KÚRIA

1055 Budapest, Markó u. 16.

 

Dr. Darák Péter

Elnök úr részére

Elnök@kuria.birosag.hu

  

Tisztelt Elnök Úr!

  

Emlékezetem szerint nem kaptam választ a mai napig Öntől, sem mástól, azon feltett kérdésemre, hogyan született meg a 6/2013. PJE határozat. A levelem kelte 2016. április 18., a Kúria főtitkára részére pedig másnap küldtem ismételt levelet. Ő sem válaszolt.

 

Annak szomorú ténye, hogy egy ügyvéd levelére a Kúria egyszerűen nem válaszol, megingathatja a bíróságokba vetett bizalom elvárt intézményét. Ugyancsak megingatja ezt a bizalmat az a tény, hogy a Kúria ugyancsak egy PJE határozat előkészítő szakvéleményeit nem adja ki jogerős bírósági ítélet ellenére.

 

Mivel a 2017-es év első hónapja azt a tapasztalatot hozta magával, hogy az egyes „devizás” kötelmi jogi jogvitákban a bankok semmilyen másodlagos tényállítás megtételére nem képesek, csak a 6/2013. PJE határozat tényállításait mantrázzák, felvetődött a kérdés, vajon ennek mi lehet az oka? Hogyan lehet egy perbeli tényállítást, tényvitatást kicserélni egy jogegységi határozattal? Szerintem csak úgy, ha a bankok teljesen magabiztosak abban, hogy a felperesi tényállításokat azért nem fogadhatja el a bíróság valónak, mert „a Kúria 6/2013. PJE határozata egyszer már kimondta, hogy ezek a kölcsönszerződések nem jóerkölcsbe ütközők, illetve hogy az volt a fogyasztók akarata, hogy…”

 

Valahogy nem stimmelnek a dolgok. Nem kívánok összeesküvés elméleteket gyártani, de jogállami mércével mérve a dolgokat, sokkal egyszerűbb lett volna a dolog, ha a Kúria kiad minden szakmai anyagot.

 

Ugyanis 2012. őszén megtisztelték a fogyasztókat képviselő ügyvédeket is azzal, hogy szakmai észrevételeket vártak tőlünk. Jómagam nagy elánnal vetettem bele magamat a munkába, mert azt hittem, érdekel valakit jogi álláspontom.

 

De ne szaladjunk ennyire előre. Tekintsük át röviden, mi is az a jogegységi eljárás, és az annak alapján megszülető határozat:

 

Jelen szakmai álláspontomat tükröző munka nem kíván kiterjedni annak bemutatására, a jogegységi eljárásokat milyen törvényhozói aktus teremtette meg, és milyen okból. Hiszen adott egy aktuális törvényi szabályozás – melyet ugyan kritika tárgyává lehet és kell is tenni – mely normát alkalmazni kell.

 

Van ugye egy gránitszilárdságú Alaptörvényünk, mely jogtudományi szemmel vizsgálva nem képes az alkotmányosság próbáját kiállni, ám normatív jelleggel bír. Márpedig a jogegységi határozatok bíróságokra kötelező erejét az Alaptörvény rögzíti. Nyilván feltételezi, hogy egy jogegységi határozat – akár megszületésének jogi körülményei, akár tartalma szerint – megfelel a jogalkotó akaratának, a jog társadalmi rendeltetésének és azon jogelméleti követelményeknek, melyet a régi, klasszikus Alkotmánybíróság kidolgozott a láthatatlan Alkotmány fogalma kapcsán.

 

Alaptörvény 25. cikk

 (3) A Kúria a (2) bekezdésben meghatározottak mellett biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.

 

Tudomásul kell venni, a jelenlegi jogalkotói akarat nem minden esetben fedi le azon jogfilozófiai alapelveket, melyeket súlyozottan oktattak az ELTE jogi karán a rendszerváltást követően. El nem vitatható axióma az, hogy egy jogi norma megalkotása, ha az nem a jogállamisággal összeegyeztethető célból, okból valósul meg, nem fogja kiállni az alkotmányosság próbáját. A hatalmi elit ezzel kapcsolatos törekvései és tettei nem képezik írásom tárgyát, csak arra szeretnék utalni, a normatív gondolkodás mögé el lehet bújtatni bármilyen tisztességtelenséget, majd azt le lehet takarni a bírói talárral is.

 

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény így rendelkezik:

 

24. § (1) A Kúria

a) elbírálja – törvényben meghatározott ügyekben – a törvényszék, továbbá az ítélőtábla határozata ellen előterjesztett jogorvoslatot,

b) elbírálja a felülvizsgálati kérelmet,

c) a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz,

 

25. § A Kúria az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésében meghatározott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz, joggyakorlat-elemzést folytat jogerősen befejezett ügyekben, valamint elvi bírósági határozatokat és elvi bírósági döntéseket tesz közzé.

 

30. § (1) A bírósági joggyakorlat-elemző csoport a vizsgálat eredményéről összefoglaló véleményt készít. Az elkészült összefoglaló véleményt a Kúria tárgykör szerint illetékes kollégiuma megvitatja, és egyetértése esetén annak megállapításait a csoport vezetője a Kúria honlapján közzéteszi. Ezzel egyidejűleg a teljes összefoglaló véleményt a csoport elnöke a bíróságok központi intranetes honlapján (a továbbiakban: intranet) is közzéteszi.

