Archive for szeptember, 2013

Példa kedvéért, vegyük elő a Raiffeisen Bank Nyrt. (1054 Budapest, Akadémia u. 6.) alperessel szemben indított perben taglalt, a 2005. szeptember 14-én kelt szerződésre vonatkozó hatályos jogszabályokat:

A peres felek 2005. szeptember 14. napján kötöttek szerződést. A felperes 410.000.-Ft személyi kölcsönt kért és kapott. A kölcsön futamideje 72 hónap volt.

A Hpt. csak 2006. január 1-től tartalmazza az árfolyamkockázat „ismertetésére” vonatkozó kötelezettséget, amelyet a 2004. évi LXXXIV. törvény az alábbi módon iktatott be.

 30. § A Hpt. 203. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:

(6) Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,

b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát.

(8) A pénzügyi intézmény az (1)-(7) bekezdésben meghatározott tájékoztatást – a felek eltérő megállapodásának hiányában – magyar nyelven köteles megadni.”

Ezt a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyelete tekintetében egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi LXXXIV. törvény indokolása az alábbiakkal indokolta.

A 30. §-hoz

A fogyasztóvédelmi rendelkezések módosításának célja az ügyfelek jobb, alaposabb tájékoztatásának biztosítása. 2004 elejétől dinamikusan bővült a devizahitelek állománya a forinthitelekhez képest alacsonyabb kamatozásnak köszönhetően. A devizahitel ugyanakkor az árfolyam változása esetén jelentős kockázatot is rejt magában, a törlesztő részletek megemelkedhetnek, amire célszerű külön kockázatfeltáró nyilatkozatban felhívni a fogyasztók figyelmét.

Egyes hitelintézetek önálló biztosítékként, valamint jelzáloghiteleknél is alkalmazzák biztonságuk növelése érdekében a vételi jog kikötését, amelynek következményeire szintén indokolt külön felhívni az ügyfelek figyelmét.

 

A Hpt-nek az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó rendelkezései az alábbiak 2005. szeptember 14. napján:

 Az ügyfelek tájékoztatása

203. § (1) A pénzügyi intézmény egyértelműen és közérthetően köteles ügyfeleit, illetve jövőbeni ügyfeleit a pénzügyi intézmény által nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról tájékoztatni.

Azaz a fenti norma tartalma olyan törvényben előírt magatartást fogalmaz meg, melynek egyértelmű megsértése maga után vonzza a jogszabályba ütköző szerződés miatti érvénytelenséget.

  (6) Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.

2005-ben a jogalkotónak fogalma sem volt arról, hogy majd valakiknek eszébe jut olyan konstrukció, melyet „deviza alapú” vagy „devizában nyilvántartott” hitelnek neveznek majd. A Hpt. 203.§ (6) bekezdése a kockázat feltárására vonatkozó jogi előírást az egyértelműen devizában nyújtott hitelek esetében tette kötelezővé.

 (7) A (6) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,

b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát.

(8) A pénzügyi intézmény az (1)-(7) bekezdésben meghatározott tájékoztatást – a felek eltérő megállapodásának hiányában – magyar nyelven köteles megadni.

 

Mint arra a keresetlevélben is hivatkoztunk, a rendelkezések egytől egyig a Ptk-nak a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozó alapelveiből levezethetőek, azokból következnek.

A Hpt. melléklete külön is meghatározza a lakossági kölcsön fogalmát, amely szerint lakossági kölcsönnek minősül a fogyasztási kölcsön, valamint a lakás, üdülő vásárlására, építésére, felújítására, továbbá közműfejlesztésre természetes személy által igénybe vehető kölcsön.

 13. Lakossági kölcsön: a fogyasztási kölcsön, valamint a lakás, illetőleg üdülő vagy egyéb ingatlan vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére, továbbá közműfejlesztésre a természetes személy által igénybe vehető kölcsön.

Fogyasztási kölcsön

212. § (1) A fogyasztási, lakossági kölcsönszerződésnek tartalmaznia kell a külön jogszabály alapján megállapított éves százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót.

(2) A teljes hiteldíj a fogyasztó által a kölcsönért fizetendő terhelés, amely tartalmazza a kamatokat, folyósítási jutalékokat és minden egyéb – a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő – költséget.

(3) A teljes hiteldíjmutató az a belső kamatláb, amely mellett az ügyfél által visszafizetendő tőke és teljes hiteldíj egyenlő az ügyfél által a folyósításkor a pénzügyi intézménynek fizetett költségekkel csökkentett hitelösszeggel.

213. § (1) Semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza

a) a szerződés tárgyát,

b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb – esetleges – költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést,

c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét,

d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást,

e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat,

f) a szükséges biztosítékok meghatározását, valamint

g) a szerződéshez kapcsolódóan a fogyasztótól megkövetelt biztosítások megjelölését.

 

A Hpt. fenti rendelkezései kapcsán a Kúria az alábbiak szerint fejtette ki álláspontját az árfolyamrés kapcsán:

 „A felmerült jogkérdés megválaszolásához a Kúria rögzíti – mert ezen fogalmak tartalmát jogszabály nem adja meg -, hogy árfolyam alatt egy deviza másik devizában kifejezett értékét érti. Az árfolyam különbözet számszerűen mutatja meg adott időpontban az adott devizavételi és -eladási árfolyama közötti különbséget (pl. 8 Ft). Az árfolyamrés pedig azt fejezi ki, hogy az adott devizavételi és -eladási árfolyama az adott időpontban hány százalékban tér el az adott deviza középárfolyamától (pl. +/- 1 %).”

