Tájékoztatási kötelezettség főbb ismérvei
október 14th, 2018 | Author: donmarcello
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényt a bíróságnak ugyan alkalmazni nem kell minden perben, ám annak ismerete nem haszontalan. A törvény III. fejezete foglalkozik a fogyasztási kölcsönnel. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XLII. törvény 66.§ (1) bekezdése alapján az Fgytv. 8.§-a hatályát veszítette.
Fgytv. 8. § A tájékoztatásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a fogyasztó rendelkezzen
a) az áru- és szolgáltatásválasztás megkönnyítéséhez, továbbá az áru és a szolgáltatás használatához, az áru fenntartásához szükséges megfelelő ismeretekkel az áru és a szolgáltatás alapvető tulajdonságairól, jellegzetességeiről, az áru és a szolgáltatás minőségéről, áráról, díjáról, valamint az áru használatára vonatkozó utasításokról és használatával járó veszélyekről,
A hatályon kívül helyezés oka az volt, hogy a tájékoztatási kötelezettség az akkor módosított Hpt-be került át:
Hpt. 203. § (1) A pénzügyi intézmény köteles az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben hirdetményben közzétenni, valamint elektronikus kereskedelmi szolgáltatások nyújtása esetén folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikus úton is elérhetővé tenni:
a) általános szerződési feltételeit is tartalmazó üzletszabályzatait,
b) az ügyfelek számára ajánlott pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal (ügyletekkel) kapcsolatos szerződési feltételeket,
c) a kamatokat, szolgáltatási díjakat, az ügyfelet terhelő egyéb költségeket, a késedelmi kamatokat, valamint a kamatszámítás módszerét.
(2) A pénzügyi intézmény köteles az ügyfél kívánságára ingyenesen rendelkezésre bocsátani
a) üzletszabályzatait, továbbá
b) a jogszabály által nyilvánosságra hozni rendelt adatokat.
(3) A pénzügyi intézmény – ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik – a szerződés megkötése előtt köteles az ügyfelet arról tájékoztatni, ha a szerződéssel kapcsolatos jogvita esetén nem a magyar jog alkalmazását, illetve nem a magyar bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
(4) Fogyasztónak minősülő ügyféllel kötendő, devizahitel nyújtására irányuló, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell
a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,
b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát.
(6) A pénzügyi intézmény az (1)-(5) bekezdésben meghatározott tájékoztatást – a felek eltérő megállapodásának hiányában – magyar nyelven köteles megadni.
A Hpt. a tájékoztatási kötelezettséget devizahitel (kölcsön) szolgáltatása esetén tette kötelezővé. A tájékoztatás megtörténte azonban a magánjog szerint nem szerződés létrehozására irányuló akaratnyilatkozat, így a szerződéses feltételek meghatározása kapcsán nem az Fgytv. vagy a Hpt. az irányadó, hanem a Ptk.
Árfolyamkockázat és tájékoztatás a szerződés megkötésekor
A Hpt. csak 2006. január 1-től tartalmazza az árfolyamkockázat „ismertetésére” vonatkozó kötelezettséget, amelyet a 2004. évi LXXXIV. törvény az alábbi módon iktatott be.
30. § A Hpt. 203. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:
(6) Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.
(7) A (6) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell
a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,
Ezt a 2004. évi LXXXIV. törvény indokolása az alábbiakkal indokolta.
A 30. §-hoz
A fogyasztóvédelmi rendelkezések módosításának célja az ügyfelek jobb, alaposabb tájékoztatásának biztosítása. 2004 elejétől dinamikusan bővült a devizahitelek állománya a forinthitelekhez képest alacsonyabb kamatozásnak köszönhetően. A devizahitel ugyanakkor az árfolyam változása esetén jelentős kockázatot is rejt magában, a törlesztő részletek megemelkedhetnek, amire célszerű külön kockázatfeltáró nyilatkozatban felhívni a fogyasztók figyelmét.
Egyes hitelintézetek önálló biztosítékként, valamint jelzáloghiteleknél is alkalmazzák biztonságuk növelése érdekében a vételi jog kikötését, amelynek következményeire szintén indokolt külön felhívni az ügyfelek figyelmét.
Az ügyfelek tájékoztatása a pénzintézetnek akkor is kötelezettsége, ha a Hpt. nem írja elő, mert ezek a rendelkezések egytől-egyig a Ptk-nak a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozó alapelveiből levezethetőek, azokból következnek.
Hasonlóan az összes megkötött „deviza alapú” hitelhez, a perbeli kölcsönszerződések sem tartalmaznak mást, csak a „várható” (sic!) törlesztőrészlet nagyságát – svájci frankban, ezzel megszegték vagy megkerülték a vonatkozó jogszabályokat, akár a Hpt-t, akár a Ptk-t tekintjük. Ha az árfolyamkockázatról szó esik, akkor arra vonatkozó becslés kellett volna készüljön, hogy hogyan alakulhat a forintban számolt törlesztőrészlet. Az EUB törvénykezési gyakorlatából levezetett horvát Legfelsőbb Bíróság általi döntés ugyanezen alapelveken nyugszik. Ahogy említettük, ez a Ptk-ból is levezethető:
Ptk. 205. § (3) A felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.
Látható, hogy a Hpt. akkori 213. § nem más, mint a Ptk. 205. § rendelkezéseinek a speciális jogviszonyra történő alkalmazása, hiszen a Hpt. speciális kötelmi joghoz kapcsolódó szabályozása által is a Ptk. alapelvei érvényesülnek.
A bankok, pénzügyi vállalkozások, hitelezők sem hivatkozhatnak arra, hogy mindent megtettek, amit a Ptk. előír, ugyanis a THM-ről szóló 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet hatályba lépéséig, illetőleg a Hpt. fenti 213. § hatályban tartásáig (2010. június 6.) a helyzet valójában az volt, hogy a Ptk. a tájékoztatásra vonatkozóan tartalmilag többet kívánt meg, mint a Hpt!
A jogalkotónak azonban ezt nem is kell külön előírnia, mivel akár a Ptk., akár a Hpt. tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseit nézzük, ezt a hitelnyújtóknak meg kell, vagy meg kellett volna tenni, mert ha nincs forintosítva a kockázat, akkor hol van egyáltalán a tájékoztatás? Az olyan mondat ugyanis, hogy „árfolyamkockázat van, és a törlesztőrészlet magasabb is lehet, és ezt a hitelfelvevő tudomásul vette”, semennyire sem felel meg ezeknek a jogszabályi követelményeknek.
A tájékoztatás jelentősége
Hogy mi is a tájékoztatási kötelezettség célja, tartalma és célra való alkalmasságának megítélése, abban iránymutatást adhat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 2005/29/EK irányelv.
Bár az irányelv és annak nemzeti jogba való átültetése egyaránt kimondja, hogy ezek a jogszabályok nem érintik a szerződések jogát, ez – ahogy uniós irányelvek esetében szokásos és az Európai Bíróság gyakorlatának megfelel – valójában a „közvetlenül nem érinti” kitételnek felel meg.
Ha ugyanis a Ptk. alkalmazása körében felmerül a kérdés, hogy valamely fél teljesítette-e együttműködési és tájékoztatási kötelezettségét, mint minden szerződés esetében élő kötelezettséget, avagy az általa alkalmazott szerződési feltétel tisztességes-e, akkor ezeket a kérdéseket részben úgy tudjuk meghatározni, hogy milyen esetekben „nem” a válasz e kérdésekre.
Ebben lehet támaszkodni mind az alábbi irányelvre, mind pedig a később említendő, a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény („Tpvtv.”) egyes szabályaira.