(2) Ha annak feltételei fennállnak, az (1) bekezdés szerinti összefoglaló vélemény alapján a Kúria kollégiumvezetője jogegységi eljárást indítványozhat, vagy jogalkotás kezdeményezése érdekében a Kúria elnökén keresztül az OBH elnökéhez fordulhat.

 

32. § (1)Jogegységi eljárásnak van helye, ha

a) a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala, korábban meghozott jogegységi határozat megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése szükséges, vagy

b) a Kúria valamely ítélkező tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Kúria másik ítélkező tanácsának elvi bírósági határozatként közzétett határozatától vagy közzétett elvi bírósági döntéstől.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett esetben a Kúria tanácsa a jogegységi eljárás indítványozása mellett a jogegységi határozat meghozataláig az eljárását felfüggeszti.

 

33. § (2) A jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványban az indítványozónak meg kell jelölnie, hogy milyen kérdésekben és mely okokból kéri a jogegységi tanács határozatának meghozatalát, és a 32. § (1) bekezdés b) pontjában említett esetben javaslatot kell tennie a jogkérdés mikénti eldöntésére. Az indítványhoz mellékelni kell az indítvánnyal érintett bírósági határozatok kiadmányát.

 

40. § (1) Az indítvány alapján – a 39. §-ban foglalt kivétellel – a jogegységi tanács jogegységi határozatot vagy a határozathozatalt mellőző végzést hoz. A határozatot vagy a végzést a jogegységi tanács elnöke a jogegységi tanács ülését követő 15 napon belül megküldi az indítvány előterjesztője és – ha az indítványozó nem a legfőbb ügyész volt – a legfőbb ügyész részére is.

(2) A jogegységi indítványnak helyt adó határozat rendelkező része tartalmazza a jogegységi eljárás tárgyául szolgáló, illetve azzal szorosan összefüggő elvi kérdésben adott iránymutatást.

(3) A jogegységi tanács az indítványnak nem ad helyt és a jogegységi határozat meghozatalát mellőzi, ha jogegységi határozat meghozatala nem szükséges.

(4) A jogegységi határozat és a határozathozatalt mellőző végzés indokolása tartalmazza, hogy a jogegységi indítványt ki terjesztette elő, az indítvány mire irányult, és mely bírósági határozatokat érint. Ismerteti az elbírálandó elvi kérdésben kialakult eltérő álláspontokat, szükség esetén az indítvánnyal érintett bírósági határozatokban megállapított tényállás lényegét, helyt adó határozat esetében számot ad a rendelkező részben adott iránymutatás indokairól, a határozathozatalt mellőző végzés indokolása esetében annak okáról.

 

A Kúria Polgári Kollégiuma a kollégiumvezető indítványa alapján, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 34. § (4) bekezdés b) pontja alapján jogegységi tanácsként eljárva a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes elvi kérdések tárgyában a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében meghozta a 6/2013. PJE határozatát. Mindez történt 2013. december 16. napján.

 

A lényeget kiemeltem a normák szövegében. A Kúria valóban felmerülő elvi kérdésekben alkothat jogegységi döntést. Ha ilyen elvi kérdések nem merülnek fel, avagy az ítélkezési gyakorlat nem mutat fel jelentős szórást, akkor nincsen helye jogállami mércével mérve jogegységi határozatoknak.

 

A Bszi. 25.§-a kifejezetten utal a jogelemző csoportok munkájára. „Jogelemezni” jogerősen befejezett ügyek alapján lehetséges. Minden más kizárt. Ha a jogelemző csoport befejezte a munkáját, akkor a Bszi. 30.§ alapján összefoglalja a véleményét, és a Kúria azt közzéteszi. A Kúria Polgári Kollégiumának vezető eme jogelemző munka alapján indítványozhatja a jogegységi eljárást.

 

Ön így nyilatkozott a sajtóban:

 

    „Budapest, 2012. április 9., hétfő (MTI) – A Kúria elsősorban magas színvonalú, meggyőző szakmai munkájával és nyitottságával biztosíthatja a jogegységet, nem pedig az alsóbb fokú bíróságra formálisan kötelező jogi aktusokkal. Ezt a célt szolgálják a legfelsőbb bírói fórumon létrejött jogelemző csoportok, amelyek egy-egy jogterület ítélkezési gyakorlatának legégetőbb problémáit igyekeznek tisztázni – mondta Darák Péter, a Kúria elnöke az MTI-nek.

   

A nemrég megalakult öt elemző csoport munkájában kúriai bírák mellett alsóbb fokú bíróságok bírái, más jogászi szakmák, illetve az egyetemi-tudományos szféra képviselői is részt vesznek. A közigazgatási bíráskodás területén a 2013. elején felálló közigazgatásimunkaügyi bíróságok eljárási rendje, a büntetőjogi szakágban a felsőbb bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlata, a polgári jog területén a banki hitelezéssel kapcsolatos általános szerződési feltételek, a munkajogban a rokkantnyugdíjazás feltételei és a szakértői bizonyítás áll a vizsgálatok központjában, az ötödik csoport a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos közigazgatási és polgári jog határán álló perek sajátosságait tekinti át – fejtette ki Darák Péter.   

