Tisztelt Olvasók!

Az alábbi levél fiktív adatokat és számokat tartalmaz, azonban a jogeset a valóságon alapul. Nem tudom előre kijelenteni, hogy a dolgozat minden egyes szava szentírás, azonban jelen pillanatig jobbat senki nem mondott.

A bíróságok legnagyobb gondja az, hogy egyetlen felperes sem volt képes jól összeszedett beadványt, keresetet előterjeszteni, így ügyes és jó kereset hiányában jó ítélet sem születhetett. Jelen írásom célja nem titkoltan az, hogy konkrét jogi érvelést állítsak szembe a banki magatartással, és e körben konkrét jogi hivatkozásokat tegyek, ne csupán a levegőbe beszéljek.

Örömmel fogadom, ha valaki megcáfol, kiegészít, kijavít, bármit tesz, mely a politikai hályogot lehántja, és a lényegre irányítja a figyelmet:

 Bank Zrt

Lakossági problémás ügyfélkezelés osztály

Ügyfélszám:

 

XY

Osztályvezető részére

 

Tisztelt Osztályvezető Úr!

 

Néhány nappal ezelőtt egy fizetési felszólítást kaptam Önöktől, mivel – álláspontjuk szerint – 8.019.-CHF összeggel tartozom a Banknak. A levélben elég félremagyarázott kioktatást is kaptam, mely célja nyilvánvalóan az ügyfelek megfélemlítése. Sajnos a tényszerűség nem erősségük, így néhány dolgot elöljáróban le kell szögezni:

 

 

Nos, ha Önöknek esetleg igazuk van, akkor nem vitásan külső adatkezelő részére továbbíthatják adataimat, de ha véletlenül mégsem, úgy súlyosan jogellenes a magatartásuk, melynek kemény jogkövetkezménye lehet.

 

Az vélt vagy valós követelésüket a Ptk. szabályai alapján engedményezhetik, ettől nem kell tartanom, hiszen a Ptk. alapján az új jogosulttal szemben is megilletnek ugyanazon jogosítványok, mint Önökkel szemben.

 

Nem kötöttünk opciós szerződést, mivel az Önök szándéka az volt, hogy hozzávetőlegesen 100 millió forintba kerülő, és így is biztosított ingatlant 25.000.000.-Ft-ért vásárolják meg, azaz negyed áron, mely erősen bűncselekmény szagú szándék.

A közjegyzői okirat nem igazolja azt, hogy mennyi kölcsönt folyósítottak a részemre, hanem csak az, hogy a kölcsönszerződés alapján 30.000.000.-Ft kölcsön folyósítását követelhetem a banktól. A folyósítás a közjegyzői okirat aláírását követően keletkezett, így azt végrehajtható okiratként felhasználni tilos, annak megtörténte csalást, de legkevesebb, intellektuális közokirat-hamisítást valósítana meg az Önök részéről. És teszem hozzá, minden ügyfelük esetében így van.

 

2009-től kezdve tengernyi levelezés volt közöttünk, ám közben a tartozásomat törlesztettem, még úgy is, hogy a szerződéses mértéknél jóval magasabb összegekkel.

 

Korábban már megkerestem a K&H Bank Zrt Kiemelt panaszkezelési osztály igazgatóját, Kövesdi Attila urat az alábbi kérdéseimmel:

 

„Tisztelettel megkérem Önöktől mindkét ügyletemre vonatkozóan az alábbi dokumentumok megküldését:

 

  1. A CHF hitelek forrását bemutató technikai számláról történő konkrét CHF utalás igazolását, mely megfelel a bankkal kötött kölcsönszerződésemben foglaltaknak.
  2. Kérem a CHF hitel forintra váltását igazoló dokumentumokat a kölcsönök folyósításával kapcsolatban. Kérem a váltás hitelt érdemlő módon történő igatolását.
  3. Az egyes forint törlesztésekkel kapcsolatban kérem annak hitelt érdemlő módon történő igazolását, hogy a forintot a bank az én ügyletemmel szoros összefüggésben svájci frankra váltotta.
  4. Kérem pontos nyilatkozatukat arra nézve, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban milyen olyan konkrét tényre hivatkozik a bank, mely alátámasztja a kamatok emelését. Mivel e kamatemeléseket továbbra sem fogadom el, kérem annak kimunkálását, hogy az évekkel ezelőtt megkötött kölcsönszerződéseimnek mi köze van a bank jelenlegi hátrányos üzletpolitikájához és esetleges veszteségeihez. Mivel a bank által közölt adatok alapján a pénzintézet messze nem veszteséges, álláspontom az, hogy az Önök eljárása jogalap nélküli.”

 

Sajnos a kérdésekre a mai napig nem kaptam válaszokat.

 

Korábban indítottam egy un. megállapítási keresetet Önök ellen, mely nem vezetett eredményre, ám rengeteg tapasztalattal járt. Az un. deviza alapú hitelekkel összefüggésben az eltelt időben sikerült tárgyalásra kényszerítenem a bíróságokat, egy esetben pedig a konkrét szerződés semmisségét is kimondták (Lombard Lízing alperes)

 

Amennyiben nem képesek a kölcsönszerződéssel kapcsolatban törvényes úton eljárni, úgy halaszthatatlanul keresetet indítok Önökkel szemben, immáron un. marasztalásra irányuló keresetet, illetve kérem az egyes szerződéses rendelkezések tisztességtelenségének megállapítását. A Pp. 2006. március 1-től hatályos 23. § (1) k) pontja alapján, a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában [Ptk. 209/A. § (1) és (2) bek., 209/B. §, 301/A. § (4)-(6) bek.] indított perek a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak.

 

Mivel Önöket alkalmasnak tartom arra, hogy mérlegeljék gondolataimat, és tisztességesnek is ahhoz, hogy érdemben foglalkozzanak azzal az ügyféllel, aki az elmúlt csaknem 60 hónap alatt hozzávetőlegesen 15.000.000.-Ft-ot törlesztett, és továbbra is törleszt, megosztom részletes érveimet az alábbiak szerint:

 

 

 

A kereset ilyenfajta útjának tehát két oka van. Az egyik, hogy a bírságok rendre elutasítják a megállapításra irányuló keresetet, az illetékvonzaton túl azért, mert a teljesítés fogalmát olyan tágan értelmezik, hogy a megállapítási kereset egyik konjunktív feltételét – „és teljesítést nem követelhet” – ebben az esetben nem tartják megalapozottnak. Értelmezésük szerint ugyanis végeredményben a per egy tartozás fennállására vagy fenn nem állására irányul.

 

A marasztalási összeg megállapításának nehézségét az okozza, hogy ez éppen a perbeli adatoknak és bizonyításnak lehetne függvénye, ami a felperes szempontjából ördögi körnek tekinthető.

 

Ebből aztán szükségszerűen következett a kereset jogalapjának megváltozását eredményező másik ok. A „sima” szerződésszegés ugyanis a szerződő fél által a szerződés rendelkezéseibe ütköző magatartás. A deviza alapú hitelek esetében azonban a szerződés szövegének megfelelő, ám a polgári jog alapjaiba ütköző magatartásról van szó, amelyet a háttérben meglévő, illetőleg hiányzó pénzügyi műveletek és közgazdasági összefüggések eredményeznek. Ez vezetett el a kölcsönszerződések feltételeinek a Ptk. 209. § szerinti megközelítéséhez, amelynek automatikus eljárásjogi következménye lett az, hogy a Fővárosi Bíróság előtt kell pert indítani.

 

Jelen „előkészítő irat” megkísérli úgy összefoglalni a teljes adósi, illetve jövőbeni felperesi álláspontot úgy, hogy azt majdan ne a Bíróságnak kelljen az ügy eddigi irataiból összeválogatnia, hanem az egységes szerkezetben álljon rendelkezésére.

 

1. Fogalomhasználat

 

Amint arra már korábban is utaltunk, még a PSZÁF tájékoztatói sem jeleskednek a különböző hitelek fogalmi elhatárolását tekintve.

 

Az alapvető elhatárolási kategóriák szerint a következő hiteleket különböztethetjük meg:

 

-       forinthitel, amelyet a hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás (a továbbiakban: „bank”) a forintbetétei terhére nyújt, forintban folyósítja és forintban kell törleszteni,

-       a devizahitel, amelyet a bank az általa a bankközi devizapiacról szerzett forrásai terhére nyújt, azt devizában folyósítja és vagy devizában, vagy forintban kell törleszteni

-       a deviza alapú hitel, amelyet a bank elméletileg szintén a bankközi devizapiacról szerzett forrásai terhére nyújt, azt forintban folyósítja és forintban is kell törleszteni.

 

Látható, hogy a forinthitel és a deviza alapú (más néven: „devizában nyilvántartott”) hitel és a forinthitel között pusztán annyi a különbség, hogy előbbi fedezete a bank által felvett és a folyósítás miatt átváltott deviza, jellemzően svájci frank (CHF) vagy euró (EUR).

 

2010. november 27-től hatályos az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról szóló 2010. évi XCVI. törvény, amely többek között a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényt („Hpt.”) is módosította.

A Hpt. 200/A §. azóta a következőket foglalja magában:

 

Hpt. 200/A. § (1) Ha pénzügyi intézmény a fogyasztóval devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett (a továbbiakban: deviza alapú) lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződést vagy pénzügyi lízingszerződést kötött, akkor

a) a kölcsön folyósításakor a kölcsön,

b) a havonta esedékessé váló törlesztőrészlet, valamint

c) a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék

forintban meghatározott összegének kiszámítása – ha a pénzügyi intézmény nem határoz meg saját devizaközépárfolyamot – a Magyar Nemzeti Bank által megállapított és közzétett, hivatalos devizaárfolyam alapján történik.

(2) Ha a pénzügyi intézmény meghatároz saját deviza-középárfolyamot, akkor az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban felsoroltak forintban meghatározott összegének kiszámítása a pénzügyi intézmény választása szerint

a) a pénzügyi intézmény által megállapított és közzétett, saját deviza-középárfolyama vagy

b) a Magyar Nemzeti Bank által megállapított és közzétett hivatalos devizaárfolyam alapján történik.

(3) A pénzügyi intézmény az (1) bekezdésben foglaltak alapján elvégzett átváltással és számítással összefüggésben külön költséget, díjat vagy jutalékot nem számíthat fel.

(4) E § rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni arra az esetre is, ha a törlesztőrészlet fizetése nem havi rendszerességgel történik, valamint ha a fogyasztó a fennálló teljes tartozását (vagy annak egy részét) elő-, illetve végtörleszti.

(5) E § rendelkezéseit nem kell alkalmazni arra az esetre, ha a törlesztőrészlet fizetésére devizában kerül sor.

 

Az erre vonatkozó részletes indoklásból is megerősíti a törvényszöveg tartalmát.

 

Az 1. §-hoz

A devizában nyilvántartott, illetve devizában nyújtott, de forintban törlesztett hitelekhez kapcsolódó fizetések alkalmával (pénzügyi intézmény által történő folyósítás, ügyfél általi elő-, vagy végtörlesztés és díjak megfizetése) az egyes devizanemek bankok által meghatározott átváltási, illetve eladási árfolyamai közötti jelentős különbség miatt az ügyfeleket terhelő indokolatlanul magas költség keletkezik. A javaslat ezért az átváltásokat a pénzügyi intézmény által meghatározott deviza-középárfolyamhoz, illetve ennek hiányában, vagy a bank választása esetén, az Magyar Nemzeti Bank által megállapított és közzétett, hivatalos devizaárfolyamához köti.

 

Immár egy valóban releváns jogszabályhely határozza meg a deviza alapú hitel fogalmát. Látható, hogy távol tartja magát a valódi devizahitelektől, hiszen az (5) bekezdés egyértelműen kizárja a 200/A. § alkalmazását devizában való törlesztés esetén.

 

Ha magára a devizaváltás tényére figyelünk, az (1) bekezdés alapján nem kell semmit váltani, csak olyan középárfolyamon kiszámítani – ez csak nyilvántartási (könyvelési) kérdés, nem jár tényleges pénzügyi tranzakcióval. A (3) bekezdés alapján azonban mégsem erről van szó, mert itt már kifejezetten megjelenik az átváltás fogalma.

 

Ha mindezt [Hpt. 200/A. § (1) a) és b) pontot és a (3) bekezdést] összerakjuk, akkor egy paragrafuson belüli rendszertani értelmezés után is belátható, hogy a deviza alapú hitel olyan „banki termék”, amelynek minden fázisában lényegi eleme a devizáról forintra és forintról devizára történő átváltás, tehát a deviza felvétele a kölcsön folyósítását megelőzően, illetve a forintban törlesztett részek devizára való tényleges átváltása. Ezek azok a pénzügyi-közgazdasági jellemzők, amelyek – visszautalva a hitelek hármas felosztására – elhatárolják a deviza alapú hitelt a forinthiteltől és a devizahiteltől.

 

Hogy erre miért volt szükség, azt a szóban forgó módosítást beiktató 2010. évi XCVI. törvény indoklásában is megtalálhatjuk, igaz, nem kis, nem kevésbé visszataszító politikai színezettel.

 

A szocialista kormányok előzetes ígéretükkel ellentétben megszüntették a támogatott forinthiteleket, és tevékenyen közreműködtek abban, hogy helyette devizahitelből vagy magas kamatú forinthitelből oldják meg az emberek a lakásproblémájukat. Az embereket becsalták a devizaalapú hitelezési rendszerbe, és nem figyelmeztették kellő súllyal őket a komoly kockázatokra, valamint nem nyújtottak nekik védelmet a hitelintézetekkel szembeni egyenlőtlen helyzetükben. Jelenleg a magyar jelzáloghitel-állomány 6,825 milliárd forint, ennek 64 százaléka, azaz 4,332 milliárd forint a lakáshitel-állomány. A lakáshitelek 66 százaléka, azaz 2,668 milliárd forint devizahitel, amely túlnyomó része svájci frank alapú.

 

A deviza- és forintalapú lakáshitellel rendelkezők rendkívül sürgető problémáinak megoldása érdekében ezért intézkedéscsomag készült. A javaslat három alapelv tiszteletben tartásának szellemében született:

 

1. afelvett hitelét az adós köteles visszafizetni,

2. ajavaslatcsomag a magyarországi hitelezési rendszer veszélyeztetése nélkül segít a nehéz helyzetbe kerültek adósoknak,

3. a kockázatviselésnek közösnek kell lennie

 

Az intézkedéscsomag azoknak az embereknek nyújt enyhítő megoldásokat, akik nehéz helyzetükön maguk is próbálnak segíteni. A számukra nyújtott segítség a hitelezési rendszert nem veszélyeztetheti, a megoldás nem rendítheti meg a jelzáloghitelezési rendszert. Az intézkedések figyelembe veszik, hogy a hitelszerződés olyan gazdasági tranzakció, ami ugyan kockázatokat rejt, de a hitelfelvevőnek és a hitelnyújtónak közösen kell viselni e kockázatokat. Ezért szükséges az adósok és a hitelnyújtók közötti egyenlőtlenségbe több ponton is az adós védelmét szolgáló garanciákat beépíteni a jogviszonyba.

 

A javaslat megtiltja az ügyfelek számára hátrányos esetekben az egyoldalú szerződésmódosítást, valamint az önkényes kamatemelést. Az új szabályok a jelenleg hatályoshoz képest szűkebb körben és szigorúbb feltételek mellett teszik lehetővé az egyoldalú kamatemelést. A költségek, díjak és jutalékok egyoldalú emelésére a jövőben nem lesz lehetőség.

 

A javaslatcsomag jogszabályba történő átültetése két hatályos törvény módosítása által történik. A törvényjavaslatban érintett két törvény: a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CLXII. törvény, valamint a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény. [Általános indoklás részletei]

 

(A fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvényre a későbbiekben még visszatérünk. Most elég annyit megjegyezni, hogy az – mivel a 2008/48/EK irányelvet ülteti át – egyáltalán nem vonatkozik az ingatlanfedezetű fogyasztói hitelekre, míg a Hpt. rendelkezései minden deviza alapú hitelre és azt folyósító pénzintézetre, pénzügyi vállalkozásra vonatkoznak.)

 

Tekintettel arra, hogy a referencia kamatláb (pl. svájci alapkamat) változása a devizaváltás kockázatához képest elenyésző mértékű és gyakoriságú, így a fő kérdés az, hogy miképpen kapcsolódik össze a kölcsönszerződést érintő kockázatvállalás és a deviza átváltása?

 

A per tárgyát képező és általában a bankok által kötött kölcsönszerződések alapján a kockázat a deviza átváltásának kockázata, amely az adott deviza és a forint keresztárfolyamának változására vezethető vissza.

 

Az ügyfél és a bank szempontjából tehát a kockázat egyaránt az árfolyamok mozgása, amelynek következményeit az ügyfél viseli a szerződés alapján. Ennek költségvonzata az, amely a keresztárfolyam (CHF/HUF) emelkedése esetén a törlesztőrészlet emelkedéséhez, csökkenése esetében a törlesztőrészlet csökkenéséhez vezet.

 

A szerződés alapján a bank tehát saját kockázatát áthárítja és megfizetteti az ügyféllel. Ennek alapján szerződésszerű teljesítés, ha létezik a szerződés és a deviza alapú hitelekre irányadó szabályok szerinti kockázat, ily módon a bank valóban meglévő kockázatának költségeit hárítja át az adósra. Az adós pedig ezt és csak ezt a kockázatot köteles megfizetni a (kölcsön folyósításakor számított tartozás és a futamidő hányadosaként megkapott) „kezdő” törlesztőrészlethez képest a jövőbeni törlesztőrészletekkel együtt.

 

Adott egy kölcsönszerződés, amelyben az adós akarata egy forintösszeg folyósítására irányult, és bizonyos kockázatokat is vállalt, pontosabban bizonyos tranzakciók költségét is vállalta – feltéve, ha azok valóban az ő szerződésével, kölcsönének folyósításával, törlesztésével kapcsolatban, mint kockázatok léteznek, és mint ügyletek valóban megvalósulnak.

 

A fentiek alapján az alábbi kérdések merülnek fel:

 

  1. Az adott egyedi kölcsönszerződések esetében valóban létezik-e az a (deviza)kockázat, amelynek költségét az ügyfél állja a szerződés alapján?
  2. Valóban megvalósulnak-e az adott egyedi kölcsönszerződésekkel kapcsolatban azok az ügyletek, pénzügyi tranzakciók, amelyek kockázata az adós szempontjából költségként jelenik meg és a törlesztőrészlet változását eredményezi?
  3. Erre vonatkozóan milyen tájékoztatást kaptak az ügyfelek a kölcsönszerződés megkötését megelőzően, majd a szerződéskötést követően?
  4. A fenti kérdésekre adott válaszok fényében azon szerződéses rendelkezések, amelyek a deviza- és kamatkockázatra, azaz a devizaárfolyamok és a kamatok változására vonatkoznak, és így a teljes adósság és az esedékes törlesztőrészletek mértékét is befolyásolják, a szerződésre vonatkozó jogszabályok alapján hogyan minősülnek?