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2005. május 11-i 2005/29/EK IRÁNYELVE
a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról
(„Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”)
2. cikk
Fogalommeghatározások
Ezen irányelv alkalmazásában:
e) „fogyasztók gazdasági magatartásának jelentős torzítása”: a kereskedelmi gyakorlat olyan célból történő alkalmazása, hogy érzékelhető módon rontsa a fogyasztó tájékozott döntés meghozatalára való képességét, és amely ezáltal olyan ügyleti döntés meghozatalára ösztönzi a fogyasztót, amelyet egyébként nem hozott volna meg;
h) „szakmai gondosság”: a szakismeret és a gondosság azon szintje, amelynek gyakorlása ésszerűen elvárható a kereskedőtől a fogyasztóval szemben, a becsületes piaci gyakorlatnak és/vagy a jóhiszeműség általános alapelvének megfelelően, a kereskedő tevékenységi körében;
5. cikk
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma
(1) Tilos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazni.
(2) A kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben:
a) ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel,
és
b) a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut vagy aki a címzettje, illetve – amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra irányul – a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását.
Megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok
6. cikk
Megtévesztő tevékenységek
(1) Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, még akkor is, ha az információ az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében tényszerűen helytálló, és feltéve bármelyik esetben, hogy ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg:
a) a termék létezése vagy természete;
b) a termék lényeges tulajdonságai, úgymint a hozzáférhetőség, az előnyök, a kockázatok, a kivitelezés, az összetétel, a tartozékok, az ügyfélszolgálat és a panaszkezelés, a gyártás vagy szolgáltatás módszere és időpontja, a szállítás, az adott célra való alkalmasság, a használat, a mennyiség, a leírás, a földrajzi vagy kereskedelmi eredet vagy a használattól várható eredmények, illetve a terméken végrehajtott vizsgálat vagy ellenőrzés eredménye és főbb jellemzői;
c) a kereskedő kötelezettségvállalásainak mértéke, a kereskedelmi gyakorlat indítékai és az értékesítési folyamat természete, közvetlen vagy közvetett szponzorálásra, illetve a kereskedő vagy a termék jóváhagyására vonatkozó bármely kijelentés vagy jelzés; d) az ár vagy az ár kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte;
7. cikk
Megtévesztő mulasztások
(1) Megtévesztőnek minősül az a kereskedelmi gyakorlat, amely a ténybeli körülmények alapján – figyelembe véve annak valamennyi jellemzőjét és feltételét, valamint kommunikációs eszközeinek korlátait is -, az átlagfogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges jelentős információkat hagy ki, és ezáltal – a körülményektől függően – ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.
(2) Megtévesztő mulasztásnak minősül az is, ha a kereskedő az (1) bekezdésben említett jelentős információt hallgat el, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető, vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, figyelembe véve az említett bekezdésben leírt szempontokat, illetve ha nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és amennyiben ez bármelyik esetben ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.
A hitelnyújtók olyan módon „árulták” a „termékeiket”, hogy azok rövidtávon a forinthiteleknél jelentősebb kedvezőbbnek tűnjenek (ez a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény – Tpvtv. – 8.§ (2) d) pontjába és a 10. §-ba ütköző magatartás).
Továbbá, valójában egyáltalán nem ismertették a törlesztőrészlet-emelkedésének eseteit, lehetséges okait, annak valószínűségét, a kockázat áthárításának pénzügyi alapját és ennek költségét, amivel kimerítették a megtévesztő magatartás fogalmát, akár a Ptk., akár a Tpvtv., akár a 25/2009/EK irányelv vagy a 2008. évi XLVII. törvény szerinti tartalmát tekintjük is.
A tájékoztatási kötelezettségnek, a tájékoztatás tartalmának vizsgálata az egyedileg meg nem tárgyalt szerződéses feltételek és a szerződéses akaratok vizsgálata szempontjából megkerülhetetlen.
Akár az uniós, akár a magyar jogot nézzük, a kifejezetten a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség nem véletlen. Ennek oka, a mögöttes jogalkotói felismerés, jogalkotói szándék az, hogy azt a pénzintézetet, amelyik valójában sok esetben ellenérdekelt a tájékoztatás megadásában, arra jogszabály által kényszerítse ki. Az erősebb társadalmi érdek ugyanis amellett szól, hogy megalapozott gazdasági döntések és megfelelő kockázatkezelés mentén szülessenek tömeges pénzügyi döntések.
Annak a tájékoztatásnak minősége, amelyet a tájékoztatás nyújtója szakmai-üzleti tevékenysége körében fogyasztónak (ügyfélnek) nyújt, befolyásolja annak döntését, ezért a nem megfelelő tájékoztatás kárt okozhat. Ezt az egyszerű gondolatmenetet követhetjük végig a Legfelsőbb Bíróság alábbi döntésében.
BH 364/1996.
pénzintézet kártérítési felelőssége a szerződés teljesítésével kapcsolatos együttműködési kötelezettség elmulasztása miatt [Ptk. 4. § (1), (4) bek., 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 533. § (1) bek.].
A Ptk. XXV. fejezete a szerződésszegések szabályozása körében nem tartalmazza azok taxatív felsorolását. Ennek következtében ezek közé sorolható a jogszabályban előírt együttműködési kötelezettség megsértése is, mely a törvény idézett rendelkezése alapján a kártéritési kötelezettség beállásának jogkövetkezményét vonja maga után. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes ez irányú szakképzettséggel rendelkező ügyintézőjétől elvárható lett volna, hogy a lejárat előtt egy nappal felhívja az alperes figyelmét a takarékjegyek kiváltásának jogkövetkezményére. Nem csupán feltételezés, hogy ennek ismeretében az alperes a kiváltást legalább egy nappal elhalasztotta volna, mivel az összeget 1993. március 8-án sem saját céljaira fordította, hanem azt ismételten befektette. Nyilvánvaló, hogy a lehetséges veszteség tudatában ezt nem így tette volna. Ezért nem tehető vitássá, hogy a felperes megsértette a jogszabály által előírt együttműködési kötelezettségét. Emiatt nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor ennek jogkövetkezményeként megállapította a felperes kártérítési felelősségét.
Az érdemében jogszerű másodfokú ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre figyelemmel hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. V. 21.012/1995. sz.)
Figyeljük meg, hogy a Legfelsőbb Bíróság a pénzintézetekkel ellentétben nem nézi báránynak az ügyfelet, hanem feltételezi, hogy a „lehetséges veszteség tudatában” valamit tenne vagy nem tenne meg!
Jelen perbíróság kioktatása szerint a tájékoztatás kimerül valamilyen okból fakadó árfolyamkockázat viselésében. Csakhogy az alperes által már csatolt szöveg a devizahitelekkel kapcsolatosan előírt tájékoztatást tartalmazza, mely jelen esetben irreleváns, hiszen a bírság a szerződéses konstrukciót a 6/2013. PJE határozatban foglalt értékállandósági kikötéssel azonosítja – habár tudtán kívül, mert nagyon úgy néz ki, az eljáró bíró nem ismeri a fogalmat. Legalábbis az ítélet erről nem ad számot.
A fent hivatkozott (BH 364/1996) döntés a pénzben mérhető kárt okozó tájékoztatási kötelezettség elmulasztásáról szól, mintegy „forintosítja” a Ptk. vonatkozó általános és kötelmi jogi alapelveit. Ha tehát annak nagyobb a valószínűsége, hogy a svájci frank erősödni fog, akkor ezt a pénzintézetnek tudnia kell, mert az ő szakmája, és erről tájékoztatnia kell az ügyfelet.
