‘Don Marcello levelei’

Drága Paola néném!

Nem tudom, hogy Ti, odaát, hogyan álltok a bírókkal, de nálunk valószínűleg jelentős fiatalítás várható. Tudom, Obama elnök is a fiatalokkal érvel e körben, Az utolsó négy kinevezett bíró legöregebbje is csupán 61 éves jelen pillanatban, és a legutolsó bíró, akit Obama kinevezett, 1960-as születésű. Nem lehet, hogy Orbán úr megint valami amerikai példát látott a szeme előtt vibrálni? És ehhez miért kell egyik pillanatról a másikra lefejezni a honi igazságszolgáltatás gyakorlatilag teljes vezetői rétegét? Pont azt, mely eddig is a meglévő hatalomnak rendelte alá az ítélkezését, és szinte soha nem volt bátorsága olyan ítéletek meghozatalához, mely meglepetéseket okozott volna?

Ma egyébként az igazságszolgáltatás összes negatív hatása közül a legkisebb rész keresendő a bírók talárja mögött. Büntetőügyekben elképesztő az ügyészségek szakmai hiányossága, vádemelési tehetségtelensége, és jogtudás iránti tiszteletük. Nem szabad elmenni az ügyvédi kar meglehetős pénzorientáltsága és szakmai alázatának hiánya mellett sem. Ám ha adott egy ügyben egy felkészült ügyész és egy ugyancsak felkészült bíró, akkor is gyakran csak a vakszerencsének tudható be az ítélet.

Polgári ügyszakban még rosszabb a kép. Több a paragrafus, kevesebb az élettapasztalat, egyre nagyobb az elvárás. És nem lehet azt mondani, hogy a fiatalabb bírák felkészültebbek, mert az nem igaz. Ide is, oda is kilendül az inga, tanácsa válogatja. Ám a legnagyobb hiba a bírói kar nyílt önkénye, mely egyes ügyeket jellemez. Annyira összezár a kar, hogy egy nyilvánvalóan rossz ítélet is jogerőre futhat csak azért, mert nem bántja egyik bíró a másikat. Itt is van nyilvánvalóan ellentapasztalat, ám a helyzet összképe nem javul.

Azaz Magyarországon nem a bírák életkorával van baj, így a mai rendelkezés nem mást jelent, mint helycsinálást a politikailag megfelelő klientúrának. Ezzel gyakorlatilag az igazságszolgáltatás elveszítheti önállóságát, már a puszta gondolat és mételyezi a rendszert.

Egyébként ügyes Orbán úr, mert a mindennapi élet legprofánabb területeire teszi rá a kezét, és beavatkozása olyan, mintha egy nyílt sebbe tolná bele a nagyujját. Roppant fájdalmas, és roppant célravezető. Az alanynak sok önálló akarata nem marad.

Valahogy úgy érzem, hogy a mostani kormányzat egyáltalán nem fél a következményektől. Bármilyen szakmai tökéletlenséget áterőszakol a parlamenten, és majd csak lesz valami, az a lényeg, ha bukik a rendszer, ne lehessen felelősöket keresni. Sajnos itt nincsen szó ideológiákról és politikai nézetekről. A totális állam kiépítése oly mértékben előrehaladott, hogy azt Ti el sem hiszitek.

A mostani kormányzat megmondja, hogy milyen műalkotás a szép, és mennyit ér. Egyes művészeket, építészeket kiemel, és közintézménnyé teszi világképüket, szakmai nézetüket. Más nézet nem fér meg a hivatalossal. A jogi, gazdasági érveknek nincsen helye, lassan ott tartunk, hogy a krumplilevesről is megmondják, hogy annak mangó ízűnek kell lennie.

Sajnos itt még bűnözni sem lehet, ha nem vagyunk benne a tuttiban. Itt is kirekesztés van. Más lophat, én pedig nem. Más csalhat adót, én pedig nem. Mindent kettős mércével mérnek. És érdekes módon, a szétzilált társadalmat egyre közelebb hozza a szokásos magyar rebellis magatartás. Mert nincsen az a szélsőjobbos nézet, mely ellen nem rebelliskedik a magyar. Pláne akkor, ha percemberek mondják meg, miről mit kell gondolni.