 

A kérdésekre adott válaszok előkérdései azonban a jogtól távoli pénzügyi-közgazdasági összefüggések, amely ismeretek hiánya vezetett a köznyelvben a devizahitelek és a devizában, deviza alapon nyilvántartott hitelek összemosásához, holott a devizahitel lényege nem a devizában meghatározás, hanem a devizában folyósítás és ugyanabban a pénznemben fennmaradó és törlesztendő követelés. Ebben az esetben értelemszerűen van árfolyamkockázat.

 

2. Mögöttes pénzügyi tranzakciók

 

Ahogy azonban a fentebb idézett Hpt-rendelkezésekből is látható, jogszerűen nem létezhet valós devizamozgást nélkülöző, csak abban nyilvántartott deviza alapú hitel. Tehát a devizahitel és a deviza alapú hitel kizárólag a forintban folyósítás tényében különbözhet egymástól, minden más kapcsolódó pénzügyi műveletnek elméletileg azonosnak kell lennie.

 

Nyilvánvaló, hogy azért preferálták a bankok a forint-folyósítást és -törlesztést, mert ennek kikötése kétoldali pénzváltási lehetőség biztosított számukra. Ettől még ez olyan ügylet kell, hogy legyen, ahol a svájci frankot majd leváltják forintra, azt folyósítják, majd később a törlesztések során a forintot átváltják svájci frankra.

 

A bank, mondjuk, CHF-ben vesz fel hitelt, mivel annak kamata alacsony, így a lakosság részére a forinthiteleknél alacsonyabb kamatokkal tud számítani. Ezt követően a szerződéskötéskor az adós elfogadta azt a feltételrendszert, hogy ha a bank devizában vállal kötelezettséget, akkor ezt vállalja ő is. Az árfolyamkockázatról szóló kioktatás is erre irányul, vagy másképpen fogalmazva: másra nem irányulhat.

 

Önmagában azonban a forintban történő kölcsönfolyósításnak és a devizában történő nyilvántartásnak nem szükségszerű előfeltétele a mögöttes deviza kölcsönfelvétele a bank részéről. A kereskedelmi bankoknak nincs szüksége a deviza alapú hitelek fedezetét biztosító devizafelvételre (refinanszírozásra) ahhoz, hogy a lakosságnak hitelezzenek, hiszen forint-megtakarításaik terhére is hiteleznek. Tekintettel arra, hogy a betétgyűjtés többnyire forintban, a hitelkihelyezés (legalábbis papíron) pedig devizában történt, a bankoknak nyilvánvalóan már csak emiatt is érdekükben állt forintban folyósítani, nem beszélve az „átváltási” költségekről.

 

Első látásra a devizában való „nyilvántartás” inkább hasonlít egy értékállósági kikötéshez, mint máshoz, de még az értékállósági kikötésnek is fogalmi eleme a devizában történő hitelfelvétel, hiszen annak értékét kellene megőrizni. Azonban a deviza alapú hitelek kölcsönszerződései egyáltalán nem tartalmaznak és nem értelmezhetőek értékállósági kikötésnek, ahogyan a mögöttes pénzügyi tranzakciók is teljesen másképp működnek.

 

Éppen ezért értelmetlen a kölcsönszerződéseket jogi szempontból minősíteni, mielőtt a pénzügyi háttérről némi fogalmat alkothatunk. Csak egy példa: a bankok egyik érvelése, mely szerint azért kötnek különböző háttérügyleteket, hogy ne kelljen felmondani a futamidő alatt a szerződést, téves, hiszen a felek által kötött, határozott időre szóló kölcsönszerződést felmondani csak a Ptk-ban szabályozott esetekben lehet.

 

Ez is rávilágít arra, hogy alperesek és általában a pénzintézetek, pénzügyi vállalkozások szerződései és ÁSZF-jei – tudatosan építve az adósok hiányzó ismereteire – semmilyen tájékoztatást sem adnak a deviza alapú hitelek jellemzőiről, csupán az árfolyamkockázatot említik. Tehát, az ÁSZF-ek és maguk a szerződések megtévesztik az adósokat, akik nem ismerhetik fel az ügylet lényegét és hátterét. A megtévesztés következtében az adósok túlnyomó többsége nem tudja felmérni, hogy egyes szerződéses feltételeket a hitelezők – így alperesek is – teljesítenek-e egyáltalán, vagy nem szerződésszerűen teljesítenek. Ehhez legalább nagy vonalakban ismerniük kellene az egyes pénzügyi háttérügyleteket.

 

2.1. FX-swap ügyletek:

 

Az ún. FX-swap ügyletek lényegét az alábbi MNB-elemzés ismerteti, melyet Páles Judit és Mák István tett közzé egy internetes fórumon az általuk készített tanulmány kapcsán:

 

„FX-swap ügyleteket azért köt a hazai bankrendszer egésze, mert mérlegen belül a devizaeszközök állománya meghaladja devizaforrások állományát (mérlegen belül nyitott pozíció keletkezik), emiatt a devizakihelyezések egy részét forintforrásból finanszírozzák.
Egyedi, illetve mikroszinten az FX-swapok szerepét csak bizonyos feltevések mellett lehet levezetni könyvelési tételek mentén. Az alábbi részletesebb levezetés arra az esetre vonatkozik, ha a deviza alapú hitelek nyújtását követően a hitelfelvevő ügyfél más bankhoz utalja át a felvett hitel összegét.

A kérdéshez kapcsolódóan a lépések részletesebben a következőképpen írhatóak le:
1. Deviza alapú hitelek nyújtása (illetve az összeg átutalása) esetében a bank mérlegében összességében annyi változás történik eszköz oldalon, hogy a devizakövetelések emelkednek a hitel összegével (Ez a bank mérlegében az aktuális forintárfolyamon átszámítva jelenik meg), míg a likvid eszközök (számlapénz, készpénz) ugyanezzel az összeggel csökkennek. Ezen belül két esetet érdemes megkülönböztetni annak függvényében, hogy milyen formában történik a folyósításhoz szükséges forintlikviditás biztosítása az ügyfél számára.
- Az egyik lehetőség, hogy a bank mérlegén belül a deviza likvid eszközök csökkennek azzal az összeggel, amilyen összeget az ügyfélnek folyósít. Ezt követően az ügyfél javára a devizaösszeget forintra váltja egy harmadik szereplővel (az azonnali devizapiacon) kötött ügylet révén a hitel folyósításakor. Ez utóbbi tranzakció azonban a bank mérlegében nem jelenik meg.

 

- A másik lehetőség, hogy a bank mérlegében a forint likvid eszközök csökkennek az eszköz oldalon, vagyis lényegében maga a bank „köti meg” implicit módon a fenti ügyletet az ügyféllel (konverzió).
A fenti lépéseket figyelembe véve hitel nyújtásakor a bank mérlegében eszköz oldalon az első esetben összességében annyi változás történik, hogy a devizakövetelések emelkednek, míg a deviza számlapénz csökken, míg a másik esetben a devizakövetelések emelkednek, a forint számlapénz csökken.

2. Az FX-swap szerepének levezetéséhez azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a hitelkihelyezések egy részét a bankok forint forrásból finanszírozzák, a folyósításhoz szükséges likviditást annak révén biztosítják.
- Az első esetben forintbetétekből származó forintlikviditást devizára kell váltania banknak, amit aztán egy ellenkező irányú spot ügylettel forintra vált az ügyfél javára a fent leírtaknak megfelelően. A forintlikviditás devizalikviditásra való konvertálására lehetőséget teremt az FX-swap spot lába. Az FX-swap spot lába a bank mérlegén belül jelenik meg. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor a következő történik: a bank forinttartozása nő a forrás oldalon, az elszámolási számla eszköz oldalon a forintbetét elhelyezésből adódóan, majd a bank forintszámlája csökken, a devizaszámlája nő az FX-swap spot lábának köszönhetően az eszköz oldalon, majd a hitel nyújtást követően csökken az devizaszámla-pénz, emelkedik a devizakövetelés; így összességében devizakövetelés áll szemben forinttartozással. Az ebből adódó árfolyamkitettséget pedig az FX-swap termin lábán keresztül fedezi le a bank. Az FX-swap termin lába mérlegen kívüli tételként jelenik meg. Így az FX-swap a szükséges devizalikviditás biztosításában és az árfolyamkockázat fedezésében is szerepet játszik.
- A másik esetben a forintbetét elhelyezésből adódóan a forint számlapénz nő eszköz oldalon, a forinttartozás forrás oldalon, majd a hitel nyújtását követően összességében a forintszámla csökken, a devizakövetelés emelkedik, így ebben az esetben is devizakövetelés áll szemben forinttartozással. A banknak az ebből adódó árfolyamkitettségét le kell fedeznie: ezt szintetikus határidős pozíció előállításával végzi. Vagyis köt egy FX-swap ügyletet, amelynek spot lábát egy azzal ellenkező irányú azonnal devizapiaci (spot) ügylettel semlegesíti. Az FX-swap mérlegen kívüli lába pedig fedezi az árfolyamkockázatot. Ilyenkor az FX-swap ügylet az árfolyamkockázat fedezésében játszik szerepet.

Ha a hitelfelvevő ügyfél ugyanazon bankhoz tartozó partner betétszámlájára utalja át a felvett forint-összeget, akkor emiatt (forint)likviditási igény nem jelentkezik, de devizakövetelés áll szemben forinttartozással mérlegen belül, az ebből származó mérlegen belüli nyitott devizapozíciót szintén fedezni kell. Ezt szintetikus határidős pozíció előállításával éri el a bank: az FX-swap termin lába biztosítja a fedezést (ami mérlegen kívül jelenik meg), míg az FX-swap spot lábát ellentétes irányú azonnali devizapiaci ügylettel semlegesíti.”

 

Az első esetben az FX-swap ügylet a devizalikviditás biztosításában is szerepet játszik, tehát az ügylet spot lába valódi devizafelvételt jelent. Minden más esetben a mérlegen belüli nyitott devizapozíció és az annak fedezetére kötött FX-swap ügylet termin lába nem egyéb, mint egy fiktív ügyletet biztosító fiktív tranzakció. Ha ugyanis a hitelnyújtó ténylegesen nem vett fel az adott hitel nyújtásához szükséges devizát (nem nőtt a devizaszámlája a spot láb eszközoldali hatása miatt), akkor az az árfolyamkockázat, amit FX-swap ügylettel „fedez” és a hitelfelvevőre hárít, valójában nem létezik. Tehát minden olyan esetben, ahol az adott egyedi hitelügylethez kapcsolódóan nem történik devizafelvétel (csupán a forintlikviditás terhére történő hitelfolyósítás), az árfolyamkockázat csak annak a nyilvántartási „cselnek” az eredménye, amely a mérlegen belül devizakövetelést (hitelnyújtó oldalán) állít szembe forinttartozással (hitelfelvevő oldalán).

 

Azaz nem történik más, minthogy a forintban történő folyósítást egyszerűen devizakövetelésként veszik nyilvántartásba, és ezzel jön létre a devizában nyilvántartott, tehát a deviza alapú hitel. Ha azonban e mögött nincs valódi devizafelvétel, valódi átváltás a hitelnyújtás kezdetétől kezdve, akkor pusztán a devizában való nyilvántartásba vétel polgári jogi értelemben nem teremt jogalapot arra, hogy fiktív kockázatok költségeit követelni lehessen az adóstól.

 

Hangsúlyozni kell, hogy a valódi devizafelvétel és valódi átváltás követelménye nem a Hpt. 2010. november 27-től hatályos módosításain alapul, hiszen azoknak nincsen visszaható hatálya. Ez a Ptk. szerződésekre vonatkozó általános szabályain alapuló és mindig is létező követelmény, amelyet egy másik törvény (Hpt.) szövege és indoklása olyan módon magyaráz, amely világossá teszi a Ptk. értelmezését is, amennyiben a Ptk. ezen rendelkezéseit deviza alapú hitelekkel kapcsolatban kell alkalmazni.

 

Ha a fentiek alapján összekapcsoljuk a kötelmi jogot az FX-swap ügyletekkel, akkor az alábbi kérdések merülnek fel:

 

1. Ahitelfelvevőnek (fogyasztónak) megfelelő szintű és elvárható szakmai gondosságú tájékoztatás hiányában fogalma sincs, hogy milyen „banki termékkel” van dolga. Az ügyfél, a későbbi adós még a szerződés legalapvetőbb elemeit sem tudja megítélni, hiszen nem tudja, hogy van-e deviza a deviza alapú hitele mögött, és így nincs tisztában azzal sem, hogy az árfolyamkockázat papíron vagy valójában is létező kockázat.

 

Ez a tájékoztatás problémája, amely a szerződés megkötését követően ugyanúgy fennáll, mint azt megelőzően.

 

2. Megfelelő tájékoztatást követően sem tudja, nem tudhatja, hogy az ő hitele mögött épp melyik fajta FX-swap ügylet van, van-e egyáltalán ilyen kifejezetten az ő hiteléhez kapcsolódóan. Laikus szókinccsel megfogalmazva: nem tudja követni a svájci frank útját az ő bankszámlájáig, mert a mögöttes pénzügyi műveletek az ő egyedi hitelszerződése szempontjából esetlegesek, átláthatatlanok és nélkülözik a közvetlen kapcsolatot.

 

Tekintettel arra, hogy egy hitelportfólió nem a társadalombiztosítási értelemben vett kockázatközösség, nem a hitelfelvevők kockázatközössége, így egyetlen adós sem kötelezhető más adós hiteléhez kapcsolódó, vagy a bank egyéb tevékenységéhez kapcsolódó kockázatok átvállalására és megfizetésére – a kölcsönszerződések ugyanis egyedi szerződések, jogi megítélésük nem függ attól, hogy a hitelnyújtónak egy vagy ezeregy ugyanolyan szerződése létezik. Ha tehát a hitelnyújtó kockázatot hárít át és fizettet meg, akkor ennek a kockázatnak a valódiságát és útját az egyedi kölcsönszerződéshez kapcsolódóan el kell különítenie, dokumentálnia kell, másképpen legfeljebb egy portfolió valamilyen módon arányosított részének kiszámlázásáról lehet beszélni, de az adott kölcsönszerződés szerződésszerű teljesítéséről nem.

 

Polgári jogi és pénzügyi szempontból egyaránt az elvárható minimum, hogy a hitelnyújtók belső nyilvántartási rendszere ne csupán a pénzügyi-szemviteli szempontoknak, hanem – ha már szerződések millióit kötik meg – a polgári jog szempontjainak is megfeleljen.

 

Ez röviden az egyediség problémájának nevezhető.

 

Az MNB tanulmánya is közvetetten elismeri, hogy egyedi szinten, kölcsönszerződésre lebontva lehetetlen kimutatni, hogy a konkrét kölcsön mögött volt deviza ügylet vagy sem. Így előfordulhat az, hogy az FX-ügyleteknek semmi köze nincsen a „deviza alapú hitelekhez”, mivel ténylegesen forintforrásból forintot folyósít a pénzintézet, azonban a mérlegében ezt már egy másik, nem valós ügyletként tünteti fel.

 

Tekintettel arra, hogy a kölcsönszerződés elemeivel ok-okozati összefüggésben álló magatartás nem lehet titkos egyik szerződő fél előtt sem, így az FX-swap ügyletek valós tartalmát sem lehet banktitokként kezelni, vagy amennyiben ezt a pénzintézet így gondolja, a feleknek a valós (nem titkos) viszonyok keretei között kell elszámolniuk egymással. A szerződés és annak teljesítése körében pedig csak az bizonyos, hogy meghatározott kamatteher mellett a bank forintot folyósított, de ezen túl a deviza beszerzési és váltási tevékenysége nem más, mint a „fél előadása.”

 

2.2. Derivatív swap ügyletek

 

Az interneten közzétett tanulmányok sora megegyezik abban, hogy tényleges banki tevékenységként ismerik el a derivatív swap ügyleteket. Abban is egyezik az összes álláspont, hogy ezeknél az ügyleteknél a bank tőzsdén kívül köt egy deviza csere ügyletet. Ez azonos devizák közötti, kettő darab, egy időben megkötött, de két ellentétes irányú pénzügyi művelet. Olyan, mintha CHF-t váltanának HUF-ra, de előre megállapodnak abban, hogy egy idő múlva vissza is váltják ugyanezt CHF-re. Az ügylet során követelések és jogosultságok keletkeznek, de tényleges pénzmozgás nincsen. Tulajdonképpen az sem ellenőrizhető, hogy a másik szerződő fél rendelkezésére áll-e egyáltalán a szükséges, ügyletben szereplő CHF. Az ügylet azt eredményezi, hogy a pénzintézet csak egy „különbözetet” fizet majd, és azt is csak a visszaváltás pillanatában az érvényben lévő kamatok mértékei közötti különbségre.

 

Ki kell hangsúlyozni, hogy ez az ügylet legfeljebb a fiktív vagy valós devizakockázat fedezésére szolgálhat, de a hitelnyújtáshoz szükséges deviza biztosítására (felvételére) nem. Ahhoz ugyanis valódi pénzmozgás kell. Az, hogy úgy tekintjük, mintha ennyi CHF-et megvásárolna, nem szolgálhat alapul költségek és kockázat áthárítására a hitelfelvevő felé, mert a „minthá”-nak nincsen valós kockázata. Annak pedig, hogy valamennyi különbözetet a csere lezárultának időpontjában a hitelnyújtónak vissza kell fizetnie harmadik fél felé, szintén nincs kapcsolata az egyedi kölcsönszerződés alapján az adósra hárítható kockázattal és költségekkel.

 

Ha a hitelnyújtók szándéka arra (is) irányult, hogy a papíron beszerzett deviza folyósítása is eredményezzen deviza alapú hitelt, erről kifejezetten tájékoztatni kellett volna a hitelfelvevőt, és az ilyen tartalmú rendelkezést is kifejezetten a kölcsönszerződés részévé kellett volna tenni.

 

A www.creditaustria.hu oldalon megjelent írás ezzel kapcsolatosan az alábbiakat emeli ki:

 

„Ezzel dupla hasznot tud realizálni. Övé a most említett kamatkülönbözet, az árfolyamkockázatot pedig áthárítja és megfizetteti az adóssal. Ez a CHF és HUF közötti holtbiztos kamatkülönbözet az utóbbi években 7-8% extra kamatnyereséget hozott a bankoknak. És ez csak egy spekuláció eredményéből adódott, a betétesek pénzének kihasználásával. A spekuláció negatív hatását (időközbeni árfolyamkockázat) pedig az adós kénytelen fizetni. Szakmai nyelven ezt derivatív swap ügyletnek nevezik, és bárki csinálhat ilyet, ha néhány ügyleti feltételnek megfelel. Igaz, hogy ebben az esetben a vállalkozó, mivel a saját pénzével dolgozik, nem tud áthárítani árfolyamkockázatot senkire. Ezért ő a végén egy tisztességes nyereség nagyságrendnél marad. Így áll elő az a groteszk helyzet is, hogy a legnagyobb ismert tőzsdeguruk sem tudnak nagyobb nyereségeket realizálni a bankoknál. Ez pedig csupán abból ered, hogy nekik sincs kire áthárítani az esetleges árfolyamkockázatokat.”

