencében… közben Sándor pengetéssel vitte tovább a darabot… (https://www.youtube.com/watch?v=RHWKl85kgK8)

 

A felfokozott érzelmeket Handel – Halvorsen g-moll passacaglia műve (https://www.youtube.com/watch?v=qNsxXued784) vitte vissza a „normálisra”, de csak azért, hogy utána a fivérek világcsúcsot döntsenek Rimszkij-Korszakov Dongójával. 53 másodperc alatt futott le a darab. Végül egy Bach darab zárta le az estét, mely keretbe foglalta az élményeket.

 

Azt gondolom, a fivérek tökéletes technikai tudása, remek előadás összeállítása mellett a közönséggel való kapcsolatuk miatt marad felejthetetlen számomra. Még azt is elfelejtettem, hogy a székek borzalmatlanul kényelmetlenek.

 

A slusszpoén, hogy december 7-én a szomszédomban fognak játszani, Gyulakeszin, a malomban. Már be is rendeltem a jegyeket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az utazási irodák kedvenc célpontja Párizs, majd a Loire menti kastélyok láncolata. Sok magyar megfordult arrafelé, és nyilván kialakult mindenkiben egy kép. A kép, mely a képeslapokon jelenik meg és egy másik kép, mely a valóság. Az előbbi tétel minden esetben gyönyörűségesen gyönyörű, álomszép, mesebeli, etc.

Don Marcello csak úgy beesett, hiszen arra járt, és vétek lett volna kihagyni a második leginkább ismert kastélyt. Bevallom, nekem is örök ábrándom volt, élőben megcsodálni helyet. De nézzünk előbb egy kis történelmet, mert abban elhelyezvén lehet komolyan értékelni.

 

A jelenleg látható Chateau ősi elődjének történelme számomra a ködbe vész. A Cher folyón állt egy erődítés, melyből csak az un,. donjon, a kerek, bástyaszerű épületrész maradt meg. A többit elbontották a XVI. század elején. Chenonceau történelmét mindenki az azt birtokló hölgyekhez köti, ám az első dáma – Catherine Briconnet, nagy valószínűség szerint még a bontáshoz sem kezdhetett volna hozzá, ha férje, Thomas Bohier tábornok (lieutenant general) – ki XI. Lajos, VIII. Károly, XII. Lajos, és I. Ferenc szolgálata folytán jelentős vagyont szerzett, illetve gyarapított, nem vásárolta volna meg a régi erődítést. Említett úr nem is igazán katonai karrierjével tette lehetővé a beruházást, hanem pénzügyi vonalon tett uralkodói szolgálataival. Nem mellesleg 1497-től Tours polgármestere volt.

1512-ben a feleség nekilátott az építkezésnek, míg a férj elment egy kicsit háborúzni Itáliába, ahol 1523-ban el is hunyt.

 

XI. Lajos 1461-1483 között, VIII. Károly, a Nyájas, 1483-1498 között, XII. Lajos 1498-1515, míg I. Ferenc 1515-1547 között uralkodott. XI. Lajos a Valois-ház hatodik királya volt, és anyja, Anjou Mária nápolyi királyi hercegnő volt. Lajos – nem királyként, apja oldalán – még részt vehetett a százéves háborúban, mely egyébként 116 évig tartott. (1337-1453)

A fenti időszak alatti magyar történelemről keveset tud a közember, pontosabban szólva, nem tudja párhuzamba állítani a nyugati történelemmel. Nos, 1308-ban Károly Róbert került a magyar trónra, hiszen az Árpád-ház férfiágon nem öröklődött. III. András halálát követően egy sor vitatott legitimitású kiskirály uralkodott. Az eltelt hét év alatt vagy kilenc uralkodó zilálta szét országunkat.

Károly Róbert leányágon V. István dédunokája volt. Magyar királynak nevelték, az Anjou-ház európai jelentőségéről majd máskor teszek említést, de az is lehet, még ebben az írásban. Nos, utódja Nagy Lajos lett (1342-1382), kit leánya, Mária követett a trónon 1395-ig. 1385 és 1386 között II. Károly, nápolyi Anjou király került a magyar trónra. Ez egy igen érdekes történet, de maradjunk annyiban, hogy őt gyorsan követte Mária férje, Luxemburgi Zsigmond, aki 1387 és 1437 között, ötven évig volt magyar király. Nem mellesleg német-római császár. szerintem valahol ez lehetett a magyar királyság fénykora. Őt Habsburg és Jagelló királyok váltották, mire megérkezünk XI. Lajos francia király kortársához, Mátyás királyhoz (1440-1457). Őt hozzávetőlegesen ismeri majd mindenki. A mohácsi csatáig, azaz 1526-ig II. Ulászló és II. Lajos Jagelló királyok „uralkodtak.”

 

Azaz az angol-francia százéves háború az Anjou-ház magyar uralkodásától eltartott Mátyás királyig. Ez volt az az időszak, amikor a magyarra nem rontott rá a török. Luxemburgi Zsigmond ugyan jelentősebb hadjáratokat vezetett a török ellen, és kapott is irtózatos nagy pofont tőlük, de elmondható, hogy a magyar történelem a külső támadásoktól mentes volt a fenti időszakban.

Franciaországot a háború alatt pestisjárvány és a hadjáratok tizedelték. Jeanne d’Arc máglyahalála 1431-re esik, a százéves háborút csak az 1453-as béke zárta le. De magát a háborút csak az fordította meg a francia uralkodók javára, hogy az Arrasi egyezménnyel (1435) Burgundia a franciák oldalára állt, Párizst „visszaadta” a francia királynak. Ennek „csupán” azért van jelentősége, mert kevesen tudják, a francia királyoknak e korban legkevésbé sem Párizs volt a székhelye. A királyok a háború miatt állandóan mozogtak udvartartásukkal, mely igen másképpen nézhetett ki, mint ahogyan általában elképzelhetnénk.

XI. Lajos a százéves háború végén még őt támogató burgundiaiakkal remek csatákat vívott, és Merész Károly burgundiai herceg jelentősen megkeserítette az életét. A király és a herceg csatáiban a királyt svájci, míg a herceget itáliai zsoldosok támogatták. A taljánok azonban elhagyták Merész Károlyt, aki nem csak a csatát veszítette el, hanem életét is 1477-ben.

 

Lajos fia, a 13 éves (Nyájas) Károly nem volt valami jelentős király, azonban 1495-ben Nápoly királya lett. Az Anjou-ház 1481-ben kihalt, így jelentős európai kavalkád keletkezett Anjou, Maine és Provance birtoklásáért. A lotharingiai herceg, II. René, bejelentkezett a birtokokra, aki csak évekkel később mondott le utódlási akaratáról. Amikor e kérdés úgymond rendeződött, VIII. Károly itáliai hadjáratot szervezett, hiszen a Velencei Köztársaság, vagy Firenze, avagy Milano a kor legjelentősebb gazdaságai voltak.

Milano ura ekkor Lodovico Sforza, Firenzében Savonarola osztotta lapokat, és mindenki arra próbált játszani, hogy a franciák segedelmével bukik majd a pápa, avagy a Mediciek. Gondoljunk bele, ez a kor volt Michelangelo és Leonardo da Vinci nagy kora!

Érdekes, hogy a százéves háborút követően a francia királyok rend beszedték az országot, a királyság területét jelentősen növelték, de félreértés ne essék, az akkori határok messze nem egyeztek meg a maiakkal.

 

1491-ben előbb az orléans-i herceg, majd maga a király is megtámadta Itáliát. Őket a milanói herceg támogatta, így elfoglalták Firenzét is. Emlékeim szerint ekkor önthettek ágyút Michelangelo remek lovas szobrából, talán. A francia király, Károly nem foglalta el Rómát, csak megállt a kapuban, így a pápa kinevezte Szicília, Nápoly és Jeruzsálem királyává. Ez persze nem tetszett Velencének, így a milanói Sforza herceg átállt, létrehozták a Velencei Ligát.

VIII. Károly, a Nyájas, tehát formálisan sikeres itáliai hadjáratot vitt végbe, azonban semmit nem tudott megtartani, rossz poénként még a fejét is beverte Amboise kastélyában, és meghalt. De erről talán egy másik írásban kell beszámolni, főleg Leonardo da Vinci kapcsán.

 

Gondoljunk bele, amikor Károly beverte a fejét, nálunk már szétesett a királyság és minden magyar nagyúr a törökkel egyezkedett, hogyan kaparinthatná meg a koronát. II. Ulászló kormányzása talán nem volt a legsikeresebb történelmi kor.

Károly, a Nyájas, utódja XII. Lajos volt. De nem Károly fia, ugyanis a régi király minden gyermeke korán meghalt. Lajos orléans-is herceg volt, és természetesen Valois. Itáliai igényei zseniális történelmi szövevényekben keletkeztek. Milanóban korábban Sforza megbuktatta a Viscontiakat. Sforza egyszer ide állt, egyszer oda. A korábbi francia király tehát szembe került a Velencei Ligával, de Lajos maga mellé állította VI. Sándor pápa törvénytelen fiát, Cesare Borgiát és magát a pápát. Mivel Milánó elleni támadás volt a cél és a hercegség területi feldarabolása, Velence is hamar a francia uralkodó mellé állt.

 

Milano városát a szövetségesek elfoglalták, majd Lodovico Sforza visszafoglalta, de hamar elveszítette ismét. A Loire-menti kastélyok történelmébe tartozik majd, hogy ma is áll egy középkori vár, Loches, melynek rabja lehetett 1500 és 1508 között, haláláig Lodovico. Loches ma nagyon olyan, mint anno.

Már nem is kellene említeni, de Velence összeállt a pápai állammal és 1510-re kiszorították a franciákat Itáliából. 1513-ban elhunyt II. Gyula pápa, aki innentől nem tudta tovább finanszírozni Michelangelot. A pápa halála egy jelentős kor végét jelentette kulturális, művészeti szempontból.

XII Lajost 1515-ben érte utol a halál, utódja I. Ferenc lett, az igazi francia reneszánsz király. Érdekes, mennyit csúszott Itáliához képest a reneszánsz…

 

Itt kell tehát visszatérni Chenanceau építésére. Thomas Bohier végigszolgálta a királyokat, akár katonaként, akár pénzügyérként, és tette a dolgát. Felesége pedig 1513-ban, XII. Lajos halála előtt két évvel kezdte meg az átépítést. A Loire vidéke ekkor a királyi udvar legfőbb célpontjává vált, hiszen nyugalom és gazdagság uralta. Az arisztokraták folyamatosan egyesítették birtokaikat és hihetetlen építkezési lázba kezdtek. De egyelőre maradjunk csak ennél a Chateau-nál.

Thomas Bohier és Katherine Briconnet 1523-ban haltak meg. A király, azaz I. Ferenc valamilyen tartozás fejében megszerezte Chenanceau-t. A későbbi király, azaz II. Henrik, azt kegyencnőjének, Diane de Poitiersnek adta. Közben megtörtént a Mohácsi-csata. Itt meg építgették a kastélyt. de ebből nem azt a következtetést vonnám le, hogy bezzeg a franciák, hanem mit csináltunk mi, magyarok mintegy 100 évig? Ugyanis a francia király nem gyarmataiból gazdagodott meg. Azok a spanyolok voltak…

Diane de Poitiers építette a híd pillérjeit, és magát a hidat, melyre később Medici Katalin, II. Henrik özvegye építette a kétszintes épületszárnyat, mely a Chateau jellegzetességét adta. Diane de Poitiers ugyanis kegyvesztett lett és Chenonceau helyett Chaumont kastélyával kellett beérnie. Nos, az sem csúcsa.

