Az alábbi írás még 2009 tavaszán született meg, melyet egy korábbi naplóban találtam meg. Azt gondolom, hogy az ételeket nem érdemtelenül említem fel újra.

 

Hosszú évek óta tervezgetem, néha talán halogatom, hogy ellátogassak a Royal Borklub egyik vacsorájára. A Corinthia Grand Hotel Royal ugyanis 4 éve tart törzsvendégei, illetve bármely érdeklődő részére kellemes, egyben kifejezetten elegáns vacsorákat a Le Brasserie Royale & Átrium Éttermében. Meskál Tibor úr nagy odaadással és hozzáértéssel szervezi e jeles eseményeket, így a hotel karácsonyi ajándékaként nem kerülhettem el, hogy megmérettessem ízlelőbimbóimat a hatalmas átrium felemelő környezetében.

A legelegánsabb fogadások, események hangulatát felidéző – egyébként makulátlan – terítés mellett, illetve a vonós trió lágy dallamaira magyar és külföldi vendégek sokasága foglalta el a helyét a kör alakú asztaloknál, melyek rendszerét én kevésbé szeretem, ugyanis a sok fogásra, borra felterített eszközök kissé zsúfolt hangulata feszélyezetté tesz. Nagyon kell vigyázni, nehogy felborítsak valamit, vagy egyéb olyan botor mozdulatot tegyek, mely nem odaillő. De a nyafogást ezzel be is fejezném, mert úgy vallom, kifejezetten jót tesz az embernek, ha néha előveszi legjobb modorát és fegyelmezi magát.

Már jó néhány esetben jártam úgy a szállodában, hogy volt szerencsém hallani a trió játékát, azonban még nem párosítottam soha étel és ital mellé komolyzenét. Megvallom, nem lebecsülendő élményt jelent.

A mostani estén a szekszárdi Mészáros Pál Borház és Pince borait a pincészetet alapító borász fia, Péter mutatta be, akiben igen kellemes beszélgetőpartnert és szakembert ismerhettem meg. Már nem első alkalommal találkoztam ifjú borászokkal, akik talán nem is olyan soká egymaguk kényszerülnek büszkén továbbvinni apai hagyatékukat, de azt hiszem, nem szabad siettetni a percek múlását, hiszen megannyi tapasztalattal gazdagíthatja a magyar borásztársadalmat a családi közös munka minden kínja, tapasztalata, sikere. Én ráadásul valahogy nagyobb empátiával közeledem ezekhez a családi típusú pincékhez, mint a néha ködbe vesző eredetű nagytőkéből hamarjában felállított mintagazdaságokhoz. Talán nem is vagyok egyedül ezzel. Mindenhol lehet csodát varázsolni néhány év alatt, de más annak a bornak a lelke, ahol érezni, látni, tudni lehet, hogy a 20-30 éves egyéni tapasztalatok alapozzák meg egy-egy dűlő borát.

Mészáros Péter az első bor kitöltése közben kezdi bemutatni a családi pince történetét, a fajtákat, borokat, sikereket, majd Meskál Tibor úr a maga szellemes módján kiegészítve fordít azonnal angol nyelvre. A fenti képen – az poharak erdejében előtűnő – rosé igazán elgondolkodtatásra késztetett. A színvilága nem a manapság divatos fakó, hanem igazi életerős, bátor árnyalat. A 2008-as évjáratú Kékfrankos Rosé a maga teljességében mutatta meg a fajta jellemzőit. Nagyon sokáig nem tudtam hová tenni az illatban megbúvó édeskés emléket, azonban megszokván a környezetet, és némi péksütemény elfogyasztása után letisztult fejjel és megnyugodott gyomorral már az illata a mediterrán fajtájú hagymákéra emlékeztetett. Emellett a kékfrankos fajta összes klasszikus illata és íze felismerhetővé vált, így azt gondolom, hogy e rosét nem kell nagyon megmagyarázni, kellemes, harmonikus és teljes bort mutatott meg nekem. A bor mellé felszolgált előétel a tálalását tekintve tökéletes volt:

 

Vörös tonhal és jégcsapretek carpaccio erdeigyümölcs zselével és egzotikus salátával