 „A THM funkciójával kapcsolatban az Európai Unió Bírósága a C-76/10. sz. Pohotovost’ s. r. o. kontra Iveta Korčkovská ügyben 2010. november 16-án hozott határozatában az irányelvet értelmezve foglalt állást. Kifejtette, miszerint a hivatkozott irányelv 4. cikke a fogyasztók tisztességtelen hitelfelvételekkel szembeni védelme érdekében írja elő, hogy a kölcsönvevő a szerződés megkötésekor rendelkezzen mindazon tényezők ismeretével, amelyek kötelezettségvállalására hatással lehetnek; hogy a fogyasztó teljes körűen megismerhesse az általa megkötött szerződés jövőbeli teljesítésével kapcsolatos feltételeket (68. pont). Az Európai Unió Bírósága szerint alapvető fontossággal bír a fogyasztónak a hitel összköltségéről – egységes matematikai képlet alapján kiszámított kamat formájában – való tájékoztatása. Egyrészről ez az információ – melyet az irányelv 3. cikke értelmében a hirdetésben fel kell tüntetni – hozzájárul a piac átláthatóságához, mivel lehetővé teszi, hogy a fogyasztó összehasonlítsa a hitelajánlatokat. Másrészről pedig lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy felmérje kötelezettségvállalásának terjedelmét (70. pont).”

Itt szeretném közbeszúrni, hogy nem az irányelv teremtette meg a tájékoztatási kötelezettséget, hanem a magyar jogalkotó a Ptk-ban, és a fenti idézettek szerint a Hpt. 203.§ (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel.

 „A THM rendelet az előbbiekben másodikként megjelölt célja, funkciója nem tud maradéktalanul érvényesülni deviza alapú kölcsönszerződések esetén. A THM nem alkalmas, nem lehet alkalmas arra, hogy annak alapján a kölcsön felvevője összegszerűen kiszámítsa a teljes futamidő alatt őt terhelő fizetési kötelezettségét. A forint-deviza árfolyamok alakulását illetően ugyanis a THM semmilyen előzetes tájékoztatást nem tud adni. A forint-deviza árfolyamának változása a feleken kívül álló körülmény. Ugyanakkor a vételi és eladási árfolyam közötti különbség, a banki működéshez, a belső árképzéshez kapcsolódó fogalom. Azt, hogy az árfolyamrést a pénzügyi intézmény milyen %-ban határozza meg, üzletpolitikája, üzleti érdekei és a keresleti-kínálati viszonyok befolyásolják. A perbeli tényállás szerint az árfolyamrés hosszú ideig – a THM meghatározásától egészen 2008 októberéig – változatlan mértékű volt, a deviza-középárfolyamhoz viszonyítva +/- 0,5%. Ezt követően emelték fel a deviza-középárfolyamhoz viszonyítva +/- 1%-ra.

 A felperes törlesztőrészleteit tehát – a perbeli szerződés alapján – két egymástól elkülönülő körülmény is növelhette: egyrészt az árfolyamkockázat (ez akár csökkenthette is), másrészt az árfolyamrés, amely a fogyasztó számára szükségképpen többlet terhet jelent az egynemű árfolyam alkalmazásához képest. A kétnemű, a folyósításkor vételi, a törlesztésekkor  eladási árfolyamok alkalmazásából eredő teher mindenképpen a fogyasztót terheli, melyet a szerződés megkötésekor tudomásul vett és annak mértéke változatlanságával  főszabályként jogszerűen számolhatott. A kétnemű árfolyamok alkalmazása miatt a vételi és eladási árfolyam közötti különbözet az árfolyam változatlansága mellett is teher, az árfolyam változása – akár a forint erősödése – esetén is többletfizetési kötelezettséget eredményez a fogyasztó számára az akkori vételi árfolyammal összehasonlítva.”

 „Tekintettel arra, hogy a Hpt. 213. §-a egyértelműen fogyasztóvédelmi célú, a fogyasztó megfelelő informáltságát célzó rendelkezés, a „költség” e jogszabályhely szerinti fogalmát objektív teleologikus módon nem a pénzügyi intézmény oldaláról, hanem a fogyasztó szempontjából kell értelmezni. Ez azt jelenti, hogy ami a fogyasztó számára fizetési kötelezettséget, terhet jelent az költség. Ezt az értelmezést támasztja alá a hivatkozott irányelv 1. cikk (2) bekezdés d) pontja is, mely szerint a fogyasztónak nyújtott hitel teljes költsége alatt mindazt a költséget kell érteni, mely a kölcsönszerződéshez közvetlenül kapcsolódik. Ezen elvárásnak felel meg a Hpt. 212. § (2) bekezdése is, amely szerint a teljes hiteldíj a kölcsönért fizetendő teljes terhelés, amely tartalmazza a kamatokat, a folyósításkori jutalékokat és minden egyéb – a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő – költséget. E jogszabályhely nyelvtani értelmezése alapján a kölcsönért fizetendő terhelés alatt a kamatokat, jutalékokat (járulékokat) és az egyéb költségeket kell érteni, ez utóbbi körbe tartozik a vételi és eladási árfolyam közötti eltérés mértéke is.”  

 

Azaz attól, hogy a Ptk. nem ismerte 2005-ben a fogyasztóvédelmi rendelkezéseket, a szerződés semmissége levezethető a Hpt. akkori állapotából is.

Szeretném azonban kiemelni, hogy teljes mértékben igaza van Róna Péter közgazdásznak, aki így fogalmazott:

 ”Kérdezem én: miféle jogállam az, ahol az átlag ember csak olyan hitelhez juthat, amely feltételei értelmezéséhez a bírói karnak (!) rendkívüli erőfeszítésekkel előteremtett külön kiképzésre van szüksége? Hogyan képzelhető el, hogy létrejött az a közös akarat, ami a szerződés megkötésének alapfeltétele, ha szöveg értelmezése, külön kiképzés hiányában, meghaladja a magyar bírói kar képességét?

