Szeretnék ismételtem egy egri borról szólni néhány szót, mondatot, és az sem véletlen, hogy újra Pók Tamást hozom szóba. Mint már említettem, az utóbbi idÅ‘ben egy 1995-ös Bikavért, illetve egy 1997-es Cabernet házasítást kóstoltam tÅ‘le. MindkettÅ‘ kellemes emléket hagyott bennem, ugyanis a magyar borok közül nagyon kevésnél élhettem meg azt, a bor nem esett össze, nem öregedett el, egyáltalán élvezhetÅ‘ maradt. A 14-16 éves borok azért már túljutottak a csúcson – legalábbis így ítéltem meg – de azt sem tartom kizártnak, hogy mondjuk jövÅ‘re nem mutatnak magukról kedvezÅ‘bb képet. Túl könnyű azt mondani, hogy biztosan rosszabbak lesznek.

A mai élményt egy Négykezes nyújtotta, melyet a csendes este a teraszon, egy csendes este és egy remek hidegtál kíséretében vettem magamhoz. A tál gerincélt vaddisznóból készült házi kolbász, és egy még barátibb eredetű házi szalámi képezte, így az egri vörösbor korrekt párosítást kapott.

A palack egyenesen az egri pincébÅ‘l érkezett hozzám, sajnos nem jegyeztem fel, hogy a 2008-as, avagy a 2009-es évjáratot birtoklom, ám az biztos, hogy nem mindegy. Ugyanis a 2009-es évjárat Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon és Franc, illetve Kadarka házasítása, míg elÅ‘djében, a 2008-asban, “csak” Kékfrankos, Cabernet Franc és Pinot Noir található. Az általam kóstolt bor nagyon hasonlít a régi-régi Pók Tamás-féle Bikavérhez, így pusztán emlékeimre hagyatkozva feltételezem, 2009-est kóstolhattam.

A bor beszerzési árát ismerve annyit mondhatok, ha ez ilyen minÅ‘ségű, akkor a csaknem kétszer ennyibe kerülÅ‘ Pajdos vörös ugyan mit tudhat? A Négykezes ugyanis már mindent, ami egy kellemes borozgatáshoz szükséges. Nem vagyok képes arra, hogy az összetevÅ‘ket elemezzem, kitaláljam, százalékos arányát két pohár bor után megmondjam, és ennek még akkor sincsen értelme, ha esetleg ráhibáznék. Ezt meghagyom más, művelt borszakértÅ‘nek és celebnek. Inkább keresem benne a harmóniát, a kellemességet, a fogyaszthatóságot, és a bor – nagyon rövid szellÅ‘zést követÅ‘en – minden elvárásomnak meg is felel.

Anno, amikor még Pók Tamás a PPP (Pók-Polónyi Pince) égisze alatt hozta forgalomba borait, olyan magasra tette a mércét, hogy a Monarchia – általa udvariasan állandó útkeresésnek nevezett – idÅ‘szaka jelentÅ‘s visszalépést jelentett. Nem feltétlenül minÅ‘ségnek, hanem arculatban. Ugyanis a Monarchiát – és így a borászhoz köthetÅ‘ kereskedelmi neveket (pl. Rapsody in Red) – továbbvivÅ‘ Kovács Nimród néha túlömlÅ‘ magabiztossága nem illett a visszafogott, néha magát alábecsülÅ‘, magában talán kevésbé bízó Pók Tamáshoz.

A mostani bor jelentÅ‘s és értékes visszakanyarodást jelent számomra az eredeti értékekhez, így a bor nem egyszerűen egy bor, hanem a Bor. Amiért érdemes a dugót megszagolni, felmérni illatát, majd a bort az agy legrejtettebb zugáig ható módon memorizálni. Engem nagyon kellemes emlékek kötnek a régi pincéhez, kíváncsi vagyok, az “új” hely milyen hatással lehet. Remélem, egyszer képes leszek idÅ‘t szakítani egy látogatásra.

Legközelebb jöhet a Pajdos, és a végén a Leányka, melyhez passzítok két különbözÅ‘ évjáratból származó ZengÅ‘ és Leányka házasítást is. Ezzel azonban feltétlenül megvárom öcsémet is. Azt nem lehet kihagyni…

Ja, és miért Pók Tamás kezei szerepelnek a címben? Csupán azért, mert a bor címkéjén nyomot hagytak. A teljes történetért érdemes felkeresni a borász honlapját!