Drága Paola néném!

Hallottam, hogy odaát, a Nagy Amerikában is tüntetéseket szerveznek a magyar sajtószabadság mellett. Ha hallottál valamit, akkor azért kérlek, értesíts, hogy meg tudjam ítélni, az egész dolog most megrengeti a világot, vagy sem.

Mert idehaza vagy nagy dolgok vannak készülőben, vagy elgurult többek gyógyszere. Ugyanis éppen a kertben metszettem a rózsákat és alakítottam az ágyásokat a rendkívül kelleme időben, amikor megtudtam, hogy fent, a Fővárosban a párt – tudod, a most regnáló hatalom – pénzért vesz statisztákat azért, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjén tapsoljanak a miniszterelnöki beszéd hallatán. Ezt mondjuk nem is értem, anno mi is lefizettük a szakszervezeteket, hogy tüntessenek, vagy eltorlaszoljanak valamit, de eszünkbe sem jutott, hogy valamelyikünk szónoklatára fizetett tapsolókat toborozzunk. Habár, ha belegondolunk, milyen remek ötlet…

A tengeren túlon Ti bizonyára a japán katasztrófa miatt aggódtok, vagy a kezeiteket tördelitek, hogy most akkor Kadhafi barát vagy ellenség, illetve támadjunk, vagy ne támadjunk, ám itt valami forradalmat harsog a miniszterelnök, akiről egyre jobban Joe Peschi jut eszembe és az általa megformált maffiózó alkatok. Igaz, tudjuk, hogy azért ez nem úgy van, ám akkor is olyan, mintha egy filmet néznék. Vezető politikusok a nép közé vegyülve vonulnak március idusát ünnepelni, ám valahogy erőltetettnek tűnik, az anyókának öltözött biztonsági emberek hada, vagy a botra támaszkodó, valamilyen terrorelhárítós tiszt a Pintér mellett. Hja, a közbeszerzés nélküli milliárdokból telik álcára. És igaz a mondás, az igazi korrupció az, miből engem kihagytak. Mert egy távcsövet sem szállíthattam be az állami megrendelésre, és egy nyomorult plakátot sem nyomtathatok ki, pedig a nyomdász szakszervezeti górék már nagyon nyomnak, hogy tegyek valamit az érdekükben.

Úgy érzem, hogy ebben az országban megborult valami. Nem szokás ugyanis valami lépcsőről egyenlőséget vonni a nemzeti szocializmus és a németek, illetve a kommunizmus és az oroszok között. Az hagyja ám, hogy nem egy udvarias dolog, melyre azért a nyakkendős embereknek ügyelni kellene, ám a két véglet közé beékelni Brüsszelt, mint a magyarokat megnyomorító hatalmat, már igen durva dolog. Ugyanis Brüsszel nagy része arab – több arab nyelvű televíziós műsor fogható közvetlenül – és idegen bevándorló, ahol a központi mag jelenti csak az EU központját. És most nem értem, hogy a szónok az EU-ra gondol, vagy az arab ezüstművesre?

A kis ember nagy frekvencián hangoztatta, hogy ő (vagy mi) csatát nyertünk az EU galád, álnok támadásával szemben. Nem is tudtam, hogy volt valami harc. Hacsak arra nem gondol, hogy az EU valami eljárást indított Magyarország ellen, mert az nem az EU alapelveinek tiszteletben tartása mellett szabályozta a média helyét. De én eddig úgy tudtam, hogy a kormány az EU előírásoknak megfelelően módosította a szabályozást, és még ez sem volt elég, mert jön a következő eljárás valami másik adó miatt. Én elveszítettem a fonalat már régen, ám egy dolog közvetlenül érint minket. azt mondta a miniszterelnök, hogy megmentette a nyugdíjakat a tőzsdecápák elől. Oh. Ezt nem is tudtam. A szomszédomban is lakik egy 91 éves matróna, de nem tudtam, hogy szövetkezett a tőzsdecápákkal, pláne úgy, hogy az valami film volt, és Magyarországon gyakorlatilag nincs is tőzsde. Mert ha lenne, akkor már rajta lennénk. Nagy profit, kis munka.

Így teltek ma az órák a városban, ám itt egy kis esőért imádkozunk, meg egy taliga birkatrágyáért, mert veteményest kellene kialakítani. Amíg ott fent a napi politika az úr, addig mi itt csak azt vesszük észre, hogy valami vetélytárs banda az egekbe vitte a cukor meg zöldség árát. Azt hiszem, a felesleges konfrontáció elkerülése érdekében inkább vetünk és aratunk, illetve kivárunk.

Ölel szeretető unokaöcséd,

Marcello

Általános érvényű mondás, hogy az esti fények mellett minden kopott és elhanyagolt város ezernyi színben ragyog fel. Ausztriára ez kevésbé, vagy egyáltalán nem volt eddig jellemző, mert az utóbbi 10 évben pont azt kellett megállapítani, hogy az utolsó ficak is rendezett, pedáns és végtelenül tiszta.

Sajnos ez már a múlté, ugyanis néhány héttel korábbi bécsi látogatásom során is azt kellett megállapítani, hogy valami nagyon nincsen rendben. Az utcákat már nem takarítják olyan intenzíven, a házak vakolata egyre koszosabb, az üzletek kirakatai egyre lehangolóbbak.

Grazi sétánk során egyáltalán nem éreztem olyan késztetést, hogy cél nélkül lődörögjek, és közben csodáljam az építészeti alkotásokat. Ám vacsora után a sötétség már ápolt és eltakart, és a világítás sápadt, sárgás színe mindjárt megváltoztatott mindent. Egy kedves cukrászdában elfogyasztott presszó kávé és Zacher torta segedelmével még inkább szebb fényben tűnt fel minden.

Lesétáltunk hát a Mura partjára, és onnan vettük szemügyre a hegyoldalt, az óratornyot, Graz jelképét. Ám amikor átsétáltunk a hídon a másik partra, észrevettük,  hogy valami kék izé szolgál átkelőként a folyón, nem messze a hídtól.

Megkerültük a hídon keresztül a létesítményt, és a jobb partról keltünk át vissza, a bal partra. A kék micsoda kétségkívül látványos alkotás, ám gyakorlati hasznát kevésbé értem. Ugyanis jó időben kellemes előadások színtere lehet, ám befogadóképessége igen szerény, így keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy mondjuk egy stand up előadást élvezzenek végig. Mert arra bizony tökéletes lenne.

Futurisztikus jelenség az egész, és csak nagyon remélni tudom, nincsen az a pénz, mely gondolkodóba ejtene egy-egy városatyát, hogy a Dunán is létesítsenek ilyen alkalmatosságot. Habár a gyaloghíd ötlete nem is áll annyira messze félelmeimtől. Ugyanis, ha van egy híd és azon sétálni is lehet, akkor azon portékát is lehet árulni…

Azt hiszem, egy ideig nem térek vissza Grazba. Kissé csalódtam benne.

Don Marcello