Megint nézegettem az archívumomat, így akadtam rá egy 2005. szeptember 3-án kelt írásomra, melynek tárgya egy belga sör, mely máig a legkedvesebb, és nem is hiszem, egyhamar kiüti valami más ital a trónból:

 

 

“Mindig eljön az a pillanat, amikor véget ér egy szép időszak, vagy egy álom. Nos, ez nálam ebben a pillanatban következett be, ugyanis a legutolsó palack belga Tripel Karmeliet sört bontottam fel. Így tehát illik róla megemlékezni.

 

Eddig is már több belga csudát mutattam be, és még vár is rám néhány téma, de ez a sör talán mindegyik másik fölé emelkedett. Főleg édesanyámnál, aki egy az egyben váltott be egy palack Tripel Karmeliet sört egy fogásnyi ételre. Anyák napján nem virág volt a nyerő, hanem a Tripel, és így tovább. Édesapámmal meg megfelelő átváltási arányszám alapján cseréltük Kelt-re.

 

Először a Bem rakparton található belga sörözőben találkoztam vele, ahol főleg a liliomos kehely nyűgözött le, melyben felszolgálták az italt. A felfelé szűkülő pohár segített kiemelni az édeskés, méz és virágillat keverékét koncentráló illatát. A sör ízében is kicsit édeskés, így nem csodálkozom édesanyám rajongásáért. Michael Jackson úr is csalókának tartotta az italt. A párom szerint csak egyszerűen büdös, mint mindegyik sör… Hát igen, a sör megosztja az embereket…

 

Tehát a Nagy Sör Lexikont újra segítségül hívva úgy tájékozódtam, hogy a dendermondei karmelita kolostor egykori remekének újrafogalmazásáról volt szó, amikor a Bosteel sörgyár 1997-től kezdve az eredeti recepturához hasonlóan, háromféle gabonából főzte arany italát. A búzából, rozsból és zabból összeállított alapanyagot nyers és malátázott formában használják a készítés során. A sört a főzés során erősen fűszerezik, így különleges illata nem a véletlen műve.

 

Karmelitás kedvencemet leginkább „desszertként” szoktam fogyasztani. Amennyiben ételekkísérőjeként minden fogáshoz más sört rendelek, úgy e remekművet már csak az előzmények lezárásaként kóstolgatom, élvezem, hacsak valamely fogás nem ad alkalmat e sör párosításához.

 

Ajánlom a Tripel Karmeliet mellé mindazon ételeket, melyeket édesebb jellegű mártás kísér. Ebben az esetben a köret legyen visszafogott, ízében semleges. A hús már lehet fűszeres, mert a sör is az, mégsem tolakodó! Szerencsés párosításnak gondolom például a dijoni mustármártás mellé szervírozott húsok kísérőjeként.

 

Vigyázzunk azért a sörrel, mert 8%-os alkoholtartalma hamar könnyeket csal a férfiember szemére, már akinek szokása sírósra innia magát…

Leave a Reply


öt + = 6