Az alábbi írás 2005. november 10-én kelt. Akkor még nem tudtuk, hogyan folytatódik történelmünk, de egyre gyakrabban kerül elő ismét a kérdés, vajon Oswald Spengler ’20-as években tett meglátásai mennyiben tekintehetőek reálisnak így, csaknem egy teljes évszázad elmúltával. 

Ha már Londonnál tartunk, akkor engedtessék meg nekem, hogy a jordániai szörnyűség kapcsán visszakapcsoljak egy angol hírre, melyet az origo.hu oldalról idézek:
„Alsóházi többsége ellenére – fennállása óta először – komoly vereséget szenvedett szerda este a brit munkáspárti kormány a terrorellenes törvény módosításának tervezetével, amelynek fő eleme a terrorizmussal gyanúsítottak vádemelés nélküli őrizetben tartási idejének kiterjesztése.”

Ez azért komoly dolog ugyebár. Ha visszagondolok az 1215-ös Magna Carta rendelkezéseire, továbbá annak 1225-ös megerősítésére, akkor belátható, hogy az angolok saját jogfejlődésük egyesek jelentősebb, hanem ténylegesen a legjelentősebb mozzanatának tartják. A rendelkezések a személyes szabadság védelmét tárgyalják, azaz azt szabályozzák, miként lehet valakit szabadságától megfosztani egy büntetőeljárásban.

A Magna Carta 39. szakasza szerint: „ Szabad embert elfogni, bebörtönözni, jogaitól, vagy birtokaitól megfosztani, jogfosztottá nyilvánítani, száműzni vagy helyzetében bármilyen más módon sérelmet okozni csak a vele azonos állásúak által hozott törvényes ítélet vagy az ország törvényei alapján lehetséges.” A 40. szakasz kimondja: „A jogot és igazságot nem bocsátjuk áruba, nem tagadjuk meg senkitől és érvényesülését nem hátráltatjuk.”

Most abba ne menjünk bele, hogy az angliai jogfejlődés során miként magyarázták a fenti mondatokat, meg hogyan alakult az írott jog és a szokásjog helyzete, valamint a bíróságok felépítése, hiszen a lényeg az, az angolokba mélyen beleivódott a szabadság védelmének intézménye.

Erre jön a kormány, aki az eddig elért igen szigorú szabályokat szeretné fellazítani és engedélyezni törvényi szinten, hogy vádemelés nélkül lehessen őrizetben tartani egy gyanúsítottat annál tovább, mint ahogyan a mai szabályok szerint lehetséges.

Kis hazánkban sem olyan régi – ha jól emlékszem 2003 közepén lépett hatályba – az a szabály, amely korlátozza a hatóságot a vég nélküli nyomozásban:

176. § (1) A nyomozást a lehető legrövidebb időn belül le kell folytatni, és az elrendelésétől, illetve megindulásától számított két hónapon belül be kell fejezni. Ha az ügy bonyolultsága vagy elháríthatatlan akadály indokolja, a nyomozás határidejét az ügyész két hónappal, ha ez a határidő letelt, a megyei főügyész legfeljebb a büntetőeljárás megindításától számított egy év elteltéig meghosszabbíthatja.
(2) Egy éven túl a legfőbb ügyész jogosult a nyomozás határidejének meghosszabbítására. Ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a meghosszabbítás legfeljebb a gyanúsítottnak a 179. § (1) bekezdése szerinti kihallgatásától számított két évig terjedhet.

190. § (1) Az ügyész a nyomozást határozattal megszünteti,
i) ha a meghatározott személy ellen folyó nyomozás megindításától számított két év eltelt [176. § (2) bek.].

Szerintem egyébként nevetséges is, hogy a törvény két teljes évet engedélyez arra, hogy egy rendőr bűncselekmény elkövetésével meggyanúsítson valakit, majd két évig próbálgassa rábizonyítani a tett elkövetését. Nos, a törvény azt mondja, ha két évig nem sikerült, akkor az nem is fog, tehát meg kell szüntetni az eljárást.

(Természetesen az eltelt 6 év alatt a saját eljárásjogunk is számtalanszor változott, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy Pártunk és Kormányunk komolyan el is hiszi, hogy bárkit bekaszlizhatnak minden jogkövetkezmény nélkül. Szerencsére az Alkotmánybíróság – mielőtt kipukkadt volna – elkaszálta az európai felfogással össze nem egyeztethető törvény módosításokat. Tehát a 2005-ös angol gondolkodás még annyira aktuális kérdéseket vet fel hazánkban.)

Az angoloknál nem tudom, hogy mennyi a rendelkezésre álló határidő, de vélelmezhetően elegendő volt eddig is arra, hogy megalapozott vádat emelhessenek. Mert ott talán van egy ügyésznek felelőssége azért, hogy megalapozatlanul ne citáljon valakit bíróság elé. Itthon azt tapasztalom, hogy egyetlen ügyész sem üti meg a bokáját azért, mert hanyagul végezte a munkáját és ártatlan embert vádolt meg. Ha érdekel valakit, hogy ezzel kapcsolatban mi a Legfőbb Ügyészség okfejtése, akkor legközelebb elmesélem, de az igazán meglepő és mulatságos.

