Nos, tegnap volt egy furcsa hangulatú elmélkedés a Kovács Anti barátommal, és eszembe jutottak a régi szép idők, amikor talán még mindennek volt értéke, nem csupán a marketingről szólt minden. Szorosabb összefüggést nem kívánok keresni, így annak apropóján, hogy egy másik beszélgetés kapcsán Jásdi úr került szóba, felelevenítem – minden változtatás nélkül – egy 2006 februári írásomat. A  képek sajnos nem a legjobb minőségűek, de legalább vannak…

Miként Kozma Kálmán úr felvezette az eseményt, a Jásdi-borvacsora immáron az 54 rendezvény volt a sorban. Nekem ez a szám kicsit talán kevésnek tűnik, hiszen csaknem 6-7 éve veszek örömmel részt a neves alkalmakon, de ennek ellenére örömmel szögezhetem le, a Gundel étterem borvacsorái tényleg tradícióval bírnak. Manapság már neves és kevésbé neves éttermek rendeznek hasonló borvacsorákat, tapasztalatom szerint váltakozó sikerrel, ám a Gundel igyekszik hasonlóan magas színvonalat tartani, mint amivel megnyitotta a sort sok-sok évvel ezelőtt.

 

A mostani estére nagy elvárásokkal készültem, mivel – a gasztronomia.com olvasói úgy is tudják – igen elfogult vagyok a balatoni borok iránt. Ez nem jelenti azt, hogy nem fedezném fel a hibákat, vagy a gyengébb minőséget, de mégis közelebb érzem magamhoz a borokat kóstolva a tájat, az embereket. Érzem a föld illatát, látom a hajladozó fákat, a lendületes domborzaton hullámzok át lélekben. Ezt vártam a Jásdi Pincészet boraitól is.

 

Szép számban gyűltünk össze a vacsorára. Örömmel üdvözöltük egymást mindazokkal, akikkel csak az elmúlt évben találkoztunk utoljára, és alig jutott időnk arra a beszélgetések mellett megízleljük az előételt:

Illatos körte szarvassonkával

Csopaki Cserszegi Fűszeres 2004

 

Az apró körte- és szarvas-falatokat olyan kanálon szervírozták, melynek nyele visszagörbült, mintha Uri Geller mutatott volna be különböző kunsztokat a konyhában. Az érdekes – ám cseppet sem ötlettelen – tálalás meghozta a hangulatot. A csopaki cserszegi fűszeres hozta a tőle elvárható értékeket, de itt hadd jegyezzem meg, ez a bor nem kevesebb, és nem több mint egy remek aperitif ital.

Amikor helyet foglaltunk az előre meghatározott ültetési rendben, Jásdi úr oly könnyedséggel és sziporkázó szellemességgel kezdte bemutatni borait és pincészetét, hogy szinte el is felejtkeztünk a következő fogásról:

 

  Mandulás langusztasaláta

Csopaki Pinot Blanc 2004

 

Itt a borról szólnék először. Nem kedvelem a Pinot Blanc borokat. Azért, mert számomra kissé jellegtelenek. Miként Jásdi úr is utalt rá, a reduktív technológiával népszerű és könnyen érthető borokat lehet készíteni, így a borász tudása kevésbé teszi egyénivé a bort, mint oxidatív társai esetén. Mostani borunk is olyan volt, hogy sem nagyobb hibát, sem nagyobb egyéniséget nem lehetett benne keresni és találni, így én gyakorlatilag minden más hasonló borral könnyen összekeverném.

A mandulás langusztasaláta kifogástalan volt, habár – szégyenkezve megvallom – engem a tenger eme gyümölcsei annyira nem vesznek le a lábamról, mint sokan másokat. A mandulás saláta-öntet azonban átlagon felüli minőségűvé tette a fogást. Értékeltem az ötletet és a borral harmonizáló ízvilágot.

 

Őzraguleves gesztenyével és savanyú almával

Csopaki Olaszrizling 2003 Siralomvágó dűlő

 

Sajnos igen nagy ritkaság, ha egy borvacsora során az egyik fogás leves. Pont a leves szokott kimaradni, mely a magyar konyha utánozhatatlan sokszínűségét adja. Ha adandó alkalommal hosszabb időt töltök külföldön, minden kulturális és gasztronómiai élményemet elhomályosítja úgy a 8-10. nap környékén egy nagy tál húsleves iránt érzett olthatatlan vágy.