 

A témákat a Kúria kollégiumvezetői választották elsősorban az alapján, hogy hol vannak, vagy várhatóak a mindennapi ítélkezési munkában a társadalom nagyobb csoportjaira, vagy jelentős gazdasági érdekekre közvetlen hatást gyakorló jogviták, amelyeknél még kellően körül nem járt elméleti előkérdések várnak tisztázásra. A csoportok fél-egy évet kaptak feladatuk elvégzésére. Az alsóbb fokú bíróságokra az elemzések eredménye nem kötelező, nyilván csak akkor fogják beépíteni az ítéleteikbe, ha magas szakmai színvonalú, meggyőző és használható segítséget, támadhatatlan jogi érvkészleteket kapnak a konkrét ügyek eldöntéséhez – fejtette ki az elnök.”   

http://www.lb.hu/sites/default/files/sajto/mti_interju_dp.pdf

 

A Kúria honlapján közzétette 2012 óta a joggyakorlat elemző csoportok összefoglaló véleményeit. Ezekből az alábbi egy érintheti témámat:

 

2012. december 12.

„A fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége megítélése” tárgykörben felállított joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye

http://www.kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/joggyakorlat_osszefoglalo_velemeny.pdf

 

Ugyanis a Kúria honlapján és sehol máshol az interneten nem elérhető összefoglaló vélemény, mely megalapozta volna a 6/2013. PJE határozatot.

 

Ismert a közvélemény előtt, hogy egy magánszemély kénytelen volt pert indítani a Kúriával szemben annak érdekében, hogy a Kúria adja ki a PJE határozatot megelőző szakmai anyagokat. A Kúria eldöntötte, nem adja ki az anyagot, és erre jogerős ítélet sem kötelezheti, ugyanis a pervesztes szervezet törvényes képviselője úgy döntött, saját maga szervezetéhez intéz felülvizsgálati kérelmet. Jogállamban ilyen igen nehezen fordulhatna elő.

 

Ám engem nem érdekel az, hogy esetlegesen a bankok mit írtak, vagy mit nem. Sokkal jobban érdekelne az a szakmai anyag, mely minden más esetben pedánsan megtalálható a Kúria honlapján, és a jogalkalmazókat bizony alappal segíti az értelmezésben.

 

Az azonban egyre inkább, hogy a jogegységi határozat valóban elvi kérdéseket, jogkérdéseket tisztáz, avagy szépen tényállításokat csomagol be tudatosan a PJE formájába, és teszi az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése alapján kötelezővé az alsóbb fokú bíróságok számára. Ehhez meg kell nézni a PJE határozat szövegezését.

 

Induljunk ki abból, hogy amennyiben a Kúria nem tette közzé a jogelemző csoport összefoglaló véleményét, ilyen csoport nem is alakult meg, nem is készített semmilyen összefoglaló véleményt, és a Polgári Kollégium vezetője tudatosan megszegte a Bszi. 30.§ (2) bekezdését. Nem volt helye jogegységi döntésnek.

 

De nézzük az egyes tényállításokat, melyek sem nem jogkérdések, sem nem elvi kérdések. Hacsak a Kúria nem tekinti elvi kérdésnek azt, hogy igaza csak a bankoknak lehet, és ezért kell titkolni azokat a tanulmányokat…

 

1. A deviza alapú hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződések (a továbbiakban: deviza alapú kölcsönszerződések) devizaszerződések. A felek a hitelezőnek és az adósnak a kölcsönszerződésből fakadó pénztartozását egyaránt devizában határozták meg (kirovó pénznem), és azt mindkét fél forintban volt köteles teljesíteni (lerovó pénznem). E szerződéstípusnál az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait: a forint gyengülése az adós fizetési terhének növekedését, erősödése pedig a csökkenését eredményezi.

 

Ez még nem is az indokolás, hanem a „rendelkező rész”, mely konkrétan deklarálja azt, hogy a felek hogyan, milyen tartalommal határozták meg kötelmeiket. De ezt a Kúria honnan tudta, ha 2013. őszén nem voltak jogerős ítéletek, nem volt jogelemző csoport, nem volt semmi. Ugyanis 2013. őszén nem voltak olyan polgári perek, ahogy a felperesek tömegével tettek volna a keresetlevelek részeként tényállításokat. A blanketta keresetek ezrével indítottak úgy: „a felperes F/1. sz. alatt csatolja a felek között létrejött kölcsönszerződést…”

 

Minden peremben idézem dr. Haupt Egon tanácselnök úr alábbi indokolását, mely pontosan, jogtudományos igénnyel különíti el a szerződés és az okirat fogalmát:

 

 “A jogalap nélküli gazdagodás kisegítő (kötelemfakasztó) tényállás azon esetekre, melyeket a jogalkotó a valóság sokszínűsége folytán számba nem vehetett, s ezért a magánjog valamely tételes szabálya a magánjogi jogalap nélküli vagyonmozgás visszarendezésére, az ilyen vagyon elvonására megoldást nem ad. A jogalap nélküli gazdagodás leggyakoribb esete a tartozatlan fizetés abból származóan, hogy a felek között nem jött létre szerződés, avagy létrejött (és érvényes), de a szerződő fél a kikötöttnél többet szolgáltatott.

 

A szerződés léte körében nem a felek akarata, hanem akaratnyilatkozata (jogügylete) vizsgálandó, az, hogy a hatályosult ajánlat (egyoldalú, címzett jogügylet, mely a megkötendő szerződés legalább lényeges tartalmát magában foglalja) és hatályosult elfogadás (egyoldalú, az ajánlattevőhöz címzett jogügylet, mely az ajánlatban foglaltakkal való teljes egyetértést fejez ki) által szerződés létrejött-e (Ptk. 207.§ (1) bekezdés, 211-214.§, 205.§ (1) és (2) bekezdés). Szerződés, mint kétoldalú jogügylet léte consensust mutat, ezért az akarat valaminő hiánya vizsgálandó erre vonatkozó és alkalmas hivatkozás esetén (akarathibák, mint érvénytelenségi okcsoport).