Komolyan mondom: ilyen nincs a világon.

Üdvözlettel,
Róna Péter”"

 

Sajnos a forrást nem leletem fel, azonban a felvetett gondolatok penge élesek. Ezt a pert lassan egy éve folytatják a felek, habár annyi is elegendő lenne, hogy a felperes leteszi az asztalra a kölcsönszerződéseket, majd a bíróság 5 perc alatt ítéletet hoz, hiszen neki sem kell több idő ahhoz, mint a fogyasztónak, hogy aláírja.

2013. február 21. napján kelt a C-472/11. sz. alatti ügyben meghozott ítélet az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (jelenleg Fővárosi Törvényszék) (Magyarország) a Bírósághoz 2011. szeptember 16‑án érkezett, 2011. június 16‑i határozatával terjesztett elő az előtte a Banif Plus Bank Zrt. és Csipai Csaba, Csipai Viktória között folyamatban lévő eljárásban.

 

Maga a döntés:

 

1)      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy levonhassa az ezen észlelésből származó következményeket, nem kell megvárnia, hogy a jogairól tájékoztatott fogyasztó az említett feltétel megsemmisítését kérő nyilatkozatot tegyen. Mindazonáltal a kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint kötelezi a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságot arra, hogy a peres feleket tájékoztassa erről, és lehetőséget biztosítson számukra, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályokban erre vonatkozóan előírt eljárások szerint kontradiktórius eljárásban vitassák meg azokat.

2)      A nemzeti bíróságnak az általa elbírálandó igény alapjául szolgáló szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelés céljából figyelembe kell vennie a szerződés minden egyéb feltételét.

Az egyes perek szempontjából azért érdekes a fenti eseti döntés, mert a hazai joggyakorlatban általánosan folytatott bírói magatartás az, hogy a felperes keresetlevelét alapján nem bocsátják ki az idézést, hanem vagy idézés kibocsátása nélkül elutasítják, vagy – jobb esetben – hiánypótlásra adják azt vissza.

 

A felperesi jogi képviselő határozott álláspontja az, hogy amennyiben a petitum a perbe vitt kötelmi jogviszonyt létrehozó, megtestesítő magánjogi megállapodás kapcsán kéri a semmisség, mint jogi tény deklarálását, az eljáró bíróságnak egyszerűen nincsen a fair eljárás szabályai szerint arra jogi lehetősége, hogy a határozott kereseti kérelem követelményére hivatkozással úgy szorítsa a felperest, hogy hivatalbóli észlelési kötelezettségének ne tegyen eleget.

 

Legegyszerűbben szólva – álláspontom szerint – a petitum kapcsán elegendő kell legyen annyi, hogy a szerződés semmis a felperes szerint, és kéri a bíróságot, hogy ezt deklarálja.

 

És akkor felvetődik az „5 perc kérdése”. Ha a fogyasztónak nem adott több lehetőséget a pénzintézeti szolgáltató, akkor minden esetben azonnal, 5 perc alatt le lehet vonnia a bírói következtetést is, ítélet meghozatalára kerülhet sor. Hiszen könnyen belátható, hogy a hazai bírói gyakorlatban is évek kellene ahhoz, mire egységes joggyakorlat alakul ki, és egyáltalán a bíróság értelmezni képesek a szerződések tartalmát. Így felmerül a gondolat, vajon mennyire tekinthetőek fair eljárásnak azon peres eljárások, mely során 5 perc alatt nem mondja ki a bíróság, hogy amennyiben csak ennyi ideje volt az ügyfélnek, akkor a szerződés semmis?

 

Tessék odaállni a bíró elő, és adni neki 5 percet. Elegendő bátorság kell hozzá, ám Róna Péternek nagyon igaza van.

 

És még mindig Vicenza. Március 14-ét az M1-es autópályán töltöttem, mert a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány szerint nem a kormányzat tehetetlensége okozta sok tízezer ember éjszakán, vagy éjszakákon át húzódó autópályán rostokolását, fogságát, hanem az állampolgári bejelentések egymással ellentmondó tartalma. Március 15-ét alig éltük túl, de a következő hétvégén ismét elindultunk célunk felé.

 

A szállodaipar rejtelmei miatt kötöttünk ki Vicenzában, ahol a hotel tulajdonosa felé azonnal azt a kérdést intéztem, árulja el, hogy melyik étterem a legjobb a városban. Az összes többit majd megbeszéljük később. Közölte, hogy a Garibaldi, de ebből igaz még semmi nem következik, mivel Itáliában minden ötödik étterem büszkélkedhet ezzel a névvel. Kissé lelombozott, hogy a legjobb hely a főtéren, azaz a Piazza dei Signori oldalában található, szemben a Basilica Palladino-val. Ugyanis magyar berögződés szerint a kiemelt turista hely csak lehúzós lehet, nem becsületes. Ám Olaszországban azért másként vannak a dolgok, így bízván vendéglátónk szavában, és abban, hogy még nem fizettünk a hotelben, nekiindultunk a csodálatosan szép reneszánsz óvárosnak.

 

Az étterem tulajdonképpen egy amerikai bár és az emeleten a ristorante. Úgy jó minden, ahogyan van. Az alsó bár csendes, kelleme hangulatú hely, ahová a hideg esőben jó volt betérni egy laza ebédre és egy kapucsínóra. De ezt csak pihentetésnek mesélem el a két vacsora ismertetése között.

