Vannak olyan dolgok, melyeket meg kell tenni. H az ember már elutazik az ország másik végébe és ott hallani egy legendás cukrászdáról, akkor oda akkor is el kell látogatni, ha egyébként van vagy 38 fok árnyékban.

A Százéves Cukrászda tényleg remek hely. Valahogy furcsán ötvözi a hagyományokat a vidékies eleganciával, a fakó csillogással. A tényleg nagyon régi épület festett falai és mennyezete idegenül hat, mivel a a márvány és gipszstukkó, illetve aranyozás imitációja nem feltétlenül illik az épülethez. Ám ez valahogy így alakult, és így autentikus. A biedermeier garnitúrák igen jó állapotban vannak, jó érzés hátradőlni és kényelmüket élvezni.

A cukrászdában kevés süteményt kínáltak, de inkább szerény, ám tökéletes legyen a választék, mint nagy és szárnyaszegett. A sütemények mindegyike elegáns volt. Én a szatmári szilvatortát választottam, mely tudtommal 2008-ban az ország tortája volt. Tetszett. Nem volt túl édes.

A fagylaltkínálatból még kértem egy Somlói Kelyhet, mely tökéletes alapanyagokból került összeállításra, ám túl édes és tömény volt. Lehet, elszoktam az édességtől. Becsületükre legyen mondva, semmit nem hagytak ki belőle.

Összességében azt kell mondani, a Százéves látogatására nem a 38 fokos hőség a legalkalmasabb, ám aki arra jár, el ne szalasszon 30 percet elrabolni saját idejéből egy vizitre.

Születésnapot ünnepeltünk. Semmi különleges, csak terített asztal, család és nyugalom kellettek hozzá. No és jó ételek.

A gyulai Erkel Hotel (Hunguest lánc) egyik szárnyát felújították jelentős állami támogatással, mely tulajdonképpen kellemes példáját nyújtja annak, hogy a régi, panel, szocreál szerkezetekből miképpen lehet elfogadható látványt és minőséget teremteni. A Hotel Dürer szárnya májusban nyitott, így egy hónapos próbaüzem után alig 30 napos éles bevetésen vannak túl. Ez a nagyon rövid időszak kevés tapasztalattal szolgálhatott, ám a negatívumok orvoslása mellett nem szabad a jövőben sem megfeledkezni az értékekről.

Az Orchidea étterem leginkább a panziós ellátásra készült fel, így az a la carte étkezés és a büfé rendszer ugyanabban a légtérben megvalósított, mely nem szolgál előnyére. Érdemes lenne az étlapról választani kívánó vendégek számára egy barátságosabb, meghittebb sarkot kialakítani, mert egyébként a tér minden érzelemtől mentes, rideg, kicsit házgyári hatást kelt. Tudjuk be ezt az indulásnak.

A pincérek egészen jól képzettek, végtelenül udvariasak, ám a klasszikus mércétől még nagyon messze vannak. Lehet hová fejlődni. Leginkább meg kell tanulni az étlapot, bekóstolni az ételeket, hogy mesélni tudjanak róla érdeklődés esetén. Az ételek felszolgálása során készséggé kell alakítani az összes apró mozdulatot. Menni fog, nem kételkedem benne.

De lássuk a fogásokat. Elsőként mindannyian ugyanazt a nyírségi gombócleveshez hasonlatos bevezetőt választottuk. Az apróra vágott zöldséget karamellizált cukron futtatták meg, mely egyediséget ad a levesnek. A betét a rizzsel összegyúrt húsgombóc volt. Nem bonyolult fogás, kifejezetten előnyére válik, hogy nem jellemző az étlapokon, és a változatosság tényleg gyönyörködtet.

Itt szeretném megemlíteni, hogy a használt porcelánok jó minőségűek, az evőeszközök kicsit vegyesek, de jók, ám a terítés nem túl tökéletes. A képen nem látszik, de például előételes eszközöket terítettek a desszertesek helyére, etc. Nem nagy baj, de a szálloda mégis csak 4 csillagos, így figyelni kell minden apró részletre.

Sajnos a székek és az asztalok magassága össze nem illő. A szék nagyon magas, az asztal kifejezetten alacsony, így nem csak kényelmetlen az étkezés, hanem jelentős hátfájást is kapunk a számla mellé. Számomra elfogadhatatlan, hogy ezt ne vették volna észre, és az igazgatóság így megnyitotta az éttermet. A furcsa szemlélet egyébként a bárban is visszaköszön, ahol lehetetlen alacsonyak a kanapék, és hozzájuk éttermi asztalokat párosítottak.

Másodiknak mindenki mást választott. Elsőként a vörösborban érlelt fügével körített sertésszeletet kell kiemelni. Nem csupán látványra volt kellemes, hanem ízre is. Habár a nagyon sok sertés étel nem túl biztató az étlapon,  a magyar szokásokon nehezen lehet választani. Ha valaki ugyanezt a fogást más féle hússal kéri, főnyeremény.

A csirkés ételek szintén nem voltak túlbonyolítottak, sokat nem lehet róla áradozni, mindenki dicsérte. Külön érdemes kiemelni azonban, hogy a köretek nem egyszerű krumpliból álltak, hanem igyekezett a séf a hagyományok mellett zöldségekkel, gyümölcsökkel változatossá tenni azokat.

Végül a “Rózsa Sándor” kedvence, mely egy tócsnira helyezett szürkemarha hátszínt jelentett, voltaképpen egy klasszikus hagymás rostélyost takart. Jó volt.

Az étterem borlapja korrekt, ha azt leszámítjuk, hogy a Varga Pincészet borait egyáltalán felszolgálják, mint Ház Borát. Van az a szint, mely alá nem szabad menni. Bizonyos palackokat felbontanak és másfél decis tételekben, korrekt áron adják. Csak tájékoztatásul, egy 2010-es Takler Rosé 4.000.-Ft. Négy csillagos szinten elfogadható.

Az éttermi árak kifejezetten kellemesek, érdemes végigpróbálni a kínálatot. A 4 főre kiállított számla, borral, desszert nélkül, ám kávéval – a benne foglalt 10%-os felszolgálási díjjal együtt – nem haladta meg a 15.000.-Ft-ot.