 

A felperes szóbeli szerződést állít. Szerződés szóban akkor jön létre, ha az ahhoz szükséges nyilatkozatok szóban hangzottak el, a szóbeli elfogadó nyilatkozat hatályosulásával a szerződés létrejött. Szerződés írásbeli létrejöttéről van szó, ha az ajánlat és az elfogadás írásbeli jogügylet.

 

Érvénytelen csak létrejött szerződés lehet. Amennyiben a szerződés szóban létrejött, de a törvény írásbeli alakot rendel, úgy a szerződés semmis, amennyiben az alakiság betartásával szerződtek a felek, úgy az esetleges érvénytelenségének csak más oka lehet (Ptk.217., 218.§).

 

Az elsőfokú bíróságnak szükséges ezért vizsgálnia, illetve állást foglalnia abban, mely nyilatkozatok minősíthetőek ajánlatnak, elfogadásnak, azok szóban vagy írásban hoztak-e létre szerződést, alakiság megsértésre került-e, avagy nincsenek egybeeső jognyilatkozatok.

 

A polgári jogi szerződés absztrakt jogi fogalom, nem tárgy és nem okirat. Szóban már létrejött szerződés tartalma rögzíthető okiratban későbbi jogvita esetére bizonyítékként (tanúsító okirat), e tény azonban nem változtat azon, hogy a szerződés tartalma az, ami szóban létrejött, az attól eltérő okirat léte a bizonyításra tartozó kérdés. A szerződés tartalma akkor esik szükségszerűen egybe okirattal, ha a szerződés írásbeli, azaz az ajánlat, elfogadás jogügylete írásban jelent meg és hatályosult.

 

Az elsőfokú bíróságnak ezért egyidejűleg azt is vizsgálnia szükséges, hogy – amennyiben létrejött – a felek közötti szerződésnek és az okiratnak mi az egymáshoz való viszonya.”

 

Az a gond, hogy a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsának ez evidencia, ám a Kúria elsiklik a dolgok felett és az okiratot azonosítja a szerződéssel. Ugyanis a Kúria egyetlen konkrét peradatot, a felek tényállításait, másodlagos tényállításait nem ismerte, nem is ismerhette jogerős ítéletek hiányában. Ha pedig olyan ügyeket vett volna górcső alá, melyekben hiányoztak a tényállítások, elemi szakmai hiányosság az, nem merült fel senkiben a kérdés, ugyan már, hogyan lehetett az, a fogyasztó bemegy a bankba, nem szól semmit, aláír egy papírt, majd kijön, és kötelmét majd a Kúria kitölti egy jogegységi határozattal?

 

A Kúria Polgári Kollégiumának kollégiumvezetője a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült következő elvi kérdések jogegységi határozattal történő eldöntését indítványozta a Bszi. 34. § (4) bekezdés b) pontja alapján, a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében:

 

1. Mi a deviza alapú kölcsön tartalma (a deviza alapú kölcsön deviza kölcsön vagy forint kölcsön-e)?

 

Egy ilyen kérdést fel sem lehetett volna tenni. Ugyanis a konkrét perbeli jogviták alapját a felepres rendelkezési joga határozza meg, nem a Kúria jogegységi határozata:

 

A polgári per célja, az, hogy a vitatkozó felek közötti jogvitát feloldja:

 

Pp. 1. § Ennek a törvénynek az a célja, hogy a természetes személyek és más személyek vagyoni és személyi jogaival kapcsolatban felmerült jogviták bíróság előtti eljárásban való pártatlan eldöntését az e fejezetben meghatározott alapelvek érvényesítésével biztosítsa.

 

2. § (1) A bíróságnak az a feladata, hogy – összhangban az 1. §-ban foglaltakkal – a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.

 

3. § (1) A bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérelmet – ha törvény eltérően nem rendelkezik – csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő.

(2) A bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.

 

A bíróság kötelessége azon jogvita eldöntése, melyet a felek eltérő tény-, és jogállításukból fakadóan megjelölnek. Még határozottabban, a felperes egy meghatározott kérelmet intéz a bírósághoz, tényállítását és jogállítását fogadja el valónak.

 

A bíróság elé a felperes terjeszti azon jogi tények összességét, mely kapcsán elvárja, a bíróság vegye figyelembe előadását, érvelését. A bíróság a kereseti kérelem felől úgy köteles dönteni, hogy a tények kapcsán teret ad annak, a felperes bizonyíthassa tényállításait, illetve az alperes a felperesi tények vitatásának tényalapját. A bíróság a Pp.8.§ és a Pp.3.§ (3) bekezdése szerint köteles a bizonyítási terhet kiosztani, ám ezt nem sablonszerűen teheti meg, hanem kötelessége a per folyamán kioktatását a felek állításaihoz igazítani. A fair eljárás követelménye alapvetően kell áthassa a polgári per egészét.

 

A keresetlevél előterjesztésekor a felperest megilleti a rendelkezési jog gyakorlása.

A „bírósághoz fordulás joga” (Plósz Sándor) az ENSZ 1948. évi közgyűlésén elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikkéből levezetett. A Római Egyezmény 6. cikke, a Polgári Jogok egyezségokmányának 14. cikke szintén ezt az alapjogot biztosítja.