Nos, a mostani őzragu levest már volt szerencsém kipróbálni a Gundelben egy sima ebéd alkalmával is, így égtem a vágytól, hogy a látatlanban legjobbnak titulált bort a nagyszerű levessel kipróbálhassam. Nem is csalódtam a párosításban. A levesbe aprózott gesztenye és alma pikánssága – az „öklömnyi” húsdarabokkal pontosan követte az olaszrizling klasszikus arányait.

Gondolok itt a rizling utolsó kortyában észlelhető keserűmandula ízre, a – sejtésem szerint fahordóban érlelt bor – selymességére, harmóniájára. Szerintem az este egyik legjobb párosítása volt!

 

Vajhalfilé és ananásszal, serpenyőben sütve

Csopaki Chardonnay 2003 Nagykúti dűlő

 

Jött a másik klasszikus bor. Egy tiszta Chardonnay és egy hal alapjában remek párosítás. Ha valakinek nem jut eszébe, hogy milyen bort is vegyen egy hal-fogás mellé, bátran akasszon le valamely vinotéka polcáról egy jófajta Chardonnay palackot.

A vajhal tökéletes volt! Nem lehet hozzá mit szólni, úgy volt remek, ahogy felszolgálták! A képen látható kis, pirosas gombóc pedig nem más, mint sütőtök…A vajhal és az ananász párosítása elsőre el kicsit túlzásnak tűnt, de be kell vallanom, hogy legközelebb én is megpróbálkozom vele otthonomban. Talán elnézhető plagizálás ez…

 

Kemencében sült libacomb libamájas törtburgonyával és pörkölt káposztával

Csopaki Cabernet  Franc – Merlot 2003 “Ranolder”

 

Amikor ehhez a fogáshoz értünk, már kellemesen elteltünk a fehér borok kísérte – nehéznek egyáltalán nem nevezhető – fogásokkal. A libacomb filék csupán a koronát tették fel a vacsorára. A libamájas burgonya édessége és a káposzta enyhe savanykássága illett a kemencében sült húshoz.

A Merlot – ami szerintem az egyik legkönnyebben érthető és szerethető bor – tökéletes kísérője volt a libamáj által felvezetett ízeknek. Ugyanis a Merlot – tökéletes szárazsága ellenére is – édeskés utóízt éreztet a fogyasztóval. Ennek alapján a máj mindig tökéletes partnere a bornak.

A káposzta pörkölt ízei hangsúlyosak voltak, amit a bor szépen lekísért. A törtburgonya meg adott valami tartást az egésznek. Ugyanis én minden esetben kívánom a nehezebb köretet az ilyen jellegű fogások mellé. Hiába készül el a legtökéletesebben egy sült, ha csupán zöldköret van kísérőnek. A burgonya ugyanis konzerválja a szájban az ízeket, és „megtartó ereje” a bort is új színben tüntetheti fel. Persze ez már nagyon szubjektív álláspontom…

 

 Gorgonzola felfújt

Csopaki Szürkebarát 2003 Lőczedomb dűlő

 

A már édes bort kell inni, akkor valami tokaji borkülönlegességet választok. Hacsak nem akad valami balatoni késő szüretelésű, vagy egyéb nagy maradék cukortartalmú szürkebarát. A zánkai borvidékről már több hasonló, érdekes nedűt kóstolhattam, itt volt az ideje, hogy csopaki társát is megízlelhessem. A gorgonzola felfújt jó kísérője volt a bornak, de nagyon sokat nem tudok mesélni róla. A borról annál többet. Ugyanis a félszáraznak tűnő bor pont a határán volt annak az édességnek, amit egy rutinos borivó még elvisel egy nem tokaji bortól. A szürkebarátra jellemző értékeket mind megtaláltam az italban, zamatai hosszasan csengtek le, a maradék cukrot a bor savai is szépen ellensúlyozták. Így tehát szívesen ajánlom e bort bárkinek, aki egy baráti beszélgetés lezárásaként néhány korty ízét, illatát meg kívánja magának hosszasan tartani.

 

A vacsorát egy szokásosan remek fekete zárta le, majd még egy fél órát elbeszélgetvén, úgy álltunk fel az asztaltól, hogy nem ettük tele magunkat, jobban fogalmazva, könnyű ételekkel, könnyű borokkal is jó hangulatban telt el az este.