Bocsássuk előre, hogy a séf, Francesco Fedrighi egy fiatal, igen kellemes ember, aki nagyon nagy boldogságot szerzett nekem és páromnak a két vacsorával. Ugyanis a helyiek este 9 előtt nem igen mennek vacsorázni, ám mi, magyarok, addigra már mindent befejezünk, így 6-7 óra felé betoppantunk a gyakorlatilag teljesen üres vendégtérbe, és elfoglaltunk egy asztalt.

 

Mivel senki nem volt rajtunk kívül, megkérdeztem, szó lehet-e degusztációs menüről. ez az a fajta ételsor, melyet a magukra adó séfek azért alkotnak meg, hogy az étterem képességeit, saját gasztronómiai hitvallásukat a vendég elé tárják. Nem emlékszem arra, hogy volt-e az étlapon, de most megnéztem a Cafe Garibaldi oldalát, és azt tapasztalom, hogy most van, talán akkor is volt.

 

Párom csak egy szimpla vacsorát kívánt, hiszen ismerte, hogy a kis adagok ellenére sem könnyű felállni az asztaltól, ha igazán jó a séf. Mivel a menüsort Franceso megörökítette nekem saját kézírásával, innen fogok puskázni. A képeket egy iPhone készítette, így annak minősége nem túl meggyőző, de sokkal jobb, mintha az sem lenne.

 

Emlékezetem szerint egy üveg helyi fehérbor volt a kísérő – sajnos nem jegyeztem fel a fajtáját – és csak annyi kérésem volt, hogy az ételsorban ne legyen hús. A többit a séfre bíztam. Addig is, amíg az ember elmerengett a Basilica Palladino csodás homlokzatán, és a rendesen aláhulló esőn, egy kis bemelegítőt hozott a pincér. A szokásos falatka, melyre már nem emlékszem, csak az ragadt meg a fejemben, hogy soha rosszabbat.

 

Ugyanis az első falat sok mindent meghatároz. Ha rossz, vagy teljesen átlagos, akkor a következő fogás is hátrányból indul. Ugyanis a rossz belépő rossz omen a vacsorát tekintve. Amennyiben a falatka kellemes, akkor beindítja a fantáziát. Megjegyzi az ember, hogy nocsak, van benne fantázia. A falatkának nem kell semmilyen kunsztot bemutatni. Csak hoznia kell egy nagyon biztos ízvilágot, és nem utolsósorban a jó megjelenést.

 

 

 

Aquadelle con salsa tartara

 

Az aquadelle nem más, mint azon kis halak kavalkádja, melyet Itália-szerte előszeretettel fogyasztanak. Igazi mediterrán fogás számomra. Ugyan volt olyan magyar étterem, mely próbálkozott vele, de egy egyszerű tengerparti büfé minőségét sem érte el. Gondolom, ennek lényege a frissesség. A különlegesen pikánssá tett tartármártást szépen eltunkoltam a halakkal, ittam rá egy nagy korty bort, és minden szebb lett.

Magyarországon egy borvacsorán az előétel már valami nagy kunszt szokott lenni. Rendszerint hal, de csak a nagyon jó éttermek engedik meg maguknak azt, hogy le egy egész szelet halat tegyenek a tányérra, hanem csak minimális adaggal, de jól eltalált ízzel vezessék be a vendéget a vacsorába. szeretem az olaszoknál, hogy nem rontanak be ajtóstul a házba, és nem „végzik ki” a vendéget már az első fogással. Az egyszerű ember erre két dolgot mond: mit képzelnek a jelképes adaggal magukról, avagy itt éhen fogunk halni. Persze, a nagy mennyiségekhez szokott emberek ájultan rogynak össze a kép láttán, de nem lenne rossz, ha a mennyiség idehaza is átadná a helyét a minőségnek. Hja, a séfeknek külön munkát ad az igényesség, azt meg meg kell fizetni. Ilyen az élet.

 

 Tartare di tonno alla soya con melanzane e frutto della passione

 

Mondhatni ez is egy klasszikus. a tonhal tatárhoz friss, kiváló minőségű hal szükséges. Késsel összeaprítják, fűszerezik. Semmi nagy kunszt. A köret padlizsán, melyet passiógyümölccsel vadítottak meg. Ez pedig igen emlékezetes ízekkel véste be magát az emlékezetembe. Ha csak ennyi lett volna a vacsora, már akkor is jól éreztem magamat.

Szicílián a hasonló tonhalat carpaccio módon elkészítve részesítik előnyben, de valahogy a tartár az, ami a legjobban összepontosítja az ízeket.

Még egy korty bort ittam.

 

 

Bigoli con ragu d’anatra e carciofi

 

A bigoli egy olasz tésztafajta. Pont olyan, mint a képen. A ragu kacsahús és articsóka volt hozzá. Könnyed, egyszerű fogás, de úgy emlékszem, ezt megelőzőleg még volt egy rántott borjúmirigy, melyet a képen látható módon szervíroztak. Az az igazság, hogy ez remek volt. Kalla Kálmán asztalánál ettem legutóbb zsályával elkészítve, krémes mártással. Ez semmivel nem maradt le tőle.

 

 

Branzino arrosti con zucchine e fiori di zucca farciti

 

Azaz tengeri sügér töltött cukkini virággal, mely szintén egy kiváló olasz alapétel, és most szemezgetek a kertemben növekvő virággal, hogy mivel töltsem meg. Nagyon szeretem!

 

Itt most megint csúszik az emlékezetem, hiszen van egy rákos tésztafogásról is képem, mely partnerem étke lehetett. Mindenesetre bevágom ide, hátha lesz utólagosan lehetőségem arra, hogy rákérdezzek a séfnél.