 

A Pp. egészét hatja át a rendelkezési elv, mely szerint a felperes jogát jelenti az eljárás megindítása, az eljárás tárgyi és személyi kereteinek meghatározása, és – részben – az eljárás menetének meghatározása.

 

Az Alkotmánybíróság több esetben hozott határozatot a rendelkezési elv tárgyában:

 

A 8/1990. (IV.23.) AB határozat nem közvetlenül a perjogi rendelkezési elvet taglalja, hanem:

 

Az Alkotmánybíróság  döntése az  emberi méltósághoz  való
jog értelmezésén  alapul.  Ezt a jogot az Alkotmány 54. §
(1)  bekezdése  az alapvető  jogok és  kötelességek  című
fejezet  élén,   minden  ember   veleszületett   jogaként
deklarálja.   Az Alkotmánybíróság  az emberi  méltósághoz
való  jogot  az  ún.  általános  személyiségi  jog  egyik
megfogalmazásának tekinti.  A modern alkotmányok, illetve
alkotmánybírósági  gyakorlat  az  általános  személyiségi
jogot  különféle   aspektusaival  nevezik  meg  :  pl.  a
személyiség szabad  kibontakoztatásához való  jogként, az
önrendelkezés  szabadságához   való  jogként,   általános
cselekvési szabadságként,  avagy  a  magánszférához  való
jogként.   Az általános  személyiségi jog  anyajog,  azaz
olyan   szubszidiárius    alapjog,   amelyet    mind   az
Alkotmánybíróság,  mind   a  bíróságok   minden   esetben
felhívhatnak az  egyén autonómiájának  védelmére,  ha  az
adott tényállásra  a konkrét, nevesített alapjogok egyike
sem alkalmazható.

 

A 9/1992. (I. 30.) AB határozat ellenben igen konkrét megállapításokat tesz a törvényességi óvás alkotmányellenessége kapcsán:

 

A törvényességi óvás intézménye ellentétes a jogállamiság
elvének  (Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdés)  tartalmát
alkotó    jogbiztonság    követelményével,    a    jogerő
intézményével, s  polgári ügyekben  a felek  rendelkezési
jogával is.

 

6. Polgári  ügyekben az  óvás sérti  a felek rendelkezési
jogát is,  mert az ügy jellegére tekintet nélkül, bármely
ügyben lehetséges  óvást emelni, s óvás folytán a jogerős
ítélet a  fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére,
a felekre  kihatóan megváltoztatható.  A polgári per ezen
alapelvének sérelme  egyben az  önrendelkezés alkotmányos
jogának  sérelme.   (Lásd  a   8/1990.  (IV.23.)   AB határozatot.)

Az   önrendelkezés   joga   az   állandó
alkotmánybírósági gyakorlat szerint az emberi méltósághoz
való jog  tartalmi eleme,  a törvényességi  óvás tehát az
Alkotmány   54. §   (1)  bekezdésébe  ütközik.  A   felek
rendelkezési jogának  elvonása sérti  az Alkotmány  57. §
(1)  bekezdését   is.   A    jogvitában   érdekelt    fél
alkotmányos joga  arra, hogy  ügyét bíróság  elé vigye  -
hasonlóan a  többi szabadságjoghoz  -,  magában  foglalja
ugyanis annak  szabadságát, hogy  e jogával ne éljen. Egy
olyan szabály,  amely mindkét  fél akaratától függetlenül
és minden ügyben lehetővé teszi az eljárás folytatását és
a határozat  felekre kiható  megváltoztatását, eleve  nem
lehet e jog sem szükségszerű, sem arányos korlátozása.

 

Az 1/1994. (I. 7.) AB határozat így érvel:

 

Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy a polgári eljárásban
az ügyész  általános perindítási, fellépési, fellebbezési és
a  jogerős   ítélet  felülvizsgálatára   irányuló  általános
indítványozási    joga     alkotmányellenes.    Ezért     az
Alkotmánybíróság   az   e   jogok   gyakorlására   vonatkozó
jogszabályi rendelkezéseket megsemmisíti.

 

Az eljárásjogi  értelemben vett  fél  rendelkezési  joga  az
alkotmányos önrendelkezési  jog egyik aspektusa, eljárásjogi
vonatkozása, amely  az egyén  autonómiáját érinti, illetőleg
azzal kapcsolatos.  A  fél  rendelkezési  jogának  elvonása,
illetőleg “helyettesítése”  sérti az  Alkotmány  57.  §  (1)
bekezdését. A  jogvitában érdekelt  félnek alkotmányos  joga
van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye. Ez a jog – hasonlóan
a többi szabadságjoghoz – magában foglalja annak szabadságát
is, hogy  e  jogával  ne  éljen.  Az  Alkotmány  57.  §  (1)
bekezdése mindenkinek  ahhoz  biztosít  jogosultságot,  hogy
saját jogát  a független  és pártatlan  bíróság  előtt  maga
érvényesítse.    Alkotmányosan     indokolt     kivételektől
eltekintve, senkinek  sincs tehát joga ahhoz, hogy más jogát
- a  jogosult akaratától függetlenül – bíróság elé vigye. Az
olyan  szabályozás,   amely  a   közvetlenül  érdekelt,  ún.
materiális fél akaratától függetlenül, sőt annak ellenére is
általában   teszi    lehetővé   más    számára   a   bíróság
“igénybevételét”, a  jogok és  kötelezettségek  bíróság  elé
vitelét, az  Alkotmány 57.  § (1)  bekezdésében  biztosított
alapjogot sérti, mert az alkotmányos indokok hiányában eleve
nem lehet e jog sem szükségszerű, sem arányos korlátozása.