 

Ez egy rendkívül fontos megállapítás, amely még az aktív, részvényekbe és befektetési alapokba invesztáló, tájékozottabb magánbefektetők fejében sem biztos, hogy ilyen tisztán megfogalmazódik – holott egy devizában jegyzett befektetési alap vétele vagy eladása helyes időpontját (timing) a devizapár árfolyama legalább annyira meghatározza, mint az alap befektetési célpontját jelentő területtel (pl. nyersanyag, ingatlan) kapcsolatos gazdasági fundamentumok és profitvárakozások.

 

Az összes tanulmány és megismerhető álláspont alapján felvetődik néhány kérdés:

 

  1. A kölcsönszerződés során miért ejtik tévedésbe az adóst, hogy neki svájci frankot folyósítanak, és a szerződések, avagy az ÁSZF miért nem ismerteti a swap ügyletek lényegét, melyek állítólag a kölcsön alapját képezik.
  2. Ha a bank köt ilyen swap ügyleteket, azok vajon milyen ok-okozati összefüggésben állnak a tényleges kölcsönszerződéssel? Az adós számára ugyanis semmi nem támasztja alá, hogy a bank valóban „deviza alapú hitelt” nyújtott, és nem pedig egy utólag átnevezett forinthitelt.
  3. Végeredményben alappal feltételezhető, hogy a bank a forint forrás terhére forintban nyújtja a hitelt, csak utólag ezt másnak nevezi el.

 

Jelen per jelentősége abban áll, hogy az eljárásban mód és lehetőség nyílik arra, hogy az adósok megismerhessék a hitelezési folyamat egészét, valamint az ezekre a kérdésekre adható válaszokat. Még akkor is joga van erre az adósnak, ha egyébként a Pp. egyik alappillére az, hogy a bíróságok a felek jogvitájában járnak el, és nem nyomozóhatóságok.

 

Jelenleg a jellemző banki (alperesi) álláspont is ezt tükrözi. A (nem létező CHF-ből) CHF kölcsönt folyósít a felperesek részére, de a svájci frankot azonnal megveszi és forintot ad helyette. Így a CHF számlája ugyanazt az egyenleget mutatja, mint két másodperccel azelőtt, azonban az átváltásból eredő marzsot már be is szedte az adósoktól. Ezáltal jogalap nélkül gazdagodik az adós (felperes) terhére. Az átváltási ügylet azonban nem valós, így ilyen ügyletből kötelezettség sem keletkezhet. Az alperesnek a napi záráskor csak azt kell valahogy igazolnia, hogy volt CHF fedezete, így az FX-swap ügyletek virtuális valósága szolgálja az utólagos elszámolási rendet.

 

Nem valós az az esetleges alperesi, banki érvelés sem, mely szerint állandóan deviza fedezetet kell rendelkezésre tartania, hiszen a kölcsön törlesztése során sem jogszabály, sem a szerződés nem kötelezi a bankot, hogy a „devizában nyilvántartott” hitel mögött legyen valamilyen deviza fedezete. Jogszabály és szerződés csak arra kötelezi a hitelnyújtókat, hogy valóban vegyék fel a devizát, amit forintra átváltva folyósítanak, és valóban váltsák át törlesztéskor a forintot devizába, ha ezek kockázatait és költségeit az adósokra terhelik.

 

A forint törlesztések svájci frankra váltása ugyanúgy az egyedség problémáját veti fel, mint a nyújtott kölcsön fedezete esetében. A svájci frankra történő váltás megint marzsot hoz a banknak, mely mögött csak és kizárólag akkor van jogalap, ha a váltás ténylegesen megtörtént. Lehet, hogy a váltásnál valóban törleszt a bank harmadik személy felé, de lehet, hogy csak a következő svájci frank „alapú” hitel jogalapját kell valahogy megteremteni – azaz még valós pénzügyi művelet esetében is kérdéses az ügylet célhoz és egyedi kölcsönszerződéshez kötöttsége.

 

Fentiek alapján a „devizában történő nyilvántartás” nem más, mint a jogalap nélküli átváltási marzsok beszedése. A bank – vagy az alperes – saját forint forrásaiból forint hitelt nyújt, és a swap ügyletek nem a hitelezés deviza forrását jelentik, hanem egy számviteli, könyvelési (látszat)kockázat fenntartását. Ugyanis az alperes is elismeri, hogy nem kölcsönből fedezi a felpereseknek nyújtott hitelt, hanem a banki forint-megtakarításokból.

 

2.3. A carry-trade előnyei

 

A Szociális Kerekasztal Hitelkárosultak megsegítésére alakult szakértői tanácsának tagjaként Makkos Albert a pénzügyi világban carry trade néven ismert konstrukciónak minősíti a magyarországi devizahitelezést. Ennek lényege, hogy egy alacsony kamatú devizában felvett hitelt magas kamatú országba helyeznek ki. Alkalmazásának feltétele, hogy ha az árfolyam csökkenni kezd, a hitelt azonnal vissza kell fizetni, nehogy elvigye a kamatnyereséget. Emiatt alapszabály, hogy a felvett kölcsönt nem szabad ingatlanba és tartós fogyasztási cikkbe fektetni, mert a részletben való törlesztés garantáltan veszteséget okoz a hitelfelvevőnek. Tekintettel arra, hogy a folyamat megértése egyetemi ismereteket feltételez, az átlag hitelfelvevő nem lehetett tisztában vele, a bankok pedig elmulasztották tájékoztatni róla szerződő feleiket.

 

Makkos Albert ebből azt a következtetést vonja le, hogy a bankok tudatosan megtévesztették a hitelfelvevőket. Az árfolyammal kapcsolatban azt írja, a bankok tudták, hogy a svájci frank erősödni fog a dollárhoz képest, emiatt pedig a forint árfolyama lényegesen felszökken a svájci frankéhoz képest. Ma már az emelkedés eléri a 45 százalékot, és az árfolyam emelkedésnek még messze nincs vége.

 

Makkos ebből arra a következtetésre jut, hogy az árfolyam vonatkozásában a bankok tudatosan megtévesztették a hitelfelvevőket.

 

A közgazdász a kamatról, mint a törlesztő részletet befolyásoló másik tényezőről megállapítja: “a bankok a jogszabály hibás értelmezése révén, vagy hibás jogszabály alapján – a világon egyedülállóan – egyoldalúan és korlátlanul emelték a törlesztő részleteket. A devizahitel szerződésekben alkalmazott ügyleti kamat akár százszorosa is lehet a svájci központi bank referencia kamatának. Ebből az következik, hogy a bankok a kamat vonatkozásában is megtévesztették a hitelfelvevőket, hiszen irreális, százszoros kamatszintet alkalmaznak – írja.

 

Arra a kérdésre, hogy devizahitel-e a devizahitel, Makkos Albert a következőt írja: “A devizaalapú kifejezés egy forinthitel leplezett állapota, amelynél nem a hitel nyújtása, hanem a hitel elszámolása történik a folyósítástól eltérő devizanemben. A leplezett állapotért a hitelfelvevő nem kap ellenszolgáltatást, de annak kockázatát és költségét viseli”.

 

Az első kérdés az, hogy ki, mi alapján és mire „fogadott” a kölcsönszerződés aláírásakor? Az adósok – tájékoztatás és megfelelő, de nem elvárható ismeretek hiányában – legfeljebb reménykedtek, hogy a devizapárok keresztárfolyama viszonylag állandó lesz és a törlesztőrészletek nem emelkednek. A bank arra fogadott, hogy a kamatkülönbözet és a devizapár legalábbis nem az ő hátrányára változik, sőt nagyobb valószínűséggel változik az adós hátrányára.

 

A svájci frank erősödésének valószínűsége ugyanis bármilyen negatív gazdasági esemény esetén jelentős volt. 2002-től 2007-ig a svájci frank ugyan alacsony árfolyamszinten állt, de nagyobb időtávon szemlélve látható volt, hogy a svájci frank ugyanazt a szerepet tölti be az euró korában, mint az euró előtt a német márka – ez a „biztos menekülődeviza” szerepe.

 

Tehát a hitelnyújtók a következőre fogadtak: ha nem történik nagyobb baj a globális gazdaságban, akkor szép haszonra teszek szert. Ha mégis baj történik, akkor sokkal nagyobb haszonra. Messzebbről nézve teljesen mindegy, hogy az adófizetők bankmentő csomagok (USA) vagy országmentő csomagok (EU-IMF) vagy deviza alapú hitelek (Közép-Európa) képében támogatják a pénzügyi rendszert válság idején, az eredmény ugyanaz: az intézményi magánadósság a közös vagyont finanszírozó egyének, illetőleg az állam adósságává válik.

 

Összességében tehát a svájci frank „alapú” hitelek esetében a hitelnyújtóknak fel kellett volna hívni a figyelmet arra, hogy az árfolyam jelentős elmozdulásának a hitel futamideje alatt, vagyis hosszabb távon nagy valószínűséggel felfele van esélye, és hitelképességi vizsgálataikat is ehhez kellett volna igazítaniuk.

 

A deviza alapú hitelben azonban pont az a „nagyszerű” a hitelnyújtók számára, hogy nem az ingatlanfedezet, hanem maga a konstrukció hordozza magában a késői fizetésképtelenség elleni védelmet.

 

Ennek oka, hogy ha a megemelkedett törlesztőrészleteket elég sokáig képes fizetni az adós, akkor az eredeti CHF folyósításkori HUF értékét már jóval a hitel futamidejének lejárta előtt teljesíti, a többi bevétel valóban „extraprofit.” Az, hogy az időlegesen megnövekedett céltartalék-képzés papíron csökkenti az eredménysorokat, esetleg nehezen értékesíthető ingatlanok kerülnek a bank tulajdonába – ezek a negatívumok elenyészőek a deviza alapú hitelezés bevételtermelő képességéhez viszonyítva.

 

Emlékezhetünk arra is, hogy a bankoknak az volt a csábító ígérete a deviza alapú kölcsönszerződések megkötésére történő biztatásnál, hogy ennek kamata jelentősen kisebb a forintalapú kölcsönök kamatánál.

 

Valóban, akik a 2000-es évek elején vették fel a kölcsönt, azok 7-8 évig valóban jóval alacsonyabb törlesztőrészletet fizettek, mint a forinthitelesek ugyanebben az időszakban. A deviza alapú hitelek teljes állományára és átlagos futamidejére kalkulálva a devizahitelek még most is előnyösebbek, mint a forinthitelek. Ez azonban a hosszú futamidejű és a válság előtt felvett rövidebb futamidejű hiteleknél (egyre közelebbi időpontban) megfordul egy ponton, így azok esetében a deviza alapú konstrukció előnye virtuális és időleges. Erre is ki kellett volna, hogy terjedjen a tájékoztatási kötelezettség, nem pusztán a szerződéskötés fennálló helyzet kivetítésére hosszabb időtávra, hiszen ennek ilyen potenciálisan változó összegű tartozás esetében nincs információértéke.

 

Látható az is, hogy a devizaalapú kölcsönszerződések kamatát elsősorban nem a svájci frank alapkamata határozta meg, hiszen, 2008-tól kezdődően akkor is ugrásszerűen emelkedtek a törlesztőrészletek, amikor a svájci frank alapkamata nullához közeli szintre esett vissza. Ennek kapcsán elsősorban az átláthatóság hiánya nyilvánvaló, más országok hitelezési gyakorlatával összehasonlítva.

 

„A legtöbb Nyugat-európai országban a lebegő kamatozású hiteleknél a felár nem változtatható. A térségben a devizahitelek kamatai a referencia kamatokhoz kötődnek, ezekben az országokban azonban a bankok belátták, hogy számukra is ez a megfelelőbb szabályozás. A devizahitelek költségei Magyarországon a legmagasabbak, ez nagy szerepet játszott a hitelportfóliók romlásában.

 

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy nem törvényszerű, hogy egy megrendült bank feláldozza a kamat transzparenciát a gyors nyereség oltárán. Ez jól látható a Société Générale vagy az UBS által kínált hiteleken, amelyek áttekinthető, visszakövethető kamatozású hiteleket kínálnak. Hosszú távon tehát szabályozási politikai lépések szükségesek a kamatmeghatározási gyakorlat átalakításához a kiszámíthatóság érdekében. A lebegő kamatozás és a fix felár kombinálása reálisan követhetővé teszi a gazdasági folyamatokat, így elkerülhető a hitelek túlárazása, amely végső soron gyengíti a hitelfelvételi képességet is.” (http://www.vg.hu/penzugy/hitel/pszaf-nem-eri-meg-forintra-valtani-a-devizahitelt-video-334909)

 

2.4. Üzleti titok és bizonyítás

 

Bármilyen gazdasági-pénzügyi eszmefuttatás mentén haladunk, a polgári jogi lényeget nem szabad szem elől téveszteni: a polgári jog alapvető szabálya szerint a szolgáltatásért megfelelő mértékű ellenszolgáltatás jár, amelyből következően abban az esetben, ha a hitelnyújtók árfolyamkockázat vagy kamatfelár címén többletterhet számoltak fel az állítólagos deviza-beszerzési tevékenységük miatt az adósoknak, ez az árfolyamkockázat vagy kamatfelár csak akkor jár részükre, ha de facto svájci frankot vettek fel az adott egyedi kölcsön folyósításához kapcsolódóan.

 

Mondhatnánk, hogy jelen perben azt kívánjuk bizonyítani, hogy az alperes a szerződés ellenére nem folyósított svájci frankot, azt nem váltotta át forintra, így a pénzváltással kapcsolatos kiadásokat jogalap nélkül számította fel a felperesnek. Mivel ténylegesen nem volt semmilyen svájci frank alapja az ügyletnek, így a havonta esedékes törlesztő részleteket sem váltotta át svájci frankra, csak az ebből eredő pénzváltási költségeket terhelte ki a felperesre minden jogalap nélkül, így a kölcsönszerződés alapján a teljesített részleteket teljes egészében kellett volna a kamatra és a tőkére elszámolni, és semmilyen „árfolyamkockázat” nem terhelte a felperest.

 

A bizonyítás azonban nem lehetséges, mivel alperesek és minden hitelnyújtó banktitokként kezeli a deviza alapú hitelek mögötti pénzügyi tranzakciókat, azok részletes belső nyilvántartásait. Ezek a szerződés teljesítésére vonatkozó, annak alátámasztására szolgáló adatok. Ezeket felperes és bármely hasonló szerződéses pozícióban lévő hitelfelvevő azért nem ismerheti meg, nehogy el tudja dönteni, hogy a hitelnyújtó teljesítése szerződésszerű-e vagy sem.

 

Egy példával érzékeltetve: ez nagyjából olyan, mintha egy más által tervezett és kivitelezett házba úgy költöznénk be, hogy titkos lenne az összes épületre vonatkozó terv, dokumentáció, engedély. Így beköltözéskor csak annyit tudunk, hogy külsőre a ház az, aminek az építési szerződés mondja, azonban kérdéses, hogy ránk dől-e valamikor. Amikor pedig tényleg ránk dől, és kérnénk a dokumentációt, azt válaszolja a tervező-kivitelező, hogy ez üzleti titok.

 

Kifejezetten a szerződés teljesítésére vonatkozó adat nem képezhet üzleti titkot, de ha mégis, akkor is az erre vonatkozó legszigorúbb nyilatkozatot alá lehet íratni a másik féllel, de nem lehet őt elzárni attól, hogy a teljesítés megfelelőségéről meg tudjon győződni.

 

(Még szerencse, hogy az építési szerződések esetében a tervezők és a kivitelezők nem blankettaterveket és általános szerződési feltételeket firkantanak alá.)

 

Ameddig a Tisztelt Bíróság(ok) nem kötelezi alperes(eke)t arra, hogy ezeket az adatokat, ha rendelkezésre állnak, legalább a peres eljárásokban adják ki, akkor sem felperes, sem a Bíróság soha nem lesz abban a helyzetben, hogy egyáltalán meg tudja ítélni a teljesítés szerződésszerű voltát, vagy bármely más, ilyen pénzügyi tranzakción alapuló jogi kérdést.

 

Amennyiben a hitelnyújtók nem adják ki ezeket az adatokat, vagy a Bíróság nem kötelezik őket erre, akkor ezzel de facto megszűnik a hitelfelvevők joga arra, hogy polgári jogi vitájukban bíróság döntsön, mert nincs mi alapján dönteni. Talán mondanunk sem kell, hogy a bírósághoz fordulás jogának ilyen – tartalmi alapon nyugvó – megvonása alkotmányos, valamint nemzetközi szerződésekben vállalt alapjogot sért.

 

A következő lépésben célszerű áttekinteni a hitelezésre vonatkozó magyar és uniós szabályokat, azok alkalmazhatóságát.

 

3. A magyar szabályozási környezet uniós kitekintéssel

 

Az adott jogviszonyra vonatkozó alapvető jogszabályi környezet után részletesen ki kell térni az elsősorban a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó speciális szabályokra, valamint az így „létrejött” szerződéses rendelkezések lehetséges jogi minősítéseire.

 

Természetesen a kiindulópontot ebben az esetben is a Ptk. jelenti.

 

Ptk. 523. § (1) Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni.

(2) Ha a hitelező pénzintézet – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az adós kamat fizetésére köteles (bankkölcsön).

Ptk. 524. § (1) A kölcsönösszeg átadását a hitelező megtagadhatja, ha bizonyítja, hogy a szerződés megkötése után akár az ő, akár az adós körülményeiben olyan lényeges változás állott be, amely miatt a szerződés teljesítése többé el nem várható, továbbá a szerződés megkötése után olyan körülmények következtek be, amelyek miatt azonnali hatályú felmondásnak (525. §) van helye.

(2) Az adós a kölcsönösszeg átvételére nem köteles, ebben az esetben azonban a hitelezőnek a szerződés megkötéséből eredő kárát meg kell térítenie. Ha a hitelező pénzintézet, kártérítés nem illeti meg, arra az időre azonban, amely alatt a kölcsönösszeget – akár hitelszerződés alapján, akár anélkül – az adós rendelkezésére tartja, az adós jutalék fizetésére köteles.

Ptk. 525. § (1) A hitelező azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt, ha

a) a kölcsönnek a szerződésben meghatározott célra fordítása lehetetlen;

b) az adós a kölcsönösszeget a szerződésben meghatározott céljától eltérően használja;

c) a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent, és azt az adós a hitelező felszólítására nem egészíti ki;

d) az adós vagyoni helyzetének romlása vagy a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a kölcsön visszafizetésének lehetőségét;

e) az adós más súlyos szerződésszegést követett el.

(2) Ha a hitelező pénzintézet, az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt, ha

a) az adós hitelképtelenné válik,

b) az adós a pénzintézetet a kölcsön összegének megállapításánál valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával vagy más módon megtévesztette, amennyiben ez a kölcsön összegének a megállapítását befolyásolta;

c) az adós a kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósításával kapcsolatos vizsgálatot – figyelmeztetés ellenére – akadályozza, ideértve azt az esetet is, ha a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségét megszegi.

Ptk. 526. § (1) A határozatlan időre kötött kölcsönszerződés tizenöt napi felmondással szüntethető meg.