 

Amikor Medici Katalin 1589-ben meghalt a közeli Blois-ban, nálunk a Rudolf király uralkodott. Ő volt az a magyar király, aki ellen Bocskai István az Oszmán Birodalom támogatásával vezetett felkelést. 1611-ben kezdődött a Habsburg-ház elleni harmincéves háború, melyet vallási köntösbe csavartak. De ezt előzte meg a tizenötéves háború (1591-1606), mely török részről Bécs megszerzéséért, míg keresztény részről a törökök kiszorításáért folyt. A Habsburgok oldalán harcolt az erdélyi, a havasalföldi és a moldvai fejedelem, a Német-római Birodalom és a pápai állam. Igaz, Buda még 1541-ben került oszmán kézre.

No, a kastély többi nagyasszonyát nem kívánom végigvenni, de úgy vélem, ez a Chateau valahogy a női szeszélyeknek kitett épület minden ízében, ahol még a kertek is az egymás elleni gyűlöletből fakadtak.

Franciaország európai nagyhatalommá vált, egyben „rátört” a reneszánsz, melyet kőbe kellett vésni, így a Loire mentén sorra nőttek ki a földből a kisebb és nagyobb paloták.

 

Nekem ugyan Chenonceau nem igazán tetszik, de azt elismerem, van benne valami igazi nagyvonalúság. A kastély használhatósága számomra igen kérdéses. Nagy valószínűség szerint minden napi munkálat külső épületekben mehetett végbe, ugyanis ez a kastély olyan, mint egy rendkívül exkluzív hotel, melyben csak elnöki lakosztályok vannak.

Sajnos Don Marcello ottjártakor igen rossz idő volt, és későre is járt, így a képek nem mutatnak valami jót, de az internet amúgy is tele van remekművekkel. Csak azt akartam bemutatni, hogyan, milyen közegben épülhetett meg egy ilyen l’art pour l’art kastély. Nem mellesleg mi, magyarok akkortájban mivel voltunk elfoglalva. Én azt gondolom, a Nyugat nagyon messze volt tőlünk.

 

Ügyvédi irodám eddig három tudat ügyben kapott bírósági végzést, melyben felfüggesztették az egyes perek tárgyalását. És ezek még csak az elektronikus kapcsolattartással megvalósuló kézbesítések. A papír alapon folyó perek száma nagyságrendileg ugyanennyi és nem lepődöm meg, ha szabadságom után tömegével kapom meg a felfüggesztő végzéseket.

 

De nézzük meg a végzések indokolását, melyek – talán nem meglepő módon – szóról szóra megegyeznek. Úgy, mintha körlevélben kötelezték volna a bírókat az indokolás szövegének alkalmazására. Márpedig nagyon hajlok erre, hacsak a törvény nem tartalmazza eleve az indokolás kötelező szövegét, melyet – bevallom – eddig nem néztem meg ilyen szemmel. De most megteszem.

 

Az indoklás szövege az alábbi:

 

„A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 16. §-a értelmében a bíróság a külön törvényben meghatározott intézkedésig, de legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból felfüggeszti – a 6. alcímben szabályozott per kivételével – azt a peres eljárást, amelynek a tárgya részben vagy egészben a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti szerződéses kikötés, illetve amely pert az ilyen szerződéses kikötésen is alapuló követelés érvényesítése iránt a pénzügyi intézmény indított a fogyasztóval szemben.

 

A bíróság megállapította, hogy a per tárgya a fenti körbe tartozik, ezért a peres eljárást a törvény 16. §-a alapján hivatalból felfüggesztette.

 

A peres eljárás felfüggesztésére tekintettel – a Pp. 155. § (2) bekezdésére is figyelemmel – a kitűzött tárgyalási határnapot a bíróság hivatalból elhalasztotta.

 

A törvény 16. §-ának harmadik mondata értelmében a végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.”

 

Az idézett perben előterjesztett kereseti kérelem az alábbi volt:

 

 

Azaz a szerződés – úgy, ahogy van – semmis, érvénytelen.

 

Egy szerződés semmisségére való hivatkozással indított per kezdődhet járásbíróságon és törvényszéken is. A törvényszék illetékessége a Pp. 2006. március 1-től hatályos 23. § (1) bekezdés k) pontján alapul, amely szerint a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában [Ptk. 209/A. § (1) és (2) bek., 209/B. §, 301/A. § (4)-(6) bek.] indított perek a törvényszék hatáskörébe tartoznak.

 

Azaz az érintett kereset egyik eleme nyilvánvalóan a Ptk. 209/A.§-a. Kérdés pedig az, hogy mindegyik pert fel kell függeszteni, mely tisztességtelen szerződéses feltétel megtámadása kapcsán indul? Álláspontom szerint ez elvi jelleggel kizárható.

 

Ám mégis minden pert igyekeznek a bíróságok felfüggeszteni, ahol megjelenik az a varázsszó, hogy „deviza”, vagy „árfolyamrés”. Függetlenül attól, hogy a „varázsszavak” mögött milyen érvek és következtetések húzódnak meg.

 

A Kúria 2/2014. PJE határozatával már korábban foglalkoztam, véleményem cseppet sem változott. Ám a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény értékelése új feladat. Nem is annyira egyszerű és egyértelmű.

 

Esetünkben az alapkérdések voltaképpen egyszerűek: a deviza alapúnak, vagy deviza nyilvántartásúnak elkeresztelt szerződések tulajdonképpen kölcsönszerződések. Legalábbis a felek állítása szerint. Más kérdés, hogy egyes vélemények szerint a pénzintézetek által nyújtott szolgáltatások nem csupán kölcsön nyújtását célozták, hanem valamilyen befektetési szolgáltatást is. De ezt a kérdéskört praktikusan hagyjuk most figyelmen kívül, mert zsákutcába viszi a polémiát.

 

Adott tehát a pénzintézet és a fogyasztó közötti kölöncszerződés, mely során csak az nem vitás, hogy a fogyasztók kaptak kölcsönt. Hogy a kölcsön tárgya, összege mi volt, már napi viták tárgyát képezik. Furcsa, hogy ahány per, annyi előadás, annyi variáció, így a felek konszenzusának hiánya előbb prognosztizálható, mint egy egybehangzó akaratnyilvánítás. Ugyanis a kölcsön tárgya ugyan pénz volt, de milyen? És mennyi?

 

Márpedig a kölcsönszerződést, mint nevesített szerződést, a Ptk. egyértelműen megfogalmazza, és a hozzá tartozó bírói gyakorlat sem botladozott a kötelmi jog terén. Ha pedig így van, akkor mi kényszerítette rá a törvényalkotót, hogy normát alkosson? Volt ennek valamilyen szükségszerűsége, praktikuma, és a megalkotott norma jelentősége egyáltalán miben rejlik?

 

Az évekkel ezelőtt megindult perekben alig-alig született olyan jogerős ítélet, mely a Kúriát megjárta volna. Ismerték a hasonló ügyekben eljáró jogi képviselők és bírók az eltérő fel- és alperesi álláspontokat, és ítélkezési gyakorlatot, ám a Kúria nem kicsit túllihegve az egészet úgy próbált – politikai és társadalmi (?) – nyomásra jogegységi döntéseket hozni, hogy egyetlen pert sem sikerült még tisztes módon végigvinni jogerőig és felülvizsgálatig. Az un. Kásler-ügy, vagy annak ismertségét el nem érő néhány másik ügy messze nem szolgáltatott alapot arra, hogy a bíróságok elsőfokú ítéleteit megelőzően szülessenek a bíróságokra kötelező erővel alkalmazandó jogegységi döntések. Azt ugyan megértem, hogy a rémisztően magas ügyszámok miatt a törvénykezés megroppanni látszott, de az azért mégis nonszensz, hogy csak saját ügyeimnél maradva, a 2011-ben benyújtott keresetek alapján – egy darab ügy kivételével – még elsőfokú döntések szülessenek. Ám a három év alatt a Kúria több, egymásnak ellentmondó jogegységi határozatot is meghozott.

 

Azaz könnyen tetten érhető az igazságszolgáltatás azon törekvése, hogy az ügyeket már csírájában elfojtsa, és előre megmondja, hogyan fog dönteni, így talán nem adnak be további ezerszámra ügyeket, mert a jogkérdés eldöntött.

 

Ám egyet elfelejtett az igazságszolgáltatás. Ugyanis a jogkérdést lehet egyenletbe foglalni, ám a ténykérdések a szélrózsa összes irányába haladnak, hiszen egy és ugyanazon bank, ugyanazon blanketta szerződések alkalmazása kapcsán is számos, akár egymásnak ellentmondó előadásokat tett a különböző perekben. Márpedig ha a ténykérdések különböznek, akkor nem lehet az ítéletben megjelenő tényállás sem azonos, és hiába akarunk egyes kérdéseket egységesítve megjeleníteni, a jogkérdésben való előzetes döntés csak akkor alkalmazható, ha a történeti tények is azonosak. De ezt lefordítom magyarra:

 

Van, mondjuk, a K&H Bank, és annak száz ügyfele. A száz ügyfél előzetes tájékoztatása pont ugyanaz volt, szóról szóra, ugyanazon kérdéseket tették fel, ugyanazon válaszokat kapták, ugyanaz volt az igény, ugyanaz lett a szolgáltatás, etc. Ha bárhol egyedi eltérés tapasztalható, azonnal ugrott egy egységes szemlélet lehetősége. Hol ez volt, hogy az volt a konszenzus tartalma, így a létrejött szerződés. A szerződésnek hol részét képezte az általános szerződéses feltétel, hol nem. De a K&H Bank minden fiókjában más volt az eljárás. Egyezőséget csak egy ponton találunk: a blankettát a központ határozta meg, a fiók feladata csak a személyes adatok rögzítése és az okiratok aláírattatása volt. A tipizálás jegyében tehát nem az adott perbeli jogvita tárgyát képező szerződés – mely nem összekeverendő az okiratokkal, mint a szerződés kötelező írásba foglalásával – ragadható meg, hanem a banki központ blankettája. Márpedig a blankettát a felek szerződés akaratától függetlenül kellene értékelni, mely egy perben nem igazán lehetséges. Ugyanis nem abban a kérdésben kell a bíróságnak döntenie, hogy a formanyomtatvány szövege jó vagy nem, hanem abban, hogy a jogvitában melyik fél tény- és jogállítását fogadja el igaznak. Azaz a blanketta puszta léte nem ugyanaz, mint a tény- és jogállítás megalapozottsága.

 

A Kúria igen furcsa módon azt hitte, hogy ha a Kásler-ügy olyan, akkor az összes többi ügy is olyan. Ez azért félelmetesen torz képet rajzol a legfőbb bíróságról, és annak nagyhatalmú bíráiról. A Kúria a jogegységi határozatok meghozatalakor elkanyarodott tehát a sokszínű perek sokaságától, és jogelméleti igénnyel kívánta azon kérdéseket megfogni, melyet egyes felperesi jogi képviselők dömpingszerűen terjesztettel elő. Ugye, itt hozzávetőlegesen 4-5 ügyvédi iroda jöhet számba, melyek több száz, ezer keresetet terjesztettek elő sablonszerűen.