 

Ha pozitív értelemben sem összeegyeztethető a rendelkezési joggal a „ráerőltetett igénybevétel”, akkor logikus, hogy a perindítás jogát sem lehet korlátozni.

 

A keresetlevél valójában idézési kérelem. Az alperest megilleti azon jog, tudja, milyen állított jogi tények alapján indult eljárásban kell védekeznie. A bíróság az idézést megtagadhatja, ám csak szorosan körülhatárolt esetekben. Példának okáért a Pp. 130.§ (1) bekezdésének i) pontját (nyilvánvalóan alaptalan kereset) alkotmányellenességét az 59/1993. (XI. 29.) AB határozat állapította meg.

 

1.
Az  Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdése  értelmében  a  Magyar
Köztársaságban mindenkinek  alapvető joga  van  ahhoz,  hogy
valamely perben  a jogait  és kötelességeit  a törvény által
felállított független  és  pártatlan  bíróság  igazságos  és
nyilvános tárgyaláson bírálja el.


Az Alkotmánynak  ez a  rendelkezése, az eljárási garanciákon
túl,  
a  bírósághoz  fordulás  jogát  foglalja  magában.  Az
alapvető jogból  következően az  államra az  a kötelezettség
hárul, hogy  - egyebek  között –  a polgári  jogi  jogok  és
kötelezettségek ( a polgári  joginak tekintett  jogviták)
elbírálására  bírói   utat  biztosítson.  
Ez  a  rendelkezés
azonban –  az Alkotmány  8. §  (2) bekezdésére figyelemmel -
nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra.


Az eleve  sikerre nem  vezető eljárások  ”kibontakozását”  a
polgári eljárásjogban  szabályozott un.  perakadályok (Pp
130. § (1) bekezdése) korlátozzák.
A jogszabályi korlátozás
azonban –  ugyancsak  az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésére
figyelemmel  -   nem  érintheti  az  alapvető  jog  lényeges
tartalmát; az  alkotmányosság követelménye  kielégítéséhez a
korlátozásnak elkerülhetetlenül  szükségesnek és  az  elérni
kívánt célhoz képest arányosnak kell lennie.


2.
A  bírósághoz   való  fordulás   alapvető  joga   nemcsak  a
beadványok előterjesztésének  jogára  szorítkozik,  hanem  a
bírósági  eljárásban   a   fél   pozícióját   biztosítja   a
személyeknek. A  személyek alanyai, alakítói és nem tárgyai,
“elszenvedői”   a    bírósági    eljárásnak.    
Alkotmányban
biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba vitt
jogaikat és  kötelességeiket elbírálja,   (s  ne  csak  az
ezeket tartalmazó  beadványról mondjon  véleményt)  és arra
is, hogy  lehetőséget kapjanak  a bírósági  döntés  alapjául
szolgáló  tényállással   és  jogi  kérdésekkel  kapcsolatban
nyilatkozataik megtételére.


A Pp 130. § (1) bekezdésében szabályozott esetekben – az i)
pont kivételével  - arról van szó, hogy meghatározott félnek
meghatározott bíróság  előtt a  konkrét  ügyben  hiányzik  a
keresetindítási joga  - akár  azért, mert ilyen nem is volt,
akár azért,  mert még nincs illetve  már elveszett  -, vagy
hiányzik   valamilyen   más,   szükségszerű   és   tételesen
meghatározott előfeltétel.  Az i) pont alkalmazása viszont
eleve azt  feltételezi, hogy  a félnek  van  keresetindítási
joga  és   az   általános   szabályok   szerinti   elbírálás
lehetőségéhez   szükséges    további    előfeltételek    sem
hiányoznak, keresetlevelét mégis elutasítják.


Amíg  tehát   a  többi   esetben   a   bíróság   a   kereset
teljesítésének   konkrét    eljárásjogi   és   anyagi   jogi
előfeltételeiről, az érvényesíthetőség elvi lehetősége felől
dönt, addig az i) pont esetében már magának a keresetnek az
érdeméről foglal állást és tagadja meg annak teljesítését.

Ezért – ha a keresetlevél az egyéb előfeltételeknek megfelel
- az i) pont alkalmazása ténylegesen megfosztja a felperest
az elvileg hiánytalan és teljes eljárási pozíciójától.

A bíróságok számos esetben más elutasítási ok helyett (vagy
amellett)   hivatkoznak  az   i)   pontra,  holott  ezek
bármelyikének fennállta  szükségszerűen  megelőzi  és  ezzel
kiszorítja az  i) pontban foglalt rendelkezés alkalmazását.
(Miként  ez az  egyik indítványra okot adó konkrét bírósági
ügyben is előfordult.)


Erre utal  a  Legfelsőbb  Bíróság  ítélkezési  gyakorlatából
meríthető több  jogeset indokolása:   eszerint az i) pont
alkalmazására csak  kivételesen, akkor  kerülhet sor,  ha az
anyagi  jogszabályok   alapján  tárgyalás   tartása   nélkül
mindenki által  felismerhető, hogy  a követelést  nem  lehet
teljesíteni (BH 1989/1. sz. 17., BH 1989/5. sz. 193., BH
1985/5.sz. 193.). Ebben  a kérdésben csak a hatáskörrel
rendelkező bíróság dönthet (BH 1974/12. sz. 478.).