(2) A hitelezőnek a kölcsönösszegre vonatkozó visszakövetelési joga a szerződésben meghatározott lejárat, illetve lejáratok szerint, felmondás esetén pedig a felmondási idő elteltével nyílik meg.

Ptk. 527. § (1) Ha az adós a kölcsönösszeget neki felróható módon a szerződésben meghatározott céltól eltérően használja, a szerződés megszegéséből eredő jogkövetkezmények e felhasználás időpontjától kezdődően állanak be.

(2) Ha az adós kamat fizetésére köteles, a kamatot negyedévenként utólag, illetőleg akkor kell megfizetni, amikor a kölcsön visszafizetése esedékessé válik.

Ptk. 528. § (1) A kölcsönre, valamint a kamatra irányadó szabályokat megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a hitelező nem pénzt, hanem más helyettesíthető dolgot ad kölcsön.

(2) Ha a jogszabály kivételt nem tesz, a bankhitelre és a bankkölcsönre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azokra a kölcsönökre is, amelyeket pénzintézet nem a saját nevében vagy nem a saját pénzforrásából nyújt az adósnak.

(3) 427 A bankhitel- és bankkölcsönszerződés részletes szabályait külön jogszabály tartalmazza.

 

Ptk. 231. § (1) Pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén érvényben levő pénznemben kell megfizetni.

(2) Más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam (ár) alapulvételével kell átszámítani.

(3) 254 

Ptk. 232. § 255 256 (1) A szerződéses kapcsolatokban – ha jogszabály kivételt nem tesz – kamat jár. Magánszemélyek egymás közti szerződési viszonyában kamat csak kikötés esetében jár.

 

Ptk. 283. § (1) A jogosult – ha jogszabály kivételt nem tesz – a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles meggyőződni arról, hogy a teljesítés megfelelő-e.

 

Ahogy a 2.4. pontban is kifejtettük, a jogosult nem tud meggyőződni a teljesítésről, mert az ehhez szükséges adatokat a hitelnyújtó – ebből a szempontból kötelezett – nem bocsátja a rendelkezésére, így még azt sem lehet tudni, hogy léteznek-e ezek az adatok rögzített, visszamenőleg is követhető formában.

 

Ptk. 288. § Ha a felek a szerződés fajta és mennyiség szerint megjelölt tárgyának minőségét nem határozták meg, a forgalomban szokásos jó minőségű dolgokkal kell teljesíteni.

 

Első látásra nevetségesnek tűnik, ha azt mondjuk, hogy a deviza alapú hitel nyújtása fajta és mennyiség szerinti dologszolgáltatás lenne. Azonban a dologra (tulajdonjogra) vonatkozó szabályokat a pénzre, így a bankszámlapénzre is megfelelően alkalmazni kell [Ptk 94. § (2)]. A svájci frank a pénz egyik fajtája, amelynek mennyisége is meghatározott. (A „minőség” nyilvánvalóan azonos minden svájci frank esetében.) Tehát a hitelfelvevőnek abból és annyit kell felvennie ahhoz, hogy annak létező árfolyamkockázatát és ehhez kapcsolódó költségeit átháríthassa az adósra.

 

A dologra vonatkozó gondolatsor további következménye a nemo plus iuris elv, azaz olyan pénz tulajdonjogát, amelyet a hitelnyújtó sem szerzett meg, nem lehet tovább átruházni. Ha a hitelnyújtó és harmadik személy csereügylete a tulajdonjog átruházásának is minősülhetne, az átváltással kapcsolatos mindenfajta árfolyamkockázat és ennek költsége akkor sem terhelhetné a hitelfelvevőt.

 

Ha a hitelnyújtó esetleg a tulajdonában lévő, korábban szerzett devizát vált át és folyósít, akkor annak, hogy ez az átváltás melyik egyedi kölcsönszerződéshez kapcsolódik, illetve az, hogy csak ahhoz kapcsolódik, szintén egyértelműen igazolhatónak kell lennie. Ennek hiányában ugyanis lehetetlen lenne megállapítani, hogy egy devizaváltást a hitelnyújtó „hányszor számláz ki” több, különböző adós számára – a deviza alapú hitelezésben így kell, hogy érvényesüljön a ne bis idem elve (ugyanazon átváltás kétszeres felszámításának tilalma).

 

Az egyértelműség kedvéért ismét hangsúlyozni kell, hogy minden, a hitelfelvétellel és átváltással kapcsolatos felperesi érvelés megfelelően alkalmazandó és értelmezendő a törlesztés részleteinek átváltásaira is. Így ott is szükséges egy vagy több, egyértelműen meghatározott, harmadik személy felé fennálló, ténylegesen devizában teljesítendő kötelezettség, amelyhez az adós által fizetett forintot valóban át kell váltani. A derivatív swap ügyletek lezárásánál esedékes különbözet fizetési kötelezettsége például ennek nem felel meg, mert az egyedi kölcsönszerződéssel való kapcsolat rendkívül eshetőleges, ellenőrizhetetlen.

 

Arról nem beszélve, hogy a hitelnyújtást követően a hitelnyújtó a későbbi törlesztőrészleteket már nem az eredeti (fiktív vagy valós) devizafelvétel törlesztésére, hanem újabb, az adott adóstól teljesen független devizaügyletek (fiktív vagy valós) törlesztésére fordítja vagy fordíthatja. Így az adós valójában azért „viseli az árfolyamkockázatot”, hogy a hitelnyújtónak évekkel a kölcsön folyósítását követően lebonyolított, immár tőle teljesen független pénzügyi tranzakcióra az eredeti árfolyamon kerüljön sor – hiszen az emelkedő törlesztőrészletek így kompenzálják a hitelnyújtó esetlegesen megemelkedő forrásbevonási költségeit.

 

A hitelszerződések szövegéből egészen biztosan nem olvasható ki, hogy az adós tőle független ügyletek árfolyamkockázatait kell, hogy kompenzálja, erre vonatkozó tájékoztatást sem kapott.

 

Ennek értelmében vizsgálni kell azt a kérdést is, hogy

 

-       a törlesztőrészletek állítólagos átváltásainál kinek, milyen, mihez kapcsolódó kockázata merül fel,

-        annak áthárítása az egyedi kölcsönszerződésen alapul-e, ahhoz kapcsolódik-e, és így

 

összességében, a törlesztőrészletek tekintetében szerződésszerű-e a hitelnyújtó teljesítése, van-e jogalapja az árfolyamkockázathoz kapcsolódó költségek felszámításának.

 

3.1. Uniós jog és tájékoztatási kötelezettség

 

A Hpt. csak 2006. január 1-től tartalmazza az árfolyamkockázat „ismertetésére” vonatkozó kötelezettséget, amelyet a 2004. évi LXXXIV. törvény az alábbi módon iktatott be.

 

30. § A Hpt. 203. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő (7) és (8) bekezdéssel egészül ki:

(6) Olyan lakossági ügyféllel kötött szerződés esetén, amely devizahitel nyújtására irányul, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmaz, a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,

b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát.

(8) A pénzügyi intézmény az (1)-(7) bekezdésben meghatározott tájékoztatást – a felek eltérő megállapodásának hiányában – magyar nyelven köteles megadni.”

 

Ezt a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyelete tekintetében egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi LXXXIV. törvény indokolása az alábbiakkal indokolta.

 

A 30. §-hoz

A fogyasztóvédelmi rendelkezések módosításának célja az ügyfelek jobb, alaposabb tájékoztatásának biztosítása. 2004 elejétől dinamikusan bővült a devizahitelek állománya a forinthitelekhez képest alacsonyabb kamatozásnak köszönhetően. A devizahitel ugyanakkor az árfolyam változása esetén jelentős kockázatot is rejt magában, a törlesztő részletek megemelkedhetnek, amire célszerű külön kockázatfeltáró nyilatkozatban felhívni a fogyasztók figyelmét.

Egyes hitelintézetek önálló biztosítékként, valamint jelzáloghiteleknél is alkalmazzák biztonságuk növelése érdekében a vételi jog kikötését, amelynek következményeire szintén indokolt külön felhívni az ügyfelek figyelmét.

 

Jelenleg a Hpt-nek az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó rendelkezései az alábbiak.

 

Az ügyfelek tájékoztatása

203. § (1) A pénzügyi intézmény köteles az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben hirdetményben közzétenni, valamint elektronikus kereskedelmi szolgáltatások nyújtása esetén folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikus úton is elérhetővé tenni:

a) általános szerződési feltételeit is tartalmazó üzletszabályzatait,

b) az ügyfelek számára ajánlott pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal (ügyletekkel) kapcsolatos szerződési feltételeket,

c) a kamatokat, szolgáltatási díjakat, az ügyfelet terhelő egyéb költségeket, a késedelmi kamatokat, valamint a kamatszámítás módszerét.

(2) A pénzügyi intézmény köteles az ügyfél kívánságára ingyenesen rendelkezésre bocsátani

a) üzletszabályzatait, továbbá

b) a jogszabály által nyilvánosságra hozni rendelt adatokat.

(3) A pénzügyi intézmény – ha törvény ettől eltérően nem rendelkezik – a szerződés megkötése előtt köteles az ügyfelet arról tájékoztatni, ha a szerződéssel kapcsolatos jogvita esetén nem a magyar jog alkalmazását, illetve nem a magyar bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.

(4) Fogyasztónak minősülő ügyféllel kötendő, devizahitel nyújtására irányuló, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott kockázatfeltáró nyilatkozatnak tartalmaznia kell

a) devizahitel nyújtására irányuló szerződés esetén az árfolyamkockázat ismertetését, valamint annak hatását a törlesztő részletre,

b) ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a vételi jog érvényesítésének módját és következményeit, a vételár megállapításának, az ügyfél értesítésének és a pénzügyi intézmény elszámolásának módját, valamint azt, hogy biztosítanak-e az ügyfélnek haladékot, mely időszakban az ügyfél értékesítheti az ingatlant, és ha igen, a haladék időtartamát.

(6) A pénzügyi intézmény legkésőbb a szerződés megkötése előtt, de minden esetben a szolgáltatás nyújtásának megkezdése előtt kellő időben, világos és egyértelmű módon köteles az ügyfelet tájékoztatni arról, ha a megkötendő szerződéssel érintett tevékenységére vonatkozóan – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény 2. § i) pontjában meghatározott – magatartási kódexnek vetette alá magát, megadva egyben a magatartási kódex ingyenes elérhetőségét.

(7) Ha a pénzügyi intézmény honlapot működtet, köteles azon folyamatosan, bárki számára ingyenesen és korlátozásmentesen elérhetővé tenni a (6) bekezdés szerinti magatartási kódexet a rendelkezésre álló nyelvi változatokban.

 

2010. június 10-ig az Európai Unió jogának való megfelelés című 6. Melléklet 6. pontja tartalmazta a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről 87/102/EGK irányelvre való utalást.

 

6. ATanács 87/102/EGK irányelve, a tagállamok fogyasztói hitelre vonatkozó jogszabályai és közigazgatási rendelkezései közelítéséről, illetve az ezt módosító 90/88/EGK irányelve, valamint a Tanács 98/7/EK irányelve.

 

Ez az irányelv is kizárta hatálya alól az ingatlanfedezetű hitelszerződéseket, sőt a 2. cikk (4) szakasza azt is megengedte, hogy „a tagállamok a 6-12. cikk előírásai alól kivonhatják a közjegyző vagy bíró előtt aláírt, közokiratba foglalt hitelszerződéseket.” Utóbbival Magyarország nem élt – ellenkező esetben azt a Hpt. módosításaként törvényben kellett volna foglalni.

 

Ezen túl csak a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény tartalmazott uniós jogmegfelelési utalást a 87/102/EGK irányelvre [57. § (1) a) pont], azonban ezt 2010. június 11-ével szintén hatályon kívül helyezték, ahogy 2010. január 1-től a pénzügyi szolgáltatási tevékenység, így a fogyasztói kölcsönök is kikerültek a törvény hatálya alól (a PSZÁF lett az eljáró fogyasztóvédelmi hatóság).

 

Mivel a 2008/48/EK irányelv hatályon kívül helyezte a 86/102/EGK irányelvet, ezért attól kezdve a fogyasztói hitelekkel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget más jogszabályban kell keresnünk, ez pedig a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény. Ez a törvény kizárja a hatálya alól a jelzáloghitelt, mivel a törvény összes érdemi (nem folyószámlahitelre vagy kapcsolt hitelre vonatkozó) rendelkezése erre nem vonatkozik.

 

Tekintettel az ingatlanfedezetű hitelek magas arányára, azért érdemes végignézni, hogy milyen garanciális szabályok nem vonatkoznak a legnagyobb kockázatot, futamidőt és gazdasági helyzetre gyakorolt hatást hordozó hitelszerződés-típusra. Ami megmaradt, az valójában a 16. § tartalma. Ha jobban megnézzük a 16. § pontjait és az egyéb jogszabályokat (főként a Ptk-t), látszik, hogy valójában alig van benne újdonság. Annyi történt, hogy a jogalkotó egységesítette a nem jelzálogfedezetű hitelszerződések tartalmi elemeit, de azokhoz érdemben újat nem tett hozzá.

 

2009. évi CLXII. törvény

a fogyasztónak nyújtott hitelről

 

A törvény hatálya

1. § (1) E törvény rendelkezéseit a fogyasztónak nyújtott hitelre kell alkalmazni.

(3) A jelzáloghitelre és a pénzügyi lízingre a 4. § (1)-(2) bekezdését, a 6. §-t, a 7. § (1) bekezdését, a 8-10. §-t, a 16. § (1) bekezdésének 9., 11., 19., 20. pontját és (4) bekezdését, a 17. § (1) bekezdését, a 19-22. §-t, a 24. §-t és a 26. §-t nem kell alkalmazni.

 

3.§ 13. jelzáloghitel: a fogyasztó részére ingatlanra alapított jelzálogjog – ideértve az önálló zálogjogként alapított jelzálogjogot is – fedezete mellett nyújtott hitel,

 

 

A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció

4. § (1) A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a teljes hiteldíj mutató értékét feltűnően, a rövidítés feltüntetésével, egy tizedesjegy pontossággal minden esetben meg kell adni.

(2) Ha a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció a teljes hiteldíj mutató értékén kívül hitelkamatot vagy bármilyen más ellenszolgáltatásra – ideértve a díjat, jutalékot, költséget – vonatkozó számadatot megjelöl, a kereskedelmi kommunikációban egyértelműen, tömören és feltűnően, reprezentatív példával bemutatva meg kell adni a következő adatokat is:

a) a hitelkamat mértéke és típusa (rögzített hitelkamat, változó hitelkamat, vagy mindkettő),

b) a hitel teljes díja, ideértve annak részét képező díjat, jutalékot, költséget és adót,

c) a hitel teljes összege,

d) a hitel futamideje,

e) a teljes hiteldíj mutató,

f) termék értékesítéséhez vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás készpénzára és az önrész, valamint

g) a fogyasztó által fizetendő teljes összeg és a törlesztőrészletek összege.

 

6. § (1) A hitelező és adott esetben a hitelközvetítő azt megelőzően, hogy a fogyasztót bármilyen hitelszerződés vagy ajánlat kötné, kellő időben köteles papíron vagy más tartós adathordozón – a fogyasztó által megadott információk alapján – a (3) bekezdésben foglaltakról tájékoztatni a fogyasztót a (8) bekezdésben meghatározott eltéréssel.

(2) A hitelező és a hitelközvetítő a (3) bekezdés szerinti adatokat a különböző hitelszerződésekre vonatkozó ajánlatok összehasonlítása alapján történő, a hitelszerződés megkötése tekintetében megalapozott fogyasztói döntéshozatal érdekében nyújtja.

(3) A hitelező és a hitelközvetítő – az 1. melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével – a következő adatokról tájékoztatja a fogyasztót:

1. ahitel típusáról,

2. ahitelező nevéről (cégnevéről) és levelezési címéről,

3. a hitelközvetítő nevéről (cégnevéről) és levelezési címéről,

4. ahitel teljes összegéről és lehívásának feltételeiről,

5. ahitel futamidejéről,

6. termék értékesítéséhez vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás megnevezéséről és készpénzáráról,

7. ahitelkamatról és a hitelkamat feltételeiről, alkalmazása esetén a vonatkozó referencia-kamatlábról, valamint a hitelkamat módosításának gyakoriságáról, feltételeiről és eljárási szabályairól,

8. ateljes hiteldíj mutatóról egy reprezentatív példával annak valamennyi feltételével,

9. afogyasztó által fizetendő teljes összegről,

10. afogyasztó által fizetendő törlesztőrészletek összegéről, a törlesztőrészletek számáról, és a törlesztés gyakoriságáról, esetlegesen a törlesztőrészleteknek a különböző hitelkamatú tartozásra történő elszámolásának sorrendjéről,

11. afizetési számlához vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszközhöz kapcsolódó valamennyi jutalékról, díjról, költségről vagy egyéb fizetési kötelezettségről kivéve, ha a fizetési számla vagy a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz fenntartása nem kötelező,

12. a hitelhez kapcsolódó hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatásról – ideértve díjat, jutalékot és költséget -, és módosításuk feltételeiről,

13. adott esetben a közjegyzői díjról,

14. ahitelhez kapcsolódó olyan járulékos szolgáltatásokról (például biztosítás), amely a hitelszerződés megkötéséhez vagy a hitelező ajánlataszerinti megkötéséhez szükséges,

15. akésedelmi kamatról vagy az egyéb olyan fizetési kötelezettségről, amely a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik,

16. afizetés elmulasztásának következményeiről,

17. aszükséges biztosítékok meghatározásáról,

18. az elállási jogról, illetve annak hiányáról,

19. az előtörlesztéshez való jogról, és annak 24. § szerinti esetleges költségeiről,

20. a14. § (4) bekezdése szerinti kötelezettségéről,

21. a10. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségről, valamint

22. amegadott adatok érvényességének esetleges időbeli korlátozásáról.

(4) Ha a (3) bekezdés 7. pontja szerinti egyes hitelkamatok alkalmazásának feltételei eltérnek egymástól, a hitelkamat módosításának gyakoriságára, feltételeire és eljárási szabályaira vonatkozó tájékoztatást valamennyi hitelkamat tekintetében meg kell adni.

(5) Ha a (3) bekezdés 8. és 9. pontja vonatkozásában a fogyasztó a hitelezőt és a hitelközvetítőt tájékoztatja az általa előnyben részesített hitel jellemzőiről, a hitelező és a hitelközvetítő a teljes hiteldíj mutató és a fogyasztó által fizetendő teljes összeg tekintetében ezeket veszi figyelembe.

(6) Ha a hitelszerződés alapján a hitel lehívására több módon kerülhet sor, és ez eltérő hitelkamatokat vagy eltérő hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatást – ideértve díjat, jutalékot és költséget – jelentenek, a hitelező és a hitelközvetítő ennek lehetőségét köteles jelezni.