Olvastam ma, hogy az egyik párt megtalálta a kormány elszámoltatási biztosát, hogy piaci ár alatt vehette meg a neki kiutalt lakást, és így burkolt állami támogatásban részesült. Ezzel kétségbe vonják fedhetetlenségét. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. De megint nem arról beszélünk, hogy mi az igazság, mik a tények, és mit kellene tenni a jövőben. És a megtámadott ember most lassan saját bőrén érzi, mit okozott másoknak alaptalan rágalmaival. De a legszebb az, amikor a mostani ügyészség vádat emelt egy pont ugyanolyan elszámoltatási biztos ellen, mint a mostani, csak az balos a mostani jobboshoz képes. De az sem kizárt, hogy a mostani az igazi balos, a régi jobboshoz képest, nem lehet tudni.

És mi történik, ha kiderül, a volt kormánybiztos elleni vádak tényállása és jogi érvrendszere majdnem egybeesik egy ügyvéd által a mostani kormánybiztos ellen tett feljelentésével, melyben az ügyészi szervezet megtagadta a nyomozást? Ismét kettős mérce?

Én azt mondom, hogy a társadalom most azt kapja újra, amit megérdemelt, és akár fáj, akár nem, csak saját szűklátókörűségét, butaságát vádolhatja, mivel – ha nem is ilyen mértékben – de látható volt előre az események folyamata, a magatartás célja. Hatalomra juttattak egy vonulatot, mely elszakad az őt létrehozó, csúcsra segítő akarattól, és mindenen eluralkodik.

Miközben a bírák életkoráról folytatunk diskurzust, a magyar közép- és kisvállalkozások jelentős része válik fizetésképtelenné, az önkormányzatok szintúgy. A közigazgatás duzzad, a költségvetés csökken, és a közpénzek döntő része átláthatatlan módon tűnik el. Úgy, hogy még lövésünk sincsen, hová.

Mert ugye a klasszikus példák szerint egy szakszervezeti mozgalomnak álcázott maffia pénzeit bizonyítani alig lehet, de látjuk, értjük, hogyan épül fel a rendszer. Látjuk, hogy egy afrikai államban hogyan torkollhat vérengzésbe egy hatalmához ragaszkodó vezér harca. Látjuk, hogyan jöttek létre, és indultak bomlásnak a mesterséges arab államalakulatok. Kiszámítható, hogy a líbiai harcoknak nincsen így sok értelme, és megannyi történelmi, politikai párhuzamot lehet vonni. De Magyarországon még csak kósza gondolatát sem lehet látni, merre is megyünk. Könnyű rávágni, hogy a szakadék felé, ám a helyzet bonyolultabb.

Ha a pártállam a társadalom minden szegmensében fel is építi uralmi rendszerét, és el is fojt minden más gondolatot, akkor sem maradhat fent egy ilyen állam Európa közepén. Láttuk Haider osztrák példáját – sokkal másabb egzisztenciális viszonyok között – illetve látjuk a mesterségesen felpumpált gazdaságok totális csődjét. Bizonyos szinten már kötelező a beavatkozás. És erre már most is lehet példa, csak befelé a média kicsit mást közvetít.

Drága Nagynéném!

Itt virágba borít mindent a tavasz, ám egyre lehangolóbb a hangulat. Lassan már mindenki Hofi kabaréit nézi a Comedy Central műsorán, és felvértezzük magunkat a legvidámabb barakk régi páncélzatával. Majd csak lesz valahogy.

Szeretettel ölellek,

Don Marcello

Drága Paola néném!

 

Persze Nálatok is vetítik a Boardwalk Empire (idehaza Gengszterkorzó) c. filmet. Mi csodálattal nézünk fel a gengszterekre, Ti meg nyilvánvalóan jelentős megosztottsággal. Valaki a társadalmi megbecsültséget, mások az aljas bűnt látják a nagy történelmi alakokban. Én azonban nem is csodálkozom, hogy a filmben látott gyilkosságokra akár több száz évet is ki lehet szabni. Nálunk ilyen fogalmilag kizárt.