A törvény  nem zárja  ki ilyen esetben a keresetlevél újbóli
beadását, illetőleg  ennek ismételt  elutasítása lehetőségét
sem.  Alkotmányossági   szempontból  azonban   nincs   döntő
jelentősége annak, hogy az alapvető jog lényeges tartalmának
ez a  megszorítása a  keresetindítási  jog  tekintetében  az
adott személyre  nézve az  eljárási  jog  tételes  szabályai
szerint nem végleges.


A  bírósághoz  fordulás  joga  -  az  Alkotmány  50.  §  (1)
bekezdéséből  is   következően  -   általános   eszköze   az
állampolgárok (és  más  személyek)  jogai  és  törvényes
érdekei  védelmének.  ”Gyakorlati  igények”  teljesítése  az
alkotmányosság szempontjából – nem lehet elfogadható indok a
Pp 130.  § (1) bekezdés i) pontja rendelkezései fenntartása
mellett.

 Miként arra az Alkotmánybíróság elvi éllel és a jogalkalmazók számára „illik ismerni” kötelezettséggel utal, a bírósághoz fordulás jogának korlátozását nem lehethet kiterjesztően értelmezni semmilyen olyan jogszabályból levezetve, mely ellenkezik az Alkotmánnyal (Alaptörvénnyel).

 

Azaz, a Kúria egyetlen jogegységi határozata sem csorbíthatja a rendelkezési elvet, a felperes eme jogát. Márpedig a szerződés tartalmát a fél hatályosult jognyilatkozata határozza meg, nem a Kúria. A közölt jognyilatkozatok tartalma, időpontja a perben bizonyítandó kérdés. Ahány eset, annyi eltérő eset. Ezt egységesíteni lehetetlenség.

 A Kúria azonban tudatosan, vagy gondatlanul a bankok ama védekezését erősítette, hogy a felek pont azt a jognyilatkozatot közölték egymással, ami az okiratban van. Ez ugyan teljesen életszerűtlen, de mégis így alakították a perek sorsát.

 

A jogegységi határozat kevesek által ismert része az alábbi:

 

2. A jogegységi határozat egyedi szerződések, szerződési rendelkezések érvényességének vizsgálatára nem alkalmas, hanem csak annak elemzésére, hogy a deviza alapú kölcsönszerződés 1. pontban ismertetett konstrukciója polgári jogi szempontból érvényes-e. Az egyes szerződések, egyes szerződéstípusok egyedi megvizsgálása, egyedi, illetve többlet tényállási elemek feltárása, értékelése csak a konkrét perekben lehetséges.

 Ennek ellenére mégis az alábbiakat deklarálta a PJE határozat:

 A deviza alapú kölcsönszerződés megkötésekor a kölcsönvevő szándéka arra irányult, hogy forintban jusson a kölcsönhöz és tartozását is forintban fizesse vissza, kamatfizetési kötelezettsége ugyanakkor a szerződéskötés idején jellemző forint kölcsönre irányadó kamatnál jelentősen alacsonyabb legyen. Ezen elvárásnak felelt meg a deviza alapú hitelezés konstrukciója, melynek alapjául a Ptk. 231.§-ának szabályai szolgáltak.

 Honnan tudta a Jogegységi Tanács, hogy a kölcsönvevő szándéka mire irányult? És pláne honnan tudta azt, hogy jognyilatkozata fedte-e szándékát?

 

b.) A deviza alapú kölcsönszerződés konstrukciója nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe. Annak megítélését, hogy egy szerződés mikor tekinthető nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek, a jogalkotó a bíróságokra bízta, e vonatkozásban jogszabályban rögzített támpontokat a Ptk. nem ad. A bírói gyakorlat szerint jóerkölcsbe ütközik az a szerződés, amelyet ugyan a jog nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya, az általánosan elfogadott erkölcsi normákat, szokásokat nyilvánvalóan sérti, ezért azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek minősíti (BH2000.260). A jóerkölcs tehát egy olyan absztrakt fogalom, amely a társadalom általános értékítéletét, általános erkölcsi felfogását fejezi ki.

 A deviza alapú kölcsönszerződések megkötésére azért került sor, mert az adós célja az volt, hogy a forint kölcsönszerződések esetén irányadó kamatnál alacsonyabb kamat mellett jusson kölcsönhöz. Erre csak úgy volt lehetőség, ha devizában adósodik el, ami egyben azt jelenti, hogy vállalja az árfolyamváltozás kockázatát, melynek iránya, mértéke előre nem látható, nem kiszámítható. Önmagában a múltbeli tendenciák nem alapoztak meg a jövőre vonatkozó várakozásokat, még akkor sem, ha abból esetleg az árfolyam gyengülésének tendenciájára lehetett következtetni, különös tekintettel arra, hogy az adott időszakban más tényezők, például az euró övezethez történő csatlakozás lehetősége, deklarált célja, ellentétes tendencia kialakulását is előrevetítette; ekkor úgy tűnt, hogy a kockázatot rövid ideig, az euró céldátumként már kitűzött bevezetéséig kell vállalni. A szerződéses konstrukcióból származó árfolyam kockázatot az adós szempontjából kiegyenlíthette az az előny, amely az alacsonyabb kamatban és törlesztőrészletben mutatkozott, tehát mindkét fél realizálhatott számára fontos előnyöket, az aktuális gazdasági, üzleti érdekeinek megfelelően. Így tehát az adóst terhelő árfolyamkockázat nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközőnek nem tekinthető. A deviza alapú kölcsönszerződések megkötésekor ezeket a szerződéseket a társadalom nem ítélte el (BH2012/7/G4.). A szerződéskötést követően bekövetkezett, a fogyasztóra hátrányos változások pedig nem eredményezhetik a szerződés jóerkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségét.