 

   Sorbetto al passion fruit

Értelemszerűen passió gyümölcsből készített szorbet. Tökéletes lazítás, de arra nem esküszöm meg, hogy mikor következett sorra. Ugyanis én most a menü alapján írom a fogásokat, de a szorbet általában két jelentősebb étel között illesztődik be, nem a desszert előtt.

 

    Tiramisú expresso „Principe”

A ház klasszikus desszertje, másnap is visszatértem rá. És még a lehetséges – de esetünkben tudatosan elhagyott – kávé mellé felszolgált apró sütemények, melyeket végig kellett kóstolni. Megérte.

 

Az ételsorban – így visszagondolva – nem volt semmi különleges attrakció, csak azt kaptam, amire vágytam. Csupa olyat, mely az olaszok tradicionális étele, és magyar ember számára a vágyak netovábbja. Tetszett a séfben, hogy nem akart olyan mutatványokba belemenni, melyeknek semmi értelme nincsen. Ugyanis azt a lécet kell felhelyezni, melyet biztonsággal át is tudunk ugrani. Ha bemegy a vendég az étterembe, akkor ott nincsen helye kísérletezésnek, csak a megbízhatóságnak, a remek alapanyagoknak, és az egyszerűségnek.

 

 

Másnap – miután a gyönyörű vacsorát kialudtuk – kulturális programok sora következett. Eldöntöttük, hogy este vissza kell térni a Garibaldiba, így betértünk a bárba egy forró italra, és valami harapnivalóra. Remek ötlet volt, hogy kis cserépedényekbe mindenfajta falatokat sütöttek frissen. Nagyon jól esett, hogy a tulajdonos jött oda hozzánk, és a könnyed ebédet a séf úr szolgálta fel maga. Apró figyelmesség ez, melyet nem tudok eléggé megköszönni. Ugyanis kár tagadni, de mindez hozzá tartozik a tökéletes gasztronómiához.

 

Estére megint 6 óra felé kértük ugyanazt az asztalt. Rajtunk kívül nem volt senki, a korai időpontra tekintettel. A vágyam azonban hogy húst kérek az asztalra. Nem degusztációs menüre készültünk, de valahogy valami olyasmi lett belőle.

 

A belépő egy szép színekkel játszó halfalatka volt, emlékezetem szerint polentán. Most is akadt valami remek bor a vacsorához, természetesen. Vezetni egyébként sem kellett, ráadásul kár tagadni, egy remek ételhez remek bor dukál. Idehaza ezt is túlzásba viszik. A jó bor nálunk státuszszimbólum, az olaszoknál a természet rendje.

 

Ám a második fogás már maga volt a Kánaán. Tenger gyümölcsei saláta, egy kicsit másképpen: a két nap legszebb fogása. A lila burgonya már több ízben szerepelt a tányéromon, magam ugyan még nem készítettem el soha, de a legtöbb ember számára teljesen ismeretlen. Nem is kell mit mondani, kérem, csak gyönyörködni!

 

Hogy teljen a hasam is, a zöldborsó rizottó ajánlatát elfogadtam, és igazán jól esett. Apró falatokkal élveztem ki krémességének minden pillanatát.

 

Ezt követően Francesco kijött a konyhából megbeszélni a „húst”. Ő bárányt ajánlott, mire visszakérdeztem, hogy az tökéletes lesz-e? Persze, komolytalan ugratás a kérdés, mert addig is minden több volt, mint tökéletes. De annyi komolyság volt a dologban, hogy a tagyoni birkaiskola több ifjú növendéke végezte már asztalomon, és igazán tudom, hogy milyen a jó bárány. Ám azt is tegyük hozzá nagyon gyorsan, hogy nálam talán csak olaszok ismerik jobban.

 

Egyszóval a képen látható mestermű került elém, mely életem legjobb fogásaival versengett. Hozzá egy kellemes, nem túl erős vörösbor dukált. Milliméteres szeleteket vágtam az omlós, szaftos húsból, mely kötelezően rózsaszín. Kiélveztem minden sejtjét. Persze, vágtam egy nagyobb szeletet is, mert az is isteni, amikor az ember egy jó nagyot beleharap, nem a nyelve alatt morzsolja szét. egyszóval lehetne ragozni még tovább, azt kell mondjam, hogy tökéletes volt minden.

 

A Garibaldi életem egyik legjobb étterme, legbarátságosabb személyzete és tulajdonosa. És ha Vicenza nem szolgálna semmi más jóval, ide csak ezért is visszautaznék. Az eltelt idő óta az étterem remek honlappal büszkélkedik. Tudom, vannak olyan ismerősem, akik egy jó falatért messze utaznak, hát – többek között – nekik ajánlom az éttermet!

Nem vagyok Vicenza szakértő, és nem is akarok az lenni. Ezért csupán benyomásaimra támaszkodhatok, és néhány képet villanthatok fel a teljesség igénye nélkül abban a hitben, hogy hátha valaki megszakítja sietős útját és benéz a városkába. („Városka, már amennyiben több mint százezer lakos mellett annak tekinthető. Ám a történelmi város mégis magán hordozza eredeti nagyságát, kiterjedését, így addig nyújtózunk, ameddig a takarónk ér.)

 

Vicenza neve kétség kívül összeforrt Andrea Palladio művészetével. A Világörökség részeként megbecsült belváros számos épülete került ki Palladio rajzasztaláról, ám talán még ennél is fontosabb, hogy Veneto és kisebb mértékben Lombardia tartományok megannyi épületét álmodta meg, és palotái gyakorlatilag stílust teremtettek. Legutóbb, a nyáron, igyekeztem néhányat felkeresni, ám ez csak korlátozva lehetséges, hiszen legtöbbjük magánkézben- és használatban áll jelenleg is.