A vörös tonhal tekercseket „kiterített” jégcsapretek ágyra fektették, mely megoldás nem csupán tetszetős, hanem praktikus is. A zöld csíkban egy egyszerű zöld tésztát ismerhetünk fel, melyet a kifőzést követően visszahűtöttek. Az apró, csokoládészínű kockák az erdeigyümölcs zselé darabok. Ízük intenzív és remek kiegészítője a halnak. Egy hibát azonban a séf elkövethetett. A tálalás előtt a hal felszínén kicsapódott a nedvesség, és finom hártyát képezett a hal felszínén, némileg rontva a hal tökéletes ízét. Összességében elegáns és emlékezetes fogás volt az első, így kellőképpen belemelegedve csaphattunk át a következő fogás rejtelmeibe.

 

Brízzel és zöldborsóval töltött borjútekercs Vitelotte burgonyával

 

A borjú minden körülmények között egyik kedvenc húsom, és itt sem csalódtam. A zöldborsó alkalmazása – a szakmabeliek elmondása szerint – reneszánszát éli. Mondjuk én azt sem vettem észre, hogy eltűnt volna, hiszen előszeretettel használom minden divattól függetlenül. Az éttermek többségében meg nem hogy zöldborsó nincsen, de bab sem… Két fogalmat azonban mindenképpen. Elsőképpen itt van a „briz”, mellyel nem mindennap találkozik az átlagember. A briz nem más, mint a borjúmirígy, míg a másik kérdés a „Vitelotte”, mely egy Peruból származó lila krumplifajta. Nos, a krumpli nekem krumpli, még ha a színe lila is. Nem kedvelem, mert külön ízesítés nélkül erősen tompítja az ízeket, néha teljesen tévútra viszi az ízlelést, és nagyon laktat. Így akkor használom e zöldséget, ha kifejezetten erre alapítom az ételt, avagy lusta vagyok valami különösebbet kitalálni, megalkotni. Mindamellett köszönettel tartozom a séfnek, mert eddig csak elméletben hallottam e fajtáról, nem állt módomban megkóstolni.

A három szelet hús mellé – nekem kicsit idegenül – egy szelet sült bacon is járt, melyet szerintem alaposan vörösborban pácolhattak, így összességében véve kellemes harmóniát teremtett a bor és az étel. A 2006-os évjáratú Bodzási Kékfrankos nekem az este legnagyszerűbb borát jelentette, ugyanis ennyire telt, tiszta fajtájú, klasszikus bort már régen ittam. Itt szeretném megemlíteni, hogy Mészáros Péterrel tökéletesen egyetértettünk abban, hogy egyikünk sem kedveli, ha lexikonszerűen betanult illatokat próbálnak felismerni egy borban. Ugyanis egy városi ember a lehetséges illatok rémisztő töredékét képes észlelni, beazonosítani. Ahogy jómagam is vidékre költöztem, hosszú hónapok után nyíltak ki érzékszerveim, tisztult ki a tüdőm, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy megannyi illat létezik a földön. Szeretem a borokat, párlatokat, söröket illatozni, azonban minden egyes illat, íz magára a növényre, a gyümölcsre vezethető vissza. Azaz én nem tartom szégyennek, ha valaki felismeri a kékfrankosban a kékfrankost. Hiszen egy fajtán belül is megannyi változat létezik a területtől, geológiai jellemzőktől függően. A Bodzási Kékfrankos tehát egy vérbeli Kékfrankos, annak minden gyönyörűségével együtt.

 

Lassú tűzön párolt marha pofahús fekete szarvasgombával ízesített burgonyapürével, mázas mogyoróhagymával, saját pecsenyelevével tálalva

 

Az ilyen készítési eljárások mindig kedvenceim közé tartoztak. Megpróbáltam otthon is – több, kevesebb sikerrel – így az étkezések fénypontjának tekintem, ha egy ilyen igényes húst vet elébem az élet. Az étel mellé egy 2006-os Hidaspetre Cabernet Franc Reserve dukált, melyet nemzetközi borversenyeken is sikerrel mérettek meg. A bor nekem túl fiatal, nyers volt, elszoktam az ehhez hasonló erős, tanninos, nagy savú boroktól. Habár itt is megfigyelhető volt a tiszta fajtajelleg, igazi arcát talán csak 2-3 év múlva mutatja meg.