(7) Ha a fogyasztó által fizetett részletek nem eredményezik haladéktalanul a hitelösszeg törlesztését, hanem a hitelszerződésben, vagy ahhoz kapcsolódó megállapodásban meghatározott időszakokban és feltételek szerint tőkeképzésre fordítják, az (1) bekezdés szerinti tájékoztatás során a hitelező és a hitelközvetítő köteles egyértelműen és tömören tájékoztatni, hogy a részletek megfizetése nem eredményezi automatikusan a hitel teljes összegének visszafizetését, kivéve, ha a szerződésben a felek erről megállapodtak.

(8) Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén a hitelező és a hitelközvetítő – a 2. melléklet szerinti formanyomtatvány kitöltésével – az alábbiakról tájékoztatja a fogyasztót:

a) a (3) bekezdés 1-5. pontjában, 7. pontjában, 8. pontjában, 15. pontjában, 20. pontjában és 22. pontjában foglaltakról,

b) a hitel felmondásának feltételeiről és módjáról,

c) olyan fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén, amely alapján nyújtott kölcsönt a hitelező felszólítására kell visszafizetni arról, hogy a hitelező bármikor jogosult a hitel teljes összegének visszafizetését követelni, valamint

d) olyan fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén, amely alapján nyújtott kölcsönt három hónapon belül vagy a hitelező felszólítására kell visszafizetni a szerződés megkötését követően felmerülő hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatásról – ideértve díjat, jutalékot és költséget -, és ezek módosításának feltételeiről.

7. § (1) A hitelező és a hitelközvetítő a 6. §-ban meghatározott adatokon kívül kizárólag az 1. melléklet szerinti formanyomtatványtól elkülönítetten adhat tájékoztatást.

 

8. § Ha a hitelszerződés megkötése a fogyasztó kérése alapján a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Tétv.) szerinti olyan távközlő eszköz útján történik, amely a 6. § és a 7. § (2)-(3) bekezdése szerinti előzetes tájékoztatást nem teszi lehetővé, így különösen, ha az a Tétv. 4. §-ának (3) bekezdése szerint telefonon történik, a hitelező és a hitelközvetítő a hitelszerződés megkötését követően haladéktalanul köteles a 6. § és 7. § (2)-(3) bekezdése szerinti tájékoztatást megadni.

9. § Ha a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés megkötése a fogyasztó kérése alapján a Tétv. szerinti olyan távközlő eszköz útján történik, amely a 6. § (8) bekezdése és a 7. § (2)-(3) bekezdése szerinti előzetes tájékoztatást nem teszi lehetővé, így különösen ha az a Tétv. 4. §-ának (4) bekezdése szerint telefonon történik, a hitelező és a hitelközvetítő a hitelszerződés megkötését követően haladéktalanul köteles a 6. § (8) bekezdése és 7. § (2)-(3) bekezdése szerinti tájékoztatást megadni.

10. § (1) A fogyasztó kérésére a hitelszerződés tervezetének egy példányát (mintaszerződés) díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen rendelkezésére kell bocsátani.

(2) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdést, ha a hitelező a fogyasztóval nem kíván szerződést kötni.

 

16. § (1) A hitelszerződés – a (4) bekezdésben meghatározott eltéréssel – egyértelműen és tömören tartalmazza:

1. ahitel típusát,

2. aszerződő felek nevét (cégnevét) és levelezési címét (székhelyét),

3. a hitelközvetítő nevét (cégnevét) és levelezési címét (székhelyét),

4. ahitel futamidejét,

5. ahitel teljes összegét és lehívásának feltételeit,

6. termék értékesítésére vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás megnevezését és készpénzárát,

7. ahitelkamatot és a hitelkamat feltételeit, esetlegesen a vonatkozó referencia-kamatlábat, valamint a hitelkamat módosításának gyakoriságát, feltételeit és eljárási szabályait,

8. ateljes hiteldíj mutatót a hitelszerződés megkötésének időpontjára vonatkoztatva, annak kiszámításánál figyelembe vett valamennyi feltételével,

9. a fogyasztó által fizetendő teljes összeget,

10. afogyasztó által fizetendő törlesztőrészletek összegét, számát, és a törlesztés gyakoriságát, esetlegesen a törlesztőrészleteknek a különböző hitelkamatú tartozásra történő elszámolásának sorrendjét,

11. határozott időtartamra vonatkozó tőketörlesztés esetén a fogyasztó arra vonatkozó jogát, hogy a tartozásról törlesztési táblázat formájában kivonatot díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen a hitelszerződés fennállása alatt jogosult megkapni,

12. haa fogyasztó a tőke törlesztésétől elkülönítetten köteles megfizetni a hitelkamatot és a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatást – ideértve díjat, költséget, jutalékot -, ennek gyakoriságát, feltételeit és összegét,

13. afizetési számlához vagy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközhöz kapcsolódó valamennyi jutalékot, díjat, költséget vagy egyéb fizetési kötelezettséget, kivéve, ha a fizetési számla fenntartása nem kötelező,

14. ahitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatást – ideértve díjat, jutalékot és költséget – és módosításuk feltételeit,

15. akésedelmi kamatot vagy az egyéb olyan fizetési kötelezettséget, amely a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik,

16. afizetés elmulasztásának következményeit,

17. adott esetben a közjegyzői díjra vonatkozó fizetési kötelezettséget,

18. adott esetben a biztosítékok és a biztosítás meghatározását,

19. az elállási (felmondási) jogot, illetve annak fenn nem állását, azon időszakot, amely alatt az elállási jog fennáll, az elállási (felmondási) jog gyakorlásának feltételeit, módját és jogkövetkezményeit, ideértve a 21. § (4) és (5) bekezdését,

20. a 22. § szerinti jogosultság fennállását és gyakorlásának feltételeit,

21. az előtörlesztéshez való jogot, gyakorlásának módját, az előtörlesztés esetleges költségeinek fennállását és azok számítási módját,

22. a hitelszerződésre vonatkozó felmondási jogot és annak következményeit,

23. rendelkezésre áll-e a fogyasztó számára a szerződésből eredő jogviták peren kívüli rendezésére olyan lehetőség, amelynek a hitelező aláveti magát, valamint

24. afelügyeleti hatóság nevét és székhelyét.

(2) Ha az (1) bekezdés 7. pontja szerinti egyes hitelkamatok alkalmazásának feltételei eltérnek egymástól, a hitelkamat módosításának gyakoriságára, feltételeire és eljárási szabályaira vonatkozó tájékoztatást valamennyi hitelkamat tekintetében meg kell adni.

(3) Ha a fogyasztó által fizetett részletek nem eredményezik haladéktalanul a hitelösszeg törlesztését, hanem a hitelszerződésben vagy ahhoz kapcsolódó megállapodásban meghatározott időszakokban és feltételek szerint tőkeképzésre fordítják, a hitelszerződésbe a hitelező köteles egyértelműen és tömören belefoglalni, hogy a részletek megfizetése nem eredményezi automatikusan a hitel teljes összegének visszafizetését, kivéve, ha a szerződésben a felek erről megállapodtak.

(4) Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés egyértelműen és tömören tartalmazza:

a) az (1) bekezdés 1-5. pontjában, 7. pontjában és 8. pontjában foglaltakat,

b) a hitel teljes díját a hitelszerződés megkötésének időpontjára vonatkoztatva,

c) olyan fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén, amely alapján nyújtott kölcsönt a hitelező felszólítására kell visszafizetni, a hitelező jogát, hogy bármikor jogosult a hitel teljes összegének visszafizetését követelni,

d) az elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját és jogkövetkezményeit, valamint

e) a hitelkeret szerződés megkötését követően felmerülő, a hitelkamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatást – ideértve a díjat, jutalékot, költséget -, és ezek módosításának feltételeit.

(5) Semmis az a szerződés, amelyik nem tartalmazza az e §-ban meghatározott tartalmi elemeket. A szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

 

17. § (1) A hitelszerződés fennállása alatt a hitelezőnek a fogyasztó kérésére a tartozásról törlesztési táblázat formájában kivonatot a fogyasztónak díj-, költség- és egyéb fizetésikötelezettség-mentesen kell rendelkezésére bocsátania.

 

Elállási jog

21. § (1) A fogyasztó a hitelszerződéstől a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat, ha a hitel folyósítására még nem került sor. A fogyasztó a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül díjmentesen felmondhatja a hitelszerződést, ha a hitelt már folyósították.

(2) Ha a fogyasztó a 6. § és 7. § szerinti tájékoztatást a 8. § alapján a szerződéskötést követően kapja kézhez, elállási (felmondási) jogát az (1) bekezdésben meghatározott időponttól eltérően a tájékoztatás kézhezvételétől számított tizennégy napig gyakorolhatja.

(3) Az elállási (felmondási) jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkozatát az (1)-(2) bekezdésekben meghatározott határidő lejártáig – a 16. § (1) bekezdés 19. pontjának megfelelően – postára adja vagy egyéb igazolható módon azt a hitelezőnek elküldi.

(4) A fogyasztó az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozatának elküldését követően haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül köteles a felvett hitelösszeget és a hitel lehívásának időpontjától a visszafizetés időpontjáig felszámítható, a szerződés szerint megállapított hitelkamatot a hitelezőnek visszafizetni.

(5) A fogyasztó elállása esetén a hitelező a (4) bekezdés szerinti összegen kívül kizárólag arra az összegre jogosult, amelyet az államnak vagy önkormányzatnak a hitellel kapcsolatosan megfizetett, ha annak visszatérítésére nincs mód.

(6) A fogyasztó elállási jogának gyakorlása azt a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatásra vonatkozó szerződést is felbontja, amely a hitelező által vagy egy harmadik fél és a hitelező előzetes megállapodása alapján a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik.

 

38. § Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az Európai Parlament és a Tanács 2008/48/EK irányelve (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről (1. § 2. § (1)-(2) bekezdése, 3-11. §, 14-16. §, 17. § (1) és (3) bekezdése, 18-24. §, 26-32. §, 34. §, 36-38. § továbbá az 1. és 2. melléklet,

b) a Bizottság 2001/193/EK ajánlása (2001. március 1.) a fogyasztóknak a lakáshitel szerződések megkötését megelőzően nyújtandó tájékoztatásról (a 12. § és a 3. melléklet).

 

Ezen törvény felhatalmazása alapján készült a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet, amely a Ptk. és a Hpt. mellett az egyetlen hitelszerződésekre vonatkozó jogszabály, amely mindegyik típusú (fogyasztói) hitelszerződésre vonatkozik.

 

Ennek devizahitel és deviza alapú hitel meghatározása ismét nem remekel, hiszen a ténylegesen devizában nyújtott hitel még forintban való törlesztés esetében sem lesz deviza alapú hitel, bár való igaz, hogy a Hpt. 200/A. § (5) bekezdése is hasonló szellemben íródott, mert az is csak a devizában való törlesztést zárja ki az alkalmazási köréből. A jogalkotó nincs tisztában vele, hogy a hitelszerződés jellemzőit elsősorban a folyósítás és nem pedig a törlesztés pénzneme határozza meg. Ezt fordított esetben könnyebb belátni: forintban folyósított forinthitel esetén a román lei-ben történő törlesztés előírása még nem változtatja deviza alapú hitellé a szerződést.

 

Ami pedig a teljes hiteldíj mutatót („THM”) illeti, az változó törlesztőrészlet esetén éppen a szabályozás miatt alkalmatlan a kockázat ismertetésére, legfeljebb az alkalmazandó devizaárfolyamról rendelkezik. Az a rendelkezés ugyanis, hogy ha „a törlesztőrészletek összege változó lehet, a szerződésben meghatározott legalacsonyabb törlesztőrészletet kell figyelembe venni”, kifejezetten a fogyasztó megtévesztésére szolgál.

 

83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet

a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről

 

A Kormány a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 30. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § E rendelet előírásait a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fhtv.) hatálya alá tartozó hitel és pénzügyi lízing (a továbbiakban együtt: hitel) esetén kell alkalmazni.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. devizahitel: forinttól eltérő pénznemben folyósított és törlesztett hitel;

2. deviza alapú hitel: devizában nyilvántartott, de forintban folyósított vagy törlesztett hitel;

3. kereskedelmi kommunikáció: a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben ekként meghatározott fogalom;

4. kereskedelmi kölcsön: az egymással áruszállítási vagy szolgáltatási jogviszonyban álló vállalkozások vagy természetes személyek által e jogviszonyra tekintettel adott halasztott fizetés vagy előleg, ide nem értve a pénzügyi intézmény által kötött ilyen ügyleteket.

(2) E rendeletben nem meghatározott fogalmak értelmezése tekintetében az Fhtv. rendelkezéseit kell alkalmazni.

 

2. A teljes hiteldíj mutató meghatározására és számítására vonatkozó szabályok

3. § (1) A teljes hiteldíj mutató (a továbbiakban: THM) számításánál figyelembe kell venni a fogyasztó által a hitelszerződés és a lízingszerződés (a továbbiakban együtt: hitelszerződés) kapcsán fizetendő összes díjat (ideértve a kamatot, díjat, jutalékot, költséget és adót), valamint a hitelhez kapcsolódó járulékos szolgáltatások költségeit, ha a hitelező vagy a lízingbe adó (a továbbiakban együtt: hitelező) számára ismertek, továbbá a szolgáltatás igénybevételét a hitelszerződés megkötéséhez vagy ajánlat szerinti megkötéséhez a hitelező előírja, ideértve különösen

a) a fogyasztó által felajánlott fedezet értékbecslésének díját,

b) építésnél a helyszíni szemle díját,

c) a számlavezetés és a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatának költségeit és a fizetési műveletekkel kapcsolatos egyéb költségeket a (3) bekezdés f) pontjában foglalt kivétellel,

d) a hitelközvetítőnek fizetendő díjat,

e) az ingatlan-nyilvántartási eljárás díját, valamint

f) a biztosítás és garancia díját a 7. § (2) bekezdésben foglalt kivétellel.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjának alkalmazásánál, ha a fogyasztó által igényelt számlatípus még nem ismert, a hitelezőnél elérhető legkedvezőbb feltételekkel kínált számlatípust kell figyelembe venni, amelynek igénybevételéhez a hitelhez nem kapcsolódó feltételek teljesítése nem szükséges.

(3) A THM számításánál nem vehető figyelembe:

a) a prolongálás (futamidő hosszabbítás) költsége,

b) a késedelmi kamat,

c) egyéb olyan fizetési kötelezettség, amely a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik,

d) a közjegyzői díj,

e) kereskedelmi kölcsön vagy kapcsolt hitelszerződés esetén a fogyasztó által a termékek vagy szolgáltatások megvételéért fizetett – a vételáron felüli – díj függetlenül attól, hogy készpénzzel vagy hitelből fizeti, valamint

f) a számlavezetés és a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz használatának költségei és a fizetési műveletekkel kapcsolatos egyéb költségek, ha a számla fenntartását a hitelező nem írja elő az adott hitelszerződéshez és költségeit a fogyasztóval kötött szerződésben egyértelműen és külön feltüntették.

4. § (1) A THM számításánál azt kell figyelembe venni, hogy a hitelszerződés a szerződés szerinti futamidő alatt a szerződés szerint kerül teljesítésre.

(2) A THM kiszámításánál a következő számítási módszert kell alkalmazni:

a) ha a hitelszerződés nem határozza meg a hitel lehívásának időpontját, a teljes hitelösszeget azonnal lehívottnak kell tekinteni;

b) ha a szerződés alapján a kamat és más díj mértéke változó, de azok mértéke nem határozható meg a kiszámításkor, a számítás során az utolsó ismert kamatot és díjat változatlannak kell tekinteni a futamidő végéig;

c) ha a visszafizetés ütemezése nincs meghatározva, akkor a hitel lejárati időtartamát egy évnek kell tekinteni és tizenkét egyenlő részletben, havonta történő törlesztéssel kell számolni;

d) ha a hitelszerződés különböző módokat biztosít a lehívásra, amelyekhez eltérő kamatok és díjak kapcsolódnak, a teljes hitelösszeget az adott hiteltípusnál leggyakoribb lehívási módra alkalmazandó legmagasabb kamattal és díjjal kell figyelembe venni;

e) ha a hitelszerződés szerint a fogyasztó szabadon hívhatja le a hitelt, de a szerződés a lehívás különböző módjainál összegre és időtartamra vonatkozó korlátokat tartalmaz, a hitelt a legkorábbi időpontban lehívottnak kell tekinteni a korlátok figyelembevételével;

f) ha a visszafizetés ütemezése meghatározott, de a törlesztőrészletek, lízingdíjak (a továbbiakban együtt: törlesztőrészlet) összege változó lehet, a szerződésben meghatározott legalacsonyabb törlesztőrészletet kell figyelembe venni, hitelkártyák esetén az egyes elszámolási időszakokat követő türelmi időszakok végén a nyilvánosan meghirdetett minimális törlesztésekkel és a futamidő végén a fennmaradó teljes tartozás megfizetésével kell számolni;

g) e bekezdés eltérő rendelkezése hiányában, ha a hitelszerződés több lehívási és törlesztési időpontot tartalmaz, a legkorábbi időpontot kell figyelembe venni;

h) ha a hitel legmagasabb összegéről még nem állapodtak meg, azt 375 000 forintnak kell tekinteni;

i) fizetési számlához kapcsolódó hitel esetén a teljes hitelösszeget a hitelszerződés teljes időtartamára lehívottnak kell tekinteni, a hitelszerződés időtartamát – ha az nincs meghatározva – három hónapnak kell tekinteni;

j) ha a hitelszerződés szerint a hitel kamata az első időszakra rögzített kamat, ezt követően új kamatot fognak megállapítani, amit rendszeres időközönként hozzáigazítanak a megállapodás szerinti mutatóhoz, a rögzített kamatozású időszakot követően a megállapodás szerinti mutatónak a THM kiszámításakor érvényes értékén alapuló kamattal, mint változatlan kamattal kell számolni;

k) ha a hitelező egy korlátozott időtartamra vagy összegre eltérő, kedvezményes kamatot és díjat számít fel, a THM kiszámításakor érvényes nem kedvezményes kamatot és a díjat kell figyelembe venni a hitelszerződés teljes időtartamára a THM értékének meghatározásakor.

5. § (1) A THM értékének meghatározására az 1. melléklet szerinti képletet kell alkalmazni.

(2) Az 1. mellékletben meghatározott képletet az alábbiak figyelembevételével kell alkalmazni:

a) a felek által különböző időpontokban teljesített törlesztések és folyósítások összege és azok teljesítési ideje eltérő lehet;

b) a kezdő időpont az első hitelfolyósítás időpontja; hitelkártya esetén a kezdő időpont a hitelező által nyilvánosan meghirdetett elszámolási időszak első napja;

c) a kiszámítás során használt időtartamokat években vagy töredékévekben kell kifejezni;

d) egy évet 365 napból (vagy szökőév esetén 366 napból), 52 hétből vagy tizenkét egyenlő hosszúságú hónapból állónak kell tekinteni, egy ilyen hónapot 30,41666 napból állónak kell tekinteni függetlenül attól, hogy szökőévről van-e szó;

e) a számítás eredményét százalékos formában, legalább egy tizedesjegy pontossággal kell meghatározni.

