A Kistücsök étteremről nekem az jut eszembe, hogy félve kell bemenni oda. Ez roppant szubjektív érzés, és pontosan tudom, hányan fortyannak fel e vélemény hallatán. Mert divatos és trendi dolog dicsérni a helyet.

Anno két ízben jártunk a Kistücsökben, amikor még a hagyományos balatoni, kockás abroszos, csárdás jelleg dominált. A hagyományos ételekben minden esetben alapvető gondossági hiba volt, hol a fűszer, hol a túl sok zsír, így egyszerűen hanyagoltuk a konyhájukat.

Akárhányszor szóba került az étterem, én mindig magamra maradtam a problémámmal, és az ázsiója egyre csak emelkedett, emelkedett. Végül valahogy hírt kaptam arról, hogy a Kistücsök új belső kialakítást kapott, és Szekszárdról hazafelé tartván nem jelentett különösebb kitérőt meglátogatni őket.

Az épület kívülről megmaradt a klasszikus vidékies stílusú, ámbátor furcsa dolog, hogy az épület sarkán lévő bejáratot nem építették át, és furcsa tábla hirdeti, a valós bejárat a teraszon, udvaron keresztül érhető el. Aki belép az épületbe, azt igen csak meglepheti a külcsín és a belbecs közötti ordító stílusbeli különbözőség. Ugyanis a belső kialakítás egy végletekig letisztult, szinte kórházszerű kialakítást valósított meg. Az egyébként szép padlólapozás világossága mellett a hófehér falak és mennyezet kifejezetten rideg.

A belépőt előbb egy nagy tér fogadja, ahol a vendéglős maga fogadja a vándort. Történik ez úgy, hogy Csapody Balázs egyszerűen belép elém, köszön és megkérdezi, foglaltam-e asztalt. Nos, ebben a pillanatban felrémlett bennem, hogy már fordulok is ki, mivel a Kistücsök annyira felkapott hely, hogy itt nekem nem jut hely. De nemleges válaszom nem volt kizáró körülmény, így Csapody úr kilépett előlem és egy fiatal, mosolygós pincérlány nagyon udvariasan mutatott egy kétszemélyes asztalt, ahol leültünk. Kicsit később kiderült, hogy konkrétan a WC ajtóval szemben, ahol pont ugyanaz az érzés fogott el, mint a repülők utolsó üléssorában, ahol végigélvezheti az ember a toalett használók minden rezdülését.

A dizájn ijesztő. Kezdjük fentről lefelé. A plafon olyan gipszkarton kialakítású, melybe halogén spot-lámpákat süllyesztettek. Csillár, egyéb érdekes világítótest nem töri meg a plafon ridegségét, csak a kötelező biztonságtechnikai követelmények, légcserélő rendszer. Az ipari minta ellensúlyozására semmi nem szolgál, de a falakba bemélyített lámpatestek, melyek a plafont világítják meg, kevésbé otthonosak, mintsem pont a hiányos és rosszul értelmezett belsőépítészetet emelik ki.

Az ablakoknak nincsen kerete, ám a mélyedésbe sötétbarna római redőnyöket szereltek, melyek még akár jól is nézhetnének ki, már amennyiben történik valami érdekes a falak mentén, de nem. A vakítóan fehér plafon és falak, illetve a nagyon világos padló nem melegséget, hanem pont ridegséget ad a helynek. Ezt ellensúlyozandó, a székek sötétbarna színűek és tényleg kényelmesek. Az asztalok megint a minimal art rejtelmeit feszegetik, ám a középső, központosított láb szerencsés megoldás. Az asztallapokat korrekt módon filcezték le, így az abroszon nem kopog az evőeszköz, tányér. Jó érzés rátenni a kezet. Az abroszra érdekes módon nem is emlékszem. A tányérok divatosak, az evőeszközök használhatóak, és ez nagy szó, hiszen nem egy helyen kézbefoghatatlan megoldásokkal találkoztam, volt olyan ahol egyszerűen kiesett a vendégek kezéből. Mindent a trendekért!

A négyszögletes asztalokkal sok baj nincsen, ám úgy helyezték el őket, hogy az asztalok, székek között nem fér el sem a pincér, sem a vendég. Ezzel szemben vannak légüres terek, folyosók. A falak mentén Csapody úr boxokat alakított ki, mely már tényleg sehogy nem illik az épület jellegéhez. Először is emelt egy igényes fából kialakított parapet falat, és rajta egy mellmagasságig emelt üveget helyezett el térelválasztónak. Az így kialakított boxokba körasztalt helyezett el, és olyan kör-padot, mely a tér közepe felé nyitott és oda 1-2 széket tettek. Aki tehát bent ül a mélyén, és ki akar menni, az felállítja az egész asztaltársaságot, így az ilyen asztalok állandó izgésben-mozgásban tartják az éttermet.

Az ilyen boxokban a felszolgálás csaknem lehetetlen- Állandóan be kell hajolnia a pincérnek, át kell nyúlnia a vendégek felett és a vendéget keresztezni nem illik. Láttam ilyen szerencsétlen megoldást a Mezzo-ban is (volt John Bull Pub), nem egyedi eset és az állítólagos ideológia az, hogy a vendégeknek így kényelmes, ezt szeretik, és a felszolgálás, a rítus már nem is annyira érdekes, és megkívánt. Nos, én ezen nem tudok, és nem is akarok egyetérteni. A vendéglátós szakmának vannak szabályai, habár azt nem szeretik betartani, ugyanis a szabályokat alig valaki ismeri. De ettől még a norma norma.