Az információs aszimmetriához ugyanis kockázatvállalási aszimmetria is társul: ami banki szempontból még éppen megengedett kockázatvállalás (pl. azért, mert a fedezetül szolgáló ingatlan vételi értékét a piaci érték 40-50%-on rögzítik), az a hitelfelvevő számára valószínűleg már rég nem az, csak ő nem tud róla.
A tájékoztatás nem valami szerződésen kívüli dolog, hanem valami olyan, aminek a szerződésből valóban ki kell tűnnie, különben az egyik – amúgy is alárendelt – fél nincs olyan helyzetben, hogy gazdaságilag ésszerű döntést hozzon.
Ami tehát ezen a ponton aggálytalanul megállapítható, az az, hogy a formális, tartalom nélküli nyilatkozatokon kívül érdemben a felek nem tárgyaltak meg semmilyen olyan szerződéses rendelkezést, amely devizához és árfolyamkockázathoz kapcsolódik.
A tájékoztatás egy szerződéses feltétel értelmezhetőségéhez igazodik. Az, hogy az adott ászf tartalmát illetően elhangzott szerződéses akaratnyilatkozatot hogyan kell értelmezni, a Ptk. ad iránymutatást.
rPtk. 207. § (1) A szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
(2) Ha az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés tartalma az (1) bekezdésben foglalt szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel meghatározójával szerződő fél, illetve a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.
Fentiekből kifolyólag a banki szolgáltató köteles előbb tisztán artikulálni egy szerződéses feltételt, melyet lényegesnek tart, alkalmazni kíván, annak szerződés részévé válásának hiánya esetén nem is kötné meg a szerződés, majd e szerződéses feltétel kapcsán köteles a tájékoztatást megadni.
Olyan magatartás elképzelhetetlen, hogy a bank a fogyasztó orrá alá dug egy sok oldalas papírt, hogy „itt tessék aláírni”, majd el lehet távozni. Ugyanis ebben az esetben az okirat tartalma ugyan logikailag lehet írásban közölt ajánlat, azonban az ajánlat lesz az a szerződéses nyilatkozat, melyet a bíróság a rPtk. 207.§ alapján értelmezni köteles. E körben a felperes világosan és egyértelműen meghatározta a perben értelmezését.
~ ~ ~
Óriási probléma, hogy nem tudni, mi az a deviza alapúság.
Nézzük meg, hogyan alakul a deviza konstrukció megítélése:
Ha már annyira szolgai módon akar egy bíróság megfelelni valaminek, vagy valakinek, akkor hadd idézzem saját praximomból a véleményformáló dr. Szeghő Katalin tanácselnök asszonyt, aki kénytelen volt jogi érvelésemet elfogadni a 6/2003. PJE határozattal kapcsolatban. Amikor nekem nyílt szakmai ellenfelem fogadja el álláspontomat, akkor az elégedettséggel tölt el, csak nem beszélek annyira badarságot.
”Abban egyetért az ítélőtábla a felperessel, hogy a deviza alapú elszámolásban való megállapodás lényegében egy értékállandósági kikötésnek feleltethető meg, az előbb részletezettek szerint azonban nem osztja azt a felperesi álláspontot, miszerint erre a felek megállapodása nem terjedt volna ki.”
(Szegedi Ítélőtábla, Pf.II.21.150/2017/6.)
A 6/2013. PJE határozattal kapcsolatos averziómat jelen perben már kifejtettem a „deviza alapú hitelezés csalárdságai” címszó alatt (kereset pontosítás). Ezt a Fővárosi Törvényszék számos tanácsa is ismerheti egyéb perek kapcsán, azonban eddig senki nem vette a fáradtságot arra, hogy komolyan értelmezze is a mondataimat. Úgy gondolják az eljáró bírók, hogy a gondolkodás terhét a Kúria levette a vállukról a jogegységi határozattal.
Csakhogy igen furcsa, hogy a fogyasztók által igen nem kedvelt dr. Szeghő Katalin lesz az egyedüli, aki mégis veszi a fáradtságot és átgondolja a dolgot, értelmezésemben pedig megerősít.
Ha tehát a gondolkodásra alkalmas és hajlandó bármely bíró – és okszerűen minden bíró ilyen bíró – előveszi a keresetlevelemben foglalt érvelést, ahhoz hozzáilleszti a tárgyaláson előadottakat, akkor nem ír le akkora képtelenséget, mely jelen fellebbezés tárgya.
A 6/2013. PJE határozat szerinti jogügylet egy értékállandósági kikötés lenne. Csakhogy az ilyen feltételtől teljesen idegen, logikailag ellentétben áll a különnemű árfolyamok alkalmazása. Ha ezt valaki nem kívánja megérteni, azzal már nem tudok mit kezdeni. „Nem jött át.” – fogalmazott nekem egyszer valaki. Csakhogy ez nem egy tehetségkutató verseny, hanem törvénykezés! Annak minden komolyságával és elvárhatóságával!
A perbeli jogvita tárgyát képező szerződés egy elvont jogi fogalom, nem pedig egy okirat. Ugyan a felperes csatolt egy magánokiratot, ám annak tartalmát részben vitatja, azzal kapcsolatban azt állítja, az nem bír minősített bizonyítási erővel, és az okirat a bizonyítandó tények kapcsán egyáltalán nem bír igazoló tartalommal.
A kölcsönszerződés kapcsán a régi Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Mivel fogyasztóval kötött szerződésről van szó, a kötelmi jogi tényeket speciális jogalkotói szempontok szerint kell értékelni, és ez lenne a szankciós semmisség.
A felperes azt állítja, hogy a felek által elfogadott szerződéses feltételek mentén a rPtk. 523.§ (1) bekezdésének megfelelő kölcsönszerződés jött létre. Ennek fő tárgya 16.500.000.-Ft, azaz ez a meghatározott kölcsönösszeg. Itt azonban meg kell állni egy pillanatra.
Az alperes az okiratba foglaltan (1.3. pont és 1.2. pont) úgy nyilatkozott, hogy a kölcsön összege, melynek szolgáltatására köteles, az nem a 16.500.000.-Ft, hanem 121.494.-CHF, és azt sem szolgáltatni köteles, hanem az a rPtk. 522.§ szerinti hitelszerződés. Kérdés azonban az, hogy mi a kölcsönszerződés tartalma? Az alperes a forint összegből próbált egy deviza összeget számítani – vételi árfolyamon – azonban a semmisség okán ez téves adatot eredményezett.
# Deviza kölcsönszerződés esetében egy meghatározott CHF összeget kell szolgáltatni.
# Értékállandósági kikötés esetében a deviza összegnek megfelelő, MNB árfolyam számított forint összegét kell szolgáltatni.
# Forint kölcsönszerződés esetén a szolgáltatandó összeg a 16.500.000.-Ft.
# A banki akarat egyik fenti esetre sem irányult, az ászf lényege az volt, hogy fiktív vételi és eladási árfolyamokhoz igazodó deviza váltásokat mutasson ki. Ebből kifolyólag a 16.500.000.-Ft összeget vette volna alapul, melyet vételi árfolyamon átszámít valamilyen CHF összeggé, csakhogy az a deviza összeg sem képezi a felek konszenzusát.
Fentiekből kifolyólag csak és kizárólag a 16.500.000.-Ft egyedi megtárgyaltsága igazolható. Pláne azért, mert ezt a felperesi tényállítást az alperes indokoltan nem vonta kétségbe.