6. § (1) Deviza alapú hitel esetén, ha a folyósítás és a törlesztés is forintban történik, az 1. mellékletben meghatározott képletnél a hitelező és a fogyasztó által teljesített fizetéseket forintban kell számításba venni a hitelrészletet a hitelező által az adott ügyletre folyósításnál alkalmazott, a törlesztőrészletet és a díjfizetést a törlesztésnél alkalmazott

a) a szerződésben a szerződés megkötését megelőző 30. napnál nem régebbi devizaárfolyam,

b) a kereskedelmi kommunikációban a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján érvényes devizaárfolyam

figyelembevételével.

(2) Deviza alapú hitel esetén, ha a folyósítás vagy a törlesztés devizában történik, az 1. mellékletben meghatározott képletnél a devizában teljesített fizetéseket forintban kell számításba venni a szerződésben 30 napnál nem régebbi, a kereskedelmi kommunikációban a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza-középárfolyama figyelembevételével.

(3) Devizahitel esetén a forintban fizetendő díjakat a THM meghatározásakor a hitel devizanemében kell számításba venni a szerződésben 30 napnál nem régebbi, a kereskedelmi kommunikációban a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján érvényes, a hitelező által az adott ügyletnél a díjfizetésre alkalmazott devizaárfolyam figyelembevételével.

(4) Devizahitel és deviza alapú hitel esetén a szerződésben fel kell tüntetni, hogy a THM meghatározása a forint fizetések vagy a kölcsön devizanemében teljesített fizetések alapján történt-e, továbbá a fizetések más devizanemre történő átszámításánál figyelembe vett devizaárfolyam érvényességének napját.

 

A 140-es CHF/HUF árfolyamon kiszámolt THM mit mond az esetlegesen 180-as, 240-es, 280-as CHF/HUF árfolyam esetében érvényes THM-ről? Semmit. Az lenne a minimum, ha a jogalkotó előírná, hogy 25, 50, 75 és 100%-os keresztárfolyam-változásra is ki kelljen számolni és fel kelljen tüntetni a képletet.

 

A jogalkotónak azonban ezt nem kell külön előírnia, mivel akár a Ptk., akár a Hpt. tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseit nézzük, ezt a hitelnyújtóknak meg kell, vagy meg kellett volna tenni, mert ha nincs forintosítva a kockázat, akkor mi a tájékoztatás? Az a mondat ugyanis, hogy „árfolyamkockázat van, és a törlesztőrészlet magasabb is lehet, és ezt a hitelfelvevő tudomásul vette”, semennyire sem felel meg ezeknek a jogszabályi követelményeknek.

 

Ahogy a jog nem tudása nem mentesíti, úgy az általános előírásoknak megfelelő kodifikált részletszabályok hiánya sem mentesíti a hitelnyújtókat a tájékoztatási kötelezettség valós teljesítése alól.

 

Hogy mi is a tájékoztatási kötelezettség célja, tartalma és célra való alkalmasságának megítélése, abban iránymutatást adhat a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 2005/29/EK irányelv.

 

Bár az irányelv és annak nemzeti jogba való átültetése egyaránt kimondja, hogy ezek a jogszabályok nem érintik a szerződések jogát, ez – ahogy uniós irányelvek esetében szokásos és az Európai Bíróság gyakorlatának megfelel – valójában a „közvetlenül nem érinti” kitételnek felel meg.

 

Ha ugyanis a Ptk. alkalmazása körében felmerül a kérdés, hogy valamely fél teljesítette-e együttműködési és tájékoztatási kötelezettségét, mint minden szerződés esetében élő kötelezettséget, avagy az általa alkalmazott szerződési feltétel tisztességes-e, akkor ezeket a kérdéseket részben úgy tudjuk meghatározni, hogy milyen esetekben „nem” a válasz e kérdésekre.

 

Ebben lehet támaszkodni mind az alábbi irányelvre, mind pedig a később említendő, a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény („Tpvtv.”) egyes szabályaira.

 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2005. május 11-i 2005/29/EK IRÁNYELVE

a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról

(„Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”)

 

2. cikk

Fogalommeghatározások

 

Ezen irányelv alkalmazásában:

e) „fogyasztók gazdasági magatartásának jelentős torzítása”: a kereskedelmi gyakorlat olyan célból történő alkalmazása, hogy érzékelhető módon rontsa a fogyasztó tájékozott döntés meghozatalára való képességét, és amely ezáltal olyan ügyleti döntés meghozatalára ösztönzi a fogyasztót, amelyet egyébként nem hozott volna meg;

h) „szakmai gondosság”: a szakismeret és a gondosság azon szintje, amelynek gyakorlása ésszerűen elvárható a kereskedőtől a fogyasztóval szemben, a becsületes piaci gyakorlatnak és/vagy a jóhiszeműség általános alapelvének megfelelően, a kereskedő tevékenységi körében;

k) „ügyleti döntés”: a fogyasztó által arra vonatkozóan hozott döntés, hogy vásároljon-e, és ha vásárol, akkor hogyan és milyen feltételek mellett, egy összegben vagy részletekben fizessen-e, a terméket megtartsa vagy elidegenítse-e, a termékkel kapcsolatos szerződéses jogát gyakorolja-e, valamint hogy a fogyasztó a cselekvés vagy a cselekvéstől való tartózkodás mellett döntsön-e;

Hatály

3. cikk

(2) Ez az irányelv nem érinti a szerződések jogát és különösen a szerződések érvényességére, létrejöttére és joghatásaira vonatkozó szabályokat.

(9) A 2002/65/EK irányelvben meghatározott „pénzügyi szolgáltatások”-ra és az ingatlanokra vonatkozóan a tagállamok megállapíthatnak olyan követelményeket, amelyek megszorítóbbak vagy szigorúbbak ezen irányelvnél az általa közelített területen.

 

5. cikk

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma

 

(1) Tilos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazni.

(2) A kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben:

a) ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel,

és

b) a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut vagy aki a címzettje, illetve – amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra irányul – a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását.

(3) Azon kereskedelmi gyakorlatokat, amelyek valószínűsíthetően csak a fogyasztóknak egy, e kereskedelmi gyakorlattal vagy az annak alapjául szolgáló termékkel szemben szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk, koruk vagy hiszékenységük miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjának gazdasági magatartását torzítják jelentősen – és oly módon, hogy azt a kereskedőnek ésszerűen előre kellene látnia -, az adott csoport átlagtagja szempontjából kell értékelni. Ez nem érinti azokat a megszokott és jogszerű reklámtevékenységeket, amelyek túlzó vagy nem szó szerint értendő kijelentéseket alkalmaznak.

(4) Különösen tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, amely: a) a 6. és 7. cikkben meghatározott módon megtévesztő, vagy b) a 8. és 9. cikkben meghatározott módon agresszív.

 

Megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok

 

6. cikk

Megtévesztő tevékenységek

 

(1) Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, még akkor is, ha az információ az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében tényszerűen helytálló, és feltéve bármelyik esetben, hogy ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg:

a) a termék létezése vagy természete;

b) a termék lényeges tulajdonságai, úgymint a hozzáférhetőség, az előnyök, a kockázatok, a kivitelezés, az összetétel, a tartozékok, az ügyfélszolgálat és a panaszkezelés, a gyártás vagy szolgáltatás módszere és időpontja, a szállítás, az adott célra való alkalmasság, a használat, a mennyiség, a leírás, a földrajzi vagy kereskedelmi eredet vagy a használattól várható eredmények, illetve a terméken végrehajtott vizsgálat vagy ellenőrzés eredménye és főbb jellemzői;

c) a kereskedő kötelezettségvállalásainak mértéke, a kereskedelmi gyakorlat indítékai és az értékesítési folyamat természete, közvetlen vagy közvetett szponzorálásra, illetve a kereskedő vagy a termék jóváhagyására vonatkozó bármely kijelentés vagy jelzés; d) az ár vagy az ár kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte;

 

7. cikk

Megtévesztő mulasztások

 

(1) Megtévesztőnek minősül az a kereskedelmi gyakorlat, amely a ténybeli körülmények alapján – figyelembe véve annak valamennyi jellemzőjét és feltételét, valamint kommunikációs eszközeinek korlátait is -, az átlagfogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges jelentős információkat hagy ki, és ezáltal – a körülményektől függően – ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.

(2) Megtévesztő mulasztásnak minősül az is, ha a kereskedő az (1) bekezdésben említett jelentős információt hallgat el, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető, vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, figyelembe véve az említett bekezdésben leírt szempontokat, illetve ha nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és amennyiben ez bármelyik esetben ténylegesen vagy valószínűsíthetően ahhoz vezet, hogy az átlagfogyasztó olyan ügyleti döntést hoz, amelyet egyébként nem hozott volna.

 

2008. évi XLVII. törvény

a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról

 

Általános rendelkezések

1. § (1) Ez a törvény állapítja meg az áruhoz kapcsolódó, a kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően, annak során és azt követően a fogyasztóval szemben alkalmazott kereskedelmi gyakorlatokra, valamint az ilyen kereskedelmi gyakorlat tekintetében alkalmazott magatartási kódexekre vonatkozó követelményeket, és az azok megsértésével szembeni eljárás szabályait.

(2) A törvény hatálya arra a kereskedelmi gyakorlatra terjed ki, amely a Magyar Köztársaság területén valósul meg, továbbá arra is, amely a Magyar Köztársaság területén bárkit fogyasztóként érint.

(3) Nem terjed ki e törvény hatálya

a) a szerződés létrejöttére, érvényességére és joghatásaira, valamint a kereskedelmi gyakorlattal összefüggésben felmerülő polgári jogi igényekre,

b) a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok létrejöttére, fennállására és érvényesítésére,

c) a nemesfémtárgy nemesfémtartalmának tanúsítására

és jelzésére.

 

Együttműködés az Európai Gazdasági Térség államainak fogyasztóvédelmi hatóságaival

28. § (1) A 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtását a 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető tagállami jogszabályokba ütköző Európai Közösségen belüli jogsértések tekintetében a fogyasztóvédelmi hatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vagy a Gazdasági Versenyhivatal látja el, a 10. §-ban meghatározottak szerint.

(2) A kölcsönös jogsegély során az (1) bekezdés szerinti hatóságok a – 2008/282/EK bizottsági határozattal módosított – 2007/76/EK bizottsági határozatnak megfelelően járnak el.

(3) Az igazságügyért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján tájékoztató jelleggel közli a 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető jogszabályi rendelkezések felsorolását.

 

56. § (1) Ez a törvény a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

 

7. § (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely

a) – figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait – az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és

b) ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas

(a továbbiakban: megtévesztő mulasztás).

(2) Ha a kommunikáció eszköze térbeli vagy időbeli korlátokat támaszt, ezeket az akadályokat és minden olyan intézkedést, amelyet a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója annak érdekében tett, hogy az információt más módon eljuttassa a fogyasztókhoz, figyelembe kell venni annak megítélésénél, hogy fennállt-e megtévesztő mulasztás.

(3) E § alkalmazásában

a) az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában,

b) kötelező európai uniós jogi aktus rendelkezéseinek átültetése céljából elfogadott külön jogszabályi rendelkezésekben, illetve

c) az 1. § (4) bekezdésének a)-d) pontja, valamint (5) bekezdésének b) pontja szerinti külön jogszabályi rendelkezésekben meghatározott tájékoztatási követelményekben előírt információ az ott meghatározott kereskedelmi kommunikáció tekintetében jelentős.

(4) Az igazságügyért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján tájékoztató jelleggel közli a (3) bekezdés b) pontja szerinti kötelező uniós jogi rendelkezéseket átültető jogszabályi rendelkezések felsorolását.

 

Megjegyzendő, hogy a törvény indoklása szerint 2008. szeptember 1-től kezdve a Tpvtv. általános tilalmai csak a vállalkozások egymás közti tevékenységére vonatkoznak.

 

Záró rendelkezések

52. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az 1-31. §, a 33-47. §, a 48. § (1)-(7) és (10) bekezdése, a 49. § (1)-(10), (12) és (14) bekezdése, az 50. §, valamint az 54. § 2008. szeptember 1-jén lép hatályba.

53. § (1) A 10-28. §-ban meghatározott szabályokat az e rendelkezések hatálybalépését követően indított eljárásokban kell alkalmazni.

 

(5) A Hpt.-nek – e törvény 35. §-a (8) bekezdésével beiktatott – 215/A. §-át az e rendelkezés hatálybalépését követően indított eljárásokban kell alkalmazni.

 

Eljárás a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén

Hpt. 215/A. § E törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályok a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra, így különösen az ügyfelek tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseinek megsértése esetén a Felügyelet a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben meghatározott szabályok szerint jár el, ha a jogsértés fogyasztót érint.

 

A szöveg szolgai átültetéséből látható, hogy az irányelvnek sokszor épp annyira van közvetett hatálya, mint egy rendeletnek – azaz egyáltalán nincs, gyakorlatilag a fordítást kell a nemzeti jogba átültetni.

 

Ennél fontosabb kiemelni azonban, hogy ezeket a szabályokat nem most alkották meg, csak most foglalták őket jogszabályba, így a rájuk való hivatkozás nem valamiféle visszamenőleges jogalkalmazásra tett kísérlet – mielőtt még bármely alperesnek ez eszébe juthatna.

 

Semmi akadálya nincs annak, hogy ezekre a szabályokra, mint a kölcsönszerződések kapcsán értelmezett és a Ptk által előírt együttműködési és tájékoztatási kötelezettség egyik (jog)forrására lehessen hivatkozni. Ennek két oka van: egyfelől azokat a szabályokat, amelyeket kodifikálnak, a bírói gyakorlat Európa-szerte többnyire jóval előbb kimunkálta (még ha részletekben és más szerződéstípusuk esetében is), másfelől arra a kérdésre, hogy mi a jogalkotó akarata, célja (teleologikus értelmezés), ezek a jogszabályok valóban választ adnak.

 

Ha ez kétséges lenne, érdemes idézni a Tpvtv. néhány rendelkezését, amely másfél évtizede hatályban van, és bár jóval rövidebb, tömörebb megfogalmazásban, de lényegében ugyanezeket az előírásokat fogalmazza meg.

 

1996. évi LVII. törvény

a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról

A törvény hatálya

1. § (1) E törvény hatálya kiterjed a természetes és a jogi személynek, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak – ideértve a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepét is a VI. fejezetben szabályozott magatartások kivételével – (a továbbiakban az előzőek együtt: vállalkozás) a Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartására, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik. E törvény hatálya alá tartozik továbbá – a II-III. fejezetekben szabályozott magatartások kivételével – a vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartása is, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet.

(2) Az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EK-Szerződés) 81. és 82. cikkének alkalmazása során az e cikkek hatálya alá tartozó piaci magatartásra is e törvény eljárási rendelkezéseit kell alkalmazni akkor, ha a Szerződés 81. és 82. cikkében foglalt versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1/2003/EK rendelet) alapján a Gazdasági Versenyhivatal vagy magyar bíróság eljárásának van helye.

 

II. Fejezet

A tisztességtelen verseny tilalma

2. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően -folytatni.

2/A. § (1) E törvény alkalmazásában fogyasztó a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) alapján fogyasztónak minősülő megrendelő, vevő és felhasználó.

(2) E törvény alkalmazásában üzletfél a fogyasztónak nem minősülő személy.

 

III. Fejezet

Az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma 

8. § (1) Tilos a gazdasági versenyben az üzletfeleket megtéveszteni.

(2) Az üzletfelek megtévesztésének minősül különösen, ha

a) az áru ára, lényeges tulajdonsága – így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja – tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak;

b) elhallgatják azt, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek, továbbá, hogy annak felhasználása a szokásostól lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli;

c)az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, az üzletfél döntését befolyásoló körülményekről – így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről – megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak;

d) különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.

8/A. §  Nem terjed ki e Fejezet hatálya az olyan magatartásra, amely a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezései értelmében megtévesztő reklám.

9. § A használt kifejezéseknek az üzleti életben elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás megtévesztésre alkalmas-e.

10. § Tilos az üzletfél választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása. Ilyen módszernek minősül különösen, ha olyan körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását.

 

A 8. és 9. § lényegében az előbbi uniós és magyar jogszabályok lényegét foglalják össze, csak éppen a „hitelszerződés” vagy „fogyasztói kölcsön” helyett az „áru” fogalma található, amelybe – mivel a törvény tárgyi hatálya magatartásokra és nem dolgokra vonatkozik – beletartoznak a szolgáltatások is. Annál is inkább, mivel a bankok és biztosítók előszeretettel nevezik az általuk megalkotott pénzügyi konstrukciókat „terméknek.”

 

(Megjegyzendő, hogy az „áruk” számviteli fogalmába a termék mellett szintén beletartozik a szolgáltatás is.)

 

Álláspontunk szerint a tájékoztatási és együttműködési kötelezettség megszegésével a hitelnyújtók megszegték a szerződéses kötelezettségeiket. Ugyanis még egyszer ki kell emelni, hogy ez a kötelezettség-csoport ugyanúgy vonatkozik a szerződéskötést megelőző, mint az azt követő tájékoztatásra (a különbség csak a szerződésen kívüli vagy a szerződésszegéssel okozott kárban van). Az, hogy a fogyasztói kölcsönre vonatkozó jelenlegi jogszabályok többsége a szerződéskötést megelőző tájékoztatásra vonatkozik, nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a szerződéskötést követően a minden szerződésre (Ptk., 18/1999. Kormányrendelet) és minden kölcsönszerződésre (Hpt., Tpvtv.) egyaránt irányadó jogszabályokat nem kéne betartani.

 

A hitelnyújtók olyan módon „árulták” a „termékeiket”, hogy azok rövidtávon a forinthiteleknél jelentősebb kedvezőbbnek tűnjenek (ez pl. a Tpvtv. 8.§ (2) d) pontjába és a 10. §-ba ütköző magatartás sérelme). Továbbá, valójában egyáltalán nem ismertették a törlesztőrészlet-emelkedésének eseteit, lehetséges okait, annak valószínűségét, a kockázat áthárításának pénzügyi alapját és ennek költségét, amivel kimerítették a megtévesztő magatartás fogalmát, akár a Tpvtv., akár a 25/2009/EK irányelv vagy a 2008. évi XLVII. Törvény szerinti tartalmát tekintjük is.

 

3.2. Esettanulmány a tájékoztatási kötelezettségről

 

Annak a tájékoztatásnak minősége, amelyet a tájékoztatás nyújtója szakmai-üzleti tevékenysége körében fogyasztónak (ügyfélnek) nyújt, befolyásolja annak döntését, ezért a nem megfelelő tájékoztatás kárt okozhat. Ezt az egyszerű gondolatmenetet követhetjük végig a Legfelsőbb Bíróság alábbi döntésében.

 

BH 364/1996.

pénzintézet kártérítési felelőssége a szerződés teljesítésével kapcsolatos együttműködési kötelezettség elmulasztása miatt [Ptk. 4. § (1), (4) bek., 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 533. § (1) bek.].