 

Ahogyan egy siófoki ügyvéd lehet sablonszerű, a bíróságok is lehetnek azok? Álláspontom szerint nem. Ugyanis pusztán azért, mert egy siófoki ügyvéd helytelen jogkövetkeztetésekre jut, és az adott tényeket nem is ismerheti, mert soha nem találkozik ügyfeleivel, a bíróságoknak nem arra lehetőséget, hogy a tények ismerete nélkül döntsenek el egy jogvitát. Márpedig nagyon úgy néz ki, ez történt.

 

A 2/2014. PJE határozat így szól:

 

1. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés azon rendelkezése, amely szerint az árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a fogyasztó viseli, a főszolgáltatás körébe tartozó szerződéses rendelkezés, amelynek a tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható.

E rendelkezés tisztességtelensége csak akkor vizsgálható és állapítható meg, ha az általánosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő átlagos fogyasztó (a továbbiakban: fogyasztó) számára annak tartalma a szerződéskötéskor – figyelemmel a szerződés szövegére, valamint a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatásra is – nem volt világos, nem volt érthető.

 

Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen, vagy teljesen érvénytelen.

 

3. A folyósításkor a pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a törlesztésekkor pedig az eladási árfolyamok (különnemű árfolyamok) alkalmazása tisztességtelen, mert ezekkel szemben nem áll a fogyasztónak közvetlenül nyújtott szolgáltatás, így az számára indokolatlan költséget jelent. E rendelkezések azért is tisztességtelenek, mert alkalmazásuk gazdasági indoka a fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekben szereplő vételi és eladási árfolyamok, mint átszámítási árfolyamok helyett az Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama válik a szerződés részévé a Ptk. 231. § (2) bekezdésében meghatározott diszpozitív törvényi rendelkezésre tekintettel, mindaddig, amíg kógens törvényi rendelkezés nem lépett azok helyébe.

 

 

A bíróságokra kötelező erővel bíró jogegységi döntés csak olyan rendelkezésekre vonatkozik, melyek a szerződés részévé váltak. Ha nem, akkor a PJE egyszerűen közömbös. Az is közömbös, hogy a szerződés részévé egyedileg megtárgyaltként, vagy egyedileg meg nem tárgyaltként (általános szerződésként) válik a konkrét rendelkezés.

 

A példaindító esetben megfogalmazott petitum szerint a szerződés semmisségének deklarálását kéri a felperes. A bíróságok a perekben a felperesek valamennyi kérelme felől kötelesek dönteni. Alapvetően megfogalmazott, hogy egy ítélet nem lehet meglepetésszerű, azaz a perben végig kell rágni mindazon gittet, mely az ítéletben érint a bíróság. Ha azonban a felperes csak a semmisség deklarálását kéri, akkor a kérelem egy. Más kérdés, hogy a szerződés miért semmis. Mi az érvénytelenség jogi indoka. A szerződés jóerkölcsbe ütköző, a szerződés jogszabályba ütköző, a szerződés tisztességtelen? Ma ott tartunk, hogy nem ismert olyan bírósági döntés, ahol elvi éllel kimondták volna, a devizás ügyekben mely érvénytelenségi ok rendelkezik elsőbbséggel. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma és a Fővárosi Ítélőtábla az egyetlen ezen az úton jogerőre futó peremben eltérő jogi álláspontot foglalt el. Az első fok szerint a szerződés a Hpt. sérelme miatt jogszabályba ütköző. Márpedig a hatályos törvények megsértésének szankcionálása elsődleges minden mással szemben, még a jóerkölcsbe ütközéssel szemben is. A másodfok másként látta: a szerződést egészében és érdemében kell megvizsgálni, és a Ptk. lesz az az elsődleges norma, melynek sérelme miatt kell kimondani a tisztességtelenség okán a semmisséget. A jóerkölcsbe ütközés meg majd kullog hátul. Én meg váltig állítom, hogy a szerződés összes körülményének vizsgálatával, a releváns történeti tények feltárásával bizony elsődlegességgel bír a jóerkölcsbe ütközés, és ezt követően jönnek csak a fogyasztóvédelmi normák Ptk-ba és Hpt-be ültetett szabályainak sérelme. Ez eddig egy ügy, és három variáns. Volt a perben számos tanúvallomás, mely alapján a bíróságok dönthettek volna a szerződés tartalmát illetően, de nem tették. Nagy munka lett volna. A könnyebb úton haladtak, és ráhúzták a felekre azt, hogy a szerződés része mindazon betű, mely papíron megjelenik. Igaz, ez nem kicsit iratellenes megállapítás. De engem nem nagyon érdekelt, ha jogerősen semmis az egész szerződés. Más kérdés, hogy a pernyertesség ellenére is vakarom magam, mert a bíróságok ismételten elszaladtak a lényeg mellett, és nem volt annyi vér bennük, hogy kicsit tovább rágják a gittet, és ne tüneti kezelést alkalmazzanak, hanem a gócot ismerjék fel és ott orvosolják a problémát.

 

Azaz teljesen egyértelmű, csak egy konkrét, jogerős bírói döntés képes res judicata hatállyal megállapítani, hogy a szerződés részét mi képezi, és az, ami a szerződés tartalma, milyen érvénytelenségi hibában szenved. Ha nincsen ilyen jogerős ítélet, akkor a szerződés tartalma vitás, és a 2/2014. PJE határozat igen korlátozottan alkalmazható.

 

Fentiek után lehet elgondolkodni azon, hogy a Kúria 2/2014. számú PJE határozatából származó egyes követelmények érvényre juttatása, valamint a további intézkedések előkészítése érdekében az Országgyűlés egyáltalán minek alkotott törvényt?

 

Tételezzük fel, hogy jogos igény volt a törvényre. (Ebben azért nem hiszek.)

 

Az 1. § (1) bekezdés szerint a törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

 

Mit mond a törvény? Ha a felek között létrejött szerződés részévé vált az un. árfolyamrés, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésköre.

 

3. § (1) A fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az a kikötés, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön-, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli.

 

4. § (1) Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés vonatkozásában vélelmezni kell, hogy tisztességtelen az annak részét képező egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötés – az egyedileg megtárgyalt feltétel kivételével -, tekintettel arra, hogy az nem felel meg:

 

Azaz ha azt állítom, hogy a szerződés részévé váltak e feltételek, akkor a törvény hatálya a szerződésre kiterjed, ha azt állítom, hogy nem képezi a szerződés részét, akkor nem. De a tényállításommal szemben az alperesek ellentétes állítást fogalmaztak meg. Márpedig a bíróság nem hozott döntést annak tárgyában, kinek a tény- és jogállítását fogadja el valónak. Ergo, nem tudni, hogy van-e hatálya a törvénynek, vagy nincsen. Ha egy bíróság e törvényt alkalmazza, akkor azzal quasi prejudikál, és azt mondja, hogy a szerződés részévé vált.

 

Márpedig ez súlyos eset, hiszen, ha a felperes azt mondta, hogy a Ptk. 205/B.§ alapján az általános szerződéses feltételekben szereplő árfolyamrés, etc. kitételek nem váltak a szerződés részévé, és az alperesi pénzintézetet terheli a bizonyítási kényszer, akkor a bíróság a per törvény hatálya alá rendelésével – be nem várva az alperesi bizonyítás eredményét – meg nem engedett módon foglal abban a kérdésben állást, hogy az általános szerződéses feltételek mindenképpen a szerződés részét képezik.

 

A fenti bírói magatartás azt jelenti, hogy elfogulttá vált a bíró, és a továbbiakban nem lesz alkalmas a pártatlan döntésre, hiszen saját hibáját fogja kezelgetni és megmagyarázni. A prejudikálás miatt előre borítékolható a döntés. Ez azonban tiltott. Tehát ki kell zárni az ügy elbírálásából a bírót. De minden bírót zárjanak ki a perből, ahol beleszaladt ebbe a csapdába? Képtelenség. Ráadásul a bírói kar méltóságát végképp szétrombolta. Az élet feldobott egy kissé nehezebb ügyet, átitatva jó adag politikai és gazdasági presszióval, és a gépezet becsődölt.

 

De térjünk vissza a törvényhez. A törvény hatálya kapcsán az 1.§ (2) szerint „az e törvényben foglalt szabályokat nem kell alkalmazni azokra a fogyasztói kölcsönszerződésekre, amelyek teljesítésére irányuló kötelezettség megszűnt.”

 

Ha egy szerződés nem jött létre, vagy az érvénytelen, akkor ahhoz nem fűződhet semmilyen joghatás, azt teljesíteni sem lehet. Ergo, ha nincsen érvényes szerződés, akkor nem lehet beszélni teljesítésre irányuló kötelezettségről sem. A semmis szerződés kapcsán el kell mondani, hogy az adott kölcsönösszeg a fogyasztó birtokába került, de érvényes jogcím hiányában a tulajdonába nem is kerülhetett. Csak érvényesen létrejött kölcsönszerződés alapján szerezhetett az adós tulajdonjogot. Ha nincsen ilyen érvényes jogcím, akkor a vélt adó, akihez a pénz került, a felelős őrző jogállásába kerül, hiszen idegen dolog került a birtokába, melyet köteles visszaszolgáltatni. A bírók, ügyvédek többsége tévesen beszél itt elszámolásról, de nincsen mit elszámolni, a pénzt vissza kell adni. E kötelezettség a jogalap nélküli gazdagodás keretein belül értelmezhető, és ez is egy kötelem. Ám a törvény kifejezetten a kölcsönszerződés teljesítésének kötelezettségéről beszél. Azaz – ha igazam lenne, és minden hasonló deviza alapú kölcsönszerződés semmis lenne – akkor szóba sem kerülhetne kölcsönszerződés teljesítéséről, így a kötelezettség megszűnni sem képes, így az 1.§ (2) bekezdés csak azon esetekre lenne igaz, ahol a felek együttesen azt állítják, hogy érvényesen létrejött a kölcsönszerződés, és annak alapján teljesített az adós. (A semmis szerződést végtörleszteni sem lehet.) Ilyet azonban én még nem láttam. Kivéve Léhmann ügyvéd úr eseteit, ahol tisztelt ügyfelei még nem jöttek rá, mekkora zsákutcába futottak bele…

 

A törvény arra az esetre nézve, ha a szerződés részévé vált egy olyan feltétel (egyedileg megtárgyalt, vagy meg nem tárgyalt), mely tartalmazta az un. árfolyamrést, kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a szerződés részévé a tisztességtelen feltétel helyett a törvényben szabályozott MNB árfolyama vagy árfolyama lép.