Az alperes utólagosan azonban ettől eltérő összegeket állít, melyek az általa hivatkozott azok általános szerződéses feltételből fakadnak. Az alperes korábbi tényállítása szerint deviza vételi árfolyam használatával utólagosan számította ki a deviza összeget, mely kapcsán kiderült, hogy az alkalmazni kívánt árfolyam semmisségi okban szenved. Ennek kapcsán az ismert közérdekű perben az alperes nem tudta megdönteni azon törvényi vélelmet, mely a DH1 törvény 4.§ (1) bekezdésében volt nevesített. A különnemű (vételi) árfolyamokra vonatkozó, szerződéses részévé váló általános szerződéses feltétel tisztességtelenségéből eredő semmisség kapcsán a vélelmet nem is kívánta megdönteni az alperes. Állítása szerint a DH1 törvény 3.§ (1) bekezdésében nevesített feltétel egyedileg meg nem tárgyaltan, általános szerződéses feltételként vált a szerződés részévé. Ennek megfelelően a DH1 törvény 3.§ (2) bekezdésében szabályozott magatartást tanúsította, és utólagosan, egy alacsonyabb deviza összeget állít az alperes.
Fentiekből kifolyólag a szerződés fő szolgáltatását érintően a felek különféle összegeket állítanak meghatározottként. Ebből fakadóan sérül a jogalkotó azon akarata, melyet a rPtk. 523.§ (1) bekezdésében tesz norma tárgyává, azaz lényeges szerződéses feltételnek minősül a kölcsönösszeg meghatározottsága. A felperes állítása az, hogy a 8.200.000.-Ft meghatározott összeget az alperes tagadja, az egyedileg meghatározott kölcsönösszeg helyében egy általános szerződéses feltételből fakadó deviza konstrukcióból származtatott deviza összeget állítanak, mely összeg folyamatosan, flexibilisen változik, ahogyan éppen a Kúria gondolja. Ezáltal a bíróság deklarálhatja, hogy a felek között akarati disszenzus jelenik meg, nem tudtak megállapodni a fő tárgy tekintetében. Ebből fakadóan a rPtk. 523.§ (1) bekezdésében foglalt lényeges szerződéses feltételben e felek nem állapodtak meg, így a Hpt. 213.§ (1) bekezdésének a) pontja sérült. Ez a teljes szerződés semmisségét okozza, az érvénytelenség jogkövetkezményét csak hatályossá nyilvánítással lehet orvosolni, az érvényessé nyilvánítás kizárt.
A bíróság a rPtk. 205/C.§ alkalmazásával ugyan megállapíthatja, hogy az egyedileg megtárgyalt forint kölcsönösszeggel ellenétes azon ászf, mely a deviza konstrukcióból eredezteti a forinttól eltérő deviza összeget, így az ászf nem válik a szerződés részévé, azonban az alperesi oldal deklaráltan nyilatkozott, hogy ezen ászf hiányában, csupán a forint összeg figyelembevételével egyáltalán nem kötött volna a felperessel szerződést, így az akarati disszenzus fennmarad, mely kötelezően alkalmazandóvá teszi a szankciós semmisséget.
A Hpt. 210.§ (1) bekezdése alapján a felek konszenzusát kellett volna írásba foglalni. Ehelyett a bank olyan jognyilatkozatokat iktatott bele az okiratba, mely nem a felek szerződésének részét képezte. Mivel az okirat tartalma eltér a felek egybehangzó akaratnyilvánításától, az írásba foglalás nem a szerződésre vonatkozott így alaki érvénytelenségi ok jelentkezett. A felek között a Ptk. 523.§ alapján létrejött kölcsönszerződés nem került írásba foglalásra, így az a Hpt. 210.§ (1) bekezdése, és a Ptk. 217.§ (1) bekezdése alapján semmis.
A Hpt. 213.§ (1) bekezdésének c) pontja alapján a fogyasztót terhelő összes költséget, terhet meg kellett volna a felek szerződésében jeleníteni. A Hpt. 210.§ (2) bekezdése lényeges szerződéses feltételként deklarálja, hogy „egyértelműen meg kell határozni a kamatot, díjat és minden egyéb költséget vagy feltételt, ideértve a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit és a szerződést biztosító mellékkötelezettségek érvényesítésének módját, következményeit is.” Ez a felek szerződéséből az alperes ellentétes tartalmú tényállításából következendően hiányzik. Ugyan a Hpt. 210.§ (2) bekezdése nem semmisségi ok, csakhogy a perben kell azt elbírálni, hogy a Hpt. 213.§ (1) bekezdése alapján jelentkezik-e szankciós semmisségi ok.
A szerződés a rPtk. 200.§ (2) bekezdése szerint jóerkölcsbe ütközik, hiszen az Alkotmánybíróság 801/B/2002. sz. alatti határozatában kimunkálta, hogy a jog társadalmi rendeltetésével, a jogalkotó akaratával összeegyeztethetetlen, ha egy fél a vele szerződő másik fél megkárosítására törekszik, azt okozza.
Az alperessel szemben támasztott igény kapcsán külön ki kell emelni néhány – jogalapot érintő – jogelméleti kérdést, mely bizonyos bíróságok, néha, igen furcsa törvénykezési gyakorlatából fakadó ellentmondásokat kész feloldani.
Ø A csatolt okiratok a fél által megtett valamely tényállítás alátámasztására szolgáló bizonyítási eszközök, a szerződés egy elvont jogi fogalom, nem pedig maga az okirat.
Ø A per tárgya nem más, minthogy a felperes által állított tényeket valónak fogadja-e el a bíróság az esetleges alperesi indokolt tagadással szemben. Ebből kifolyólag az állított tény az, hogy a felek a rPtk.523.§ (1) bekezdése alapján egyedileg megtárgyaltan állapodtak meg a meghatározott kölcsönösszegben, mely forintban nevesített. Ugyancsak egyedileg megtárgyalt feltétel volt a futamidő. Általános szerződésként került egyedi megtárgyalásra az ügyleti kamat, a vételi jog alapítása.
Ø Az alperes a szerződés teljesítése kapcsán azt állítja, hogy létezett olyan általános feltétel, mely a deviza konstrukció kapcsán összegzi azon feltételek rendszerét, melyből fakadóan a felperes ellenszolgáltatására vonatkozó kötelezettség nevesíthető. A felperes ilyen általános szerződéses feltétel (szintén egy elvont jogi fogalom, nem pedig egy papír) megismerhetőségét tagadja.
Ø A perbeli jogvita tárgya tehát az, hogy a felek által állított szerződéses jognyilatkozatok milyen tartalommal bírnak, azokat ki és mikor közölte hatályosultan a másik féllel szemben, és ez milyen tartalommal hozott létre a felek között szerződést.
Ø A Ptk. 205.§ alkalmazása szempontjából tehát nem az okirat bizonyító ereje a kérdéses, hanem az, hogyan történt meg az egybehangzó akaratnyilvánítás. A megtett akaratnyilatkozatokat szóbeli közlés, avagy írásbeli közlés hordozza. Ebből kifolyólag egyszerűen értelmezhetetlen az a bírói gyakorlat, mely szóbeli és írásbeli szerződést konkuráltat egymással. Ugyanis a felek között egy szerződés jött létre (elvont jogi fogalom), nem több, de pont az a jogvita tárgya, annak a szerződésnek mi a tartalma.
Ø Az alperesi indokolt tagadás mentén bizonyítandó tény lesz a megtett akaratnyilatkozatok tartalma, a közlő személy azonossága. A szerződés tartalma a bíróság ítéletében megindokolt következtetés lesz. A felperes azonban azt állítja, a szerződéses tartalom semmis, legyen annak tartalma akár a felperes, akár az alperes által meghatározott tartalom szerint is deklarált.