 

Az alperes 1992. március 9. napján 6 db 100 000 és 1 db10 000 Ftnévértékű postai takarékjegyet váltott a felperesi pénzintézetnél. A bemutatóra szóló értékpapírok lejárati ideje 12 hónap volt, az éves kamat mértéke pedig 33%. A szerződés 3. pontjában rögzítették a kifizetés esedékességének számítási módját, valamint azt, hogy a lejárat előtti visszavásárlás a névértéken történik. Az alperes 1993. március 8-án610 000 Fttőkét és160 040 Ftkamatot váltott ki a felperesnél, amelyet ugyanott újabb befektetésbe fordított.

A felperes keresetében a160 040 Ftkamat visszafizetése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. Jogi álláspontja szerint a lejárat előtt 1 nappal kiváltott takarékjegyek csak névértéken lettek volna visszavásárolhatók, ezért a tévesen kifizetett kamattal az alperes jogalap nélkül gazdagodott.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság keresetnek helyt adó döntését, és a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint a felperesnek a takarékjegyeket beváltó dolgozójától elvárható lett volna, hogy a lejárat előtt egy nappal figyelmeztesse az alperest az idő előtti kiváltás jogkövetkezményére. Mivel azonban a Ptk. 4. §-ának (1) és (4) bekezdéseiben előírt kötelezettségeinek nem tett eleget, és ebből az alperest a kamat elvesztése miatt kár érte, a felperes azt köteles megtéríteni.

A felperes – jogszabálysértésre hivatkozással – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a jogerős ítélet ellen, annak hatályon kívül helyezése iránt. Csak feltételezésnek minősítette, hogy megfelelő tájékoztatás mellett az alperes a takarékjegyeket nem váltotta volna be. Hangsúlyozta, hogy az alperes sem úgy járt el, ahogy az tőle elvárható volt, mert a lejárati idő előtt jelent meg a postán, és az ügyintéző tévedése miatt a neki nem járó kamatokkal jogtalan előnyhöz jutott.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A Legfelsőbb Bíróság a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése folytán a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az nem megalapozott.

A felperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a szerződés teljesítésével kapcsolatos együttműködési kötelezettség körében elvárható magatartás téves meghatározásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése, Pp. 270. §-ának (1) bekezdése].

A perben nem vitás tényállás szerint a peres felek között 1992. március 9. napján a Ptk. 533. §-ának (1) bekezdésében szabályozott takarékbetét-szerződés jött létre, amelynek értelmében a felperes köteles volt az alperestől a 610 000 Ft-ot a takarékjegyek kiállítása ellenében átvenni, majd azt az okiratban foglalt ügyleti feltételek szerint visszafizetni.

A Ptk. 4. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése pedig előírja, hogy a polgári jogi jogviszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése értelmében a szerződésszegésért való felelősségre valamint a kártérítés mértékére alkalmazni kell a szerződésen kívüli károkért fennálló felelősség szabályait. Ezek között a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

A Ptk. XXV. fejezete a szerződésszegések szabályozása körében nem tartalmazza azok taxatív felsorolását. Ennek következtében ezek közé sorolható a jogszabályban előírt együttműködési kötelezettség megsértése is, mely a törvény idézett rendelkezése alapján a kártérítési kötelezettség beállásának jogkövetkezményét vonja maga után. Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes ez irányú szakképzettséggel rendelkező ügyintézőjétől elvárható lett volna, hogy a lejárat előtt egy nappal felhívja az alperes figyelmét a takarékjegyek kiváltásának jogkövetkezményére. Nem csupán feltételezés, hogy ennek ismeretében az alperes a kiváltást legalább egy nappal elhalasztotta volna, mivel az összeget 1993. március 8-án sem saját céljaira fordította, hanem azt ismételten befektette. Nyilvánvaló, hogy a lehetséges veszteség tudatában ezt nem így tette volna. Ezért nem tehető vitássá, hogy a felperes megsértette a jogszabály által előírt együttműködési kötelezettségét. Emiatt nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor ennek jogkövetkezményeként megállapította a felperes kártérítési felelősségét.

Az érdemében jogszerű másodfokú ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre figyelemmel hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Pfv. V. 21.012/1995. sz.)

 

A döntést a pénzben mérhető kárt okozó tájékoztatási kötelezettség elmulasztásáról szól, mintegy „forintosítja” a Ptk. általános és alapvető kötelmi jogi elveit. Ki kell emelni, hogy tartós jogviszony, azaz hosszú futamidő esetén a tájékoztatási kötelezettségnek is ehhez kell igazodnia. Megkövetelhető és kikényszeríthető kell, hogy legyen a fokozott és hosszú távú folyamatokon alapuló tájékoztatás.

 

Konkrét példát mondva: nem elvárható, hogy a másodlagos jelzálogpiacon ingatlanpiaci buborékot okozó amerikai jegybanki alapkamat alacsony szintjét, valamint a speciális európai helyzetet (csak közös fizetőeszköz és monetáris politika van, de a költségvetések nincsenek összehangolva) az átlagos hitelfelvevő-fogyasztó tudatosan a CHF/HUF árfolyamra vonatkozó és csak felfelé mutató kockázatnak értékelje. De a hitelnyújtótól elvárható, és itt visszatérünk a fenti BH logikájához.

 

Félreértés ne essék: nem várható el a hitelnyújtóktól sem, hogy előre lássák a jövőt, de ha megkérdeznek bármely pénzügyi szakembert 2000 és 2008 között, hogy mekkora az esélye egy 100 Ft-os CHF/HUF árfolyamnak, akkor nullát mondtak volna. Ezzel szemben az, hogy a svájci frank alig-alig képes gyengülni, válság esetén pedig erősödik, a bankok számára is egyértelmű volt. Különben miért éppen svájci frankban nyilvántartva helyezték ki a hitelt? A kamatkülönbözet mellett ennek fő oka éppen a lefele mutató devizaárfolyam-kockázatok elhanyagolható szintje volt. Így amennyire biztos nyereségnek tűnt ez a hitelnyújtók számára, annyira volt bizonytalan a hitelfelvevők részére.

 

A hitelnyújtóknak kifejezetten fel kellett volna hívni az ügyfelek figyelmét, hogy deviza alapú kölcsön esetén ne az akkori keresetük szerinti maximum vagy közel maximum törlesztőrészletet vállalják, hanem annál jóval kevesebbet, ha biztonságban akarják magukat érezni. Köztudomású, hogy ami banki szempontból még éppen megengedett kockázatvállalás (pl. azért, mert a fedezetül szolgáló ingatlan vételi értékét a piaci érték 40-50%-on rögzítik), az a hitelfelvevő számára valószínűleg már rég nem az, csak nem tud róla.

 

Azt már nem várjuk el, hogy a szerződéskötést követően, legkésőbb a hitel folyósításakor pedig tájékoztatni kellett volna az adósokat arról, hogy a folyósított összegnek nincs köze a svájci frankhoz, de azért az árfolyamkockázat (ami ugye „lehet, hogy nőhet, de ennél többet nem mondtak”) marad.

 

3.3. A deviza nélküli deviza alapú hitelszerződés jogi minősítése

 

Hogyan lehet minősíteni egy szerződést vagy egy szerződéses teljesítést, ha a szerződésszegést olyan pénzügyi háttérműveletek hiánya alapozza meg, amely vagy nem történt meg, vagy megtörtént ugyan, de az adott szerződéssel az semmilyen olyan összefüggésbe nem hozható, amely a szerződés szerinti díjakat és költségeket megalapozná? Hogyan közelíthető meg a nem szerződésszerűen áthárított kockázat, vagy éppen a nem létező kockázat egyébként „szerződésszerű” áthárítása?

 

A Ptk. által nyújtott lehetőségeket az alábbiak szerint vizsgáltunk meg, amíg a fogyasztói szerződésben alkalmazott tisztességtelen kikötésig eljutottunk.

 

3.3.1. Ptk. 241

 

Ptk. 241. § A bíróság módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.

 

A Ptk. 241. §-t olyan jogviszonyok rendezésére alkalmazzák, ahol a jogviszonytartalma, feltételei, alanyai nem vitásak, csak az ellenszolgáltatás vagy a külső körülmények, vagy a felek valamelyike körülményeinek megváltozása folytán valamelyik vagy mindkét fél érdekét sérti. A devizaalapú hitelezés gyakorlata nem tekinthető ilyen jogviszonynak, mert az ellenszolgáltatás alapja és háttere a vitás.

 

A Ptk. 241. §-ra vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata azt mutatja, hogy

- a szerződéses ellenszolgáltatásnak alapvetően az aktuális piaci áraknak kell megfelelnie, ez a kiindulási alap;

- a szerződés megkötésekor meglévő üzleti kockázat későbbi bekövetkezése önmagában nem alapozza meg a bírósági szerződésmódosítást;

- nem releváns, ha a piaci árral megegyező, de az üzleti kockázat részeként valamelyik félre nézve az ellenérték hátrányos;

 

De ezek a fogalmak és megközelítések értelmezhetetlenek az 1. és 2. pontok tükrében.

 

Ami a szerződésmódosítás valódi indoka lehet, az a jogoknak és kötelezettségeknek olyan hátrányos megváltozása, aminek teljesítése az egyik féltől már nem várható el. Kifejezetten az összegszerűséget illetően, amolyan méltányossági alapú bírósági szerződésmódosítás inkább a bérleti és a családjogi (lakáshasználati) viszonyokban jellemző, a hitelszerződések terén ennek megfelelő változata az árfolyamrögzítés.

 

Tekintettel arra, hogy a mi álláspontunk célja nem önmagában a törlesztőrészletek összegszerűségének vitatása, hanem a jogalap és a mögöttes folyamatok feltárása, ez nem célravezető. A Ptk 241. §-re való hivatkozás gyakorlatilag egyenértékű a most bevezetett rögzített árfolyam igénybevételével, és mivel elismeri a szerződés feltételeinek jogosságát (szinte megerősíti a szerződést), így vagylagossá teszi a tisztességtelen szerződési feltételekre és a nem létező mögöttes pénzügyi folyamatok kockázatának áthárítására vonatkozó érvelést.

 

3.3.2. Klasszikus megtámadás

 

Ptk. 235. § (1) A megtámadható szerződés a megtámadás következtében megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal érvénytelenné válik.

(2) Megtámadásra a sérelmet szenvedett fél és az jogosult, akinek a megtámadáshoz érdeke fűződik.

Ptk. 236. § (1) A megtámadást egy éven belül írásban kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetében haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni.

(2) A megtámadási határidő megkezdődik

a) a tévedés, megtévesztés felismerésekor;

b) jogellenes fenyegetés esetében a kényszerhelyzet megszűntekor;

c) a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága vagy tisztességtelen szerződési feltétel [209/A. § (1) bekezdés, 301/A. § (4) bekezdés] esetén a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor – részletekben történő teljesítésnél az első teljesítéskor -, illetve, ha ő a teljesítéskor kényszerhelyzetben volt, ennek megszűntekor.

(3) A megtámadási határidőre az elévülés nyugvásának és megszakadásának szabályai megfelelően irányadók. A megtámadásra jogosult a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogás útján megtámadási jogát akkor is érvényesítheti, ha a megtámadási határidő már eltelt.

(4) A megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést írásban megerősíti, vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond.

 

Megtévesztésre két dolog kapcsán lehetne hivatkozni:

 

a) CHF/HUF kockázat

 

A hitelnyújtók csak az árfolyamkockázatról tájékoztattak általában, de a tájékoztatásnak kifejezetten arra a devizapárra kell irányulnia, amely alapján az átváltás történik, egyebekben ezt a 3. pont korábbi részeiben kifejtettük.

 

A hitelfelvevők nem szerencseszerződést kívántak kötni, márpedig a hitelszerződések „ígérete” úgy foglalható össze, hogy „ha 3-5, vagy 10-20-30 évig nem történik semmi nagyobb baj a világgazdaságban, akkor nem lesz baj a törlesztőrészletekkel, de ha igen, akkor ezt a havi összeget, amit most alá tetszett írni, felszorozzuk kettővel, aztán hárommal, ameddig tetszik bírni, aztán 50 évre átütemezzük a hitelt, és még az unokája is ezt fogja fizetni, ha addig nem a miénk az ingatlan.” Ebből a mondat első fele maradt el, meg a második, egyébként teljes volt a tájékoztatás…

 

b) Devizahitelként törlesztett forinthitel

 

Ez a tisztességtelen szerződési feltétel és a megtévesztés közös kapcsolódási pontja, hiszen tartalmilag valóban megtévesztésről van szó. Mivel azonban fogyasztói szerződésekről beszélünk, így annak erősebb jogkövetkezménye (határidő nélküli semmisséget a fogyasztó érdekében), valamint a megtévesztés felismerésével kapcsolatos problémák (pont az első részlet törlesztésekor kizárt a felismerés) miatt a Ptk. 209. § alkalmazandó.

 

c) Szolgáltatások feltűnő aránytalansága

 

Tartalmilag megegyezik az előző ponttal, bár a teljesítést illető kényszerhelyzet nyilvánvalóan a teljes futamidő alatt fennáll, főként jelzáloghiteleknél. A nem létező vagy nem az adott szerződéshez kapcsolódó kockázat költségeinek áthárítása jogalap nélküli pénzbeszedést eredményez.

 

3.3.4. Termékfelelősség

 

Először is ki kell zárni a tárgyi hatály miatt alkalmazhatatlan jogszabályokat.

 

A termékfelelősségről szóló 1993. évi X. törvény csak ingó dolgokra és a villamos energiára vonatkozik.

 

1. § E törvény alkalmazásában

(1) termék: minden ingó dolog – akkor is, ha utóbb más ingó vagy ingatlan alkotórészévé vált -, valamint a villamos energia;

 

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet pedig taxatíve meghatározott fogyasztási cikkekre vonatkozik, így szintén nem jöhet szóba.

 

1. § (1) A Magyar Köztársaság területén fogyasztói szerződés [Ptk. 685. § e) pontja] keretében értékesített, a rendelet mellékletében felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (a továbbiakban: fogyasztási cikk) e rendelet szabályai szerint jótállási kötelezettség terjed ki.

 

Milyen rendelkezése marad a Ptk-nak ebben a körben?

 

Ptk. 305. § (1) Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak.

 

Ptk. 310. § Szavatossági jogainak érvényesítésén kívül a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti a kártérítés szabályai szerint.

 

Ptk. 311/A. § A hibás teljesítés jogkövetkezményeire vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a kötelezettség nem dolog szolgáltatására irányul; ilyenkor a kicserélésen a szolgáltatás újbóli teljesítését kell érteni.

 

Bár a deviza alapú hitelszerződés a fogyasztó által igénybevett banki termék, de nem tartós fogyasztási cikk, legfeljebb tartós jogviszony. Azonban kétségtelenül megállapítható, hogy valós devizafelvétel és a törlesztőrészleteknek az adott szerződéshez kapcsolódó valós átváltása hiányában a szolgáltatott dolog, illetőleg a szolgáltatás nem felel meg a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak.

 

3.3.5. Szerződésszegés és jogalap nélküli gazdagodás

 

Kapcsolódva a hibás teljesítéshez, a szerződésszerű teljesítésre vonatkozó törvényhelyeket is sértette a hitelnyújtók magatartása.

 

Ptk. 277. § (1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni. A szolgáltatásnak a teljesítés időpontjában

d) rendelkeznie kell a kötelezett által adott leírásban szereplő, és az általa a jogosultnak mintaként bemutatott szolgáltatásban lévő tulajdonságokkal.

 

(5) A felek a szerződés teljesítését érintő minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni.

 

Ebbe a d) pontba tartozik az, hogy minden egyes kölcsönszerződés mögött valóban devizafelvételnek, és minden váltás mögött valóban devizaváltásnak kell lennie, különben ezek költségei nem háríthatók át az adósra..

 

Az (5) bekezdést a szerződést a hitelnyújtóknak egyáltalán nem sikerült teljesíteniük, mert a „tisztában van az árfolyamkockázattal” szavak aláíratása nem pótolja a valós tájékoztatást. Szigorúan logikai alapon előbb azt kéne bizonyítani a hitelnyújtóknak, hogy ő tisztában volt az árfolyamkockázattal, és tudta, mit irat alá a hitelfelvevővel.

 

Ptk. 361. § (1) Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni.

 

Bár ez kiegészítő jogcím szokott lenni, esetünkben fogalmilag (alaptalan vagyoni előnyhöz jutás) ez foglalja össze a legtisztábban az összegszerűség tekintetében a végeredményt.

 

3.3.6. Fogyasztói szerződés tisztességtelen kikötése

 

Ptk. 209. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg.

(2) A feltétel tisztességtelen voltának megállapításakor vizsgálni kell a szerződéskötéskor fennálló minden olyan körülményt, amely a szerződés megkötésére vezetett, továbbá a kikötött szolgáltatás természetét, az érintett feltételnek a szerződés más feltételeivel vagy más szerződésekkel való kapcsolatát.

(3) Külön jogszabály meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek a fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősülnek, vagy amelyeket az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni.

(4) Az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető.

(5) A tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre, ha azok egyébként világosak és érthetőek.

(6) Nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg, vagy jogszabály előírásának megfelelően határozzák meg.

Ptk. 209/A. § (1) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.

(2) Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelen kikötés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

 

Ptk. 231. § (1) Pénztartozást – ellenkező kikötés hiányában – a teljesítés helyén érvényben levő pénznemben kell megfizetni.

(2) Más pénznemben vagy aranyban meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam (ár) alapulvételével kell átszámítani.

 

A tájékoztatási kötelezettség, a szerződési feltételek egyértelműsége, a mögöttes pénzügyi tranzakciók és reálgazdasági tényezők, a hitelfelvétel, a hitelnyújtás és az átváltások, alaptalanul áthárított kockázatok a Ptk 209. § szabályozásában „érnek össze.”

 

A 18/1999. (II.5.) Korm. rendeletnek megjelölhetőek azon pontjai, amelyek a hitelszerződések esetében vagy a szerződési feltételeket tekintve, vagy a hitelnyújtó utólagos és általános törvényi rendelkezéseket sértő magatartása okán megvalósulnak.

 

18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet

a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről

 

1. § (1) A fogyasztói szerződésben tisztességtelennek minősül különösen az a szerződési feltétel, amely

a) a szerződés bármely feltételének értelmezésére a fogyasztóval szerződő felet egyoldalúan jogosítja;

 

Kizárólag a hitelnyújtók tartják fenn maguknak a jogot arra, hogy saját gazdálkodásuk egyes műveleteit és kockázataikat – ezek feltárása nélkül – minősítsék.

 

b) kizárólagosan a fogyasztóval szerződő felet jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű-e;

 

Előzetes és utólagos információk hiányában a hitelnyújtók megakadályozzák, hogy erről a fogyasztó vagy bármely más hatóság meggyőződjön.

 

c) a fogyasztót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a fogyasztóval szerződő fél nem teljesíti a szerződést;

 

Ez rejtve valósul meg, hiszen a fogyasztó nem tud a nem szerződésszerű teljesítésről.

 

j) a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára változtatja meg.