Tehát az angoloknál az alsóház totálisan leszavazta a módosítást, valahogy nem kívánják a jogbiztonság fellazítását még akkor sem, amikor a terrorizmus kézzel fogható közelségbe ért náluk. Valahogy ezzel egyet is tudok érteni. Miként az ellen sem nagyon tiltakoztam volna, amikor a brazil fiút agyonlőtték a metróban. Valószínűleg és is megtettem volna. A terrorizmus olyan szinten támadja a társadalmat, amire a legveszedelmesebb szervezett bűnözés sem volt képes. Más a cél, más az eszköz, más az ideológia.

A nyugat-európai államok rengeteg volt gyarmati lakost engedtek be országukba, továbbá adtak nekik állampolgárságot. Ennek bizony a fonákját is látni kellene. Megbillentek az egzisztenciális viszonyok, különböző kultúrák megférhetetlenné váltak, és lassan bebizonyosodik, az a nagy tolerancia csak álom marad, amit az emberi jogi harcosok hirdetnek. Ma már alig akad valaki, aki tudná, hogy mi is az a liberalizmus, vagy konzervativizmus, így ezen mi se törjük a fejünket.

Jordánia. Voltam ott, megszereztem a saját tapasztalataimat is. Írtam is róla. Itt a cikk!

Egy évvel ezelőtt olyan távolinak éreztem a terrorizmus veszélyét, hogy azt el sem tudom mondani. Ellenben teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam. Teljesen idegen gondolkodásmód, arab világ… A tenger meleg, az európaiak pénze jó, ebből élnek. Aztán, ha már befejeztem a pénzköltést, akkor megalázó módon felpakolnak a repülőre, csak húzzak haza. Erre szegények rendesen megkapták a magukét. A rengeteg áldozat döntő többsége helyi arab lakos. Hogy is van ez? Ez most vallási, ideológiai háború, vagy valami más?

Jemen nagykövete panaszt tett a Frei-dosszié jemeni témájú műsora miatt. Édesapám még akkor dolgozott a szocialista Jemenben, amikor az ország nem volt egységes. Telefonközpontokat épített a magyar cég. Ez a ’80-as évek elején volt valamikor. A polgárháború miatt valahogy a tengeren és Moszkván keresztül mentették haza a kiküldetésben dolgozó hazánk fiait. Kalandos út, könyörtelen háború, iszonyatos szegénység. A mai napig csak az létezik ott, amit az angolok hátrahagytak maguk mögött. Azóta fejetlenség, káosz.

Egyre körvonalazódik a világon egy olyan kulturális ellentét, mely átfedéseket produkál a vallással is. A gazdag keresztény Európa és a részben gazdag, részben szegény arab világ rendelkezik néhány ezer éves történelemmel, gyökerekkel, de a gazdag Amerika semmi ilyennel, csak a pénzzel és a jelennel, illetve egy mérhetetlenül óriási szuperhatalmi státusszal.

Meglepő volt, hogy Spanyolországban csak a lakosság 2% körüli részét képezi az arab/mohamedán bevándorlók része, míg Nyugat-Európa többi államában ennél jóval nagyobb ez az arány. Ezen igen meglepődtem. Pont Spanyolország a „tiszta” állam, ahol évszázadokon keresztül volt arab hódoltság, ahol annyira összeolvadtak a kultúrák? Ahol az arab emlékek Európa gyöngyszemei lettek?

Az arabok úgy vélik, hogy az iszlám és a terrorizmus nem összeegyeztethető dolog. Nem is vitatom, sőt, úgy is vélem! Ennek ellenére a kulturális és vallási ellentét létező és letagadhatatlan dolog. A terrorizmus – bárki és bármiért is áll a dolgok hátterében – valahogy mindig olyan célt választ, ahol a „fehér ember” befolyásolja az érdekeket.

Londonban a merénylet célja a megfélemlítés volt, Amman központjában a turizmus, és még valami. A jordán király valamilyen sajátságos kapcsolatot ápol az amerikaiakkal, és az irakiakkal. Soha nem tudjuk meg, hogy kinek az oldalán áll, kinek az érdekében cselekszik. A magyarok „felépítették” Aqaba városát, ellenben ebből egy meghatározott kör gazdagodott.

Kuwait és az Emirátusok, továbbá Szaúd-Arábia elég vegyes érzelmeket gerjeszt a biztonsági szakértőkben. A II. világháborút követő iszonyatos meggazdagodás lassan, de biztosan felborítja a társadalmukat. Apuci még a tevével együtt evett, a gyerek meg már felhőkarcolóban dolgozik, és Rolls-Royce-ok közül válogat. Gyakran sütik ezen országokra, hogy jelentős pénzekkel támogatják a terrorizmust. Lehet. Egy biztos, az olaj elfogy és ennek időpontja is meghatározható. A gazdag olajállamok éles eszű fiataljai a világ legjobb egyetemein tanulnak. Nyilvánvaló, hogy államuk, népük, családjuk számára a jövőt is biztosítani akarják. Hiszen a homok jön, és mindent elborít. Hacsak iszonyatos összegek ráfordításával vissza nem szorítják. Olaj hiányában viszont nincsen pénz. Így azt valahogy meg kell teremteni. Ez pedig rendesen elgondolkodtatja az embert. Egy Palm Island, vagy egy Burj al Arab nem fogja kihúzni őket a csávából, az biztos…

Tehát újra elő kell venni Oswald Spengler „A Nyugat alkonya” című, ’20-as években íródott művét és el kell olvasni, mit is jósolt meg…