 

Itt vissza kell térni az eredeti kérdésre. Ha volt szerződés, akkor a törvény vélelmez egy tisztességtelenséget, mely külön perben megdönthető. A törvényi vélelem praktikus jószág, csak semmire nem jó. Ugyanis a „vélelem vélelme” következik be. HA a szerződés részévé válik egy kikötés, HA a vélelmet nem döntik meg, akkor az semmis, de a semmisség csak e kikötés vonatkozásában áll be, így a törvény kiveszi a rosszat és beteszi a jót (MNB árfolyam). Ám a törvény bebetonozza a szerződést a „deviza alapú létébe”. Márpedig a perbeli esetekben pont az a vita tárgya, hogy a deviza alap, vagy nyilvántartás létező, érvényes, megalapozott, tisztességes kitétel-e. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú tanácsa pont ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy ez egy számítási módszer, mögötte semmilyen szolgáltatás nem áll. Erre a törvény mit eredeztet? A deviza alap létezik, de a számolgatást kivesszük belőle, nincsen vételi- és eladási árfolyam, de van a forint elértéktelenedéséből adódó teher a fogyasztó számára. Azaz a „számítási mód” helyett van „mód”. A bank a törvény alapján elvileg követelheti az árfolyam kockázatából eredő marzsot. Ugyanis megint csak nincsen perbeli döntés abból eredően, hogy létezett-e árfolyam kockázat vagy sem. Pontosabban, a nyújtott kölcsön kapcsán a szolgáltatás tárgya a forint összeg, vagy valami más volt. Márpedig res judicata hiányában a törvény hatálya alá rendelt perben a bíró konzekvensen prejudikál, legfeljebb nem vette észre. Ha a törvényt alkalmazza, akkor azzal kinyilvánítja, hogy létező kérdés az árfolyamkockázat, melyet a fogyasztónak viselnie kell. De tegyük fel, a bíró korrekt és nem prejudikál:

 

Akkor azt kell mondja, egyáltalán nem biztos, hogy volt valós árfolyamkockázat, hiszen adott esetben lehetséges, hogy a felperesnek adhatok majd igazat és valós az a hivatkozás, hogy a fogyasztó és a bank között forint összegre jött létre a kölcsönszerződés, nem másra, és a devizának de facto semmi köze nem volt az ügylethez, az összes erre irányuló kikötés nem vált a szerződés részévé. Márpedig, ha ez így volt, akkor nem csupán az árfolyam kockázatot kell kizárni, hanem logikailag kiesik az árfolyamrés kérdésköre is, így szóba sem kerülhet a 2014. évi XXXVIII. törtvény hatálya. Ergo, aki alkalmazta a törvényt és felfüggesztette a pert, az prejudikált.

 

A törvény átnyúlván a fogyasztók által indított perek felett, generálisan akadályozza meg a Pp-ben foglalt eljárási kötelezettség teljesítését a megindított perek kapcsán.

 

7. Folyamatban lévő perek kezelése

 

16. § A bíróság a külön törvényben meghatározott intézkedésig, de legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból felfüggeszti – a 6. alcímben szabályozott per kivételével – azt a peres eljárást, amelynek a tárgya részben vagy egészben a 3. § (1) bekezdése vagy 4. § (1) bekezdése szerinti szerződéses kikötés, illetve amely pert az ilyen szerződéses kikötésen is alapuló követelés érvényesítése iránt a pénzügyi intézmény indított a fogyasztóval szemben. A bíróság a felfüggesztés tárgyában tárgyaláson kívül is határozhat. Az eljárás felfüggesztésére a Pp. 155. §-ában foglaltakat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a felfüggesztést elrendelő bírósági határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

 

Mit jelent a „per tárgya” szóhasználat?

 

Többször idéztem már tanulmányaimban Magyarit, aki a per fogalmát illetően úgy fogalmazott leegyszerűsítve: a perben a felperes azt kéri a bíróságtól, hogy az alperes cselekvését „egy bizonyos magánjogi viszonyra vonatkozólag határozza meg.” A Fővárosi Ítélőtábla adott perben megfogalmazott indokolása szerint a fogyasztói szerződés tisztességtelensége alapján indított perekben a bíróság nem csak egyszerűen deklarálja egy adott szerződés semmisségét, hanem az alperest egyben el is tiltja attól a magatartástól, hogy a szerződés alapján követeléssel lépjen fel a felperesi fogyasztóval szemben. Ez az érvelés jelentős vitákat vájt ki azon bírók körében, akik képesek megfogalmazni eljárásjogi jogelméleti álláspontjukat. Ám annyi biztos, hogy a szerződés semmisségének deklarálását azért kell a bíróságtól kérni, mert a törvény szava általi semmisséget a bank nem hajlandó figyelembe venni, ezért a felperes jogainak megóvása érdekében res judicata igénnyel kényszerül kimondatni, hogy a szerződés semmis, érvénytelen. Ugyanis csak ezzel képes megakadályozni, hogy egy ellene, a teljesítés kikényszerítése érdekében indítson pert, vagy végrehajtást a bank. Azaz akárhogy is nézzük, Magyarinak igaza van, a kereseti kérelem alapján a bíróság csak meghatározza az alperesei cselekvőséget a jövőre nézve.

 

A per tárgya a lehet egy jog, egy kötelezettség. A jog és a kötelezettség a kötelem létezésében, vagy hiányában fogható meg. A kötelmet a szerződés keletkezteti. Azaz a per tárgya végső soron a szerződés léte, vagy nem léte.

 

A felperes azt állítja, hogy a felek között kölcsönszerződés jött létre. A felek konszenzusa, mely szerződést hozott létre, a kölcsön forint összegére, a futamidőre és a kamatra terjedt ki. Ezt meghaladóan nem volt konszenzus, nem jött létre szerződés. Ha a kereset tehát nem tagadja az egész szerződés hiányát, ám korlátozza a tartalmát, akkor e korlátozott tartalommal bíró szerződést kell jogi górcső alá venni. E szerződés ugyanis lehet jóerkölcsbe ütköző, lehet tisztességtelen, lehet részben, vagy egészben érvénytelen.

 

Ha a felperes tagadja az un. árfolyamrés szerződéses létét, avagy tagadja az általános szerződéses feltételek szerződés részévé válását, így az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, akkor a per tárgyát csak és kizárólag az a szerződés képezi, mely tartalmát illetően a felperes tényállítást tesz. A per tárgyát ugyan az alperes szélesítheti, hiszen ellenkérelmével, viszontkeresetével állíthat olyan tényt, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás a szerződés részét képezheti. Ezáltal lehetséges, hogy alperesi perbeli nyilatkozat alapján a per tárgya lesz a törvény 3.§ (1) bekezdésében és a 4.§ (1) bekezdésében írt feltétel.

 

Fentieket azonban a bíróságoknak egyesével, perenként kellett volna elbírálnia. A bíróságok a nyári ítélkezési szünetekben lettek volna kötelesek elkülöníteni a pereket a törvény hatálya alá tartozás és hatály alá nem tartozás vonatkozásában. Tételezzük fel, ezt meg is tették.

 

És innentől kezdve okoz a törvény teljes jogbizonytalanságot. Ugyanis:

 

a)    elvi éllel nem lehet kizárni azt, hogy a felperesi kereseti kérelemre reagálva az alperesi védekezés sodorja a pert látszólag a törvény hatálya alá, így a tárgyalás felfüggesztésére kerül sor a törvény 16.§-a alapján,

b)    ám, ha a bíróság alkalmazza a törvényt, és annak hatályát elismeri, akkor a fentebb ismertetett prejudikálás lehetősége vetődik fel.

 

Tételezzük fel a legjobbat, és leggondosabb eljárást. A bíróság nem terjeszkedhet túl a felek kérelmén. Amennyiben a bíróság az érvénytelenséget észleli, úgy is fel kell hívnia a felek figyelmét arra, hogy miképpen kérik, vagy kérik-e egyáltalán a jogkövetkezmények levonását. Érdekes módon, a Ptk. 239/A.§ pont e jogkövetkezmény levonása nélkül teszi lehetővé a semmisség deklarálását.

 

A felperes azt állítja, hogy nem vált a szerződés részévé olyan elem, mely a törvény hatálya alá tartozik. Az alperes azt állítja, hogy igen.

 

A törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.

 

Azaz, ha

 

1. ha nem jött létre a szerződés, akkor nincsen a törvénynek hatálya,
2. ha létrejött, de azt egészében egyedileg megtárgyalták, akkor nincsen a törvénynek hatálya,
3. ha létrejött, és a bank a blanketta alkalmazásával diktátumot alkalmazott, akkor azt a másik félnek valahogy el is kellett fogadnia.
4. ha nem fogadta el a fogyasztó semmilyen módon, és ismeretet sem szerzett annak létéről, akkor nincsen a törvénynek hatálya.
5. ha az ászf-et, etc. a fogyasztó elfogadta, és így a törvénynek van hatálya, akkor a tárgyalást fel kell függeszteni, mert a törvényi vélelem megdöntésére lehetőséget ad a törvény.

 

Fentiek alapján a bíróság gondban van. Mindenképpen prejudikálni fog. Ha a törvény hatálya alá sorolja a pert, akkor a felperes vádolhatja a bírót, ha nem függeszti fel a tárgyalást, akkor a pénzintézet. Nagyobb gond akkor keletkezik, ha a bíró a vélt vagy valós prejudikálás mentén, a végén hibás ítéletet hoz. És erre iszonyat nagy az esély.

 

Ha a felperes keresetének helyt ad, akkor a törvény hatálya kizárt. Ha korábban felfüggesztette a tárgyalást a törvény alapján, akkor a felperest megfosztotta azon jogától, hogy a pert a bíróság ésszerű határidőn belül befejezze. A fogyasztó jogainak védelme nem valósul meg. Csak a bíróság tehet egy pipát a statisztikába.

 

Ha a felperes keresetét a bíróság elutasítja, akkor a per felfüggesztésével valóban prejudikált. És ezt úgy tette, hogy az alperesi pénzintézetnek még csak bizonyítania sem kellett. Így válik feloldhatóvá a tanulmányomban rejlő ellentmondás a bíróság felelősségét illetően.

 

A törvény pont azért rossz, mert a bíróság nem jár semmiképpen sem jól. Mindenképpen alappal, vagy látszólag alappal vádolhatja a peres felek tömege elfogultsággal. Azaz a jogalkotó merő infantilizmusból sodorja az igazságszolgáltatást mély gödörbe. Ha a törvény nem hoz létre megdönthető vélelmet, akkor sem történik semmi, a bíróságok perenként képesek lettek volna elbírálni a perbe vitt jogokat és kötelességeket. Ezen a vélelem semmit nem segít. Ugyanis a valós kérdés ott feszül, ha az árfolyamrés tisztességtelen, akkor a szerződés részben, vagy egészben lesz semmis.

 

Az én eddigi összes tanulmányom pedig azt mondta, hogy a tisztességtelenségnek csak egy lépcsője az árfolyamrés alkalmazása. Valós deviza hiányában logikailag kizárt a vételi- és eladási árfolyam alkalmazása, így az MNB árfolyammal történő helyettesítés is logikai képtelenség. De ez csak logika, nem semmisségi ok. Ugyanis a szerződés nem létező okból nem lehet semmis. Ám lehet jóerkölcsbe ütköző a banki törekvés miatt, hiszen a banki akarat a jogalkotó akaratával volt ellentétes. És érdekes módon, az inkriminált törvény is azt a jogalkotói akaratot tükrözi, hogy nem szabad becsapni a fogyasztót, sőt, senkit!

 

Márpedig a kérdés súlya az, hogy volt-e megtévesztés, vagy sem. És az alappal támadott Kúria más jogegységi döntésében ezt azért már feszegetni merte.

 

A felfüggesztő végzésekkel kapcsolatban a törvény kimondja, nincsen helye fellebbezésnek. Ha azonban a törvénynek nincsen hatálya az adott jogvitára, akkor a Pp. általános rendelkezései alapján kell megítélni a jogorvoslatot. Kérdés az, hogy a felfüggesztő végzés un. pervezető végzés, vagy érdemi, jogorvoslattal támadható határozatnak minősül. Van olyan bírói álláspont, mely szerint a tárgyalás felfüggesztése érdemi döntés, ellene jogorvoslatnak van helye. Van olyan vélemény, mely szerint nem érdemi döntés.