Fentiekből kifolyólag a jogcím az állított semmisségi okhoz tapad. A felperes pedig abból a tényből von le következtetést, hogy a felek konszenzusa hiányzik a meghatározott kölcsönösszeg kapcsán, így a rPtk. 523.§ (1) bekezdésben lényeges szerződéses feltételként meghatározott kölcsönösszegben a felek képtelenek voltak megállapodni. Az EU jogharmonizáció kapcsán azonban a jogalkotó a Hpt. 213.§ (1) bekezdésének a) pontja szerint minősítette az akarati disszenzust szankciós semmisségként.
A bíróságok legtöbbjének gyakorlata fixációt tartalmaz a DH törvényekkel kapcsolatban. Azonban a bírói indokolások megalapozatlanok, súlyosan logikátlanok, ugyanis a DH törvények nem érintik a szerződés fő tárgyát, ergo, jelen peres jogvita tárgyát sem.
A felperes tehát azt a tényállítást tette, hogy a felek egyedileg megtárgyalták a kölcsön meghatározott forint összegét. A Ptk. 523.§ (1) bekezdésében szabályozottak szerint a hitelező a meghatározott kölcsönösszeg szolgáltatására köteles, míg az adós a szolgáltatott kölcsönösszeg visszafizetésére. Az alperes e lényeges szerződéses feltétel kapcsán keveredik önellentmondásba, és egyik kezével elismeri a forint összeget, mint egyedileg megtárgyalt feltételt, másik kezével egy azzal ellentétes általános szerződéses feltételt állít a deviza konstrukció kapcsán. Csakhogy képtelen arra nézve tényállítást tenni, hogy ki, mikor, milyen tartalommal tette megismerhetővé a deviza konstrukcióra vonatkozó ászf-et. És itt jelzem, az általános szerződéses feltételek is elvont jogi fogalmak, nem papírok, okiratok.
Az, hogy a DH1 tv. 3.§ (1) bekezdésében foglalt feltétel a szerződés részévé vált-e vagy sem, az egy bizonyításra szoruló tény. Ha egy bíróság ezt másként gondolja, azzal egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Az jogellenes jogalkalmazás.
Ha tehát az állított semmisségi ok a szerződés fő tárgyának meghatározatlansága, akkor azt egy kicsit is logikusan gondolkodó jogász felismeri, hogy a jogalkotó meg sem kísérelte e semmisségi okot feloldani. A DH törvények egy szerződés részleges semmisségét okozó feltétel kapcsán kívánnak megoldást, mely cseppet sem bizonyos, hogy összefér az Irányelvvel. A C-51/17. sz. alatti ügy pont erről szól:
Fővárosi Ítélőtábla – Közlemény előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezéséről
2017. feb. 22. – 10:58, OBH-Sajto14
A Fővárosi Ítélőtábla a 2017. január 17-én kihirdetett végzésében az Európai Unió Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az előtte folyamatban lévő deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelenségével kapcsolatban, a 93/13/EGK irányelv (fogyasztóvédelmi irányelv) értelmezése érdekében; egyidejűleg a per tárgyalását felfüggesztette.
A perben a felperesek a kölcsönszerződés érvénytelenségét az árfolyamkockázatot a felperesekre telepítő szerződési feltétel tisztességtelensége miatt állították. Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetének helyt adott megállapítva, hogy a szerződéskötés 2008. február 15-i időpontjában nem volt reális lehetőség a felperesek által követett, a deviza alapú kölcsönszerződésekhez kapcsolódó cél, a forint alapú szerződésekhez képest kedvezőbb, olcsóbb kölcsönhöz jutás elérésére. A felperesek nem kaptak az alperestől a valóságos árfolyamkockázatra vonatkozó, a lappangó pénzügyi válság és a svájci frank „menekülő deviza” jellegére is kiterjedő konkrét tájékoztatást. Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes fellebbezéssel élt, melyben egyebek között azzal is érvelt, hogy a per felfüggesztésének ideje alatt hatályba lépett jogszabályokra, az ún. devizahiteles törvényekre az elsőfokú bíróság a döntése meghozatalakor egyáltalán nem volt figyelemmel.
A Fővárosi Ítélőtábla számára nem volt egyértelmű, hogy az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltétel tisztességtelensége a fogyasztóvédelmi irányelvvel összhangban álló értelmezés kötelezettsége mellett még mindig vizsgálható-e, azaz, hogy ez a szerződési feltétel még mindig az irányelv hatálya alá tartozik-e. A perbeli szerződés ugyanis a 2014. évi XXXVIII. törvény 3. § (2) bekezdése alapján már tartalmazza az árfolyamkockázat felperesek általi viselésének kötelezettségét. A jogalkotással kialakult erre a szerződési tartalomra az egyedi megtárgyaltság nem értelmezhető, hiszen az nem a felek egybehangzó akaratát, hanem a jogalkotó beavatkozását tükrözi. Kérdésként vetődött fel az is, hogy a fogyasztóvédelmi irányelv 1. cikk (2) bekezdésében foglalt kizáró szabályt úgy kell-e érteni, hogy az vonatkozik arra a szerződési feltételre is, amely a szerződéskötést követően, de a szerződéskötés időpontjára visszaható hatállyal vált a szerződés részévé. Amennyiben pedig az árfolyamkockázat tisztességtelensége vizsgálható, a pénzügyi intézmény által a fogyasztónak nyújtott tájékoztatónak mire kell kiterjednie, van-e jelentősége annak, hogy egyébként a perbeli szerződésben a megkötésekor nem csak az árfolyamkockázat viselésére, hanem az egyoldalú módosítás jogára és az árfolyamrésre vonatkozó szerződési feltétel is szerepelt, amelyek együttes hatásaként a fogyasztó ténylegesen a várható fizetési kötelezettségének mértékét és változásának alakulását nem láthatta előre.
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Unió Bíróságához megérkezett, az eljárás C-51/17. számon van folyamatban.
Az előzetes döntéshozatali eljárás tárgyára figyelemmel a Fővárosi Ítélőtáblán jelenleg 10 másik per tárgyalása és 60 nemperes eljárás is felfüggesztésre került.
Budapest, 2017. február 22.
Fővárosi Ítélőtábla Sajtóosztály
A főtanácsnoki indítvány itt olvasható:
V. Végkövetkeztetés
80. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla által előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
1) Az olyan, jogalkotási beavatkozás keretében előírt szerződési feltétel, amely az árfolyamkockázatot ex tunc hatállyal továbbra is a fogyasztóra terheli, nem tekinthető „egyedileg megtárgyaltnak” a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében.
2) Az alapügy körülményei között az olyan feltétel, amely jogalkotási beavatkozás eredményeként került a szerződésbe, és amely ex tunc hatállyal fenntartja az árfolyamkockázatnak a fogyasztóra terhelését, nem „tükröz kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket” a 93/13 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében.
3) A kérdést előterjesztő nemzeti bíróságnak kell a szerződés hátterét jellemző valamennyi körülmény és a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján eldöntenie, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése, és az abban foglalt, a szerződési feltételek „világos és érthető” jellegére vonatkozó követelmény alapján a kölcsönt nyújtóknak közölniük kell‑e a fogyasztókkal a szerződéskötéskor rendelkezésükre álló releváns pénzügyi információkat, ideértve a releváns makrogazdasági adatokat, és el kell‑e magyarázniuk az árfolyam‑mechanizmusokra gyakorolt hatásaikat.
4) Amennyiben későbbi tagállami jogalkotási beavatkozás nem orvosolta a feltételek világosságával és átláthatóságával kapcsolatos tisztességtelenséget, amint azt a 93/13 irányelv előírja, az ilyen feltételeknek az e kötelezettségnek való megfelelését a szerződéskötés időpontjától kell meghatározni.