 

Ez az információs asszimetria és a fogyasztók felé megnyilvánuló gazdasági erőfölény egyenes következménye, mert a hitelnyújtók a legritkább esetben veszik a fáradtságot a bizonyításhoz és a valódi adatszolgáltatáshoz, legfeljebb a PSZÁF-nak válaszolnak, de csak olyasmit, amit saját maguk nem minősítenek üzleti titoknak.

 

2. § A fogyasztói szerződésben az ellenkező bizonyításáig tisztességtelennek kell tekinteni különösen azt a szerződési feltételt, amely

 

d) lehetővé teszi, hogy a fogyasztóval szerződő fél a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos ok nélkül módosítsa, különösen, hogy a szerződésben megállapított pénzbeli ellenszolgáltatás mértékét megemelje, vagy lehetővé teszi, hogy a fogyasztóval szerződő fél a szerződést egyoldalúan, a szerződésben meghatározott alapos okkal módosítsa, ha ilyen esetben a fogyasztó nem jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal elállni, vagy azt felmondani;

 

e) lehetővé teszi, hogy a fogyasztóval szerződő fél egyoldalúan, alapos ok nélkül a szerződésben meghatározott tulajdonságú szolgáltatástól eltérően teljesítsen;

 

Ez a lényeg összefoglalása azzal a kiegészítéssel, hogy az egyoldalú módosítás, illetőleg az eltérő tulajdonságú szolgáltatás teljesítése az adós számára nem látható, nem ellenőrizhető, így (eddig) „rejtve” valósul(t) meg.

 

A tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása, a szerződésen kívül és szerződésszegéssel okozott kár, a hibás teljesítés és a jogalap nélküli gazdagodás mellett az alábbi Ptk-rendelkezéseket kívánjuk kiemelni.

 

Ptk. 4. § (1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.

(4) Ha ez a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására hivatkozhat.

 

A beszámítás

Ptk. 296. § (1) A kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja.

(2) A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek.

 

Ptk. 318. § (1) A szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének – ha a jogszabály kivételt nem tesz – nincs helye.

 

Ptk. 355. §  (1) A kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni.

(2) A kárt pénzben kell megtéríteni, kivéve, ha a körülmények a kár természetben való megtérítését indokolják. A kár természetben való megtérítése különösen akkor lehet indokolt, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy az egyébként a rendelkezésére áll.

 

Ptk. 360. § (1) A kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes.

(2) A kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

 

A fentiek értelmében álláspontunk szerint a Bíróságnak az alábbi kérdésekre vonatkozóan kell a feleket kioktatnia a bizonyítási teherről, illetőleg ítéletében választ adnia:

 

-  jogszabályok alapján létezik-e egyértelműen meghatározottan olyan, hogy deviza alapú hitel;

-  a deviza alapú hitelnél kell-e devizát felvennie és váltania a hitelezőnek akár a kölcsön folyósításakor, akár a törlesztő részletek átváltásakor;

-  ha az adós nem került a deviza birtokába, akkor azt nem tudja eladni a hitelezőnek és érte a számlájára érkezett forintot megkapni, azaz tisztázni kell azt, hogy az átváltás csupán elszámolási, könyvelési mód, vagy tényleges, tényeken alapuló tranzakció és jogügylet, amely adós fizetési kötelezettségét megalapozhatja;

-  ha nincs deviza alap, akkor a kölcsön forintkölcsönnek minősül;

-  a fentiek fényében értékelendő, hogy deviza hiányában kérhető-e az árfolyam-különbözet;

-  ha nincs deviza, akkor nem értelmezhető a deviza alapú hitelekhez kötődő kamatkülönbözet sem;

-  így nem az a kérdés, hogy hitelezőnek szerződéses vagy jogszabályi kötelezettsége lett volna-e devizát felvenni a hitelhez, hanem az, hogy kérhet-e árfolyam- és kamatkülönbözetet, illetőleg átháríthat-e nem létező kockázatokat az adósra, ha nincs a hitele mögött tényleges deviza alap;

-  ezek tisztázását követően lehet kiválasztani a szerződésszegés, a megtévesztés, a tisztességtelen általános szerződési feltétel miatti részleges érvénytelenség vagy a jogalap nélküli gazdagodás minősítései közül a megfelelőt;

-  bármelyik fenti jogcímet is vizsgáljuk, ebben az összefüggésben a pacta sunt servanda elve nem alkalmazható, mert adósnak a hitelező teljesítése, a hitel mögöttes pénzügyi tranzakciói alapján vitatja a tartozás összegszerűségét és a kölcsönszerződés minősítését;

-  a kölcsönszerződés kétféle minősítése összegszerűségében különböző – adós oldalán a forintkölcsönhöz képest többletfizetést jelentő – tartozást eredményez, amelyet a keresetnek meg kell jelölnie;

-  mindezek miatt lényeges az, hogy a deviza felvétele az adott ügylethez bizonyított-e, ez a hitelező oldalán milyen módon igazolható.

 

Ezzel kikerülhető az a nem megengedhető banki gyakorlat, hogy üzleti titokra hivatkozva az adós szinte egyáltalán ne férhessen hozzá olyan információhoz, adatokhoz, amelyek alátámasztanák a kölcsönt nyújtó fél szerződésszerű magatartását.

 

4. Az általános szerződési feltételekre vonatkozó bírói gyakorlat

 

Néhány eseti döntést érdemes felidézni annak érdekében, hogy a felperesi és alperesi állítások, előadások és bizonyítási kérdések tekintetében a jogi keret egyértelmű(bb) legyen.

 

BH 21/2008.

A szerződés teljes feltételrendszerének komplex vizsgálata szükséges annak megállapításához, hogy valamely általános szerződési feltétel tisztességtelennek minősül, túlzottan és ésszerűtlenül, vagyis indokolatlanul hátrányos a másik félre, és ezáltal sérti a jóhiszeműség követelményét (Ptk. 209/B. §).Ptk. 209/B. §).

 

…Megállapította, hogy az alperes részben eleve blanketta-szerződéseket használt, melyeken csak az üresen hagyott helyeket, részletet kellett kitölteni szerződéskötéskor, nem adva lehetőséget a többi kikötés módosítására, részben pedig az egyedi szerződési feltételeket a blanketta alapján állította össze, és ha a számára lényeges feltételeket a másik fél nem fogadta el, akkor elmaradt a szerződéskötés. Megerősítette: a potenciális partnerek lehetősége csak arra korlátozódott, hogy vagy elfogadják az alperes által kínált szerződési feltételeket, vagy nem kötnek vele szerződést. Idézte a Ptk. 209/B. § (1) bekezdését, melynek értelmében tisztességtelen az általános szerződési feltétel, ha a jóhiszeműség követelményének megsértésével a feleknek a szerződésből eredő jogosultságait és kötelezettségeit egyoldalúan és indokolatlanul az egyik fél hátrányára állapítja meg. A szerződésekben a jogok és kötelezettségek meghatározása során a felek mellérendeltsége és egyenjogúsága elvének kell érvényesülnie. Annak megállapításához, hogy valamely feltétel visszaélésszerűnek minősül, túlzottan és ésszerűtlenül, vagyis indokolatlanul hátrányos a másik félre és ezáltal sérti a jóhiszeműség követelményét, nem pusztán az adott konkrét támadott kikötés értékelése, hanem a szerződés teljes feltétel-rendszerének vizsgálata szükséges.

(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.366/2006.)

 

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a vizsgálat „komplex” jellegét, hiszen a szerződésszerű teljesítés háttere egyáltalán nem a jog területére tartozik, mégis szoros összefüggésben van az egyes hitelszerződések feltételeivel.

 

BH 46/2010.

gépjármű-vásárlásokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelszerződések megkötése során használt általános szerződési feltételek tisztességtelensége megállapításánál irányadó szempontok [Ptk. 209. §; 18/1999. (II. 5.) Korm. r. 1–2. §; 1992. évi LXIII. tv. 2–7. §; 1992. évi LXVI. tv. 29. §, 1996. évi CXII. tv. 214. §].

 

A szerződésre vonatkozó diszpozitív szabályoktól való eltérés önmagában nem alapozza meg a kikötés tisztességtelen voltát, feltéve, hogy nem okozza az érdekegyensúly lényeges megbomlását. A jogszabályba ütköző szerződési feltétel kikötése azonban nyilvánvalóan nem egyeztethető össze a szerződés rendeltetésével, ezért a jogszabályba ütköző kikötés tisztességtelensége minden további vizsgálódás nélkül megállapítható, tekintet nélkül a szerződéskötés körülményeire, a kikötött szolgáltatás természetére, valamint a szerződés más feltételeivel való kapcsolatára, amely körülményeket más esetben a Ptk. 209/B. §-ának (3) bekezdése szerint a bíróságnak a tisztességtelenség megállapításánál vizsgálnia kell.

 

Itt van jelentősége a jogszabályba ütközésnek, amely az értelmezést illetően ugyanúgy jelenti a szerződéskötés idején hatályos, mint az elbíráláskor hatályos magyar és uniós jogszabályokat. Ezek válság hatására meghozott jogszabályok csupán az egységesség kedvéért rögzítenek bizonyos jellemzőket, amelyek összhangban vannak és megfelelnek azon Ptk- és Hpt-rendelkezéseknek, amelyekre hivatkozunk.

 

A Ptk. 2006. március 1-jétől hatályos 209. §-ának (1) bekezdése szerint tisztességtelen az ÁSZF, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. Az új jogszabályhely még példálózó felsorolást sem ad arra vonatkozóan, hogy mely kikötések tekinthetők tisztességtelennek. Az új jogszabályi rendelkezésből is levezethető azonban, hogy ha az ÁSZF-t alkalmazó hitelező jogszabályba ütköző feltételt kényszerít a fogyasztóra, az nem csupán a jóhiszeműség és tisztesség megsértésének, hanem indokolatlannak és a fogyasztóra hátrányosnak is tekintendő.

 

Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a személyhez fűződő jogok esetleges sérelme sem alapozná meg a szerződési feltétel tisztességtelenségét, mert e jogok sérelmének megvannak a sajátos jogorvoslati eszközei. A kikötés ugyanis már akkor tisztességtelennek minősül, ha megsérti a fogyasztó jogszabály által védett jogait tekintet nélkül arra, hogy a sérelem orvoslására utólag a fogyasztónak milyen lehetőségei vannak.

 

Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy ez a kikötés nem bontja meg a jogosultságok és kötelezettségek egyenlőségét. A Ptk.-nak a szerződésre vonatkozó szabályai annak alapulvételével születtek, hogy a felek tárgyalások, alku folyamatok eredményeként kötnek szerződést. Erre a tipikus esetre vonatkoznak a diszpozitív szabályok.

 

(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.316/2008.)

 

 

Fentiek szerint az alábbi kölcsönszerződés elemeket, rendelkezéseket tartom semmisnek a fentiek alapján:

 

1.            A Kölcsön és kondíciói

A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen pontban megjelölt Ingatlanon (a továbbiakban: Ingatlan) építmény létesítése céljára a Bank az alábbi, kölcsönt (a továbbiakban: Kölcsön) nyújtja az Adósnak.

 

 

-               A kifizetési időszak időtartama a szerződéskötés napjától számított 12 hónap.

-               Az Ingatlannal kapcsolatos munkálatok bruttó költsége: 67 655 984 Ft, azaz Hatvanhétmillió-Hatszázötvenötezer-Kilencszáznyolcvannégy forint

-               A rendelkezésre álló saját erő összege: 42 955 984 Ft, azaz Negyvenkettõmillió-Kilencszázötvenötezer-Kilencszáznyolcvannégy forint

-               A Finanszírozási igény összege: 24 700 000 Ft, azaz Huszonnégymillió-Hétszázezer forint

-               A Kölcsön nyilvántartásának devizaneme: Svájci frank (CHF),

-               A Kölcsön összege:  173 433 CHF, azaz Egyszázhetvenháromezer-Négyszázharminchárom Svájci frank,

 

Azaz a kölcsön összege nem 173.433.-CHF volt, hanem 24.000.000.-Ft. A kölcsön nyilvántartásnak devizaneme svájci frank volt.

 

3.            A Felek jogai és kötelezettségei

 

A Bank a Szerződésben meghatározott kamatot, díjakat, illetve egyéb feltételeket a Szerződésben foglaltakra vonatkozó pénzpiaci feltételek, valamint a vonatkozó kockázatok változását felismerve, ahhoz igazodva egyoldalúan jogosult megváltoztatni. Ezen módosításról az Adóst 15 nappal megelőzően Hirdetményben tájékoztatja.

 

A Bankot nem illeti meg a valós ok nélküli szerződésmódosítás, melyre a Legfelsőbb Bíróság is rámutatott abban a bizonyos Partisculum Takarékszövetkezet alperes elleni perben.

 

 

 

4.            Egyéb rendelkezések

 

A Kölcsön folyósításának feltétele, hogy az Adós a Kölcsön visszafizetésére irányuló, közjegyző előtt tett, a közvetlen bírósági végrehajtás lehetőségére vonatkozó rendelkezést tartalmazó egyoldalú kötelezettségvállalását a Bankhoz benyújtja. A közokiratba foglalás költségei az Adóst terhelik. Az Adós tudomásul veszi, hogy a terhére fennálló kölcsön-és járuléktartozás tekintetében a Banknál vezetett számlái és a Bank vonatkozó bizonylatai alapján készített, közjegyzői okiratba foglalt, Bank részéről tett nyilatkozatot, vagy közjegyzői tanúsítványt elfogadja a terhére fennálló kölcsön és járuléktartozás közokirati tanúsításaként, továbbá az Adós aláveti magát annak, hogy a terhére fennálló kölcsön és egyéb járuléktartozás mértékét, esetleges végrehajtási eljárás kezdeményezésének esetére is, a Bank felkérésére a fenti módon közjegyző tanúsítsa.

 

Az Adós kifejezetten nyilatkozik, hogy a banki felvilágosítást, mely szerint a jelen Kölcsön vonatkozásában jelentős árfolyamkockázata keletkezhet abban az esetben, ha az árfolyam jelentősen változik, a Kölcsön fedezete pedig nem Deviza forrás, megértette és ezen információ tudatában is igénybe kívánja venni az e szerződésben meghatározott Kölcsön összeget, illetve igényli a Deviza nyilvántartást.

 

A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Bank mindenkori Üzletszabályzatának, Lakossági Hitelekre vonatkozó Általános Szerződési Feltételeinek és a vonatkozó Hirdetményének (a jelen Szerződés alkalmazásában: “ÁSZF-ek”) a rendelkezései az irányadóak, melyeket Felek elfogadnak. A jelen Szerződésben szereplő fogalmak az ÁSZF-ben írt jelentéssel bírnak. Az Adós a jelen Szerződés aláírásával igazolja, hogy átvette, elolvasta, megértette és elfogadja az ÁSZF-ek valamennyi rendelkezését, továbbá igazolja, hogy a Bank megvitatta vele a szokásos piaci gyakorlattól eltérő, újszerű, vagy a Bank felelősségét egyoldalúan meghatározó rendelkezéseket, és ezeket tudomásul vette, illetve elfogadja. Az Adós kifejezetten elfogadja és megerősíti az Üzletszabályzat „4. Adatvédelem és adatkezelés, információnyújtás” című fejezetében foglalt rendelkezéseket, továbbá ezennel megadja a Bank részére az ott meghatározott felhatalmazásokat. A Szerződésnek továbbá elválaszthatatlan részét képezi a Hirdetményben meghatározott Kölcsönigénylési dokumentáció.

 

Ugyanis a közjegyző nem képes azt tanúsítani, hogy milyen összeget, milyen devizanemben folyósította a bank, hiszen a folyósítás előfeltételeként határozták meg azt a közjegyzői okiratot, melynek jogi szerepe a pénzügyi teljesítés igazolása és a tartozás elismerésének dokumentálása.

 

Semmis továbbá a banki felvilágosítás eleve megtévesztő szövege, és a „deviza alapú hitelekre vonatkozó” ÁSZF összes releváns kitétele.

 

 

Fentiek alapján ismételten kérem, konkrét adatokkal, számokkal alátámasztva mutassák ki a valójában folyósított hitel nagyságát, deviza vagy valuta nemét. Esetenként mutassák ki az egyes forintban befizetett törlesztőrészletek valós átváltását CHF-re, és ennek alapján kérem annak kimutatását, hogy a mai napon mennyi a valós tartozásom, mert azt szeretném egy összegben megfizetni.

 

2011. október 17.

Tisztelettel:

Don Marcello

4 Responses to “Deviza alapú hitelek jogi megítélése”

  • Chikán Bálintné:

    Tisztelt Don Marcello !

    Azon gondolata alapján, hogy a bíróság nem nyomozóhatóság, a következő jutott eszembe:
    -nem a bíróságon kellene kezdeni az ügyet, hanem feljelentést tenni “ismeretlen tettes ellen”,ott a bankok kénytelenek mindent a nyomozóhatóság rendelkezésére bocsájtani./nem biztos, hogy jól gondolom/
    Gondolatmenetével egyébként teljesen mértékben egyetértek.
    Üdvözlettel-Éva

    • donmarcello:

      Kedves Éva!

      Az ügyészségi szervezetnél eleve eldöntött tényként kezelik az ügyet, mely szerint nem hajlandóak dolgozni, nyomozni, melynek számos határozatban hangot is adtak. Az ügyészség jelenleg saját nyomorában szenved, megspékelve nem kevés politikai korlátozással. Sajnos gyakorlati életben nem lehet reálisan azt várni, hogy a nyomozó szervek bármit is tesznek.

      Üdvözlettel: Don Marcello

  • Zsolt:

    Érdekesnek és tanulságosnak találom az írást, viszont mivel látom, hogy azért hozzá értővel van dolgom, kérdeznék egy érdekes dolgot.Hogy lehet az, hogy a Deviza alpu hitelek esetében a bank aki a hitelt folyósította a fedezeti életbiztosítás és a lakás biztosítás is forintban történt?Erről miért hallgat mindenki??Én a fedezeti biztosítást egy összegben fizettem meg de ha bármi is történne velem nem fedezné a mostani állás szerint a hitelemet, mert a kötés nem volt jogkövető.Engedélyt kérek öntől, hogy ebből az anyagból felhasználjak írást amit Brüsszelbe szeretnék kiküldeni az EU Bankfelügyelet részére!!Előre is köszönöm
    Zsolt

    • donmarcello:

      Kedves Zsolt!

      Ha Brüsszelbe megy az anyag, akkor ne innen, hanem közvetlenül tőlem. Ugyanis Don Marcello mögött a consigliere, azaz az ügyvéd szépen össze tudja tenni a kiküldendő anyagot. Már csak annál is inkább, mert a biztosítással vegyes szerződés egy külön tészta, és azon még dolgozunk. Szerintem nyugodtan meg is kereshet közvetlenül ezen keresztül: http://www.donmarcello.hu/?page_id=2

      Ugyanis az ügyvéd nevét beütvén a google keresőbe, kidobja az elérhetőségét. :) Ide is beleírhatnám, de az az információhalász robotok miatt nem szerencsés.

      Tisztelettel:

      Don Marcello

Leave a Reply


9 + = tizenkettő

Legutóbbi hozzászólások
2020. augusztus
H K S C P S V
« ápr    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
Don Marcello