Dr. Balla Gézát egy GUNDEL borvacsorán ismertem meg még évekkel ezelőtt. Akkor mind személye, mind borai nagy hatást gyakoroltak rám, azonban a borokkal ezt követően nem találkoztam. Így érthető, mennyire megörültem, hogy egy borbaráti társasággal elhatároztuk, átlátogatunk a ménesi birtokra.

 

Ha azt vesszük, hogy a borászatot milyen közeg veszi körül, számomra gyöngyszemként értelmezhető az egész létesítmény: a pince, a panzió, és a kert maga. Roppant fáradt voltam, mire kihámoztam magam az autóból, hiszen a Nivegy-völgy és Szeged közötti utat majdnem annyi idő alatt tettem meg, mint a Szeged és a pince közöttit.

 

Ahogy két lábra egyenesedtem, azonnal egy roséval találtam magamat szembe, mely borászati értékéről nem sokra emlékszem, hiszen a 2 deci úgy csúszott le a torkomon, mint csecsemőnek a cukros tej. Érdekes módon nem vágott fejbe, és az ebédhez készülődvén meg is jegyezem, mennyire üdítő jellegű volt.

 

Az ebéd egyszerű, ám tökéletes volt. Borjúcombból készítettek pörköltet, mely kiválóra sikeredett. Csak annyit mondok, hogy repeta után még vissza-visszajártunk a szaftra, mely tökéletesen kísérte a bemutatott borokat.

 

Egy 2009-es Magyarádi Mustos Fehér elnevezésű borral nyitottunk, mely engem leginkább a villányi fehérekre emlékeztetett. Könnyű, kellemes bor, mely a palettát színesíti, ám önálló összehasonlításban keményen elmarad a fehérbor termő vidékek mellett. Ezt követte a 2006-os évjáratú, édes Tramini, mely az előzőekre rácáfolni igyekezett. A maradék cukortartalma magas, és ez eleve könnyen szerethetővé teszi, ám az immáron 5 éves bor harmonikus volt, és igen pozitív meglepetést okozott.

Ezt követően került sor újra a roséra, mely értelemszerűen a legfrissebb, 2010-es éjjáratból került ki. Bevallom, én kevésbé szeretem a rosét, mint mások, így nem is merek véleményt alkotni, összehasonlítani más termékekkel, így maradok a korábbi véleményemnél, hogy a kifejezetten sötét tónusú bor ízben és illatban is bőven elfogadhatót adott. Ám a 2008-as Kadarka Siller nagyon hamar felülmúlta, mely majdhogynem az este számomra leginkább tetsző borává vált. Könnyen iható, jellegzetes bor volt, melyet egy nyugodt este kellene visszatérni, amikor végre nincsen olyan viharos szél, mint a napokban.

 

Fentieket 2008-as Kadarka, 2007-es Pinot Noir és 2007-es Merlot követett, melyek közül nekem újra a Kadarka tetszett a legjobban, és talán a Merlot legkevésbé. Érdekes módon, a tényleg művelt borértők közül sokaknak a Pinot Noir tetszett a legjobban. Hogy miért meglepő? Egyrészről azért, mert sok ilyen bort ittam más vidékekről, és ezt nem tartottam kiemelkedőnek, habár az is lehet, hogy a magas mércébe pont bepasszolt ez a nedű is, így értékelésem szándéktalanul is pozitív kicsengésű. Másfelől azért, mert – álláspontom szerint – a Kadarka még minden jobb, mint amit idehaza kóstolhattam.

 

Az utolsó előtti tétel egy 2003-as Cabernet Sauvignon Grand volt, melyben a kort is tisztelni illik, ám megjegyzendő, hogy a bor sem színében, sem illatában, ízében nem leszálló ágat mutat. Még van benne bőven potenciál. És végül egy 2008-ad Kadarisszima zárta a sor. Ez az a borkülönlegesség, melyet szamorodni eljárással készítenek el. Az aszúsodott és a betöppedt szemeket egybe szüretelik, így 110-es visszamaradt cukrot tartalmaz. ez a Kadarisszima most nem mutatott annyira jellegzetes aszús jegyeket, mint korábbi évjáratú társa, ám így is figyelemre méltó.