 

Másfelől, ha helye van fellebbezésnek, és azt az ítélőtáblák tárgyalják, akkor ki várja ki majd az egy-másfél évet? A tárgyalások felfüggesztése elvileg az év végéig szólnak. Utána mehetnek a perek – melyeken egyébként a bankok által indított perek semmit nem változtatnak.

 

Mindenkinek a saját vérmérsékletére bízom, hogy fellebbez-e vagy sem. egy azonban biztos, az interneten olvasható vélekedések, melyek néha nem is ügyvédektől, hanem valamilyen szakértőktől erednek, nagyon félreviszik a gondolkodást. Teljesen mindegy, hogy az a bizonyos takarékszövetkezet mit állított a perben, és kivette magát a törvény hatálya alól vagy sem. Ugyanis a fogyasztó által, vagy ellene indított perben megtett jognyilatkozata köti majd az ott eljárt bírót, hogy az adott feltételt egyedileg megtárgyalták, vagy sem. A takarékszövetkezet most azt állítja, hogy egyedileg megtárgyaltak mindent. (Nem mellesleg a Raiffeisen is így érvel mostanában…) Ezt a konkrét perben bizonyítani köteles. Ha nem sikerül neki, akkor mi a helyzet, mégis van a törvénynek hatálya, és az általam nagyra becsült eljáró bíró ítéletét hatályon kívül kell helyezni? A törvény kizárja a speciális per felfüggesztését előkérdés kapcsán. De annak bizonyítása, hogy a fogyasztóval egyedileg megtárgyaltak egy feltételt, vagy sem, mégis csak előkérdése a mostani pereknek, hiszen pont az az előkérdés, hogy alkalmazható-e a törvény, vagy sem. Van hatálya, vagy sem.

 

Mivel a jogalkotó e kérdéskört el elbaltázta, teljesen mindegy. Barbár világban barbár jogi megoldások születnek, és a hozzá nem értő emberek szabják meg, ki és mit tehet. Ez a törvény egy cseppet sem lóg ki a többi közül, de kérdem én: a bírói kar nem érzi a szükségességét annak, hogy felfortyanjon? Mert évfolyamtársaim hogyan fognak a szemembe nézni, ha összefutunk majd a bírósági folyosón?

 

Nem csupán a családokat ugrasztja egymásnak ez az agymosás, hanem a jogász társadalmat is. Vészesen konfrontálódik mindenki. És akkor még nem beszéltem azon ügyvédi irodákról, akik ilyen keretek között vállalják az állam képviseletét. Mert ott is megfelelő súllyal jelentkeznek etikai, szakmai kérdések.

 

Messze nem állítom azt, hogy mindenben igazam van. Azonban kérdéseket teszek fel, és a kérdéseket indokolom. Olyan platóni érvelés ez. Olyan, amilyen, de azért aggódni érdemes. És gondolkodni sem ártalmas.

Az alábbi irat egy nagyobb beadvány részét képezi, ám talán érdemes arra, hogy a tovább gondolkodás alapját képezze. Tanult kollégáim válaszát várom, és remélem, megcáfolnak, mert ha nem, akkor a baj nagyobb, mint gondolnánk.

 

 

 

Azaz a szereződések úgy, ahogy vannak, semmisek, érvénytelenek. A pertárgy értéke a szerződések értéke.

Ha a felperes tehát az egész szerződés semmisségének deklarálását kéri a bíróságtól, akkor érthetetlen, miért kérdez vissza a bíróság, hogy a részleges érvénytelenséget miként kérem megállapítani.

Én értem azt, hogy a Kúriától Léhmann ügyvédig mindenki a Hpt. miatti semmisségen lovagol, és azt is értem, a Ptk. 209-209/A.§ alapján egyes rendelkezések semmisségének kimondását szokták kérni a felperesek, de nem véletlenül hivatkoztam a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának törvénykezési gyakorlatára.

 

Most az egészet leírom teljesen hétköznapi, (részben) nem jogászi nyelvezetben:

A)   Bemegy a szerencsétlen fogyasztó a bankba. Azért, mert venni akar egy bármit és likvid helyzete nem engedi meg azt saját erőből kifizesse a vételárat. Így olyan kölcsönhöz szeretne jutni, melyből kifizetheti azt a bármit.

B)   A bankok milliárdos költségvetéssel propagálják azt a „banki terméket”, mely manapság a teljes közvélemény hibásnak tart. Korábban csak azért nem tartották azt rossznak – beleértve a bíróságokat is – mert senki nem ismerte a „termék” valódi természetét, és maguk a bírák jelentős része is beleszaladt ebbe a csapdába, így önmaguknak sem merték bevallani, hogy mekkora tévedés, hiba volt a „kölcsön” felvétele.

C)   A bankok központi szinten, 1-2 tudat ember közreműködésével, kitaláltak egy konstrukciót, mely olyan csiki-csuki helyzetet eredményezett, melyben a bankok csak jól járhatta, míg a fogyasztók csak rosszul.

D)   A bankok által készített blanketta szerződések köszönőviszonyban sem voltak a pénzintézeti tájékoztatással, így a fogyasztóval szemben csak és kizárólag olyan banki alkalmazottak ültek, akiknek saját maguknak sem volt semmilyen információjuk, tényismeretük a szerződéses feltételekkel kapcsolatban. Ennek megfelelően a vak vezet világtalan játékot játszották a felek, ha valaki kérdezett, akkor sem kaphatott volna rá választ. Persze, ezt a perekben a bankok most úgy adják elő, miért nem kérdezett a fogyasztó. A leggusztustalanabb az egészben, ez az elv megjelenik néhány ítéletben is.

E)   A banki alkalmazott a blankettában csak a fogyasztó személyi adatait írhatta bele, változtathatta meg, ezen kívül semmi mást. Mindent valamilyen központi szerv készített, és a belső szabályzatok alapján a banki alkalmazott feladata csak a nyomtatványok (blanketta szerződések) aláírattatása volt. Ennek megfelelően más „tárgyalt” a fogyasztóval, és más írta alá a bank törvényes képviselőjeként.

F)   Fentieknek megfelelően a Ptk. 523.§ (1) bekezdése alapján a felek között konszenzus csak a forint kölcsönösszeg, a futamidő és az ügyleti kamat, esetleg a havi törlesztőrészlet tárgyában jöhetett létre.

G)   A szóbeli megállapodás szerződést hoz létre a felek egybehangzó akaratnyilvánítása kapcsán. A szerződés kötelmet keletkeztet, amennyiben nem áll fent érvénytelenségi ok. (Ptk. 198.§ (1) bekezdése) Érvénytelenségi ok alapvetően abból adódik, hogy a szerződés írásba foglalása és a konszenzus között eltérés van, így nem azt írják le, mint amiben megállapodtak. Márpedig az okirat aláírása önmagában nem jelenti azt, hogy a feltételeket a felek egyedileg megtárgyalták.

H)  Fentiek alapján azt kell megvizsgálni a perekben, hogy a felek egyedileg mit tárgyaltak, meg, és mit nem. Amit nem tárgyaltak meg egyedileg, azok szimplán egyedileg meg nem tárgyalt feltételek, vagy azok általános szerződéses feltételek. A Hpt. 207.§ (1) bekezdése alapján az az általános szerződéses feltétel, melyet a bank üzletszabályzatba foglal, amit nem, az csak egyedileg meg nem tárgyalt feltétel. (A Ptk. 205/A.§ (1) bekezdése az ászf jogi minősítését nem vagylagosan, hanem az „és” szó használatával konjuktív feltételként határoz meg. A (2) bekezdés alapján a bank köteles azt bizonyítani, hogy egy feltétel nem ászf, hanem egyedileg megtárgyalt. Ha nem bizonyítja, akkor a feltételt ászf-nek kell tekinteni.

I)     Az általános szerződéses feltételek csak akkor válnak a szerződés részévé, ha a Ptk. 205/B.§-ban foglaltakat a pénzintézet bizonyítja. A konszenzust is kötelezőnek tartja a törvény, de külön kiemeli, hogy a konszenzust eredményezheti a kifejezett elfogadás mellett a ráutaló magatartás is. Ám önmagában egy okirat aláírása nem jelenti egyiket sem. Az csak azt jelenti, hogy a papíron van egy aláírás, nem többet. Az okirat aláírása csupán az arra hivatkozó fél bizonyítási eszközeként jelenik meg. A fogyasztót megilleti azonban az okirattal szemben való bizonyítás joga.

J)    Az egyedileg meg nem tárgyalt feltételek akkor válnak a szerződés részévé, ha a mindkét szerződő fél tudata azokat átfogta és konszenzus alakult ki a felek között. Konszenzus nélkül nincsen szerződés! (Ptk. 199.§ az egyoldalú jognyilatkozatok kapcsán) De ez általánosságban is igaz. Olyan szerződésről a jogtudomány nem tud, mely úgy kötelezi a felet, melyről nem is tud, és nem is tudhat. (Más kérdés, hogy mondjuk, azért nem tud a feltételről, mert oda sem figyel rá.) A Ptk. 200.§ (1) bekezdése alapján is csak és kizárólag egyező akarattal lehet eltérni a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől, kivéve, ha az semmiséget eredményezne a (2) bekezdés alapján.

K)   Tehát, a fogyasztót csak egy dolog vezérli, bízván a pénzintézet tisztességében, és szaktudásában, annak törvényes eljárásában, kölcsönt kér. A blankettában megfogalmazott feltételrendszert sem ő, sem a banki alkalmazott, sem a bíróságok nem értik azóta sem. Az néhány kiválasztott ember titka maradt ezidáig. A szerződéskötés során a bank nem egymás mellé rendelt pozícióból tárgyalt, hanem hierarchizált viszonyt épített fel, ahol a fogyasztónak csak egy választása volt: vagy aláírja az összes okiratot, vagy kisétál a bank épületéből. Alternatíva kizárt volt a banki szervezeti felépítés miatt.

L)   A felek a Ptk. 205.§ (3) bekezdése során együttműködni lettek volna kötelesek. Figyelemmel kellett volna lenniük egymás jogos érdekeire, a szerződéskötést megelőzően tájékoztatni kellett volna egymást a szerződést érintő minden lényeges körülményről. Ha a bank megszegi a Ptk.205.§ (3) bekezdését, az nem érvénytelenségi okot jelent, hanem a konszenzus hiányát és így a szerződés létre nem jöttét annak tekintetében, melyre nem terjedhetett ki e § megsértése által a fogyasztó akarata, azaz konszenzus hiánya állapítható meg.

M)  A Ptk. 205/C.§ alapján, ha az általános szerződési feltétel és a szerződés más feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé. Ez roppant fontos abból a szempontból, ha a szerződés egyedileg megtárgyalt részében egy pontosan meghatározott forint kölcsönösszeg szerepel, ám az egyedileg meg nem tárgyalt rész (ászf) ettől eltérő számítási módot, nyilvántartást, más meghatározott vagy meg nem határozott kölcsönösszeget tartalmaz, akkor az egyedileg megtárgyalt rész válik csak a szerződés részévé.