5) A nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni az irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, ezzel ellensúlyozván a fogyasztó és a kölcsönt nyújtó közötti egyenlőtlen helyzetet, amennyiben a rendelkezésére állnak az e feladathoz szükséges jogi és ténybeli elemek.
Mint láthatjuk, a DH törvények rendszere nem a szerződésben kikötött főszolgáltatással foglalkozik, hanem azzal, hogy az un. árfolyamkockázat terhelhető-e a fogyasztóra, vagy sem, ha igen, milyen feltételek mellett.
Azaz, azt a jogvitát a perbíróságnak kell eldöntenie, hogy a feleknek van-e a Ptk. 205.§ (1) bekezdése alapján egybehangzó akaratnyilvánítása a Ptk. 523.§ (1) bekezdése szerinti lényeges szerződéses feltétel kapcsán.
A stricht norma alapján nem elegendő valamit vitatni, annak indokát is elő kell adni. Az indokolás nélküli vitatás ellenkérelemnek nem minősül. Az indokolás értelemszerűen magában kell hordozza a másodlagos tényállításokat. Az új Pp. ezt kifejezetten el is várja.
Az alperes általában, az egyes perekben, nem határozza meg tényállításaival, hogy mely feltételek voltak egyedileg megtárgyaltak, s melyek nem. Melyek voltak általános szerződéses feltételek, s melyek nem. Azt sem hajlandó közölni, ki volt az a személy, aki a deviza konstrukcióval kapcsolatos okozatosságot, mechanizmust feltárta, megismerhetővé tette a fogyasztó számára. Ebből következően nem állít olyan tényt, mely alapján következtetni lehet egy szerződéses akaratnyilatkozat tartalmára, hatályosultságára. Úgyszintén nem lehet megismerni azt, hogy az ászf deviza konstrukcióra vonatkozó részleteit milyen eszköz, nyilatkozat hordozza.
Az alperes a perekben az alábbi tartalommal próbálja definiálni az ászf tartalmát:
“A deviza alapú kölcsön definiciója: olyan kölcsön, ahol a folyósítás és a törlesztés forintban történik, de devizában van meghatározva a hitelösszeg és a törlesztő részlet.”
A fenti definíció egyszerű jogi barbárság, ugyanis:
a) A 6/2013. PJE határozat értékállandósági kikötés jogtudományi alapelveit rögzíti, és helyesen ismeri fel, hogy amennyiben a deviza alapú szerződés fogalma megegyezik az értékállandósági kikötés fogalmával, úgy a szerződés deviza szerződés.
b) Fentiek indoka az, hogy deviza kölcsönügylet, avagy az értékállandósági kikötés esetén a Ptk. 523.§ (1) bekezdés alapján devizában meghatározott a kölcsön összege. Deviza kölcsön esetén a szolgáltatás maga a kölcsön tárgya, azaz a meghatározott deviza összeg. Értékállandósági kikötés esetén a szerződéskötéskor – és nem a folyósításkor – meghatározott devizaösszeghez igazodó (MNB árfolyamon számított) forint összeg szolgáltatására vonatkozik a hitelezői kötelem, illetve a meghatározott deviza összeghez igazodó adósi ellenszolgáltatás.
c) A deviza alapúnak nevezett banki termék (azaz ászf) lényeges eleme a különnemű árfolyamok alkalmazása, azaz olyan fiktív deviza váltás, mely pusztán egy számítási mód, valós szolgáltatás nélkül. A Kúria ennek tisztességtelenségét helyesen ismerte fel. Csakhogy nem vonta le a következtetést arra nézve, hogy a banki szerződéses akarat ebből kívánta az alacsonyabb kamatszintből fakadó marzs kiegészítését, melyet tetézett a forintban kifejezett tőke növekedésével, mely okszerűen hatványozódott kamatösszegeket okozott.
d) Egy felkészült jogász számára egyáltalán nem meglepő, hogy a pacta sunt servanda elv alapján nem keverhető össze a szerződés tartalma a szerződés teljesítésével. Teljesítésről lehet beszélni, de abból nem lehet következtetni a szerződés tartalmára. Ugyanis hibás teljesítésről is csak a kötelmet kiváltó szerződéses rendelkezések ismeretében beszélhetünk. A folyósítás a kölcsönszerződés teljesítésével összefügg. Magánjogunk a szolgáltatás szót használja. A törlesztés helyett pedig az ellenszolgáltatást. Illene a jogtudományi kategóriáknál maradnunk.
Az alperes állandóan az értékállandósági kikötésre hivatkozik, ahogyan rámutat érveléseiben a Kúria 6/2013. PJE határozatára. Csakhogy az általa bizonyítási eszközként megjelölt okiratok tartalma nem egyezik mg, nem felel meg az értékállandósági kikötés fogalmának. Ugyanis egyik ügylet esetében sem került a deviza összeg meghatározásra.
A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződések tárgyának és törlesztő részleteinek meghatározásával kapcsolatos elvi kérdésekről szóló 1/2016. Polgári jogegységi határozat így szól:
1. A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 213. § (1) bekezdés a) pontja által előírt követelménynek, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – a kölcsön összegét forintban (lerovó pénznem) határozza meg, feltéve, hogy az így meghatározott kölcsönösszeg devizában (kirovó pénznem) kifejezett egyenértéke pontosan kiszámítható az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában a folyósításkor, az akkor irányadó árfolyam figyelembe vételével.
A DH1 és DH2 tv. ismertetett rendelkezései alapján megállapítható, hogy a jogalkotó – utólag – kiküszöbölte és orvosolta a folyósított kölcsön, illetve a meghatározott törlesztő részletek összegében jelentkező tisztességtelen különnemű deviza árfolyamokat és a tisztességtelen egyoldalú kamat-, költség- és díjemelést lehetővé tevő, egyedileg meg nem tárgyalt, illetve általános szerződési feltételeket. Ezzel a jogalkotó nem csak a múltra, hanem a jövőre nézve, a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekre is irányadóan rendezte az alkalmazandó deviza átszámítási árfolyamot, valamint a kamatok, a költségek és a díjak mértékét. Mivel pedig ezek meghatározása törvényen alapul, e feltételek szükségképpen tisztességes általános, illetve egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételt jelentenek és szerződéses tartalmat eredményeznek [Ptk. 209. § (6) bekezdés], továbbá jogszabályba ütközőnek sem minősülhetnek. Ezért az egyes, konkrét deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződések érvényességi feltételeként megkívánt Hpt.-beli kötelezettségeket – így a kölcsönszerződés tárgyának [Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pont], a törlesztő részletek számának, összegének és törlesztési időpontjainak a meghatározására vonatkozó kötelezettséget is [Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pont] – e jogszabályi rendelkezések tükrében lehet csak értékelni.
Az 1/2016. PJE határozat arra az esetre vonatkozik, amikor a felek között nincsen jogvita annak tekintetében, hogy az rPtk. 205.§ (1) bekezdése alapján mely feltételeket tették konszenzusukkal a szerződés részévé. Ha és amennyiben ebben nincsen jogvita, avagy egy kiosztott tájékoztatás alapján lefolytatott bizonyítási eljárás eredményét mérlegelvén kell deklarálni a feltételek szerződés részévé válását, úgy világos és egyértelmű, hogy a felek kötelme miként meghatározott.
Csakhogy jelen per arról szól, hogy az 1/2016. PJE határozatban megfogalmazott igényeknek sem felel meg a felek szerződése. Ugyanis lehetséges, hogy a blanketta tartalma látszólag annak megfelel, de a felperes tényállítása az, hogy a blanketta nem a felek rendelkezésének, konszenzusának megfelelő tartalmat hordozza. És a per tárgya nem az okirati bizonyíték „érvénytelensége”, hanem az állított szerződéses tartalom érvénytelensége.
