A kezembe akadt egy 2005 augusztusi írásom, mely anno megjelent egy korábbi blogomban, és igyekszem ezeket a cikkeket kissé felfrissítve újra közzétenni. Ugyanis a bejegyzés tárgyát képező palack még csaknem tele…

“Amikor hazaértünk Bécsből, és magunk mögött hagytuk az esőt és a ködlámpás autósokat, felbontottam egyik féltve őrzött whiskys palackomat. Egy 15 éves Glenlivet lett az áldozat. Megvallom, nyáron nem tudok whiskyt inni, ahhoz túl meleg van. Nos, péntek este nem volt meleg, sőt…”

Az eltelt csaknem 6 és fél alatt e tekintetben semmi nem változott. A legkisebb esőre is felkapcsolják a sofőrök elől és hátul ködlámpáikat, mintha soha nem jártak volna KRESZ tanfolyamra. Érdekes módon ez szinte csak a kelet-európai és magyar autósokra igaz, a német ajkúak kiérzik az eső és a köd közötti különbséget.

A Glenlivet egyébként szerény gyűjteményem egyik megalapozó példánya, melyet vagy 8 éve vettem Jordániában, a repülőtéren. A 15 éves, 1 literes verzió egyébként azóta is a reptéri boltok egyik standard képviselője, és nincs is ok arra, hogy ezen a gyártó és a kereskedők változtassanak, mert remek ital.

“A szokásos elegáns dobozban külön papírba csomagoltan rejtőzködött a zöld palack. A kapszulát eltávolítottam, majd kihúztam a dugót. A parafa dugót megszagolva már érezni lehetett az ital eleganciáját. Töltés után előbb tisztán kortyoltunk belőle egyet. Magamba szívtam illatát, végiggördítettem egy kortyot a nyelvemen és vártam a hatását. Mielőtt azonban mesélnék magáról az italról, néhány szót hagy ejtsek a szeszfőzde történetéről.”

A selyempapír még létezik, jól esik ki- és visszacsomagolni a palackot, hiszen a kóstolás nem az alkoholról szól, hanem egyrészről a szertartásról, másfelől az 1-2 cent illatának és ízének maradéktalan élvezetéről. Az írást felfrissítve kibontottam újra a palackot és töltöttem, hátha újabb inspirációt ad a whisky az íráshoz. De térjünk vissza az eredeti szöveghez:

“A Glenlivet szeszfőzdét már oly régen alapították, hogy az csaknem a múlt homályába vész. Ezért csak a szeszfőzést legalizáló 1823-as törvényt (“Excise Act” –  mely jövedéki engedélyt adott adózás mellett az engedélyezett termelésre. Ez vetett véget az un. “moonshine” lepárlásnak, mely az éjszakák leple alatti gyártást jelentette, ugyanis a szárítás, a fűtés mind, mint füstcsíkokat eredményezett az égés melléktermékeként) követő időszakban megszerzett engedélyt követő évre, azaz 1824-re teszik az alapítás dátumát. George Smith nem volt gyáva ember, hiszen a hagyomány szerinti illegális lepárlás volt a divat annak idején. No persze, az angolokkal szembeni ellenállás mindennél fontosabb volt.

Ugyanis a törvényi szabályozás előzménye az volt, hogy a XII. század óta főztek különböző „aqua vitae” élet vizeket. Ám mindez a királyi hatalomtól független ügy volt. Az első írásos nyom 1494. évből származik, amikor IV. Jakab király malátát rendelt a Lindores Apátság számára, hogy főzzenek neki egy jó adag whiskyt. Ugyanis a „hőskorban” a szerzetesek főzték a maihoz szerintem még kevéssé hasonló italt. Mivel a párlat alapját képező gabonát a gazdák adták, ellesték a lepárlás tudományát a szerzetesektől, majd maguk is belekezdtek a whisky készítés menetébe.”

Az ital elnevezése kezdetben “Uisge Beata” volt, mely kelta nyelven jelentette az “élet vizét”. Az elnevezés az élő nyelvben változott “Usquebaugh”-ra, majd további módosulások folytán Whisky-re. De tegyük hozzá, az angol nyelv kiejtése és írásmódjai állandóan változtak, még Shakespeare idejében sem lehetett egyértelmű, hogy a nagy szerző nevét tulajdonképpen mikor és hol, hogyan írták. Tehát az írásmód változásáról nehéz beszélni, inkább az élő, beszélt nyelv torzulásáról, egyszerűsödéséről kell számot adni. Tény azonban az, hogy 1738-ban vált ismerté az első “whisky” hivatkozás.