 

A 9 tételt követően a társaság választhatott a másfél órás pihenés, avagy a friss fehérek és vörösök bekóstolása között, így lementünk a pincébe pihenni. A koracél tartályok mindegyikét megvizsgáltuk, majd a kisméretű fahordók tartalmát is bőséggel kielemeztük.

 

Ezt követte a hidegtálas vacsora a Premium sorozat bemutatásával. Egymást követte a 2006-os évből származó Merlot, Kékfrankos, Kadarka Reserve, Pinot Noir, majd ismét a 2003-as Cabernet Sauvignon, majd az este fénypontja, a 2006-os Ballada Cuvée, végül egy – emlékezetem szerint – 1987-es évjáratú Cabernet. Megmondom őszintén, hogy valahol a végén már majdnem egybefolyt az íz és illat, és a hely, a pillanat élvezete mellett kicsit ürített az agyam. A délután és az este jóval 20 tétel fölött kóstoltunk – uram bocsánat, ittunk – így az egész pincéről inkább összkép (nem keverendő össze az összbenyomással) rajzolódott ki, mint elemző értékelés.

 

 

 

Dr. Balla Géza úgy beszélt a borokról, mely mindenképpen rendhagyó volt a többi általam élvezett borbemutatóhoz képest, hiszen itt egy határon túli borász tevékenységéről volt szó. Számomra a borász mesterfogásai és életszemlélete merőben újdonság volt, és a magyarság problémáját teljesen más színben tüntette fel, mint ahogy a napi aktualitások és a politikai elit közléseiből rajzolódik fel. A kép számomra egyáltalán nem festői és idilli, ám őszinte.

 

Hazafelé még betértem – én is – a vinotékába, és szert tettem néhány számomra kedves borra, melyről még írhatok a továbbiakban. A palackok azonban örökké emlékeztetni fognak a vendéglátásra, a baráti kapcsolatokra, és a szakmai elhivatottságra. Valahogy olyan érzés kerített hatalmába, hogy amennyiben valaki komolyan gondolja a magyarság-tudatát és a gasztronómiában erre büszke is kíván lenni, akkor illene tartani az óhazában is a borokat, melyet – sajnos – csak néhány helyen lehet kapni.

 


 

 

Roppant módon sajnálom, hogy a pincészet borait a „román borok” kategóriájába sorolják, és eleve hátránnyal indulnak a megméretésben, de talán fordulhat a kocka. Másfelől lehet, Balla úrnak nem is az óhaza piacára kell kitekinteni, hanem onnan kicsit messzebbre. Mert idehaza képesek vagyunk nem csak a politikában a megosztásra, hanem a mindennapi élet legkisebb kérdéseiben sem tudunk közös nevezőre jutni. Így tehát a bor mitől lenne más?

 

Mindig azt vallottam, hogy egy palack bor mögött a pincét, a borászt, és egész életét látni kellene, mert a borfogyasztás nem „vakkóstolás” vagy labor vizsgálat, ennél sokkal több. Ugyanis az elmúlt évtizedben láttam borászokat a csúcson és a mélyben, de egy esetleges újrakezdés esetén ugyanaz a borász, és akkor ugyanazok a borok. Nem kell ide felesleges marketing, pláne nem G-pont bor és ilyenek, csak ember kell, és tisztességes anyag. Persze, a bort el kell adni, ám amennyiben a bor elidegenedik a borásztól, avagy fordítva, akkor ez csöppnyi hazánkban már vereséget jelent.

Sajnos egyre több olyan kritikát olvasni, hogy a tengernyi beleölt pénz mégsem hozza meg a remélt sikert. Már amennyiben a sikert nem percekben mérjük. Sajnos egyre több borászat mögött állnak kétes vagyonok, és egyre kevesebb a hiteles borász. Így azon keveseknek – legalábbis a szememben – egyre nagyobb a becsületük, akik önmagukat adják.

 

 

Don Marcello

 

Leave a Reply


+ 2 = tizenegy

Legutóbbi hozzászólások
2020. július
H K S C P S V
« ápr    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Don Marcello