Még a nyáron történt…

Tibor barátom és kedves felesége, végre meglátogattak minket vidéki otthonunkban. Úgy, hogy borozás, evészet, ivászat és leginkább beszélgetések sora volt betervezve. Semmi rohanás!

Gyönyörű időnk volt, így azon tanakodunk, a szaletliben terítsünk, vagy a teraszon. Végül salamoni döntés született: az aperitif a teraszon, a pogácsával beszélgetős a rózsák között, a szaletliben, végül maga a vacsora újra a teraszon. Persze, mondhatják sokan, irigylik a gondjainkat. Vagy a népi-urbánus vita kiütközik a falusi jólétben…

Négy óra felé érkeztek Tiborék. Körbejártuk a kertet, büszkélkedtünk munkánkkal, növényeinkkel, közben Alta Vista Chardonnay Brut habzó borral csillapítottuk szomjunkat. A 100% Chardonnay-ból készült ital lassan elöregszik, így ideje volt eltüntetni a tételt. Nem tudom, hogy létezik-e belőle újabb évjárat idehaza, de amennyiben igen, akkor ajánlom mindenkinek. Az alig háromezer forint feletti ára igen barátságos a minőségéhez képest.

Az ételekkel kapcsolatban nagyon nagy gondban voltunk. Vajon mivel lehet meglepni egy olyan embert, akinek gasztronómiai szakmai múltja önmagában is tiszteletre méltó, de tényleg nem sokan mondhatják el, hogy ifjúkorukban az angol királynőnek, vagy a perzsa sahnak szolgálhattak fel. Így hát nem mertük cifrázni, és egy régi Gundel recept alapján készített palóclevest készítettünk még előző délután, hogy legyen idő összeérlelni az ízeket.

A leveshez Tibor ajándék borát szolgáltam fel, mely egy 2009-es évjáratú Padigyegy Furmint volt Árvay Jánost dicsérve. Nekem is volt szerencsém több esetben találkozni a borásszal, ám Tibor nálamnál sokkal jobban ismeri Árvayt, akinek személyes ajándéka volt e palack bor.

Nehéz így visszaemlékezni hosszú hónapok múltán az illatokra és ízekre, így nem is kívánok netről letöltött okosságokat ismételni. Én úgy emlékszem rá, hogy nehezen, hosszú szellőztetés után, lassan nyílt ki, de amikor minden oda nem tartozó – a palackozással együtt járó – indifferens tényezőtől megszabadultunk, egy tényleg szép, nagyon minerális bort ismerhettünk meg. Érdekes módon a palócleveshez tökéletes párosítást képzett, szívesen emlékszem vissza rá.

Főételnek olyan megoldást választottunk, melyet nagy részben saját kertünk adott. Ugyanis a frissen betakarított cukkíni, padlizsán és tök képezte az alapokat. A zöldségeket kivájtam, azt jó minőségű brindzával töltöttem meg egy félujjnyi vastagságban, egy kis tejföllel lazítottam, majd házi kolbász karikák jöttek, végül a tetejére friss lecsó. Az egészet betettem a sütőbe.

Ehető volt, és nagy megnyugvásomra a vendégeknek is tetszett, habár a bőséges leves után nem volt egyszerű késő estig nyújtani a vacsorát. Ehhez némi bort kellett természetesen fogyasztani.

Az első próbálkozás a villányi Polgár Pince 1996-os Barrique Cabernet Sauvignona lett volna, ám ezt helyettünk a magnólia bokrok élvezték, ugyanis a bor az egyébként korrekt tárolás mellett is tökéletesen szétesett, ihatatlan volt.

Sajnos – vagy nem is annyira sajnos – kevés borom van és volt Villányból. Minden olyan tétel, mely a XX. század terméke volt, ihatatlanná vált az idők során. Amíg egy 1995-ös Pók Tamás féle Bikavér akár most karácsonykor is a legszebb bor lehet, addig a leghíresebb magyar borvidék borait egyszerűen nem merem gyűjteni. Persze, vannak kivételek. De akkor valami gond lehetett a felfogással anno. Egyszerűen nem volt tapasztalat és szándék arra, hogy a borokat sokáig eltegyék. Inni kellett, eladni, termelni, fejlődni…

Helyette biztosra mentünk, és egy toszkán palackhoz fordultunk. A 2001-es évjáratú Riserva Vino Nobile di Montepulciano tökéletes tétel volt. Eddig soha nem csalódtam még a régebbi évjáratú tételekben sem. Megvallom, hogy a Pulcino nem a valaha kóstolt legjobb bor volt e vidékről, de nagyon korrekt.

Az estét valamilyen desszerttel zártuk le – hja, barackos pitével – melyhez a legszebb bor tartozott: a Chateau Dereszla 1993-as éjjáratú 6 puttonyos Aszúja. Erről nagyon nehezen lehet bármit is mondani. Egyfelől igen ritkán kerül az asztalra egy ilyen értékes tétel, másfelől nincs is nagyon összehasonlítási alapom. A bor nem igazán sötétedett meg, szépen kibontakozott a szellőztetés után, és egy örök élményt jelentett.

Így tehát elmondhatjuk, hogy délután négytől majd éjfélig ültünk egy asztalnál, és beszélgettünk, beszélgettünk. És ez nagyon ritka kincs manapság.