 

Amikor még valutázhattunk a régi rendszerben, volt itt is halálbüntetés, ámbátor nem volt valami gyakori büntetés, sőt! Szinte a nevekre is emlékszünk. 1989-et követően óriási vita bontakozott ki a halálbüntetést pártolók és ellenzők között. Ha jól emlékszem, az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád volt az, aki „megígérte” a franciáknak, hogy nem ítéljük halálra azt a gyilkost, akit ott fogtak el, de mi folytathattuk le a büntetőeljárást ellene. A felfokozott érzelmeket végül az Alkotmánybíróság hűtötte le, mely határozatával gyakorlatilag eltörölte a halálbüntetést.

 

Emlékszem, az egyik legkiválóbb magyar büntetőbíró, Dr. Pálinkás György, teljesen megrökönyödött a döntésen, ő maga nem is titkolta, hogy a halálbüntetést pártolja. Talán kicsit több mint egy tucat főben járó ítéletet mondott ki életében, és meglátása szerint azok az ügyek annyira egyértelműek voltak, hogy maguk a vádlottak sem vitatták a büntetés súlyát, indokoltságát (pl. Soós és társai ügy) Sokat beszélgettem vele a büntetések természetéről, és érvelése komolyan elgondolkodtatott. Persze, ez volt már vagy 15-20 éve. Gyorsan rohan az idő…

 

Emlékszem, hogy Magda Jánost (néhai Orosz Balázs ügyvéd nagy ügye volt) a Legfelsőbb Bíróság megóvta a halálbüntetéstől, majd az illető később brutálisan meggyilkolta az élettársát. Lehet sorolni a példákat pro és kontra, ám én nem tudok különbséget tenni a tényleges életfogytiglan és a közvetlen halálbüntetés között. Az utóbbi végrehajtása kizár minden perújítást, és sajnos van rá példa, hogy nagyot bakizik a bíróság. Most Dr. Varga Zoltán bíró nevét fogja majd harsogni a sajtó a móri ügy kapcsán. Vele szemben nálam nem nagyon merülnek fel kételyek, ám az igazságszolgáltatás egészét illetőem már igen. Nem csupán a társadalom egyes részei rohannak a szakadék felé, hanem a jogászi szakma is, és a bírókat sem kerüli el az egyre alacsonyabb színvonal – nagyon sokszor jogos – vádja. Ha ellenezzük a halálbüntetést, akkor vajon most csak saját lelkiismeretünket mentjük, vagy tényleg olyan fasza csávók vagyunk, hogy képesek vagyunk adott esetben valakit 50 évre siralomházba tenni? Ez gyávaság, vagy bátorság? Hosszú a vita, melyet az Alkotmánybíróság lezárt.

 

De most mi is lesz? Ha a kormányzat kukába dobja az eddigi Alkotmányt és az összes azon alapuló alkotmánybírósági döntést, akkor megnyílik az út a halálbüntetés visszaállítása előtt? És ehhez a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés alaptörvényben való megjelenítése az első lépcső?

 

És vajon mit lehet várni attól, hogy egy büntetési módot beemelünk az alaptörvénybe? Ha ennek helye van, akkor a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés, avagy a pénzbüntetést miért nem nevesítjük? Vagy a megrovást? És ha ezeknek helye van benne, akkor miért nem folytatjuk a sor mindaddig, amíg a Corpus Iuris Hungarici és az 1848-at követő összes jogszabály miért nem kerül bele? Mondjuk, lenne néhány százezer oldal, de lehetne róla beszélni.

 

Azt gondolom a büntetésekkel kapcsolatban, hogy valahol teljesen mindegy, hogy valakitől fizikailag elvesszük az életét, vagy csak bezárjuk, és hagyjuk kimúlni. Még esetleg tápláljuk és gyógykezeljük is, minél tovább éljen. Az utóbbit Pálinkás nem tartotta humánusnak, de egyáltalán lehet humánus megoldásról beszélni?

 

Egyszóval idehaza még mindig ott tartunk, hogy a kormány remek csontokat dobál a kutyáknak, plebsnek cirkuszt és kenyeret ígér, ám közben Magyarország jogi megítélése egyre csökken, és talán egy soha nem látott válságba sodorja az országot.