N)   A Ptk. 207.§ (1) bekezdése alapján márpedig a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. És a deviza alapú vagy nyilvántartású kölcsönszerződések esetében nem lehet az akkor nyilatkozatot úgy értelmezni, mint ahogyan azt manapság a Kúria szeretné (6/2013. PJE határozat vonatkozó része arra tekintettel, hogy anno a fogyasztók szerződéses akarat mire irányult. Más az a tényismeret, ami ma van – az is csak igen korlátozott – és igen más az, mely a szerződéskötéskor a fogyasztó fejében volt. E rendelkezés természetesen nem csak fogyasztókra igaz, de a (2) bekezdés a fogyasztók felé még több jogot enged.

O)   A Ptk. 207.§ (5) bekezdése alapján a felek titkos fenntartása vagy rejtett indoka a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. Azaz ha rejtve marad egy akarat, meg nem tett jognyilatkozat, akkor az nem is képezheti a konszenzus részét, így nem jön létre szerződés, mely nem hoz létre kötelmet. A szerződés színlelése más kérdés, az nem keverendő ide.

P)   Azaz a pénzintézeteknek a szerződéses konstrukció kiagyalásakor volt egy „titkos fenntartása”, avagy „rejtett indoka”, mely az alábbi volt:

A bankigazgató reggel talál valahol az igazgatói iroda fiókjában 20.000.-CHF-et. Szuper, indulhat a deviza nyilvántartás! Kell a reggeli, 8.30-as ügyfélnek 2.000.000.-Ft. Az legyen 2007. szeptember 6. napján mondjuk 155,13.-Ft az MNB deviza közép árfolyam. Jó, akkor adjuk oda ezt a devizát virtuálisan a fogyasztónak, ahogyan azt a PSZÁF megírta. Ez legyen mondjuk 12.892.-CHF. De a PSZÁF anno azt sulykolta a fogyasztók agyába közpénzen, melyet a Kúria tisztességtelennek minősített most, majd a törvényjavaslat praesumptio juris szinten kezelt. Furcsa, nem? A titkos fenntartás moralitásával súlyos problémák merültek fel.

Adjuk oda a fogyasztónak tehát a fenti összeget, de vegyük vissza tőle vételi árfolyamon, és keresünk frankonként 3-5 forintot. Az biztos üzlet, mert ugye nem csinálunk vele semmit, mégis kerestünk egy másodpercen belül mondjuk hatvan ezret. Ha majd törleszt, akkor ott is húzunk hatvan ezret, részletekben. Nem csináltunk semmit, de kerestünk a kétmillióra százhúszezret. Ugyanis a CHF még mindig az igazgató fiókjában van. Lent a pénztárban pedig az a forint összeg, melyet oda kellene adni az ügyfélnek, hogy kifizesse a kiválasztott, megvásárlandó bármit.

Mivel az alperes a bank, van forintja, hiszen betéteket gyűjt, vagy mifene. Úgy tudja az egyszerű fogyasztó, azért ő a bank, nem fordítva. Az alperes oda is adja a forintot és a fogyasztó boldogan megvehette a bármit. Persze, a CHF az igazgató fiókjában van. Ez a förtelmesen félreérthetetlen ötlet tényleg zseniális, ugyanis:

• voltaképpen semmilyen CHF nem szükséges hozzá, az is lehet, az igazgató fiókjában nincs is CHF,
• ha lenne is CHF, és azt oda is adnák (virtuálisan), akkor is azonnal visszaveszik (virtuálisan), és egyfelől keresnek rajta egy kis „árfolyamrésnek” álcázott „valamit”, másfelől semmilyen árfolyamkockázatról nem lehet beszélni, hiszen a virtuális deviza 2 másodpercen belül visszakerült az alpereshez.
• ugyanazon virtuális devizára hivatkozással 2 másodpercenként lehet eljátszani az ügyletet. A határ a csillagos ég, pontosabban az adminisztráció tűrő- és teljesítőképessége,
• a banknak semmilyen kockázata nincsen, ellenben a semmiből teremt fogyasztói kockázatot, mely a forint értéktelenedése. Ugyanis az árfolyamrésnek nevezett „haszon” eltörpül a forint értéktelenedése miatt szétnyíló olló miatt. Ha ma a régi 155 forintos CHF 255 forint, akkor 100 „becsületes” forintot keresett a bank minden egyes virtuális frankon.

Azaz a bank azért mutatja be az alacsonyabb kamatot, mert nem a kamat az igazi cél, hanem az árfolyamrésből és az árfolyamkockázatból eredő haszon, mely elérheti a tapasztaltak szerinti 60-70%-ot is a futamidő alatt. Ez pedig bőven jobb eredmény, mintha simán forint hitelről lenne szó. Az alacsony kamat tehát nem más, mintsem a megtévesztő magatartás egyik eszköze. Ugyanis ha nem mutatják be csalétekként az alacsony kamatot, akkor a fogyasztók nem rohanják le a bankokat.

Nos, ez lett volna a „titkos fenntartás”, a „rejtett indok”. Ezt azonban a szerződés érvénytelenségénél nem lehet figyelembe venni, ha az nem képezi a szerződés részét a konszenzus hiányában. Más kérdés, hogy amennyiben a mögöttes indok nem tiszta, nem világos, nem érthető rendelkezésekkel belekerül a szerződésbe, mint általános szerződéses feltétel, vagy egyedileg meg nem tárgyalt rész. Ha a szerződés részét képezi a feltétel, akkor már vizsgálható az érvénytelenség.

Q)   Vegyük példaként az alábbi ügyet: A Baumag-sztori (http://index.hu/belfold/2013/11/20/bedurvult_a_biro_a_baumag-ugyben/) jogi megítélése nem csak büntető jogágba tartozó. Ha a piramisjáték típusú elkövetés kapcsán egyes szerződéseket kell megítélni, annak nem a Hpt. „hámozása” a járható útja, hanem a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség deklarálása. Ha tágítjuk történetet, a csalási törvényi tényállások esetében jellemző az, hogy van egy szerződés a felek között, mely kapcsán az elkövető a sértettet megtéveszti, vagy tévedésben tartja, és ezzel kárt okoz. A tényállásszerű magatartás szankciót von maga után. Egyben a szerződés semmis lesz, kötelmet nem hoz létre. A bankos ügyekben a törvénykezés és az állami büntetőhatalom tüntetőleg foglal állást a pönalizálás elkerülése mellett. Ugyanis senkinek nem érdeke, hogy a csalásokat feltárják. Ez tisztán látható.

R)   A Ptk. 209.§ az általános szerződéses feltételek (bármilyen szerződés ászf-je) és a fogyasztói szerződésekben egyedileg meg nem tárgyalt feltételek tisztességtelenségét taglalja. A jóhiszeműség és a tisztesség követelménye a Ptk. 4.§ (1) bekezdésében fogalmazódik meg. A Ptk. 5. § (1) bekezdése szerint a törvény tiltja a joggal való visszaélést. Joggal való visszaélésnek minősül a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, különösen, ha a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne. A Ptk. 205.§ (3) bekezdésében megfogalmazott kötelezettség a 4.§-on alapul. Ha valaki tehát megsérti a 205.§ (3) bekezdését, az egyben megsérti a 4.§ (1) bekezdését is.

A Kúria 6/2013. PJE határozata alapján a tájékoztatási kötelezettség megsértéséhez a Ptk. nem fűz semmisségi jogkövetkezményt. Ez a jogszabály konkrét szövegét vizsgálva így is van. Ám „A téves vagy nem megfelelő tartalmú tájékoztatás, illetve a félrevezető tájékoztatás –  bizonyítottság esetén – annak megállapításához is vezethet, hogy az adós a szerződés megkötésekor tévedésben volt vagy a pénzügyi intézmény őt szándékosan megtévesztette.” Azaz ha nincsen megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás eleve megtévesztő, akkor az az a szerződés megtámadására ad okot. A megtámadás joga szűk határidőn belül érvényesíthető, ám védekezésként, kifogásként, lehet erre hivatkozni.

Ha azonban a megtévesztés úgy valósul meg, hogy sérti a Ptk. 4.§-át, az 5.§ (1) bekezdését, és a 205.§ (3) bekezdését, akkor alappal merül fel a tisztességtelenség kérdése. Márpedig:

Ptk. 209/A. § (1) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.

(2) Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

Azaz a tisztességtelen kikötést meg kell támadni, ilyen actio nélkül nincsen hivatalbóli eljárás a bíróság részéről. A megtámadott kikötés a tisztességtelenség okán semmis. A semmisséget a bíróság hivatalból köteles figyelembe venni. Ám a semmisség észlelésekor a bíróság köteles felhívni nyilatkozattételre a fogyasztót, azaz a felet, hogy megtámadja-e a feltételt, mert ha nem, akkor az azt jelenti, nem kívánja a felperes fogyasztó a semmisség jogkövetkezményének érvényesülését.

S)   A fogyasztói szerződések, az általános szerződéses feltételek jogi hibája jogelméletileg különbözik a tételes jogszabályba ütközés miatti semmisségtől. Pedig érdekes a jogszabályok felépítése. Ugye az érvénytelenséghez két úgy vezet: a szerződés semmissége, és a szerződés megtámadása. A Ptk. 234.§ (1) bekezdése alapján a semmis szerződés érvénytelenségére – ha a törvény kivételt nem tesz – bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. A 235.§ (1) bekezdése szerint a megtámadható szerződés a megtámadás következtében megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal érvénytelenné válik. Azaz az első esetben eleve érvénytelen, míg a másiknál a megtámadás miatt érvénytelenné válik. A jogszabály furcsa fintora alapján azonban a Ptk. 209.§ alapján gyakorolt megtámadási jog semmisséget jelent, azaz kereszteződik a semmisség és a megtámadhatóság. Ráadásul a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. Azaz nem fogyasztói szerződés esetében a tisztességtelen szerződéses feltétel nem okozhat semmisség miatti érvénytelenséget.

T)   2009. május 22. előtt a Ptk. 209.§ (5) bekezdése nem létezett, így a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányát meghatározó kikötések semmisségére még akkor sem lehetett elvileg hivatkozni, amennyiben azok nem voltak világosak, érthetőek. Azonban az EU fogyasztóvédelmi Irányelv alapján kimunkált EU bíróság normaértelmezése ugyanúgy kötelező a tagállamok bíróságaira nézve, mint a Kúria jogegységi határozata. Ennél fogva a törvénykezési vita jelenleg az, hogy a régi Ptk. rendelkezését figyelmen kívül kell hagyni az Irányelv kapcsán, vagy sem.

U)   Itt kell azonban visszatérni a fenti H-J) pontokra, ugyanis a Ptk. 209.§ alapján történő jogi értékelés nem érinti az egyedileg megtárgyalt feltételeket, csak azon túlmenő részeket. Az egyedileg megtárgyalt részek kapcsán semmisséget kell vizsgálni a Ptk. 4-5.§-ok, a 205.§ (3) bekezdése, és a Ptk. 200.§ (2) bekezdése alapján. E kapcsán kell értelmezni az Alkotmánybíróság 801/B/2002. AB-határozat jogi elveit.

3.1.

…A magánjog alapvető elvei, a mellérendeltség, az ésszerűség, az igazságosság stb. egyaránt anyagi jogi kérdésként jelennek meg. A támadott szabály – amely szerint a törvény tiltja azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánvalóan sértik a kialakult erkölcsi normákat (szokásokat)- a szerződési jogterület egyik alapelveként került megfogalmazásra, de a “jóhiszeműség és tisztesség” általános alapelvi követelményéhez [Ptk. 4. § (1) bek. második mondata] szorosan kapcsolódva a magánjog egész jogterületére kiható [Ptk. 1. § (1) bek.] követelmény…

Az Alkotmánybíróság a „miheztartás végett” okfejtése elején leszögezi, hogy a jóerkölcsbe ütközés szorosan kapcsolódik a jóhiszeműség és a tisztesség követelményéhez, és nincs semmi olyan a magánjogban, amelyre ez ne lenne érvényes. Ebből következően a jóhiszeműség és tisztesség súlyos sérelme automatikus jóerkölcsbe ütközést jelent, és a bírói mérlegelés itt már csak arra korlátozódik, hogy a sérelem súlyossága megalapozza-e a jóerkölcsbe ütközést.