A hely összességében tehát nagy csalódás. De térjünk át a konyhára. Először is ki kell tárni arra, hogy fél liter házi szörp a maga 800.-Ft ellenértékéért valami nagy durranásnak kell, hogy legyen, mert engem kissé irritál. A házi szörp ugyanis nem luxustermék, hanem az otthon hangulatának és a házi vendégszeretet melletti ésszerű gazdálkodás gondolatát hozza magával. Vannak éttermek, akik a cukros löttyöket, azaz üveges üdítőket száműzték, és korrekt áron kívánlak ilyen házi frissítőket. De nekem ne akarja beadni senki, hogy a fél liter 800.-Ft-ért azért indokolt, mert nagyon drága a szörp házi előállítása. Pláne úgy, hogy aki ilyen furcsa megoldást választ, az gyakorlatilag bolti szörpöket önt fel szódával. Ez számomra nem csak meglepő, hanem kissé sértő is. Az étterem borválasztéka korrekt, de itt nem is mondhatnék mást. Az árakat nem néztem.

A Kistücsök két régi levessel operált a mi ebédünk során. Az Újházi túkhúsleves a maga 1.490.-Ft-os árával kiesett, de a 990.-Ft-os gulyásleves és a szász húsleves bent ragadt. A gulyásleves korrekt volt, de sok-sok kevésbé divatos bisztró gyakorlatilag ugyanezt adja napi menüben. Rosszat nem mondanék róla, finom volt, de ennyi. A szász húsleves egy savanyított variáció, mely szintén korrekt volt, minden meglepetés nélkül.

Az egyik főétel egy marha-stefánia volt, burgonyagombóccal és chilis sütőtök kockákkal. A 2.490.-Ft kicsit eltúlzott ár, de szemmel látható, hogy a Kistücsök szándékosan lett kissé túlárazva. Nem tudom, hogy szűrni kívánja a vendégeket ezzel, vagy sem, de meggondolandó, hogy egy régen vasúti restikben is alapételnek számító fogás mennyiben lehet trendi és drága. Én házilag gyúrt szélesmetéltet kértem vaddisznóhússal és vargányagombával. A gomba szerintem szárított tétel volt, a vaddisznót pedig nyomokban vettem észre a főfogásban. Itáliában egy ilyen étel egy menüsor elején, inkább primi piatti-ként szerepel. A tészta korrekt volt, a mártás is, de összességében nem lehet a főfogások esszenciájaként felszolgálni. Mivel az utóbbi 4-5 évben tényleg állandóan hozzájutok a legjobb vaddisznókhoz, és ismerem az árait is, érthetetlen a 2.990.-Ft-os árképzés.

Desszertet nem ettünk, ellenben fogyasztottam egy presszó kávét, mely ristretto volt valójában. Különös tekintettel arra, hogy pont ugyanabból a kávéból egy nappal később tényleg ittam egy igazi ristrettot, azt kell mondjam, hogy a kávé keserű íze nem az olaszos pörköléshez igazodott, hanem inkább egy rossz lefőzéshez. Vagy ez nem is az a kávé volt, mint kellett volna.

A végén tehát kifizettünk egy kicsit nevetséges számlát, mely nem állt arányban a szolgáltatással, de még lehet sok mindenen változtatni. Ugyanis a falakra lehet képeket tenni, akár szőnyegeket is. Az asztalokat lehet másként elhelyezni, a WC elől eltakarítani az asztalt, etc.

Csapody Balázzsal kapcsolatban azonban mindenképpen ki kell emelnem, hogy a Balaton körzetében eltöltött évtizedes kitartása becsülendő, és nagyon messze van onnan normális étterem. De a Kistücsök egy legenda, melyet messziről alakítottak ki, és nem is biztos, hogy a trendiség jól áll neki. Nekem nem nagyon tetszik, hogy kormányzati Skoda Superrbekkel áll tele a parkoló, és olyan trendi vendégekkel, akik képesek Chelsea mackóban elmenni ebédelni. Viselkedni nem tudnak, és a környezet sem készteti rá őket. Azt gondolom, hogy a hely kialakítja majd a saját vendégseregét, akik tökéletesen kielégítőnek, remeknek tartják majd, és a legenda csak folytatódik. Ám lesz egy olyan vendégréteg, aki el fogja kerülni az éttermet, mert nem az ő világa, miként az enyém sem.

Csak annyit tudok mondani, hogy Csopakon átalakítottak egy régi csárdát, ami Víg Molnár néven nyitott újra. Az egész dizájn egészségesebb, otthonosabb, habár mindkét hely szakítani kívánt tudatosan a régi csárda hangulattal. A csopaki étterem levelesei, főételei autentikusabbnak, őszintébbnek tűnnek, nem beszélve a korrektebb árakról. Két friss étterem, hasonló elgondolással, ám két fajta kivitelezéssel. Össze kell hasonlítani.

Szeretem, ha egy étteremben köszöntenek, akár asztalhoz is kísérnek. Ám kevésbé tetszik, ha azzal az emberrel, aki az ajtóban elállta az utamat, csak akkor találkozom, amikor kihozza a számlát. Ez egy régi módszer, melyből valahogy az látszik, hogy a fizetést a vendéglős visszatartja magának. De nem ő szolgál ki, és az esetleges borravalóval sem őt szeretném díjazni. Egyszóval az elmúlt évek értékei, és a Kistücsök trendisége nem illeszkednek össze nálam.

2 Responses to “Kistücsök”