 

Miközben máshol azon törik a fejeket, hogyan lehet a sárba ragadt szekeret együttes erővel kiszabadítani, itt egyeseknek legnagyobb baja az, hogy legyenek vármegyék, vagy ne legyenek. Én azt mondom, hogy legyenek, de akkor igény lenne Döbrögikre és Ludas Matyikra is.

 

Nem is csoda, hogy a magyarok a mesékben és a rajzfilmekben kimagaslóak, mert ilyen csak a mesékben létezik, és itt…

 

Ölel szeretető unokaöcséd,

 

Marcello

 

Drága Paola néném!

 

A sok-sok nyűglődést követően megláttam a faluban egy plakátot, mely szerint Bödöcs Tibor, népszerű komikus lép fel Balatonfüreden, a „kultúrban”. Az itteni népek ezt olyan városiasan sport- és szabadidő központnak hívják, és lehet is benne valami, mert olyan, mint a piac. Van ott minden, amit csak el tudsz képzelni. Fedett sportpálya, fallabda-pálya, miegymás. Valószínűleg a helyi behajtók is ott edzenek, mert karate ruhában kisebbek (utánpótlás) és nagyobbak egymást csépelték rendületlenül. Jó volt látni, hogy nem hal ki a szakma.

 

Tibi tényleg fel is lépett, nem hazudott a plakát, de egy nem választási plakáttól ez el is várható.

 

Meg is látogattam a művész urat a bírói pihenőben. Tudod ez az a helyiség, ahová le kell menni átadni a csinos ki borítékot, mielőtt a téteket megtesszük az esti mérkőzésre. Mert a szívemre illik vigyázni, a felesleges izgalom árt, és hiába eszem a brokkolik, meg a káposztát, semmit nem ér egy rizikó bevállalása esetén.

 

Tibi az a magyar stand-up komikus, mely nem káromkodik, kerüli a disznó vicceket – hacsak nem maga a disznó a vicc tárgya – és nem megy le alpári humorba. Tibi mesél, és a mesébe szövi bele a manapság oly divatos poénokat. Korábban azzal lett ismert művész, hogy szülőfalujának jellegzetes alakjait figurázta ki, ám oly szeretettel, hogy a kifigurázott személyek is jókat derültek a tréfákon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.bodocstibor.hu/

 

Az elmúlt években Bödöcs nem kopott meg, sőt, olyan vizekre is merészkedett, mely manapság, a belpolitikai acsarkodás közepette elég merésznek tűnik. De betalálta csípéseivel az összes honi politikai pártot, és önmagában a tréfa nem is sértő, habár a valóságra kényelmetlenül rátapintó. Manapság, amikor Hofi rendszerváltás előtti előadásait nézem, és szinte egy az egyben aktuálisnak érzem, Bödöcs Tibi politikai humora időszerű, aktuális, és kellemes.

 

A 70-80 perces előadást végigtapsoltam én is, habár több részét már ismertem, sokat hallottam, illetve a tréfák alapját is ismertem. De nagyon szórakoztató volt. Tibi nem kíván tömegcikké válni, okosan osztja be tehetségét, felkészültségét, és soha nem válik egy banki reklám tárgyává, hirdetőoszlopává.

 

Összességében el kell mondanom, hogy ízelítőt adott a régi Godot Dumaszínház hangulatából, mely sajnos már nem jöhet vissza, és a hatás sem lehet olyan, mint anno, de akkor is szeretem ezeket az órákat. Elszakítanak a rideg valóságtól, és emberközpontúvá teszik a perceket, ahol megszűnik, a gyűlölet, a féltékenység, irigység. És ez így nagyon jó.

 

Remélem, ha egyszer meglátogatsz minket, akkor eljössz velem egy előadásra!

 

 

Ölel szeretető unokaöcséd,

 

Marcello

 

 

Drága Paola néném!

 

 

Hallottam, hogy odaát, a Nagy Amerikában is tüntetéseket szerveznek a magyar sajtószabadság mellett. Ha hallottál valamit, akkor azért kérlek, értesíts, hogy meg tudjam ítélni, az egész dolog most megrengeti a világot, vagy sem.