 Honnan tudta a Jogegységi Tanács, hogy a kölcsönvevő célja mi volt? Ráadásul milyen jogerős ítéletekkel lezárt jogvitákból merítette azt a tényállítást a Kúria, hogy csak úgy volt lehetőség „alacsonyabb kamatra”, ha devizában adósodik el? Nem lehetséges, hogy a felek megtárgyalták a kamatot? Avagy a kamat és a kölcsönösszeg is ászf volt?

 

3. A pénzügyi intézményt a jogszabály alapján terhelő tájékoztatási kötelezettségnek ki kellett terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre. A tájékoztatási kötelezettség nem terjedhetett ki az árfolyamváltozás mértékére.

 

3. A Ptk. 205. § (3) bekezdése alapján a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség a szerződés teljesítése során is terheli a feleket [Ptk. 277. § (4) és (5) bekezdések]. A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések esetén a felek között információs egyensúlyhiány áll fenn. Ezt ellensúlyozandó a Hpt. – többször módosított – 203. §-a speciális többlet tájékoztatási kötelezettséget írt elő a pénzügyi intézmények számára. A Hpt. 203. § (1) bekezdés – a jogegységi határozat szempontjából releváns időszakban hatályos szövege – szerint a pénzügyi intézmény egyértelműen és közérthetően köteles ügyfeleit, illetve jövőbeni ügyfeleit a pénzügyi intézmény által nyújtott szolgáltatások igénybe vételének feltételeiről, valamint e feltételek módosulásáról tájékoztatni. A 2005. január 1. után lakossági ügyféllel megkötött devizahitel nyújtására irányuló, illetve ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződéseknél pedig a Hpt. 203. §-a már előírja, hogy a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja. Ennek az ügyfél által aláírt kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztőrészletre. A tájékoztatásnak tehát ki kellett terjednie az árfolyam változásának lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre.

 

Nem lehetséges, hogy a felek az általuk lényeges feltételt voltak kötelesek meghatározni, illetve a törvény által megkövetelt feltételeket? Nem lehetséges, hogy ha valaki nem határozott meg egy ilyen feltételt, akkor az nem vált a szerződés részévé? Nem lehetséges, hogy az un. tájékoztatási kötelezettségnek mindarra ki kellett volna terjednie, melyet a 6/2013. PJE határozat megfogalmazott.

 Én ugyan az átlagosnál műveltebb jogásznak tartom magam, de nem lenne merszem ítélkezni. Ismertem a régi kereskedelmi törvényt, ismertem az értékállandósági kikötés jogi természetét, de soha nem gondoltam volna azt, hogy egy fogyasztónak is ismerni kellett volna. Ám az megdöbbent, hogy a Kúria a XXI. század legfontosabb magyar vonatkozású jogvitájában egy ügyvéd közzétett cikkét beollózza egy jogegységi határozatba úgy, hogy előtte nincsen jogelemzés, összefoglaló vélemény, semmi.

 Az is megdöbbent, hogy a polgári perekben a bíróságok döntő része Bibliaként alkalmazza a PJE szövegét, és az ítéleti tényállásba illeszti bele a Kúria tényállításait, ám arra nem ad indokot, miért nem fogadta el a felperes állításait valónak. Az is megdöbbent, hogy a perekben az banki alperesek nem kényszerülnek védekezésre, mert beadványaikba bemásolják a 6/2013. PJE szövegét.

 Ám leginkább az döbbent meg, hogy a Kúria észlelte a különnemű árfolyamok alkalmazásával, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás jogának kikötésével kapcsolatos semmiségi okot, így a jogalkotó törvényi vélelmét kellett volna a bankoknak megdönteniük. Az egyes perekben tömegével csatolnak a bankok olyan okiratokat, tesznek ténybeismerést, hogy mekkora összeggel károsították meg a fogyasztókat.

  

Igen tisztelt Elnök Úr!

  

Mi a Kúria álláspontja abban a kérdésben, hány forinttal kell valakit megkárosítani ahhoz, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközőnek minősüljön? Egymillió elég? Vagy kell hozzá egymilliárd? Vagy elegendő akár egy forint is? Szerintem az utóbbi is elegendő. Ám Önök siettek leszögezni, hogy egy deviza alapú kölcsönszerződés nem lehet jóerkölcsbe ütköző. A bankok ezt megidézik, és készül is az ítélet, mely szerint a Kúria kimondta, hogy a felperesi kereset alaptalan. Így sikerült az Alaptörvény 25. cikkének (3) bekezdését felhasználni a fogyasztók jogfosztásához.

 

Kérem, hogy a Bszi. 32.§ (1) bekezdés a) pontja alapján kezdeményezzék jogegységi tanács összehívását a 6/2013. PJE határozat megváltoztatása, avagy hatályon kívül helyezése céljából. Kérem, hogy a Kúria a jogegységi határozataiból mellőzze az összes tényállítást. Ugyanis ezek az egyedi jogvitákban kerülhetnek csak elbírálásra.

 

Kérem, hogy a Kúria honlapjára helyezzék ki a 6/2013. PJE határozat előzményének tekintendő összefoglaló véleményt.

 Kérem, hogy a 2016. áprilisi levelemet válaszolják meg.

  

Tagyon, 2017. február 1.

 

Tisztelettel:                                                                                                                         

Dr. Marczingós László

 

 

Leave a Reply


7 + = nyolc