 

Mivel szállásomhoz a legközelebb eső pompás épület a Palazzo Chiericati volt, lássuk ezt először. A városi múzeum két érdekkört vonz: a művészetekért rajongó utazókat nappal és az italozni, kábítószerezni vágyó fiatalokat éjszaka. A különös kettősséget a márciusi eső mosta egybe.

 

A nyitott loggia, a homlokzat hármas tagolása klasszikus reneszánsznak mondott, számomra mégsem keverendő össze mondjuk Firenze zömök, nagy súlyú reneszánsz palotáival. Palladio általam élőben látott épületeire mindig könnyedség volt a jellemző, és homlokzata inkább a klasszicizmus jegyeit hordozza, mint a reneszánszét. Persze, erre jöhet az azonnali válasz, mitől lenne klasszicizmus, ha nincsen előzménye? Azt hiszem, az antik építészet ma napig tartó továbbélése kapcsán talán Palladio lehet az egyik legfontosabb láncszem. Palladio 1508-ban született és 1580-ban hunyt el. Azaz Michelangelo a születésekor már 33 éves volt, míg Leonardo már 56, illetve Raffaelo 25. Azaz, mire alkotói korba ért a reneszánsz minden érettségét, főbb alkotását felsorakoztatta.

 

A Palazzo Chiericati kívül nagyon kellemes épület, míg belül igen furcsa. Egyfelől pompás freskókkal ellátott, melyek kapcsán megkockáztatom, jóval később kelteződtek, másfelől igen szegényes kialakítású belső tereket látunk. A pinceszintet feltárták és ott érdekes képtárat alakítottak ki a réges-régi boltozatok között, mellett, alatt és fölött.

Talán sokkal romantikusabb látnivaló a Teatro Olimico, melyet ki más tervezhetett volna, mint Palladino. Az antik színház tagolásában kialakított teret lefedték, és úgy tartják, ez a világ első fedett színháza. Érdekes, hogy a leírások alapján alig használták a helyet, és az az eredeti díszletekkel együtt élte át a történelem viharait. Azok, aki számos antik színháza romjai között jártak már, különösen érdekes a stílust élőben, sértetlenül megtekinteni.

A színház nézőtéri padozata recseg és ropog a lábak alatt. Érezhető a hely fontossága, súlya. Ha jól tudom, akkor manapság rendeznek itt előadásokat, mely – úgy vélem – még akkor is egy életre szóló élmény lehet, ha olaszul egy árva szót sem beszél az ember. Egyébként meg egy érettségizett ember azért a klasszikus darabokat azért ismeri. Vagy legalábbis illene ismerni.

 

A hely akusztikája valószínűleg kifogástalan, hiszen még az útikönyvek lapjainak sercenése is élesen hasít a levegőben. Az alagsorban némileg dohos a levegő, de  talán Vicenza egészére jellemző lehet ez. Palladino ugyanis az épületeke egy részét – a folyók miatt – eleve kiemelte. Nos, a színház pedig igen mélyen fekszik.

 

 

De induljunk beljebb a belvárosba. A régi árkádok fagerendás mennyezetei alatt remek boltok sorakoznak. Az egyik kedvencem – mi lenne más – egy tipikus olasz gasztro remek volt. A sajtok, szalámik tömege mellett a pincében egy minden igényt kielégítő borospince kapott helyet, ahol – épp véletlenül – egy helyi sommelier mutatta be a bolt portékáit. Kaptam az alkalmon és csekély latin tudásommal átvészelve az angol nyelt helyi hiányosságait, jelentős időt sikerült eltölteni Veneto boraival.

Vettem egyébként néhány palack helyi bort. Megtanultam 2 új, eddig számomra nem ismert szőlőfajtát, és ismét eljutottam addig a meggyőződésig, hogy  - kevés kivétellel – a magyar borászoknak csak a szája nagy. Ugyanis az a minőség, melyért odahaza egymást tüntetik ki, és ütik lovaggá, az Itáliában valahogy magától értetődő. És a helyzet nem lesz jobb, csak rosszabb. Más mentalitás, más fejlődési út, de azt gondolom, a történelmi utak nem véletlenül haladnak arra, amerre. Az il Ceppo nevű boltot egyébként 1971-ben alapították.  Az intézmény külön “menü”-vel szolgál a vevőknek. Az elő-előételektől kezdve a legkomolyabb főfogásokig mindent előkészítve lehet kapni náluk, és azért egy bárány borda azért nem gyerekjáték. Csak itt, mert ebben szocializálódtak, ezt szokták meg évszázadok óta. Lehetne tanulni tőlük, de valahogy a magyar eléég magasan hordja az orrát ahhoz, hogy észrevegye, mi fekszik a lába előtt. Már amennyiben egyáltalán elhagyja egyszer a faluját…

 

A reneszánsz belváros főutcája az autóforgalomtól elzárt terület. Érdekes módon, a legfontosabb tér beljebb van. Ugyanis a Piazza dei Signori közepét uraló Basilica Palladiana „mellékutcából nyílik”.

Az eredeti épület nem így nézett ki, és még az 1400-as években épült. Csakhogy valami miatt összedőlt 1546-ban. Viccesen mondhatnám, hogy heves volt a városi vezetőség ülése, melynek állandó színtere volt. A bazilika eredeti célja, mint minden esetben, az antik korban, a közösségi kapcsolatos színtere volt. Üzletek, tanácskozások helyszíne. Amikor a Százak Tanácsa Palladiot megbízta a feladattal, építse újjá a művet. A korabeli gótikus romok köré körbefutó, kétszintes árkádsort tervezett, mely teljesen újraértelmezte az épületet. Körbejártam a művet, igazán lenyűgöző alkotás úgy, hogy minden magától értetődőnek tűnik. Erre mondják, hogy harmonikus.