“A jog először 1505-ben avatkozott be a műveletekbe, amikor a skóciai orvos-borbélyok céhe kapta meg az „aqua vitae” készítésének monopóliumát gyógyászati célokra. Persze az italt nem csak orvosi célokra használták fel, így a XVI. században sorra indultak a jogi eljárások a monopóliumok megsértése miatt.”

“A legfontosabb lépés a szesz adóztatása volt, mely 1644-ben következett be.” (I. Károly, Anglia, Skócia és Írország királya, akit érdekes módon – talán nem az adókivetéssel konkrét összefüggésben, de 1649-ben kivégeztek) A első skót jövedéki törvényt a skót parlament megszavazta, melynek hatása nem más volt, minthogy az addigi lepárlók legális adóztatottra, és illegális “moonshine” lepárlókra váltak ketté. Arról azonban nincsen ismeretem, hogy az 1644-es törvény meddig maradt érvényben.  Ám arra kell gyanakodnom, hogy a skót és angol parlamentek 1707-es összeolvadásáig biztosan nem változott meg a szabályozás.

 

“Ettől eltekintve Skóciában szépen működtek az illegális lepárlók, sőt! ” (1772-ben alapították a Littlemill Distillery, 1775-ben a Glenturret Distillery és 1779-ben a Bowmore Distillery üzemeket. )

1784-ben született meg a Wash Act, mely a Highland lepárlóit alacsonyabb vámtéttelekkel (jövedéki adókkal) ösztönözte a legalitásra. Ennek határára kezdett kialakulni az un. “Highland line”. Whiskynk története szempontjából ez azért érdekes, mert az alapító Smith család (James és Georges) a Galow Hillen található Drumin farm bérleti jogát 1783-ban szerezte meg. A Wash Act hatására George Smith élt a lehetőséggel, és bevállalta az adózást, így tulajdonképpen legalizálta lepárlóját. Innentől kezdve igen nehezen érthető, hogy az engedéllyel rendelkező lepárló hogyan szerezhette meg 1824-ben először az engedélyt. A közbenső 41 évben mi történt?

A válasz talán az lehetett, hogy a Glenlivet név használatát más lepárlók is a magukénak mondták, így a “The Glenlivet” márkanevet csak az utóbbi  időpontra, vagy 1880-ra szerezték meg. Cégjogilag így változatlanul nehezen érthető a történelem, ám kereskedelmi jogilag már könnyebben.

 

1822-ben IV. György király a Sir Walter Scott által rendezett fogadáson kijelentette, hogy kedvence – az általam pont most megtisztelt – Glenlivet nevű illegális főzet, és elrendelte, hogy a csempészett whiskyvel mondjanak Skóciában minden egyes alkalommal pohárköszöntőt. Furcsa egy királyi intézkedés, ám meglehetősen ügyes politikai lépés. Ráadásul a Glenlivet számára óriási reklámot jelentett. Mitöbb, a whisky főzését is legalizálták. Több aranyos történet is kering a whisky ezt követő történetével kapcsolatban – amit majd a későbbiekben megosztok olvasóimmal – ám jelen pillanatban a legfontosabb történésnek azt tartom, hogy Franciaországban 1863-ban kitört a filoxéra járvány, így angolhon lakói a borfogyasztásról áttértek a whiskyre. Ezzel gyakorlatilag beindult a megállíthatatlan fejlődés és világhódítás.

Visszatérve a Glenlivet történelmére és a királyi reklámra, Mr. Smith számos halálos fenyegetést kapott a többi gazdától, ám egy remek revolverrel az övében, sikerrel állt minden fenyegetés elé a derék szeszfőző. A kezdeti vállalkozás oly jól indult, hogy néhány év elteltével már bővíteni kellett, így 1859-ben már létrejött a tulajdonképpeni mai lepárlóüzem. Magát a ’Glenlivet’ márkanevet 1875-ben védették le, mint a világ egyik meghatározó singe malt whisky-jét, így a talán alappal hirdetik magukról, hogy ők az első engedéllyel rendelkező olyan skót lepárlóüzem, ami tiszta maláta whiskyt állított elő.” Már amennyiben a single malt-on van a hangsúly, ugyanis számos vetélytárs lepárló sokkal korábbi alapítású.

