Régi vesszőparipámat tudom csak újfent hangoztatni, a 2000 előtti magyar borok túlnyomó többsége ihatatlan már. elöregedett, szétesett, etc., nem ragozom. Félve nyúltam így a pincémben elfelejtett, 1999-es évjáratú Egri Bikavérhez, Tóth István pincéjéből.

 

A borásszal talán soha nem találkoztam, nem igazán ismertem, ismerem a borait, egyedül a Bikavér jelentett kivételt. Ugyanis ő volt az, akinek borát a legjobb egri pincészetekhez mérhettem. Sőt, néhány esetben túltett akárkin is. Mivel nem volt személyes kontaktusunk, a borai is kimaradtak az életemből, melyhez a Monarchia válogatásai sem jelentettek jó óment. Ugyanis hiába lehetett nemes a cél, okos a gondolat, a kifogástalan borászatok összegyűjtése nem hozott átütő eredményt, ellenben volt olyan borász, akit csaknem a nullára írt.

 

Az 1999-es Bikavérről olvashattam Albert gazda oldalán, nem túl jót. Ő több mint egy évvel ezelőtt írta azt, hogy megindult a lejtőn. Ezzel nem kívánok vitába szállni, hiszen az egy olyan palack volt, ez meg ilyen. Úgy általánosságban nehéz azt kimondani, hogy az évjárat palackjainak összessége elfáradt.

 

Természetesen ez nem egy új bor, vagy az érlelés felfelé vezető útján van, hanem valahol éli 12 éves életét, és az anyag dolgozik. A magam részéről kedvelem a régebbi borokat, ahol minden összetevő lekerekedett, nem húzza a szám a tannin, a savak nem tolakodnak, hanem a bor egy számomra nehezen megfogható valamivé válik. Harmóniát keresek bennük, és ebben még talán elfér a fáradásra utaló jelleg is. Ugyanis borhibának nyoma sincs, az alapanyag tökéletes.

 

Ilyenkor már csaknem lehetetlen kielemezni az alkotó részeket, a bor összetevői eggyé válnak, önálló életbe kezdenek. Ez a bor csaknem azt az élményt nyújtja számomra, mint szeretett nagy toszkán boraim, és ez jó. Megtaláltam azt, amit elveszettnek hittem.

 

Így évekkel később, mint a Művelt Alkoholista írásának megszületése, tökéletesen egyet kell érsek azzal a kitétellel, hogy a XX. században már volt tökéletes, vagy ahhoz nagyon közelítő Bikavér Egerben, és nem értem az azt követő útkereséseket. Anno a jobb egri borászok azt szerették volna elérni, hogy a Bikavér legyen egy tipikus nagy magyar bor. Amibe ha belekóstol a fogyasztó, vágja rá, hogy ez egy Bikavér. Soha nem lett belőle semmi. Legalábbis tudtommal.

 

Jó volt visszakalandozni az időben! Azt hiszem, ha újra Egerben járok, csak becsöngetek a pincészetbe, már amennyiben magam köré gyűjtök még 4 embert egy kóstolóra.

Leave a Reply


+ 9 = tizenhárom

Legutóbbi hozzászólások
2020. július
H K S C P S V
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Don Marcello