A fenti PJE határozatra is vissza kell térni egy pillanatra, mely egyébként a C-51/17. sz. alatti ügyben érintett:
Ø Az egyedileg megtárgyalt forint kölcsönösszeg és a bank által állítottan szolgáltatott deviza összeg nem átszámítható egymásba. Ugyanis a vételi árfolyam semmissége a szerződéskötés időpontjában számított, vagy kiszámítható deviza összeg valótlanságát okozza. Az alperes pont ezért határozta meg 2015-ben egy alacsonyabb CHF összegben szolgáltatásának tárgyát. Márpedig a szerződés fő tárgyát a szerződéskötés időpontjában kell a Ptk. 523.§ (1) bekezdés alapján meghatározni. A jogszabály nem tekinthető a felek konszenzusának, és a jogszabály visszaható hatállyal nem pótolhat, helyettesíthet szerződéses akaratot.
Ø A fenti 1/2016. PJE határozat jogszabálysértő, jogellenes, mely a Ptk. normáit nem ronthatja le, és nem is írhatja felül. Ugyanis nézzük meg, mit is mondott Wellmann úr az új Ptk. kodifikációs javaslata kapcsán:
„Ami a szerződés létrejöttét illeti, az új Ptk. is változatlanul a konszenzuál szerződések elvi alapján áll, vagyis a szerződés létrejöttéhez nem szükséges a dolog átadása vagy más reálcselekmény, hanem elegendő a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezése (konszenzus). A konszenzusnak a lényeges és a bármelyik fél által lényegesnek minősített kérdésekre kell kiterjednie. Az a kérdés tekintendő „lényegesnek minősítettnek”, amellyel kapcsolatban a fél egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy az adott kérdésben való megállapodás hiányában a szerződést nem kívánja megkötni. Az ellenszolgáltatásban való megállapodás mindig lényeges kérdés, anélkül a szerződés nem jön létre.”
„A szerződés tartalmát a felek – a kógens jogszabályi rendelkezések szabta korlátok között – szabadon állapíthatják meg. A jogszabály által kötelezően (vagyis kógensen, eltérést nem engedő módon) meghatározott szerződési tartalom azonban a szerződés részévé válik. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a jogszabály által rendezett kérdésekben a feleknek nem is kell külön megállapodniuk, másrészt pedig azt, hogy a szerződés akkor is a kötelező jogszabályi tartalommal jön létre, ha a felek netán a tiltás ellenére mégis eltérően rendelkeznek.”
„A szerződés létrejöttéhez ajánlat tétele és annak elfogadása szükséges. Az ajánlat szerződés megkötésére irányuló szándékot egyértelműen kifejező, a lényeges kérdésekre kiterjedő olyan jognyilatkozat, amely ajánlati kötöttséggel jár. Az ajánlati kötöttséget – a diszpozitivitás főszabályából következően – továbbra is ki lehet ugyan zárni, az ilyen – jogi kötelezettséggel nem bíró – jognyilatkozat azonban nem minősül ajánlatnak, hanem csak ajánlattételre való felhívásnak.”
„Az ajánlatot az azzal való egyetértést kifejező jognyilatkozattal lehet elfogadni. Elfogadó nyilatkozat – mint bármely más jognyilatkozat – szóban, írásban vagy ráutaló magatartással tehető. A hallgatás azonban csak a felek kifejezett előzetes megállapodása alapján minősül elfogadásnak. A régi Ptk. úgy rendelkezik, hogy az ajánlattól eltérő tartalmú elfogadást új ajánlatnak kell tekinteni.”
Wellmann úr egyet elmulasztott leírni: amennyiben a szerződés tartalmát jogszabály határozza meg, úgy azon jogszabály tartalmát a szerződéskötés időpontjában hatályos tartalommal kell alkalmazni, a szerződés részének tekinteni. A jogszabály magánjogi jogviszonyokban megtett, avagy megtenni elmulasztott akaratnyilatkozatokat utólagosan nem pótolhat.
Fentiekre analóg törvénykezési gyakorlatot folytat a Kúria, illetve a Legfelsőbb Bíróság azon esetekben, amikor azt taglalja, hogy egy szerződés megkötésére senkit nem lehet kötelezni, hacsak maga a jogszabály nem ír elő szerződéskötési kötelezettséget nevesítetten. Ha a Ptk. 205.§ (1) bekezdése szerint a szerződést a felek egybehangzó akaratnyilvánítása hozza létre. A perbeli jogvitára a Ptk. 206.§-a nem terjedhet ki. Azaz nincsen szerződéskötési kötelezettség.
Ha tehát a felek szabadon rendelkezhetnek a szerződés megkötése kapcsán akaratukkal, akkor a szerződés tartalmát maguk a felek határozzák meg. Ha a deviza összeget nem határozzák meg, értékállandósági kikötést nem alkalmaznak, akkor a forint összeg lesz a szolgáltatás tárgya, az követelhető a hitelezőtől az adós által. A vételi árfolyamon való kiszámítás módja semmis. A DH1 törvény 3.§ (2) bekezdése nem a főszolgáltatásra irányul, hanem a szerződés teljesítésének módjára. A deviza összege meghatározásának elmaradása disszenzust jelent. A Kúria 1/2016. PJE határozata pedig a felek hiányzó akaratnyilatkozatát nem pótolhatja. A PJE határozat is „folyósított kölcsönről” szól, nem a Ptk. 523.§ (1) bekezdése szerinti meghatározott kölcsönösszegről.
A fent idézett alperes ellenkérelem semmilyen tényállítást nem tartalmaz, csupán jogkövetkeztetést. De milyen jogállam, milyen törvénykezés az, ahol egy alperes jogkövetkeztése azonnal eldönti a per? Ezek szerint ez is valami hungarikum? Csakhogy jogtudósaink forognak sírjukban!
Az értékállósági kikötés, mint ab ovo tisztességtelen szerződési feltétel
Fogalmilag és a Ptk. 207. § alapján az a különbség az árfolyamkockázat és az értékállósági kikötés között, hogy míg előbbi esetében elvileg, a szavak szintén az akár az adósra nézve kedvező is lehet (potenciálisan kétirányú kikötés), az értékállósági kikötés az aranypénz használata óta azt jelenti, hogy a hitelező olyan dolog árfolyamához köti a kölcsön értékét, amely a hitelező várakozása szerint értékálló, tehát az értéke hosszútávon nem csökken, vagy emelkedik (potenciálisan egyirányú kikötés). Az 1944-ig fennállt, aranyhoz kötött fizetési rendszer (“aranystandard”) stabilitása éppen ezen alapult.
Ha a Bank (alperes) azt mondaná, hogy az „árfolyamkockázat” valójában értékállósági kikötés, akkor azzal elárulja, hogy a frank gyengülésére kifejezetten nem számított. Tehát ha bármely bank vagy a bíróság (mint a Szegedi Ítélőtábla) azt mondja, hogy ez értékállósági kikötés, vagy a banki kockázatvállalás szempontjából annak szánt, illetőleg akként működő feltétel, akkor az automatikusan az adott feltétel tisztességtelenségét, semmisségét jelenti, mivel a banki kommunikáció kifejezetten a kétirányú elmozdulás elvi lehetőségét hangsúlyozta.
Nem szabad elfelejteni, hogy – ennyiben hasonlóan a Szegedi Ítélőtáblához – minderről már akkor beszélünk, amikor már valódi devizáról szó nincs, csak az ahhoz kötött elszámolásról.
