Még a nyáron történt…

Tibor barátom és kedves felesége, végre meglátogattak minket vidéki otthonunkban. Úgy, hogy borozás, evészet, ivászat és leginkább beszélgetések sora volt betervezve. Semmi rohanás!

Gyönyörű időnk volt, így azon tanakodunk, a szaletliben terítsünk, vagy a teraszon. Végül salamoni döntés született: az aperitif a teraszon, a pogácsával beszélgetős a rózsák között, a szaletliben, végül maga a vacsora újra a teraszon. Persze, mondhatják sokan, irigylik a gondjainkat. Vagy a népi-urbánus vita kiütközik a falusi jólétben…

Négy óra felé érkeztek Tiborék. Körbejártuk a kertet, büszkélkedtünk munkánkkal, növényeinkkel, közben Alta Vista Chardonnay Brut habzó borral csillapítottuk szomjunkat. A 100% Chardonnay-ból készült ital lassan elöregszik, így ideje volt eltüntetni a tételt. Nem tudom, hogy létezik-e belőle újabb évjárat idehaza, de amennyiben igen, akkor ajánlom mindenkinek. Az alig háromezer forint feletti ára igen barátságos a minőségéhez képest.

Az ételekkel kapcsolatban nagyon nagy gondban voltunk. Vajon mivel lehet meglepni egy olyan embert, akinek gasztronómiai szakmai múltja önmagában is tiszteletre méltó, de tényleg nem sokan mondhatják el, hogy ifjúkorukban az angol királynőnek, vagy a perzsa sahnak szolgálhattak fel. Így hát nem mertük cifrázni, és egy régi Gundel recept alapján készített palóclevest készítettünk még előző délután, hogy legyen idő összeérlelni az ízeket.

A leveshez Tibor ajándék borát szolgáltam fel, mely egy 2009-es évjáratú Padigyegy Furmint volt Árvay Jánost dicsérve. Nekem is volt szerencsém több esetben találkozni a borásszal, ám Tibor nálamnál sokkal jobban ismeri Árvayt, akinek személyes ajándéka volt e palack bor.

Nehéz így visszaemlékezni hosszú hónapok múltán az illatokra és ízekre, így nem is kívánok netről letöltött okosságokat ismételni. Én úgy emlékszem rá, hogy nehezen, hosszú szellőztetés után, lassan nyílt ki, de amikor minden oda nem tartozó – a palackozással együtt járó – indifferens tényezőtől megszabadultunk, egy tényleg szép, nagyon minerális bort ismerhettünk meg. Érdekes módon a palócleveshez tökéletes párosítást képzett, szívesen emlékszem vissza rá.

Főételnek olyan megoldást választottunk, melyet nagy részben saját kertünk adott. Ugyanis a frissen betakarított cukkíni, padlizsán és tök képezte az alapokat. A zöldségeket kivájtam, azt jó minőségű brindzával töltöttem meg egy félujjnyi vastagságban, egy kis tejföllel lazítottam, majd házi kolbász karikák jöttek, végül a tetejére friss lecsó. Az egészet betettem a sütőbe.

Ehető volt, és nagy megnyugvásomra a vendégeknek is tetszett, habár a bőséges leves után nem volt egyszerű késő estig nyújtani a vacsorát. Ehhez némi bort kellett természetesen fogyasztani.

Az első próbálkozás a villányi Polgár Pince 1996-os Barrique Cabernet Sauvignona lett volna, ám ezt helyettünk a magnólia bokrok élvezték, ugyanis a bor az egyébként korrekt tárolás mellett is tökéletesen szétesett, ihatatlan volt.

Sajnos – vagy nem is annyira sajnos – kevés borom van és volt Villányból. Minden olyan tétel, mely a XX. század terméke volt, ihatatlanná vált az idők során. Amíg egy 1995-ös Pók Tamás féle Bikavér akár most karácsonykor is a legszebb bor lehet, addig a leghíresebb magyar borvidék borait egyszerűen nem merem gyűjteni. Persze, vannak kivételek. De akkor valami gond lehetett a felfogással anno. Egyszerűen nem volt tapasztalat és szándék arra, hogy a borokat sokáig eltegyék. Inni kellett, eladni, termelni, fejlődni…

Helyette biztosra mentünk, és egy toszkán palackhoz fordultunk. A 2001-es évjáratú Riserva Vino Nobile di Montepulciano tökéletes tétel volt. Eddig soha nem csalódtam még a régebbi évjáratú tételekben sem. Megvallom, hogy a Pulcino nem a valaha kóstolt legjobb bor volt e vidékről, de nagyon korrekt.

Az estét valamilyen desszerttel zártuk le – hja, barackos pitével – melyhez a legszebb bor tartozott: a Chateau Dereszla 1993-as éjjáratú 6 puttonyos Aszúja. Erről nagyon nehezen lehet bármit is mondani. Egyfelől igen ritkán kerül az asztalra egy ilyen értékes tétel, másfelől nincs is nagyon összehasonlítási alapom. A bor nem igazán sötétedett meg, szépen kibontakozott a szellőztetés után, és egy örök élményt jelentett.

Így tehát elmondhatjuk, hogy délután négytől majd éjfélig ültünk egy asztalnál, és beszélgettünk, beszélgettünk. És ez nagyon ritka kincs manapság.