Az étellel kapcsolatban azonnal megjegyeztem az asztalnál, hogy a séfek vajon miért társítanak paradicsomot a húsokhoz, amikor a sült paradicsom íze szinte azonnal lecsapja a tökéletes szaftot, a hús zamatait. Ez a marhapofa elomlott már egy pillantás súlya alatt is. A burgonyapürét és kihagytam, mert ha azt is belapátolom, esélyem sem lett volna a következő fogásra. Másfelől szerencsétlennek éreztem az egymás utáni két majdnem ugyanolyan köretet. A mogyoróhagyma a pecsenyelével együtt szépen adta magát és összességében azt mondhatni, megint eltalálta a séf az étel és a bor harmóniáját.

 

Csokoládétorta gorgonzola krémmel

 

Itt kezdtünk bele a végeláthatatlan desszert sornak, mely állítólag új keletű dolog, ám kevésbé összeegyeztethető az egészséges táplálkozással.

A virágot nem kóstoltam, ám a gorgonzola a maga nemében fenséges volt, ám annyira sós, hogy alig passzolt a szintén kihagyhatatlan csokoládétortával. Ennek fényében előbb elfogyasztottam a gorgonzolát, ittam rá egy korty bort – isteni volt – majd egy kis víz, és jöhetett a csokoládé ismét a borral. Így egymást követően semmi bajom nem volt a párosítással, de szerényen beismerem, itt már végem volt, tele voltam rendesen. A bor a szekszárdi Merops Cuvée volt, 2006-os évjáratból, melyet szintén nagyon frissnek találtam. A gorgonzola, illetve a csokoládé bársonyossága csak kiemelte a bor „karcosságát”, mely messze nem borhiba, vagy tárolási hiba, egyszerűen úgy vélem, hogy korán került piacra ez a tétel. Azonban, ha valaki betárolni igyekszik belőle, nem lehet egy rossz választás.

 

Ananász crème brûlée sült gyömbéres fagylalttal

 

Ennél a fogásnál mutatkoztak meg igazán emberi gyengéim. Ugyanis nem hagytam ott, hanem percek alatt eltüntettem. A fiatalkori mohóság úrrá lett rajtam, és beismerem: ami jó, az jó.

A kép önmagáért beszél. Amit itt látni lehet, azt mindet szeretem, mint Gombóc Artúr a csokoládét… A bor azonban egy más kérdés, melyről hosszasan lehet beszélni. Ugyanis egy 2008-as évjáratú Kadarka következett, fehérborként elkészítve. Anno a Neszmélyi Hill Top készített ilyen Pinot Noir White című bort, és már azzal sem tudtam mit kezdeni. Jelen esetben a vörös Kadarka szőlőt egyáltalán nem hagyják a héján ázni, azonnal leveszik a szőlő levét, így majdnem úgy néz ki, mint egy régebbi évjáratú fehérbor. Az íze megváltozik, hiszen számos vegyület, alkotóelem a héjban maradt, ám bevallom, a desszerthez tényleg remekül illett. Mindazonáltal az ilyen borokat inkább a piacnak szólónak tartom, mint az igazán borszerető emberek kedvét keresőnek, így én maradnék a hagyományos vörös Kadarkánál… Na, ezen a ponton már úrrá lett a fáradtság, az ízlelőbimbók teljes fáradtsága, erre mit szolgálnak fel?

Ez a lelkes tanuló büntetése. Egy fehér tekercset a méltóságom kedvéért becserkésztem, és tanúk előtt állíthatom, csudálatos az íze! Így a végén megpihenvén azt gondolom, hogy nehezen találtam hibát a vacsorában, és nem is befolyásolta az élményt döntően. Újra tanultam és tapasztaltam, igazán méltatom a séfek erőfeszítéseit, és amennyiben van rá lehetőségem, újra csatlakoznék Meskál Tibor asztalához. Köszönök mindent a Royalnak!

 

 

Leave a Reply


6 × egy =

Legutóbbi hozzászólások
2020. július
H K S C P S V
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Don Marcello