…A jóerkölcsbe ütközés tilalma is felfogható úgy, mint a “szerződéses szabadsággal való visszaélés tilalma“. Az Alkotmánybíróság a 31/1998. (VI. 25.) AB határozatában rámutatott, hogy e jogelv érvénye “nem szorítkozik egyetlen jogágra, hanem e tilalom – az egyes jogágak sajátosságaitól függő formában – az egész jogrendszerben érvényre jut. A Magyar Köztársaságban az említett tilalomnak az egész jogrendszerre kiterjedő általános érvénye közvetlenül az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdéséből vezethető le.” [ABH 1998, 240, 244.]…

A szerződési szabadsággal visszaélni az tud, aki általános szerződési feltételek gyűjteményeként blankettaszerződéseket irat alá abban járatlan – a szerződést nem gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül szerződő – személyekkel. A fogyasztó szerződési szabadsága csak az aláírásra vagy az alá nem írásra terjed ki – mint utaltam rá korábban.

A Kúria 6/2013. PJE határozata a jóerkölcsbe ütközést taglalja, ám nem abból az aspektusból, ahogyan én:

„A deviza alapú kölcsönszerződés konstrukciója nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe. Annak megítélését, hogy egy szerződés mikor tekinthető nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek, a jogalkotó a bíróságokra bízta, e vonatkozásban jogszabályban rögzített támpontokat a Ptk. nem ad. A bírói gyakorlat szerint jóerkölcsbe ütközik az a szerződés, amelyet ugyan a jog nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya, az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, ezért azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek minősíti (BH2000.260). A jóerkölcs tehát egy olyan absztrakt fogalom, amely a társadalom általános értékítéletét, általános erkölcsi felfogását fejezi ki.

A deviza alapú kölcsönszerződések megkötésére azért került sor, mert az adós célja az volt, hogy a forint kölcsönszerződések esetén irányadó kamatnál alacsonyabb kamat mellett jusson kölcsönhöz. Erre csak úgy volt lehetőség, ha devizában adósodik el, ami egyben azt jelenti, hogy vállalja az árfolyamváltozás kockázatát, melynek iránya, mértéke előre nem látható, nem kiszámítható. Önmagában a múltbeli tendenciák nem alapoztak meg a jövőre vonatkozó várakozásokat, még akkor sem, ha abból esetleg az árfolyam gyengülésének tendenciájára lehetett következtetni, különös tekintettel arra, hogy az adott időszakban más tényezők, például az euró övezethez történő csatlakozás lehetősége, deklarált célja, ellentétes tendencia kialakulását is előrevetítette; ekkor úgy tűnt, hogy a kockázatot rövid ideig, az euró céldátumként már kitűzött bevezetéséig kell vállalni. A szerződéses konstrukcióból származó árfolyam kockázatot az adós szempontjából kiegyenlíthette az az előny, amely az alacsonyabb kamatban és törlesztőrészletben mutatkozott, tehát mindkét fél realizálhatott számára fontos előnyöket, az aktuális gazdasági, üzleti érdekeinek megfelelően. Így tehát az adóst terhelő árfolyamkockázat nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek nem tekinthető. A deviza alapú kölcsönszerződések megkötésekor ezeket a szerződéseket a társadalom nem ítélte el (BH2012/7/G4.). A szerződéskötést követően bekövetkezett, a fogyasztóra hátrányos változások pedig nem eredményezhetik a szerződés jóerkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségét.”

A Kúria a fentiekben komolyan csúsztatott. Ugyanis nem ismerte fel, vagy elhallgatta azt, hogy az alacsonyabb kamat még elméletben sem kompenzálhatta a másik oldalon jelentkező hátrányokat. Az euró övezethez való csatlakozás reménye valós volt, de ennek mi köze lenne a CHF elszámoláshoz? Semmi. Nagy valószínűség szerint a CHF volt a legalkalmasabb deviza arra, hogy a bankok manipulálják a jogügyleteket.

V)   Ha az egyedileg megtárgyalt rész tekintetében válik a szerződés semmissé, úgy a további jogi értékelésnek nincsen jelentősége. A semmis szerződés nem lehet még „semmisebb”, ha az egyedileg meg nem tárgyalt részek tisztességtelenség okán semmisek. De azt figyelembe kell venni, hogy a szerződés elsődleges első tárgya tekintetében a jóerkölcsbe ütközés megállapításához az ászf és az egyedileg meg nem tárgyalt feltételek értékelése nem nélkülözhető. De itt még mindig csak a nem Ptk. 209.§-ban foglaltak miatti semmisségnél tartunk.

W)  Az egyedileg megtárgyalt rész vonatkozik elvileg a szerződés fő tárgyára, melyet a régi Ptk. a 209.§ (5) bekezdésében jelölt meg. Ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a fő tárgy részben egyedileg megtárgyalt – lásd a forint kölcsönösszeg meghatározását a Ptk. 523.§ (1) bekezdése alapján – részben egyedileg meg nem tárgyalt – lásd a deviza nyilvántartás körülírása okán. Azaz a szerződés elsődleges tárgya vonatkozásában, illetve a szolgáltatás és ellenszolgáltatás kapcsán részben egyedileg megtárgyalt, részben meg nem tárgyalt rendelkezéseket kell értékelni. Ez pedig azt jelenti, hogy az utóbbi esetében alkalmazni kell a Ptk. 209.§-át, míg az előbbi részben nem. A kettő összevetéséből alakul ki az a bírói ítélet, mely deklarálja a szerződés semmisségét, vagy nem deklarálja.

X)   A szerződés nem elsődleges tárgya kapcsán eltérő filozófiák alakultak ki. A minden alap nélkül „népszerű” hivatkozás (árfolyamrés) nem lehet független a szerződés elsődleges tárgyától. Ugyanis az ellenszolgáltatás körében kell figyelembe venni a jelenséget. A fogyasztó, az adós elvileg kamattal tartozik, és vannak még olyan konkrétan meghatározott elemek, melyeket teherként kell viselnie. Elvileg így adódna össze mindazon tétel, melyet a Hpt. 210.§ alapján kellene kimutatni, meghatározni. Ha azonban az árfolyamrés tisztességtelen – ahogyan a Kúria jogegységi döntése kimondta, illetve a jogalkotó törvényi vélelmet állított fel erre, akkor azt semmisége okán figyelmen kívül kell hagyni. Jogkövetkezmény nem fűzhető hozzá. Ám e haszon megszerzése a pénzintézet olyan „titkos fenntartása”, „rejtett indoka” volt, melyet a Ptk. 207.§ (5) bekezdése alapján a szerződés érvényessége szempontjából közömbös. Vagy mégsem? Az O) pontban kifejtettek szerint ilyen esetben nincsen konszenzus, nincsen szerződés. A 207.§ (1) bekezdése értelmében az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses kitételekre vonatkozó jognyilatkozatot azonban úgy kell értelmezni, ahogyan a szavak általános jelentéssel bírnak. Márpedig eszerint az árfolyamrést azért kellett (volna) alkalmazni, hogy a kamat mellett olyan marzs keletkezzen, melyet nem kívántak teherként megjeleníteni. Ez egyfelől okozza a megtévesztés, tévedésben tartás problematikáját, mely büntetőjogi tényállást is megvalósít (csalás), és semmisséget okoz a jóerkölcsbe ütközés miatt, másfelől a tisztességtelenség folytán a fogyasztónak meg kellett támadnia a semmisség deklarálásához. Azaz a jogalkotó csak most ismerte fel, hogy a tisztességtelen rendelkezést eleve semmisnek kell nyilvánítani, így törvényi vélelemmel szemben kellene a pénzintézeteknek perelni és bizonyítani.

Y)   Ha azonban az árfolyamrés tisztességtelen, és a tisztességtelenség jóerkölcsbe is ütközik, akkor maga a szerződés nem lehet erkölcsös és tisztességes, hiszen az árfolyamrésben jelentkező marzs a fizetendő ellenszolgáltatást célozta elérni. Ugyan egyes ítélőtáblai gyakorlat szerint az árfolyamrés mögött nincsen valós szolgáltatás, és ellenszolgáltatás sem járhat érte, akkor honnan lett volna erre konszenzus, szerződés és kötelem? Csupán azért, mert papírra vetettek ilyen szöveget? Álláspontom szerint ez logikailag kizárt. ez csak egyféleképpen értelmezhető a jelenlegi törvénykezési gyakorlat (Kúria) szerint: a felek között olyan tartalmú szerződés jött létre, melyben a fogyasztó kifejezetten akaratát nyilvánította arra, hogy a szolgáltatás hiányában is ellenszolgáltatást fizet a fiktív pénzváltásokból eredő terhek kapcsán. Márpedig ilyet kimondani, van olyan barbárság, mint azt állítani, hogy anno általában a fogyasztók akarata arra irányult, melyet a Kúria a Szladits tanulmány alapján a bíróságokra kötelező erővel rótt.

Z)   Végezetül eljutunk az ABC utolsó betűjéhez: ha a pénzintézetek úgy állítottak követelést a fogyasztók felé, hogy nem is nyújtottak szolgáltatást, és ellenérték fogalmilag kizárt volt, akkor azt is értékelni kell, hogy értékállandósági kikötés konkrét hiányában a deviza nyilvántartás is szolgáltatás nélküli ellenszolgáltatást, pontosabban hasznot célzott. A P) pontban bemutatottak szerint az árfolyam kockázat a pénzintézetek célzata alapján nem jelentett valós kockázatot. Kockázat nélkül pedig a minden szolgáltatás nélküli haszon lehetőségét teremtette meg. Egy szerződés létrejötte esetén e folyamatot kellett volna bemutatni, és a fogyasztó döntését úgy előkészíteni, hogy a fogyasztó eldönthesse, pirosra, vagy feketére teszi a zsetonját. A forint gyengülésére vagy erősödésére játszik. Ám a játékszabályok szerint azt is közölni kellett volna, ha a forint erősüdésére tesz, akkor a bank emelheti a kamatokat, és kompenzálhatja a forint erősödéséből számított veszteségét. Avagy az árfolyamrését emeli.

Teljesen mindegy, mi történt volna, a pénzintézet mindenképpen nyert volna, de semmiképpen nem vesztett volna az ügyleten. A bukás lehetősége kizárt volt.

Ehhez kell hozzátenni a tipikus olyan feltételeket, melyek megnehezítették a fogyasztó érdekérvényesítését, jogorvoslati lehetőségét, különösen a „választottbírósági kikötéseket” (valójában választottbírósági szerződéseket) és a közokiratba foglalás kapcsán az azonnali végrehajthatóságot. ezek a praktikák a rendszerváltással együtt jelentkeztek, de ilyen tömegével csak az ezredfordulót követően jelentkeztek.