 

Mert idehaza vagy nagy dolgok vannak készülőben, vagy elgurult többek gyógyszere. Ugyanis éppen a kertben metszettem a rózsákat és alakítottam az ágyásokat a rendkívül kelleme időben, amikor megtudtam, hogy fent, a Fővárosban a párt – tudod, a most regnáló hatalom – pénzért vesz statisztákat azért, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjén tapsoljanak a miniszterelnöki beszéd hallatán. Ezt mondjuk nem is értem, anno mi is lefizettük a szakszervezeteket, hogy tüntessenek, vagy eltorlaszoljanak valamit, de eszünkbe sem jutott, hogy valamelyikünk szónoklatára fizetett tapsolókat toborozzunk. Habár, ha belegondolunk, milyen remek ötlet…

 

A tengeren túlon Ti bizonyára a japán katasztrófa miatt aggódtok, vagy a kezeiteket tördelitek, hogy most akkor Kadhafi barát vagy ellenség, illetve támadjunk, vagy ne támadjunk, ám itt valami forradalmat harsog a miniszterelnök, akiről egyre jobban Joe Peschi jut eszembe és az általa megformált maffiózó alkatok. Igaz, tudjuk, hogy azért ez nem úgy van, ám akkor is olyan, mintha egy filmet néznék. Vezető politikusok a nép közé vegyülve vonulnak március idusát ünnepelni, ám valahogy erőltetettnek tűnik, az anyókának öltözött biztonsági emberek hada, vagy a botra támaszkodó, valamilyen terrorelhárítós tiszt a Pintér mellett. Hja, a közbeszerzés nélküli milliárdokból telik álcára. És igaz a mondás, az igazi korrupció az, miből engem kihagytak. Mert egy távcsövet sem szállíthattam be az állami megrendelésre, és egy nyomorult plakátot sem nyomtathatok ki, pedig a nyomdász szakszervezeti górék már nagyon nyomnak, hogy tegyek valamit az érdekükben.

 

Úgy érzem, hogy ebben az országban megborult valami. Nem szokás ugyanis valami lépcsőről egyenlőséget vonni a nemzeti szocializmus és a németek, illetve a kommunizmus és az oroszok között. Az hagyja ám, hogy nem egy udvarias dolog, melyre azért a nyakkendős embereknek ügyelni kellene, ám a két véglet közé beékelni Brüsszelt, mint a magyarokat megnyomorító hatalmat, már igen durva dolog. Ugyanis Brüsszel nagy része arab – több arab nyelvű televíziós műsor fogható közvetlenül – és idegen bevándorló, ahol a központi mag jelenti csak az EU központját. És most nem értem, hogy a szónok az EU-ra gondol, vagy az arab ezüstművesre?

 

A kis ember nagy frekvencián hangoztatta, hogy ő (vagy mi) csatát nyertünk az EU galád, álnok támadásával szemben. Nem is tudtam, hogy volt valami harc. Hacsak arra nem gondol, hogy az EU valami eljárást indított Magyarország ellen, mert az nem az EU alapelveinek tiszteletben tartása mellett szabályozta a média helyét. De én eddig úgy tudtam, hogy a kormány az EU előírásoknak megfelelően módosította a szabályozást, és még ez sem volt elég, mert jön a következő eljárás valami másik adó miatt. Én elveszítettem a fonalat már régen, ám egy dolog közvetlenül érint minket. azt mondta a miniszterelnök, hogy megmentette a nyugdíjakat a tőzsdecápák elől. Oh. Ezt nem is tudtam. A szomszédomban is lakik egy 91 éves matróna, de nem tudtam, hogy szövetkezett a tőzsdecápákkal, pláne úgy, hogy az valami film volt, és Magyarországon gyakorlatilag nincs is tőzsde. Mert ha lenne, akkor már rajta lennénk. Nagy profit, kis munka.

 

Így teltek ma az órák a városban, ám itt egy kis esőért imádkozunk, meg egy taliga birkatrágyáért, mert veteményest kellene kialakítani. Amíg ott fent a napi politika az úr, addig mi itt csak azt vesszük észre, hogy valami vetélytárs banda az egekbe vitte a cukor meg zöldség árát. Azt hiszem, a felesleges konfrontáció elkerülése érdekében inkább vetünk és aratunk, illetve kivárunk.

