Soha nem voltam a fővárosban. Azaz nem mondok igazat, egy ízben autóval keresztülrohantam rajta. Ez pedig mindenképpen az „ott nem levés” kategóriája.

 

Hogy az előző íráshoz visszacsatoljak, ez az út sem volt benne a pakliban, és érdekes módon, itt is csütörtök délután derült ki, hogy pénteken repülünk. A cikk apropóját az adja, hogy a mostani, kényszervallatásokhoz használt izzó parázs hangulatát idéző, hőség majdnem megközelítette azt a júniusi forróságot, mely Madridban ért minket. Ha csak annyit mondok, este 7-kor, árnyékban is 37 fokot mutatott a hőmérő, akkor mindent elmondtam. A reggeli órák forrósága még elviselhető volt, ám napközben ült az ember a légkondicionált légtérben, és imádkozott, ne kapjon tüdőgyulladást.

 

Amikor a repülőtérről bevitt a hotelhez a taxi, azt láttam, hogy eszement mennyiségű autópálya és főút keresztezi egymást, lehetővé téve a zökkenőmentes, gyors közlekedést, és hirtelen nem is értem, a mi Ferihegyi gyorsforgalmink környezete egyáltalán hogyan elviselhető mélységes pironkodás nélkül. Mondjuk Róma sem marad le tőlünk egy jottányit sem.

Madrid építészete – legalábbis a központi kerületeké – gyönyörű és egységes. A Retiro park mellett laktunk, így a Salamanca negyedben, mely tágas sugárutakkal, árnyékos kis utcákkal, jobbnál jobb boltokkal lepett meg minket.

Időnként utcazenészek leptek meg minket, melyre barátom közölte, Devecseriek azok, bizony… Sebaj, a zenéjük jó volt, és a beállásokat is ismerték, nem maradt el a kalapba dobott pénz sem. Egyébként döbbenetes, hogy mennyi kelet-európai, vagy szláv ajkú zenész rója az utcákat.

Egyszóval a nyáron Madrid elviselhetetlenül izzik. A belvárosban állva azt vettem észre, hogy hiába van este 8 óra, a kő, a beton alulról izzítja át a könnyű vászoncipőmet és kezdi égetni a talpamat.

 

Ehhez képest a Retiro park tényleg üdítő színfoltja a városnak, melyről csak jót tudok mondani, a beszélgetéseket, tárgyalásokat is a park hűvös árnyában bonyolítottam le.

 

Egyszóval, Madridról – önmagában – nem sok jót tudok mondani, melyben minden bizonnyal a hőség a ludas, hiszen nem más, mint egy metropolisz, milliónyi nyüzsgő turistával, a melegtől szinte élvezhetetlen éttermekkel, melyek árfekvése erősen eltúlzott. Ennek ellenére azért megkerestük, megtaláltuk az élményt, de erről majd később…

4 Responses to “Madrid, impressziók”

  • Szása Moszkvából:

    Kedvelem Madridot, bár még soha nem voltam ott.
    Ellenben

    Én osztom azt az elképzelést, amit a Kitalált Politikai elit c. könyvben említ a szerző, és az Orbán-kormány nagyjából nem is létezett. Mivel megszállottan látogatom Európa könyvtárait, kicsit idegesít, hogy tényleg semmi nyoma az Orbán-kormánynak, és Matolcsinak. Erre most találnak egy pergamen nyenyit, melyre rábiggyesztik, hogy melyik dakota kamugép mondhatta tollba áLamfő segítséggel. Meglehetősen nagy bátorság kell ehhez. Szenzációnak jó, de semmi másra.
    :)

  • Szása Moszkvából:

    A devecseri sztori alapja: egyszer egy lagzi után a Balaton parton másnaposan kellemesen üldögélünk egy vendéglátóhely teraszán, éppen próbáljuk felfogni a mögöttünk levő esemény súlyát és fáradalmait, és a legkellemesebb nyugalomban kihangosítóval játszani kezd egy indián csapat, ilyen import pánsípos palikkal, mire társaságunk egy tagja nagy komolyan rávágta, ezek a devecseri indiánok:)
    A valóságtól nem lehetünk messze, Devecsert és környékét csak a rézbőrűekről ismerni, sajnos tavaly óta másról is. Azóta ha láttunk Európában ilyen zenélő figurákat, mindig felrémlik, sokan vannak ezek a devecseri indiánok:)

  • donmarcello:

    Madridnak is megvannak a saját rézbőrű indiánjai. Nem kell őket félteni.

Leave a Reply


kilenc + 8 =