Nem is olyan régen eltölthettem egy kellemes estét az Alexandra Irodalmi Kávéházban, ahol Kiss Gábor borász mutatta be a Matias Pincészet borait. Felsorakoztak a borok, a kereskedők, mindenki, aki számított egy szakmai rendezvényen, és lassan megérkeztek a meghívottak is.

Az Alexandra könyvkereskedés létrejötte, működése, semmiből jött volumene számomra megfejthetetlen csodálkozást vált ki, pláne úgy, hogy viszonylag közelről érzékelhettem a kisebb kereskedők könyörtelen csődjét, elenyészését. Mindenesetre most ott tartunk, hogy az elméletileg kifinanszírozhatatlan és veszteséges üzletágba, majd az egyre szélesedő portfólióba Matyi Dezső alig kevesebb, mint 50 közvetlen és nagyságrendileg ugyanennyi kapcsolt vállalkozás tartozik, nem feledvén a hazánkban elmaradhatatlannak tűnő off-shore céget.

A könyvek mellett egy ideje a borok is megjelentek, melyek kapcsán a Matyi család olyan szövevényes útra lépett, melyek nagyon sok fiatal borászat számára egyértelműen rögösek. Nem is kell nagyon gondolkodnom, és megannyi borászati vállalkozást ismerek, ahol pénzügyi és ingatlan befektetők egyik pillanatról a másikra látványos értéket teremtettek, ám ez az érték az épületekben és a technológiában jelent meg, majd a befektetők és a borászok összevesztek és az előbbiek ott találták magukat egy szakmailag kiüresedett vagyontömegben, melynek működtetése nehezen megoldható.

Nem tudom magam elvonatkoztatni a magyar racionalitástól, és hazudnék, ha örömködve csapkodnám a tenyeremet, milyen csodálatos az élet, és mennyire őszinte körülöttünk bármi és bárki. Vagyonok a semmiből nem lesznek, és még nagyobb vagyonokat sem lehet ráleheléssel, vagy ráolvasással kreálni. Ettől még létezhetnek csodák, igazi magyar self-made-man kreációk, csak én nem hiszek benne.

Volt anno egy ismerősöm, egy igazi tüke, aki kézilabdakapusból futott fel vagyonos cégtulajdonosig. A mendemondák alapján talán az lehetett a kérdés, hogy a balkáni háború során a fegyverek alatt csempészett húst, vagy a hús alatt fegyvert. Bárhogy is lehetett, egyik pillanatról a másikra lett egy olyan mega húsos vállalat, mely egy labdajáték sporthoz kötődően a legnagyobb szponzorrá vált. Majd jött a Postabank csődje, és ezt követően a cég semmibe eltűnése. Vannak csodák, de nem hiszek egyikben sem.

A Párisi Nagyáruház Lotz termének rekonstrukciója természetesen nemzeti kincs, és a vakolatot még nem lehet lekaparni, értékesíteni, így legalább kétség kívül lehet értékről beszélni.

A borászathoz visszatérve az az álláspontom, hogy egy kis pénzzel ma mindenki tud bort készíteni, és a technológia helyes alkalmazásával nem is rosszat. Kérdés az, a „bor-gyár” működtetésével jöhet-e egyáltalán létre olyan produktum, mely nyomokat hagy a piacon, vagy csak portfólió bővítésként „Alexandra-gazdaságos” termékké válik.

Nos, a Matias Pincészet palettája felettébb sokrétű: kezdődik valahol a pécsi fehérboroknál, keresztülhalad Badacsonyon, majd a szekszárdi vörösökön, és végződik a villányi nagy boroknál. Viccesen azt is lehetne mondani, hogy a sorból már csak a tokaji aszúk hiányoznak.

A pécsi borok számomra eléggé átlagosak, de ebben nagy hibát okoz az, hogy ha kinézek az ablakomon, akkor bármerre határozottabb, kellemesebb fehérborokat találok a Balaton-felvidéken, így az elkényelmesedésem csalja az érzékszerveimet. A borok egyébként szépek, én az oxidatív eljárással készült Cirfandlit tudnám kiemelni. A badacsonyi tételeket nem kóstoltam, de megvallom, ha egy pince 23 fajta fehérborral nyit, akkor ott valami nincsen rendben.

A vörösök kapcsán 9 tétellel találkoztunk. A legtöbb borral az volt a gondom, hogy az illat és az íz teljesen más borról vallott. Ha behunytam a szemem, de az illatot élveztem, akkor megjelent előttem egy valamilyen kellemes, érlelt bor. Az első korty után azonban az illattal néha szögesen ellentétben álló gyümölcsösség, frissesség jelent meg. Számomra ez némi fejtörést, meglepettséget, és értelmezhetetlen kettősséget jelentett, ám nyilván ebben gyakorlatlanságom lehet a ludas. Mindazonáltal akár a szekszárdi, akár a villányi tételek önmagukban kellemesek voltak.

De valahogy akkor sincsen kapcsolat egy borász és a termék között. A borok korszerű technológiával elkészített tökéletes borok, melyek nem keltenek bennem érzelmeket. Azonban, ha valaki akár csukott szemmel is kiválaszt egy Matias bort és azt felnyitja, akkor csalódás nem érheti.