Az egész üzleti konstrukció tehát reménytelenül tisztességtelen és jóerkölcsbe ütköző, de a politikai elitnek, a törvénykezést irányítóknak, nem beszélve az ügyészi szervezetről, még mindig elegendő ellenérdekeltsége van a világos és tényszerű problémakezeléssel szemben. Az okok feltárása nem a fogyasztó feladata.

Fentiek alapján tehát újra le kívánom szögezni az alábbiakat:

v  a T. Törvényszék az összes ABC sorrendben hivatkozott érvek mentén az összes szerződési feltételt vizsgálja meg. Van, amit a Ptk. 209.§ alapján, van, amit a Ptk. többi rendelkezése okán.

v  az egyes szerződéses feltételek összefüggésben vannak egymással, nem különíthetőek el, hogy csak az ászf rendelkezéseit támadom meg, másnak a semmisségére nem hivatkozom,

v  a petitum az egész szerződés semmisségének deklarálására irányul, nem részleges érvénytelenségre,

v  a Kúria 2/2014. PJE határozatának 1./ pontja (árfolyamkockázat) irányadó fenti érvelésem kapcsán, a 3./ pontja szintén irányadó.

v  az elfogadott, de ki nem hirdetett, T/465. irományszámú törvényjavaslatban foglaltak nem vonatkoznak jelen perre, ugyanis az árfolyamrés kérdése nem részleges semmiséget okoz, azt külön elszámolni nem lehetséges, a folyamban lévő perek kezelése kapcsán úgy fogalmazott a javaslat, hogy azokat a pereket kell felfüggeszteni, melyek tárgya részben vagy egészben az árfolyamréssel kapcsolatos szerződéses kikötés. Márpedig jelen petitum az egész szerződés semmisségének deklarálását jelenti, nem részleges érvénytelenség kimondását. A törvényi vélelem egy vélelem, ezzel a fogyasztó nem tud mit kezdeni, hiszen a pénzintézet és a Magyar Állam közötti jogvitában a beavatkozás megengedhetősége kizárt. A felperes jelen perben az egész szerződés semmiségét kérte deklarálni, és ezt a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú tanácsa is felismerte.

Fentiek alapján kérem, a T. Törvényszék bocsássa ki az idézést, melyet immáron egy teljes éve nem tesz meg. Ez a fair eljárás súlyos sérelmét jelenti.

Drága Paola néném!

 

Nagyon régen írtam Neked levelet, de tudod, nagy a család, sok a tennivaló, meg miegymás, egyszóval lusta voltam.

 

Érdeklődtél, mi van velünk, mi történik a szürke hétköznapokban, hát erre egyszerűen tudok válaszolni: folytatjuk kispolgári életünket. Amióta ugyanis nem megy a biznisz, mivel a családunktól átvette a maffia szerepet a kormány, meghúzzuk magunkat, csak az egészségünkre figyelünk. Maradék kis pénzünket beosztjuk, egyedül jó olíva olajra, és borra költünk.

 

Ám néha felüti a fejét a baj is nálunk, ugyanis a ránk nehezedő terhet az egyébként egyenes gerincünk sem bírja nagyon. A súly előbb Antonio csigolyáit roppantotta meg, műtét lett a vége, nem kellett volna azokat a pálinkás ládákat emelgetnie, majd jött Mamma Rosa, akit szike alá küldött az orvos, és így ment végig a családon.

 

Lemondtunk a borról is, is alávetettük magunkat a részben magán orvosi ellátásnak, hiszen a világon mindenki tudja, a magyar egészségügyi ellátást már zsarolni, lehúzni, fenyegetni sem lehet, itt inkább lábat vágnak, mint lábat mentenek.

 

Így került sor arra, hogy kedves keresztanyámat is befizettük egy MRI eljárásra. Kicsengettük a pénzt, egyébként vagy fél évet várhatott volna képalkotó eljárásra: mire kiderül a gerincsérv súlyossága, esetleg le is bénult volna. Amikor készen lett a lelet, az orvos azonnal befektette a beteget az osztályra, hiszen esély volt egy remek terápiával elkerülni a kést. És tudjuk, a kés veszélyes, alattomos szerszám, csendes, de biztos…

 

Így hát kifizettük a hazai minimálbérnek megfelelő díjat annak érdekében, hogy kapcson a beteg egy privát betegeknek tartott szobát, pontosabban annak a felét, ahol van egy rötyi és a zuhany is. Ugyanis az mégsem járja, hogy azokkal fekszik együtt a család egy tagja, akikkel szemben korábban biztosítási csalásokat követtünk el esetleg, avagy eladtuk nekik fél szemű madonnát, gipszből…

 

Ameddig a plebsz, a harmadik és negyedik szinten tobzódik a magyar OEP által finanszírozottan, addig a második emelet a fizetős magánbetegeké. Azoké, akiket a HVG egyik cikke szerint még valahogy le lehet venni egy kis zsetonra annak igéjével, hogy segítenek is rajtuk. (Hogy ez nekünk előbb nem jutott az eszünkbe!) A múlt héten leegyezettük tehát a szobát, az eljárást, és ki is fizettünk mindent, amit kértek. Ma reggel 10-kor megjelentünk, és kértük a bebocsátást a privát szobába. Na, innentől kezdve értettem meg Aldo barátomat, aki nem értette, hogy a felvett CHF jelzálogkölcsön miatt behajtók keresték meg, holott ő volt Szicília legrettegettebb behajtója. Amikor a hóhért akasztják.

 

Azt kérdezte a kis szőke a pultnál, hogy hol van a beutaló. Kicsaptuk az asztalra a számlával együtt, mely igazolta, hogy előre kifizettük a számlát. A szőke nem erre gondolt, hanem valami háziorvosi beutalóra. Mondtuk neki, hogy a háziorvos csak náthát képes gyógyítani és vérnyomást mérni, és a torkot is úgy nézi, hogy a fapálcikát az ember májáig tolja le. Őt így hagyjuk a ki a játékból, csak ne is emlegessük. A szőke közölte, nincsen beutaló, nincsen szoba. Erre nem készültem fel, a civil életben járatlan vagyok. Ugye egy ilyen beszólásra a viaduktról való véletlen leesés lett volna a válasz odahaza, de változunk, így felmentem az igazgatóhoz. Nem fogadott. Jött helyette egy ápolási igazgató. Ezt a titulust legalább ismertem: jó öreg Tito volt nálunk e poszt birtokosa. Eldöntötte, baseball ütő, kés, vagy pisztoly. Az elhelyezésről is ő gondoskodott, néha maga ásatta meg a kliens gödrét magával a beteggel.

 

Így alappal bíztam abban, hogy a klinika ápolási igazgatója is érti a dolgát, és lesz ágy, kórterem, etc. A tanúvédelemből ismertük ezeket a privát szobákat, jók azok. Ám keresztanyám közben a negyediken ácsorgott, és nem a privát szinten. Az igazgató rá is kérdezett, miért nem fekszik a „néni” a szobájában, kicsit megindult a kezem, a nyugdíjas pedagógus egy ezrednyi kis szarházit nevelt fel aktív életében, és egyet sem kaptak el! De egy donnát lenénizni nem kicsit zsenánt. Mert ugye lehet azt mondani, hogy „hölgy”, „asszony”, „kedves beteg”, etc, de nénizni?

 

Na mindegy, találkoztunk kis kórházi kergetőzést követően a másodikon, a tutti szoba előtt. Csakhogy a két ágyon már két lúzer feküdt, melyen a direttore igen meglepődött. Értem én ezt, olyan, mintha Tito az előre elkészített gödörben már egy másik, indifferens hullát talált volna. Mondtam is én, expeditive keressünk egy üres szobát, mert már unom a ténfergést egy olyan ellenérték fejében, melyért egy négycsillagos hotel lakosztályát is kinyitják a gyanútlan embernek.

 

Így akadtunk rá valami VIP szobára, mely üres volt. Azt gondoltam, itt most végre megnyugodhatunk, mindenki jó kezekben lesz, és mehetünk a dolgunkra. Be is ültünk a Lancia volánja mögé és elindultunk haza. Ám keresztanyám közben megkapta az ebédjét, ami ugyan nem lett volna baj, de kanalat, kést, villát nem adtak hozzá. Értem én, hogy utóbbi kettőt nem, mert becsületes helyeken és a cipőfűzőt és a nadrágszíjat is elveszik, de azért azt mégsem gondolhatták komolyan, hogy körösztanyám ki akarja ásni magát arról a klinikáról, ahová még bejutni sem volt könnyű. Így elmentem kanalat venni, de mégis meggondoltam magam, és elővettem régi behízelgő modoromat és halkan esedeztem egy étkészletért az ügyeletes nővérnél – a jogkövetkezményeket ismertetése mellett. Keresztanyám persze nem volt elégedett, hiszen a zöldborsólevesnek álcázott lábáztató víz és a Kaiser smarninak tűnő ágyáskavics nem volt rabok étkeztetésére sem elegendő. Fel is hívtam a klinika gazdasági igazgatóját, hogy a napi ötezerért szervírozott menüből tegyenek már félre egy mintát – kifizetem – de szeretném elvinni laborba, kielemezetni, az mán miből is van valójában. Ugyanis ennek birtokában úgy bizniszt csinálhatna a család.

De arra is rákérdeztem, hogy ha ellenértéket fizetek egy szolgáltatásért, akkor feltételezhető, hogy van is szolgáltatás. Kértem tehát, egy kockás papíron ugyan mutassák már be nekem a degusztációs menü sorát a hétre, mert sommelier segítségét szeretném igénybe venni, milyen gyártmányú ásványvizet kell fogyasztani eme remekek mellé.

Ekkor ért az arculcsapás, ha még nem lett volna sokkoló az egész. Úgy 14.30-kor bevitték a vacsorát és letették a szekrényre: két száraz zsömle és egy májkrém konzerv. előbb lemondtam a sommelier segítségét, majd kérettem az igazgatót. Ugyanis a menüsor nagyban hajazott az OEP menüre, melyet halál ellen szolgálnak fel a közkórházakban. Márpedig, ha az OEP fizeti ezt az undormányt, akkor miért vesznek le még napi ötezerre? Pont engem, a pénzéhes maffiózót!

 

Az igazgató értette a problémámat, és javasolta a reparációt, azonban ettől a szótól félek, nem érzem az orvosi beavatkozás szükségszerűségét, így inkább azt javasoltam, a nevem mellé a számítástechnikus illesszen egy orbitális méretű vörös felkiáltójelet, vagy konyhakést – mely a jelem volt az óvodában – vagy bármilyen elrettentésre alkalmas jelzést, mert nem kívánok még egyszer ebbe a folyóba lépni. A főigazgató erre ígéretet tett, és léphetett is a dologban, mert keresztanyám küldte is az SMS-t azonnal: az emelt szintű kaja bónusz lesz!

 

Válaszolta azt is, hogy örülünk az igazgatói segítségnek, és még az is lehet, hogy a kórismében felvett gyomorsav túltengés miatt ingyen gyomortükrözés is szóba jöhet. Nem tudom, erre mit lépett keresztanyám, nem beszéltem vele azóta, de többen jelezték, hogy egy emeleti kórteremből összecsomózott lepedőkön egy hálóinges hölgy mászott le, és futott el a Nyugati felé…

 

Egyszóval, drága Paola néném, zajlik az élet, de most mennem kell, mert a szomszédot kiengedték Ausztriában, ahol egy fatális bankautomata félreértés miatt lejegelték egy időre. És újrakezdi a műszakot idehaza…

 

Ölel szerető rokonod,

 

Marcello