Idén tavasszal ismét volt szerencsém ellátogatni Liverpoolba, mely utamon elkísért édesapám is. Az ügy ott kezdődött, hogy péntek késő délután már Budapesten voltam, hiszen szombat hajnalban indult a repülő németországi átszállással Manchester városába, ahonnan egy könnyed buszozás csak Liverpool. Mivel az utóbbi időben a fapados járatok mindenütt otthagytak, és állandó pereskedést okoztak, úgy döntöttünk, hogy a Luftwaffe – bocsánat – Lufthansa járatával utazunk. A németek óramű pontossággal közlekednek, makulátlan a tisztaság és a rend, csak annyi a különbség, hogy itt nem „kérem, adja oda az üres poharát”, hanem „adja át az üres poharat” a felkérés, amikor az étkezés után leszednek. Ez elmegy…

 

Tehát Vida Péter borvacsoráját valamikor hajnali 2-kor fejeztük be, és 3-kor már kelni is kellett, mert kiállt értem az autó. A kifejezetten nyugodt utazást követően pont délben foglaltuk el a szállásunkat Liverpool belvárosában, és sorra bejártuk a jobbnál jobb, illetve szakadtabbnál szakadtabb kocsmákat. Először jött a Flanagan’s Apple Pub, majd a The Grapes, és így tovább. Bevallom, délután megpihentünk egy kicsit, hogy este még inkább elemünkben legyünk.

 

Kihagyok most vagy fél tucat kocsmát, melyekbe kötelező volt betérni, és csak egyről kívánok beszélni, a The Liffey-ről, melyben életem legjobb kocsmai koncertjét élvezhettem.

 

Az ír kocsma nem a legszebb, talán nem is a legjobb, de kétség kívül a legnagyszerűbb hangulatot árasztja koncert közben. Két jó 50-es srác tolta a zenét, a rock and rollt. A hely közönsége a 14 éves csitritől a 74 éves madámig igen vegyes. Úgy láttam, itt is van törzsközönség, és itt is igen nehezen értik meg, hogy miért fél pint sörökkel fordulok a pulttól. Csak idézni szeretném egy másik hely pultosának „félreértését”: ha ’half pint’ a kérés, akkor ő ’five pints’ értelmet bír, és úgy is adja ki, mert utóbbinak van valami értelme…

 

Mi a színpadhoz közel ültünk le, mert ott eleinte nyugalom honolt, és jó volt relatív „csöndben” beszélgetni egy kicsit. Amikor behangolt a duó, akkor a közönség is letelepedett, de még így is szellős volt a hely. A két srác rendkívül jól énekelt, és hangszereinek is mestere volt. A hangulat magával ragadó volt, így csakhamar tucatnyi hölgy, és lány táncolt a porondon hihetetlen kosztümökben és intenzitással. A platform tűsarkú cipők és kombiné-szerű kisestélyik már megszokottak a magyar szemnek, de azért az mégis sokkolta aput, amikor egy farmotoros Ikarusz méretű színes bőrű hölgy felkérte táncolni. ez volt az a pillanat, amikor udvarias visszautasítást követően mégis kért egy teljes pint Guinnesst.

Úgy másfél órát élveztük a söröket és a zenét, majd éjfél felé – 12 órás szilid kocsmázást követően – hazatértünk pihenni, hogy fittek legyünk a másnapi meccsen – nézőként…

Leave a Reply


7 + egy =