 

A téren körben jobbnál jobb boltok sorakoznak, megmutatván azt, hogy a jó minőségnek az ára is magas. Nem értelmetlenül, hanem arányosan. Egyébként ez az egész városkára oly jellemző, minden a maga helyén van, aranyosak a helyiek, még a turisták is viselkednek, habár lehetséges, a fagyos, esős március volt az ideális, és a szabadságolások idején felszabadul a kulturálatlanság is.

 

Szeretnék még beszélni két épületről. Az egyik a Loggia Bernarda, mely a városi tanács otthona lett. ez is Palladio műve, mint gyakorlatilag majd minden. A lepantói győzelem (1571) évében megkezdett – talán azzal erős összefüggésben keletkezett – épület talán a legcsodásabb a városban.

 

A tőle balra álló épület ad helyet a Garibaldi étteremnek, mely külön cikk tárgyát képezi. A tulajdonosok kincsekért újították fel, alakították át az éttermet, és nem kell nagy jóstehetség ahhoz sem, hogy jó időben a tér egyik legjobb terasza lehet.

Egyébként a Basilica teraszán sétálva érdemes ea messzi távolt fürkészni, hiszen Palladio más alkotásában is gyönyörködhetünk.

 

 

 

 

 

A séta végére egy kellemes kis parkot hagytam, ahol érdemes elővenni a könyveket és épületről épületre végigolvasni a tényeket. Hiszen az álmodozásnak is csak akkor van értelme, ha el tudjuk helyezni álmainkat valami kézzel fogható közegbe. Vicenza évszázadokat repít vissza a múltba, kissé kopott, de ez az antik közeg olyan, mintha betérhetnénk Palladio műhelyébe egy jó kupa venetoi borra…

 

 

Két hasonló elvi síkon létesített hotelről szeretnék szólni, mely során az egyik váratlanul tetszett, a mások meg váratlanul nem tetszett. Mindkét stílus oly nagyon távol áll tőlem, hogy esze sem jutna ilyen „falak között” tölteni az időmet. Ez nem előítélet, hanem egyszerűen van, aki jól érzi magát, van, aki meg nem, ilyen közegben.

 

Vicenza nem szerepelt soha úti céljaim között, de a sors úgy hozta, hogy meg kellett állni a városkában, így a booking.com segítségével gyorsan lefoglaltam azt a hotelt, melynek a legmagasabb volt a pontszáma a vendégek értékelése alapján. Ugyanis tapasztalatom, hogy – főleg a tisztaság terén – a vendégek igen reálisan értékelnek.

 

A G Boutique Hotel Vicenza belvárosának szélén áll, és mivel az egész belvárosi rész egy könnyed séta, a saját parkoló és a kulturális nevezetességek lépésnyi közelsége a legoptimálisabbá teszi a szállodát.

Amikor beparkoltam egy fekete épület elé, mely szemmel láthatóan egy régi ház sajátos átépítése során jött létre, azon gondolkodtam, hogy egy krematórium soha nem kaphatott volna szebb homlokzatot. Belépvén a hangtalanul félresikló üvegajtón, egy furcsa világ tárult elém. Azt hittem, az Addams Family fogad majd: fekete falak, velencei csillárok, alig-fény, irányított spotok, furcsán csillogó tárgyak. De mégsem. A tulajdonosi család egyik képviselője volt a recepciós, aki őszinte udvariassággal kísért fel előbb abba a szobába, melyet nem kértünk, majd abba, melyet előre kifizettünk. Nos igen, a ravaszság terén elfelejtettem előre szólni, hogy idehaza csak az marad életben, aki figyel, és az olaszok sem arról híresek, hogy egy kis rafináltságot nem visznek bele az üzletbe.

 

A kis előszobában egy orbitális nagyságú tükör növeli a teret. Kell is, mivel az „előszoba”, inkább csak egy belépő, de legalábbis nem egy 16 mn alapterületű szobáról van szó.

A hotelek – praktikus szempontok alapján – minimalizálják a szobák méretét. Minél több vendéget fogadhassanak. A több csillagot kiérdemlő hotelekben a kötelező szobaméret is nagyobb, ám a belvárosi butique hotelek erre magasról tesznek. Nagy olyan szálloda Pesten, melybe a 4 csillag ellenére alig tudtam bemenni, az öltönyöm meg nem fért be a szekrénybe.

 

Ha tehát valaki ad magára, akkor inkább drágábban adja a kevesebb szobáját, de azt legalább igényesen alakítja ki.  Azaz illik egy kis belépőt létrehozni, a fürdőszobát használható, kényelmes méretűre tervezni. Az ember már hadd tegye le a bőröndjét, hadd pakoljon ki belőle, nem utolsósorban hadd tudja mondjuk kivasalni az ingeit, etc.

 

A hálószoba igen korrekt. Két hatalmas és pihentető ágy áll a fekete-fehér miliőben. Furcsa a fekete plafon, a geometrikus mintázatú tapéta, de valahogy mégis összhangban volt az egész. A jobb oldali képen érezhető, hogy természetes fény árasztja el a szobát, így a fekete nem lesz negatív vonás, csak érdekesség.

