Amikor megérkeztünk Delhibe, vendéglátónk házvezetőnője azonnal tradicionális étellel fogadott minket. Azt gondoltam, hogy az indiai kaja változatos, de ebben egyértelműen csalódnom kellett.

 

Csaknem két héten keresztül annak ellenére vettük magunkhoz majdnem ugyanazon ízeket, hogy folyamatosan mozgásban voltunk, és vagy vendéglátónk kényeztetett, vagy szállodában étkeztünk, tehát nem egy séf főztjét fogyasztottuk. Nyilván lehetne tudományos értekezéseket írni a tradicionális konyháról, de ehhez nem értek, így megfogadván barátom tanácsát és útmutatását, tényleg vissza kell igazolnom azt a tételt, hogy az indiaiak nem főznek, hanem „csupán” tartósítanak. Alapvetően minden zöldséget és húst nagyon hosszú ideig főznek, mely lehet akár 5-6 óra is. A fűszereket bőséggel adagolják, és a chilit nem hogy nem sajnálják, hanem bőséggel szórják a kondérba. A végeredmény tulajdonképpen finom, de egy időt követően meglehetősen egyhangú.

 

Húsok közül tulajdonképpen csak a csirke megy, és néha a hal. Mivel házvezetőnőnk muszlim volt, egy ízben marhát is kaptunk, de erről hindu sofőrünk nem tudhatott…

A köret rizs, és annak számtalan változata. Olyannal pedig csak otthon találkoztam, hogy a rizs ízesítés nélkül lett volna. Ugyanis a 3. nap után a sok erőstől kikészültem és valószínűleg az epém bemondta az unalmast. Ezt követően kerültem az erős, csípős dolgokat, mely próbálkozásom több esetben komédiába torkollott. De erről majd a megfelelő helyen.

 

Az alapgondolat egyébként nem más, minthogy a gyomor bántalmait, a fertőzéseket megfelelően adagolt skót whiskyvel lehet elkerülni, így vagy azt ittunk, vagy a magyar pálinkát, amennyiben az imperialista terméket már untuk. A chili szintén jó a fertőzések ellen, de nem egyszerű gondolatok jutottak az eszemben, amikor a trónon ültem és még a toalettpapír is csípett.

 

A hagyományos indiai kosztot odahaza sajátos kínai receptekkel tette változatossá séfünk. Az erős fűszerezés mellőzése megnyitotta a tehetséget és az ízeket, így nagyon remek fogásokban lehetett részünk. Az indiai és a kínai elképzelések vegyültek.

 

Az indiai konyha remekeit számtalan értekezésben magasztalják. Ha az ember egyszer egy héten belekóstol a gasztronómiájukba, akkor tökéletesen elégedett, ám annak mindennapi fogyasztása számomra már kellemetlen. Egy huzamosabb indiai tartózkodás legnagyobb ellenérvelését pont e körben lehetne megfogalmazni.

 

Az édességeik ellenben változatosak és élvezeteket. Nem lehet itt habos krémesekre gondolni. Mindent nagy lángon sütnek, de a mi kontinentális szokásainktól messze eltérő, inkább hasonlít az arab felfogáshoz. Minden édes, de mégsem túl édes. A legjobb volt egy olyan tétel, mely nagymamám csöröge fánkjára emlékeztetett leginkább.

Még egy írás erejéig visszatérek majd egy szállodai menüsorra, de alapvetően álláspontomon az teljesítmény sem változtatott. Ám fenntartom magamnak a tévedés lehetőségét, és nem tartom kizártnak, hogy egyszer majd megváltozik álláspontom, csak ebben most valahogy nem hiszek.

 

 

Leave a Reply


nyolc − 1 =