Néhány hete Bécsben jártam. Telis tele van oroszokkal. Meglepő. Évtizedekkel ezelőtt azon lepődtem meg, hogy tökéletes eleganciával bíró bécsiek korzóznak a Grabenen, ám ma ez közel nincsen így. Azt hiszem, a internacionalizmus a bécsi kereteket is áttörte…

 

Ahogy az szokás, a Demel kávéház felé vettem az irányt, hogy magamba szívjam a hely légkörét, hagyományát, kávéjának és süteményeinek illatát. Sajnos a hely nagyon megkopott. Évek, évtizedek óta érintetlen a berendezés, ám az idő vasfoga Bécset sem kíméli. Az árak elszálltak, és lehet, nem is tévedek nagyot, a Demelt csak turisták látogatják.

 

Mivel újról nem tudok beszámolni, inkább a régi emlékeimet idézem fel. Az is képekben:

Bécs és a Karácsony mindaddig szent számomra, amíg itthon nem lesz rend és nyugalom. Vagy nem beszél mindenki olyan nyelven, amit nem értek. Bécs mindig is alkalmas volt arra, hogy az embert lenyugtassa, már puszta megjelenésével is.

 

A fenti két kép a nagy kedvenceim közé tartozik. Persze egy profi fotós ezernyi hibát talál bennük, ám én nem vagyok profi. És arra sem vagyok hajlandó, hogy az éhes holland csoport órákon keresztül arra várjon hogy vacakolok a géppel. Megjegyzem, régebben nem volt zsúfolt a Demel. Volt méltósága.

Végül a sütemények. Az ember 40 felett átértékeli a cukrászati termékeket és más dolgok iránt is rajong, ám meg kell hagyni, a tökéletes küllemű sütemények hozzátartoznak a polgári élethez. Nem szabad feladni a vágyat, hogy egy krém tökéletes legyen, egy piskóta omlós, a Dobos torta teteje reccsenős, és a krémes alja villával elvágható. Vannak ugyanis elvek!

Leave a Reply


5 + kilenc =