Amennyiben valaki arra szánja az idejét Szicílián, hogy szinte céltalanul barangoljon, annak érdemes Siracusa városától dél felé, a sziget dél-keleti csücske felé autóznia, lehetőség szerint a borzalmas állapotban lévő tengerparti utakon. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Szicília parti útviszonyainál Tunézia hasonszőrű hálózata még egy fokkal jobb is. Tehát csak lassan, és biztosan. A gyorsabban haladóknak inkább ajánlatos az “autópálya” Noto felé, majd onnan kell letérni Marzamemi és Pacino felé. Mi is az utóbbi városka miatt haladtunk arra, mivel csak kíváncsi az ember, hogy egy ilyen nevű településen vajon mi is lehet. Megnyugtatok mindenkit: semmi.

 

 

Ám Marzamemi érdekes téma. Ha azt leszámítjuk, hogy a falunak “látképe” nincsen, és semmi, de semmi nem utal arra, hogy a halászbárkák kikötője és attól nem messze eső terecske milyen festői látványt nyújt, akkor talán mindenki tovább is áll. Mi is így voltunk vele, ám már délután 3 óra felé járt, és roppant éhesek voltunk. Tudni kell, hogy pont ez az időpont a megfelelő pillanat arra, hogy az olaszok bezárják az éttermeket és este 6-ig pihengessenek. Próba szerencse…

A parti út egyáltalán nem festői házsora mellett eltekintve láthatóvá vált, hogy a halászbárkák mellett néhány “nem odaillő” jármű parkol, így mi is lekanyarodtunk a csónakok felé, majd leparkoltunk. Az első furcsa jármű egy Bentley volt, majd egy Mercedes CLS. Gondoltam, ha a nem a halászat ilyen jövedelmező, akkor a járművek tulajdonosai vagy esznek, vagy bűnöznek. Az utóbbit erősítette kicsit a televízióban futó krimisorozat egyik epizódja, ahol Salvo Montalbano felügyelő egy homlokon lőtt bűnözőt talált a főtér bejáratát jelentő utcácskában. Konkrétan a hely az alábbi:

 

 

Nos, a terecske erősen emlékeztetett Torcello vagy Burano egyes helyszíneire. Az épületek réges-régi raktárépületek lehettek, illetve néhány módosabb ház, melynek csak a kőfal kerítését láthattuk, ám a kapun benézve elénk tárulhat egy árnyékosabb, ám igen virágos belső udvar.

 

A téren 2-3 étterem található, melyek közül csak a Taverna La Cialoma volt nyitva, mivel érezhetően azon úriemberek és hölgyek ültek az asztalnál, akikhez illettek a hátrahagyott járművek. Erre tekintettel kissé félve foglaltunk helyet.

 


A taverna érdekes hely. Egyrészről borzalmasan drága, ám erre csak akkor döbben rá az ember, amikor fizet. In medias res közzéteszem, hogy egy paradicsomsaláta (apró koktél-, avagy szilva paradicsomból) 5.-EUR, a friss tonhal van vagy 25.-EUR, csak úgy pőrén. Mondjuk, nekem ízlett, de akkor is mellbevágó kicsit a tétel. Ezzel szemben kifejezetten ízlett a citrusokkal ízesített ricotta. Az általunk választott bor ára viszonylag korrekt volt, és el kell gondolkodni azon, hogy a csaknem 2 deci tökéletes fehérbor árát (3-4.-EUR) vajon miért éri el egy magyar étterem középkategóriás fehérbora. A honi ételárak mellett a borok kifejezetten drágák, míg külföldön nem nyílik ennyire az olló, és érthetően magasabb a borfogyasztás volumene, magasabb a kultúrája.

 

 

A rekkenő hőséget (szeptember közepe) csak kalapban és napszemüvegben lehetett elviselni, így legalább nem látták a szememen, hogy a 85.-EUR összegű számla láttán nem a napsütéstől lábadt könnybe. Tegyük hozzá, hogy az étlapon -mely kézzel írott, romantikus merített papír volt – minden ár feltüntetésre került. Nem csaptak be, csak a hely volt kissé túlárazott, annak ellenére, hogy a Michelin Giude 2010-es ajánlásában szerepelt. (ezt csak utólag vettük észre)

A tálalás több, mint érdekes, a színes poharak, a tányérok látványosak, a helyhez illőek. Külön meg kell említenem a helyben sütött olívás kenyeret, melyet egyszerűen nem lehet elfelejteni, ám azt is hozzá kell tenni, Szicílián szinte mindenhol tökéletesen a házi sütésű péksütemények, kenyerek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itália manapság roppant drága lett, és az árak a realitásoktól és a zsebektől teljesen elszakadni látszik. A csökkenő turizmust áremelésekkel – mintegy magyar módszerrel – próbálják kompenzálni. Tegyük hozzá, hogy a kiszolgáló személyzet java román származású, modern kori rabszolga, minden képzettség és affinitás nélkül. Ahogy azonban a turisták által látogatott részeket a hátunk mögött hagyjuk, minden visszatér a normál kerékcsapásba, és szerethető, élvezhető marad minden. Erre is lesz példa még utazási beszámolóim során.

 

A meleg illusztrálására egy helyi polgár viselkedését kívánom tanulmányként megidézni. Azt gondolom, csak az úri jólneveltség tartott vissza, hogy én is leheveredjek…

One Response to “Marzamemi – Szicília”

Leave a Reply for Brugge – A kosztolás, VI. rész | Don Marcello


három − 1 =