A tartozás pénzneme és az értékállósági kikötés
A szerződés teljesítése körében megállapítható, hogy az alperes pénzintézet úgy számolt el felperessel, mintha „valódi devizán alapuló” kölcsönt nyújtott volna, és ezzel kapcsolatban jelentkezett volna bármilyen árfolyam eltérés. De csak így számolt el, valójában azonban nem így cselekedett.
Persze a hitelnyújtó pénzintézet a maga szempontjából szerződésszerűen járt el, hiszen teljesítette a tisztességtelen szerződéses feltételeket, másképpen: nem teljesítette a deviza alapú hitelre vonatkozó mögöttes jogszabályi feltételeket. A tisztességtelen szerződési feltételeknek az alperes pusztán a fiktív devizán, nem létező kockázaton és nem létező szolgáltatás ellenében kiszámlázott CHF és beszedett forintösszegekkel eleget tesz. De akár a jogszabályi követelményeket nézzük, akár azt, ami az árfolyamkockázat fogalmából következik, a kölcsön mögött konkrétan ahhoz kapcsolódó, a szerződésben megnevezett devizának és ilyen devizaváltásnak kell állnia mind a folyósítást megelőzően, mind a törlesztés időtartama alatt.
Itt kell rámutatni arra, hogy melyik jogszabályi rendelkezés kapcsán keveredik a kölcsön pénzneme, a tartozás pénzneme és az értékállósági kikötés kategóriája.
Ptk. 231. § (1) Pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén érvényben levő pénznemben kell megfizetni. (2) Más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam (ár) alapulvételével kell átszámítani.
A kölcsön pénzneme (a bankok szerint deviza) nem egyezik a tartozás pénznemével, ez két különböző jogi és pénzügyi kategória. Ha pusztán a tartozás pénzneméről van szó, az egyértelműen értékállósági kikötés, ahol elég a deviza alap és a deviza alapú elszámolás. Ha a kölcsön pénzneméről beszélünk, akkor ahhoz valódi mögöttes deviza kell, és ez az alapja a forintra való átváltásnak és az abban történő törlesztésnek, és ebben az esetben valódi az árfolyamkockázat.
Ehelyett azonban az értékállósági kikötést elnevezték árfolyamkockázatnak – ahogy a Szegedi Ítélőtábla is visszafelé ugyanezt tette, csak a következtetést nem vonta le. Pedig ebből csak két dolog következhet:
- ha árfolyamkockázat van a szerződésben, de nincs mögöttes deviza, akkor az összes devizához kapcsolódó kikötés tisztességtelen;
- ha az árfolyamkockázat valójában értékállósági kikötés, akkor ez vagy az egyik fél titkos fenntartása vagy rejtett indoka lehetne, ami a szerződés érvényessége szempontjából közömbös, azonban mivel az adós szándéka ilyenre nem irányult és nem is irányulhatott, így ebben az esetben a szerződéses akaratok nem találkoztak, tehát a szerződés nem jött létre.
Természetesen mivel a második lehetőség vizsgálatához alperesi szándék (nyilatkozat) is szükséges, így a felperesi oldal alapvetően az első következtetést fogalmazhatja meg kereseti kérelemként. A második esetet, a szerződés akarathibás voltát, létre nem jöttét pedig a bíróság amúgy is hivatalból kell észlelje.
A főszolgáltatás és az ellenszolgáltatás világossága, érthetősége
Figyelemre méltó, hogy a kölcsön összege ugyan valamennyi deviza – legtöbbször svájci frank -, de mind a finanszírozási igény, mind pedig a hitelezett összeg forint. A folyósításkor a devizának egyáltalán nem volt jelentősége, a törlesztés egyértelműen forintban történik, tehát ezek alapján a kölcsön pénzneme forint.
Ha a bank CHF vett fel vagy meg azért, hogy kölcsönt tudjon nyújtani, és ebből az ügyletből kifolyólag terhel különböző költségeket (deviza alapon elszámolt és forintosított „kockázatot”) az adósokra, akkor a követelése csak úgy lehet megalapozott, ha tényleg van ok-okozati összefüggés a költségek megtérítése, valamint a mögöttes devizafedezet és egy létező árfolyamkockázat között. A deviza alapú elszámolás ezek hiányában csupán a Ptk. szerinti tisztességtelen szerződési feltételekre alapított magatartás, egy jogalap nélküli pénzbeszedés.
A finanszírozási igény és a nyilvántartási devizanem különbözősége az oka annak az alapvető értetlenségnek és érthetetlenségnek, ami a deviza alapú szerződéseket övezi. Önmagában a főszolgáltatás és az ellenszolgáltatás sem világos, nem érthető. Olyannyira nem az, hogy az Országos Választási Bizottság 82/2012. (VIII.27.) sz. határozatában megállapította, hogy a „népszavazási kezdeményezés tárgyát képező kérdés nem egyértelmű, mert nem állapítható meg, hogy a beadványozó mit ért „deviza alapú”, „forint alapon” kifejezések alatt”.
Azaz ha az OVB sem érti, mi az a „deviza alapú” vagy „forint alapú” kitétel, akkor az egyszerű állampolgárnak sem kell ezt tudnia. Azaz a kitételek nem világosak, nem egyértelműek. A deviza alapú kölcsönszerződések esetében ugyanis még az sem egyértelmű, hogy melyek a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződéses kikötések. Mi a főszolgáltatás, deviza vagy forintkölcsön nyújtása? A deviza a főszolgáltatás, vagy csak az ellenszolgáltatás elszámolási alapja?
Egyértelmű, és erre maga a PSZÁF tájékoztatói is utaltak anno, hogy a devizában nyilvántartás, avagy a devizában folyósítás, illetve deviza vételi és eladási árfolyamok, ügyletek olyan igen nehezen érthető jogi, közgazdasági fogalmak voltak, melyeket a bírói gyakorlat sem ismert. Persze, utólag könnyű okosnak lenni, de a szerződő felek tudattartalmának vizsgálatát nem a mai helyzetben, hanem a szerződéskötéskori állapotában kell vizsgálni.
A felek miben állapodtak meg tehát? A felperesi oldal valamennyi forintot kért és kapott is de facto. A bank azonban azt állítja, hogy:
• devizát vásárolt, hogy biztosítani tudja a hitelt,
• devizát folyósított, de
• a devizát megvásárolta az adóstól, így
• devizában tartja nyilván a kölcsön összegét.
Ez a cselekménysor egyfelől nem igaz, másfelől érthetetlen is, de erre a kereset többi része magyarázatul szolgál. Ha azonban a szerződés egyedileg megtárgyalt része sem világos, nem érthető, akkor tulajdonképpen semmis a szerződés főszolgáltatást megállapító része is, így az egész szerződés megdől, érvénytelennek minősül. Ám erre az alperesi nyilatkozat fényében lehet csak konkrétan rávilágítani.
Tehát amikor árfolyamkockázatról, devizáról vagy értékállósági kikötésről van szó, kiemelten kell vizsgálni a Ptk. 209. § (4)-(5) bekezdései alapján, hogy ezek a főszolgáltatást, illetőleg ennek és az ellenszolgáltatásnak az arányát meghatározó szerződéses feltételek részei-e, és ha igen, akkor világosak és érthetőek-e.
Ahogy azonban az eddigiekből is látszott, a mögöttes pénzügyi háttérre, valamint az árfolyamkockázat és az értékállósági kikötés bonyolult jogi különbségére tekintettel annak az esélye, hogy egy fogyasztó számára ezek világosak és érthetőek, gyakorlatilag elképzelhetetlen.
Posted in Jog/Társadalom