 

Már említést tettem korábbi írásomban a most olvasott “Híres piák” c. könyvről, melyben A.J.Baime remekül foglalja össze az italok legendáit. Nos, a Glenlivet jelenleg a Pernod Ricard tulajdona, mely 2001-ben vásárolta meg Seagram’s Wines and Spirits üzletrészeinek 39,1%-át. A Seagram’s azonban a Glenlivet Distillers Ltd-t még 1977-ben (más forrás szerint 1978-ban) vásárolta fel, mely tulajdonjogát 2000-ben adta át a Pernot Ricard-nak. Nagy valószínűség szerint ezek az ügyletek nem készpénzes tranzakciók voltak, hanem a világ üzleti életében néha nyomon követhetetlen, adóelkerülésre intézményesített jogügyletek. Pláne az érthetetlen számomra, hogyan került a képbe 2001-ben a Chivas Brothers. Vélhetően úgy, hogy a Seagram’s a Chivas Brothers-en keresztül tulajdonolta a Glenlivet-et.

A Seagram’s tulajdonosa pedig az a Bronfman család, mely az USA szesztilalom korszakában rettentően meggazdagodott a hamisított skót whiskyk csempésztetéséből és előállításából, miután a a határ kanadai oldalán főzött kotyvalékot a mai kínai és távol-keleti márkahamisításhoz hasonlóan címkéztek át. Náluk a Johnnie Walker “Johnny Walker”, a Glenlivet “Glen Lewitt” volt. Különösen érdekes tehát, hogy a korábban hamisított márkába annyira “beleszerettek”, hogy fel is vásárolták.

Visszatérve a Pernod Ricard-ra. A megszerzett lepárlót valamiért 2002-ben be is zárták. Az azonban biztos, hogy 2010-ben a walesi herceg megnyitotta a kibővített üzemrészt, így 75%-kal növelhetik a korábbi volumenüket.

 

“A gyártással kapcsolatos legfontosabb adatok:

 A víz „Josie kútja” nevezetű forrásból származik. A keverőkád oregoni tölgyből készült. Az érleléshez leginkább sherrys hordókat használnak, ám a teljes érlelési folyamat szigorú titok lehet, hiszen magában a kész italban egyáltalán nem dominál a sherry íze.

A szeszfőzde jelenleg két 12 éves “alapverziót” gyárt. Ebből az egyiket különböztetik meg, melyet francia tölgyfahordóban utóérleltek. Utóbbinak létezik a 15 éves verziója is. Érdekes módon és találtam utalást egy 12 éves amerikai tölgyfahordós érlelésre is. A következő fokozat lenne az én 15 éves verzióm, majd jön a “Nádurra” elnevezésű 16 éves, a “sima” 18 éves, illetve az “Archive” 21 éves. A korona talán a “XXV” lehet a maga 25 életévével. Emellett különböző “Cellar Collection” került a piacra az utóbbi években, melyek évjáratok megjelölésűek.

“A 15 éves Glenlivet whiskym kevéssé füstös jellegű, inkább gyümölcsösebb, édesebb, kicsit mézes, fűszeres ízvilágot mutat. 43%-os az erőssége a sima 12 éves 40%-val ellentétben. 

Nos, egyelőre ennyi a whiskyről, de remélem, hogy lesz az olvasóim között olyan, aki szintén nagy whisky vagy whiskey imádó, így megoszthatjuk élményeinket egymással.”

 

A 15 éves reptéri verziót talán a legkevesebbre értékelik a szakértők, és talán ez így is van rendjén. Ám ez a példány bőven alkalmas arra, hogy ráirányítsa az érdeklődést a cég termékeire, és akinek ízlik, az egy nagyobb összeget is megkockáztasson a kereskedésekben.

One Response to “The Glenlivet 15 yo – és egy kis whisky történelem”

Leave a Reply


× öt = 25