 

 

Ölel szeretető unokaöcséd,

 

Marcello

 

Drága Paola néném!

Elnézésedet szeretném kérni a hosszú hallgatásért, azért, hogy nem adtam magamról semmilyen életjelet, de mentségemül szolgáljon, szeretett hazánk, szülőföldünk sora elég rosszul megy. Persze, most hallom szemrehányásodat, hogy a Te drágalátos öcséd – az én jó apám – miért nem hagyta ott Ragusát és vándorolt ki Veled együtt Amerikába, hiszen Te megmondtad, hogy Mussolini nem megváltás a népnek. De ne feledd, szeretett öcséd akkor még bottal kergette a vaskarikát a homokos úton, nemhogy jegyet válthatott volna a nagy útra. De ez örök vita, kérlek, ne menjünk bele.

Nem elég Neked az, hogy apánk szeretettel nevelt fel bennünket Vittorio öcsémmel? Jó-jó, már látom, hogy a család a szent, csak akkor nem az, ha egy óceánnal arrébb van, mint Te, drága Paola néném. És kérlek, ne vágd falhoz a pastát csak azért, mert Vittoriot említettem. Rendes gyerek ő, csak más szakmát választott, mint a család szerette volna. Eladja a bort és nem megissza.

De mindegy, lassan mi sem tudjuk, hol jobb, idehaza Szicílián, vagy Európa más részén. Persze Nálatok az óhaza gondjai biztosan semmit nem jelentenek, mert csak átlapozzátok a bankkártyákat, és megvesztek bármit. Ám itt koránt sincs így minden.

Nem akarok panaszkodni, csak arról szerettem volna beszámolni, hogy a nyár végén hazaszaladtunk egy orosz üzlettársunkkal Ragusába és körbenéztünk. Lehet-e valami boltot csinálni, mert itt Közép-kelet Európában lassan kiszorítják a családot minden üzletből és lehetőségből. A politikusokhoz már nem lehet hozzáférni, nincsen az a pénz, ami elég lenne nekik, egyszerűen nem kerülünk közel a tűzhöz. És a mentalitás mindenkire átragad. A minap Flavio öccsét hívta fel egy telefontársaság pénzbehajtója, hogy menjen oda a gyerek valamit megbeszélni, fizet, vagy nem fizet. Mi elkísértük, és három Alfával álltunk be a parkolóba a fekete Suzuki mellé. Meg is kérdeztük a suhanctól, hogy te meg ki vagy és mit akarsz. Ő közölte, hogy behajtó, mire Sergio összerezzent, hogy oda a világ, akkor most mi mik vagyunk? Drága Paola néném, itt már ijesztgetni sem lehet becsületesen az embereket, mert a stílust sem tisztelik a fiatalok. Szírre-szarra megy a fenyegetőzés, és közben olyan mézédes dumával csavarják ki a lóvét a polgároktól, hogy ahhoz képest a taorminai cassata kifejezetten savanyú. ráadásul minket nem neveltek apáink odahaza ilyen szép beszédre, mi a lényegre tértünk, nem kerülgettük a témát. De mivé lett a világ.

Igor – akit Te nem ismersz, de inkább nem is beszélnék róla, fogadd el, jó ember – a helyismeret kedvéért tehát megkért minket, hogy mutassuk meg neki Szicíliát, mert Franciaországból szeretné áttenni a jachtját Siracusa kikötőjébe, és becsületes megtakarítását is szívesen kamatoztatná a szállodaiparban. Így tehát kivettünk egy szobát a kikötő mellett – tudod, ahol a papiruszok nőnek a part menti forrásban. Giuseppe bácsi régi étterméhez közel. De erről majd később írok, mert focimeccs kezdődik, és egy komolyabb tétet tettem a hazaiakra, most nézem, hogy nem az a bíró vezeti a meccset, akit előre beharangoztak. Így biztosan izgalmas meccsre van kilátás.

Ölel szeretető unokaöcséd,

Marcello