március 24th, 2011

Az mindenképpen megnyugtató, ha az embernek van némi báránycombja a hűtőben. Ez városban némileg nehezebb, falun némileg könnyebb eset. A friss vágás fejében elviselem a legyeket is, melyek a telep közelsége miatt elkerülhetetlen, pláne úgy, hogy a rózsák alá betermelem azt, amit az állatok kitermeltek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tehát, a báránycombot jó alaposan bekentem mindkét oldalán berber harisszával, mely mellé adagoltam egy kis fahéjat, borsot és arab fűszerkeveréket. A fóliára egy kis olajat csepegtettem, arra tettem a bacon szalonnát, majd a hagymát és a húst. És ismét jött a hagyma, bacon és kis olíva olaj. A húst 120 fokos sütőben sütöttem olyan 4 órán keresztül, ám az utolsó fél órára azért felvettem 150 fokra a hőmérsékletet. A köret fóliában párolt broccoli és szintén fóliába csomagolt héjas burgonya volt, de itt nem is a köret volt a lényeg, hanem a hús, ami leomlott a csontjáról. Azt hiszem, jó időben is így fogom elindítani a sütést, és a sikerült parazsat előállítanom egy szélcsendes időben, akkor az elkerülhetetlen, ám alappal remélt füstös íz hatás kedvéért az utolsó egy órát a parázsban fogja befejezni a comb.

 

Véleményem az, hogy a bárány húsnál nem nagyon találni jobb ízű ételt, legyen az valami puccos steak, vagy bármilyen vad. Mivel nem vagyok mesterszakács, sem gasztro blogger, csak műkedvelő haspók. Én csupán kísérletezem, a kockázatot a minimálisra csökkentve.  Ha kisül belőle valami kellemes dolog, akkor szívesen megosztom mindenkivel, mert azt gondolom, hogy igaza van mindazoknak, akik azt vallják, békésebb lenne a világ, ha nyugalmasabban tudnánk nagy asztaltársaságban ebédelni, vacsorázni, és órákig beszélgetni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fenti recept azonban egy logikai átkötés lesz egy közelebbi írásomnak, mely Tunézia berberek lakta részére kalauzol majd el minket. Érdekfeszítőnek azonban egy képet ide lopok…

 

Don Marcello

 

 

Drága Paola néném!

 

A sok-sok nyűglődést követően megláttam a faluban egy plakátot, mely szerint Bödöcs Tibor, népszerű komikus lép fel Balatonfüreden, a „kultúrban”. Az itteni népek ezt olyan városiasan sport- és szabadidő központnak hívják, és lehet is benne valami, mert olyan, mint a piac. Van ott minden, amit csak el tudsz képzelni. Fedett sportpálya, fallabda-pálya, miegymás. Valószínűleg a helyi behajtók is ott edzenek, mert karate ruhában kisebbek (utánpótlás) és nagyobbak egymást csépelték rendületlenül. Jó volt látni, hogy nem hal ki a szakma.

 

Tibi tényleg fel is lépett, nem hazudott a plakát, de egy nem választási plakáttól ez el is várható.

 

Meg is látogattam a művész urat a bírói pihenőben. Tudod ez az a helyiség, ahová le kell menni átadni a csinos ki borítékot, mielőtt a téteket megtesszük az esti mérkőzésre. Mert a szívemre illik vigyázni, a felesleges izgalom árt, és hiába eszem a brokkolik, meg a káposztát, semmit nem ér egy rizikó bevállalása esetén.

 

Tibi az a magyar stand-up komikus, mely nem káromkodik, kerüli a disznó vicceket – hacsak nem maga a disznó a vicc tárgya – és nem megy le alpári humorba. Tibi mesél, és a mesébe szövi bele a manapság oly divatos poénokat. Korábban azzal lett ismert művész, hogy szülőfalujának jellegzetes alakjait figurázta ki, ám oly szeretettel, hogy a kifigurázott személyek is jókat derültek a tréfákon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

http://www.bodocstibor.hu/

 

Az elmúlt években Bödöcs nem kopott meg, sőt, olyan vizekre is merészkedett, mely manapság, a belpolitikai acsarkodás közepette elég merésznek tűnik. De betalálta csípéseivel az összes honi politikai pártot, és önmagában a tréfa nem is sértő, habár a valóságra kényelmetlenül rátapintó. Manapság, amikor Hofi rendszerváltás előtti előadásait nézem, és szinte egy az egyben aktuálisnak érzem, Bödöcs Tibi politikai humora időszerű, aktuális, és kellemes.

 

A 70-80 perces előadást végigtapsoltam én is, habár több részét már ismertem, sokat hallottam, illetve a tréfák alapját is ismertem. De nagyon szórakoztató volt. Tibi nem kíván tömegcikké válni, okosan osztja be tehetségét, felkészültségét, és soha nem válik egy banki reklám tárgyává, hirdetőoszlopává.

 

Összességében el kell mondanom, hogy ízelítőt adott a régi Godot Dumaszínház hangulatából, mely sajnos már nem jöhet vissza, és a hatás sem lehet olyan, mint anno, de akkor is szeretem ezeket az órákat. Elszakítanak a rideg valóságtól, és emberközpontúvá teszik a perceket, ahol megszűnik, a gyűlölet, a féltékenység, irigység. És ez így nagyon jó.

 

Remélem, ha egyszer meglátogatsz minket, akkor eljössz velem egy előadásra!

 

 

Ölel szeretető unokaöcséd,

 

Marcello