 

 

A szobából egy üvegfal határolja el a fürdőszobát, mely önmagában agyrém, de jól néz ki, így beáldozták a praktikumot a hasznosság oltárán. A hotel minden sarka minőségi, igényes munkát tükröz. Ki is szaladt belőlem, hogy bárcsak idehaza is lennének ilyen mesterek, ám könnyen lehet, ezek éppen hazai mesterek, akik az orbáni munkahelyteremtés elől kényszerültek külföldre dolgozni.

 

A mindenhol furcsa, szokatlan megoldások ellenére a hotelszoba kényelmes, nagyon tiszta, megnyugtató hatást keltett, így tökéletes szállásnak bizonyult. A szálloda földszinti része is furcsán eklektikus. De iszonyat jó érzés volt reggelizni, vagy csak elkortyolgatni a tulajdonos remek kávéját, melyre meghívott. Ugyanis harmóniában volt a hely és a vendéglátó magatartása. Én elkönyveltem a furcsa, számomra szokatlan stílust, de mindenhol éreztem a kifogástalan anyagminőséget, és a kivitelezés mérnöki pontosságát. És ez így együtt, a barátságos mondatok mellett, igazán maximális élményt nyújtott.

 

 

 

A másik hotel maga Budapest legfrissebb csodája, a Buddha Bar Hotel Budapest Klotild Palace. Budapest egyik legszebb épületébe tuszkoltak bele nagy nehézséggel egy luxusszállodának mondott hotelt, mely kapcsán az én értelmezésemben a luxus helyett inkább a divatosat kellene mondani.

 

A műemléki védettségű épületbe csak nagy alkuk árán lehetett beletenni azon szállodaipari követelmények egy részét, melyet a szakma megkövetelne. Ami nem fért bele az épületbe, az hiányzik is, bizony. Sajnos a Ferenciek tere átépítése miatt az érkezés eleve negatív élményekkel teli, de ezen akár túl is léphetünk. A recepciónál – szokatlanul – ülőhellyel kínálják a vendéget, mely az 5 csillagos szállodák esetében is inkább csak a magasabb szintű szobákhoz tartozik, mint a Royalban az executive besorolás külön szolgáltatásai. A gyönyörű épületben az uralkodó szín a mélyvörös, vagy inkább néha bordó és a fekete. Ahol világos színekkel találkozhatnánk, ott a tervező egyszerűen elvette a fényt, és marad minden kriptai hangulatban. Az egész szálloda olyan mélysötét, hogy az étteremben a vendég a saját ételét nem látja. Habár lenne mit megcsodálni a műelmék kialakításon, mert az tényleg gyönyörű.

 

A lakószobákhoz vezető folyosók iszonyatosak. Alig van fény, és a gyanútlan vendég a sötétvörös gipszkarton falak mentén halad, ahol a szobák ajtaja is belesimul a falba, nincsen keretezés, ajtótok. A belső udvar is kriptai hangulatú, és a Zen kerthez annyi köze van, mint nekem az agysebészethez. Műemlékvédelmi előírások miatt a régi lépcsőház eredetiben maradt, ám az eltérő stílusok bántóan ütik egymást.

 

Nekem egy executive szoba jutott, ugyanis öcsém tartott pezsgő bemutatót a bárban, és meghívott vendég lehettem. A sötét folyosóról egy ugyancsak sötét szobába léphettem be. A falakat trendi tapéta borítja, mely néha bejön a divatba, néha meg kimegy. A nappali részben van egy furcsa ülőgarnitúra, mely stílusos, de csaknem használhatatlan. A takaríthatatlan – hosszú szálú – szőnyeg az aktuális hülyeség, melyet egy hotelben alkalmazni lehet. A nappalit a hálórésztől – más hotelben látott módon – egy szekrénysor választja el, mely bútorban nincsen világítás, így a vak sötétbe kell betenni a ruhát. Jellemző, hogy a hotel alkalmazottja, aki a szokásos borravalóért felvitte a csomagjainkat, az öltönyöket be sem tudta akasztani a szekrénybe, így letette a kanapéra. Nem az ő hibája. Itt egyszerűen nem lehet udvarias.

 

Hálórész tökéletes. Remek ágy, remek párnák, nincsen benne hiba. Ha becsukom a szemem, akkor nem zavar a sötétség. A fürdőszoba azonban igazi agyrém. A hihetetlenül tágas térben bal kézre egy üvegfal mögött van a toalett. Azaz, ha azt használja valaki, akkor nem léphet be a mosdóhoz senki. Jobb kézre van egy zuhany, melyből kifelé folyik a víz, nem befelé, emellett nem lehet sehová felakasztani a törülközőt. De minden nagyon trendi.

 

A szemközti fal teljes egészében tükör, de nincsen megvilágítása, így egy hölgy nem tud sminkelni. A mosdókagyló haszontalanul kicsi, a csap rosszul kezelhető, úgy ahogy van, nem néz ki sehogy sem. A bal sarokban egy hatalmas kádat találunk, úgy 2 m3-es kapacitással. semmi értelme, de nagyon mulatságos volt reggel úszni egyet benne.

 

Egyszóval van egy főszabály, melyet illene tudomásul venni. A vendég nem hülye, nem vak, és aki ezt az árfekvést megfizeti, az már járt 5 csillagos szállodában. Azaz a természetes fényt illene bejuttatni a belső terekbe, ha nincsen erre lehetőség, akkor tessék lámpákat vásárolni, mégpedig olyanokat, melyek fényt adnak. Lehet a mély színekkel operálni, avagy a fény-sötétség kontrasztjával, de nem lehet az otthonosságot elvenni. A Klotild Palota elemi hibákat vétett, és mindent feláldozott egy gondolatért. Sajnos a sötétség alig észrevehetővé teszi az egyébként briliáns építészeti megoldásokat is, mert a sötétség rátelepszik a vendég agyára.