Tovább böngészek a réges-régi emlékek után, így akad kezembe ez a remek. Nos, nem tudom, mi történt 2005. november 15-én éjszaka 23 óra tájékán, ám nem nagyon tévedek, ha feltételezem, a buborékok rendesen a fejembe szálltak.

Sajnos, ezt a sört elég régen láttam a boltok polcain, ám az is lehet, hogy vidéki magányomba húzódva nem is vehetem észre, hogy a fővárosi polcok roskadoznak eme nemes nedűktől. Mindegy, kár keseregni, a visszaemlékezések legalább nem hatnak rosszindulatúan a májra…

 

Valamelyik nap rendesen bevásároltam különleges sörökből. Az egyik tetszetős darab a cseh Budvar Extra Strong söre volt, melynek 16%-os volumene Arany János Toldiját juttatja az eszembe:

 

Tizenegyedik ének:

 

11.

 

Egyszer jön a nagy cseh Buda vára felől,
Táncol nagy lovával a korláton belől;
Káromkodik csúnyán, a magyart böcsmérli:
Hogy nincs, aki merje magát vele mérni.
De imé hirtelen a pesti oldalon
Nagy örömzaj támad és nagy riadalom:
Ismeretlen bajnok fekete paripán
Vágtat a zászlóhoz és mérkőzni kíván.

 

15.

Azután így szóla: „Vitéz! addsza kezed:
Te sem bántál soha, én sem sértettelek;
Ha haragunnál is, egy órád sincs hátra,
S a halálos ágyon ki meg nem bocsátna?”
Erre a cseh nyujtá vaskesztyűs tenyerét,
Hogy összeroppantsa vele Miklós kezét;
Észrevette Miklós a dolgot előre,
S a cseh barátságát jókor megelőzte.

16.

Összeszedte Toldi roppant nagy erejét,
S megszorítá szörnyen a bajnok tenyerét;
Engedett a kesztyű és összelapúla,
Kihasadozott a csehnek minden újja.

S mint mikor tavasszal, ha lágy idő fordul,
A házak ereszén a jégcsap megcsordul:
Úgy csordúlt ki a vér minden ujja végén.
Elszörnyedt a bajnok Toldi erősségén.

17.

Aztán megragadta Toldi csak úgy kézzel,
Rángatá a csehet szörnyü erejével,
Ropogott keze közt, elolvadt a teste;
Végre így könyörgött a cseh térdre esve:
„Kérlek édes fiam! ne kivánd halálom,
Minden vagyonomat ím neked ajánlom,
,Tizenkét vitéznek drága sok marháját,
Vitézlő magammal minden apródságát.‘”

 

Valahogy én is így vagyok ezzel a sörrel. Erőteljes címke, rajta a könnyen kivehető 16-os számjeggyel. Olyan, mint a cseh vitéz. Pompa, ragyogás, látványosság, még az üveg is széles vállú…

Aztán kinyitás után jön a további parádé! Dús, vakítóan hófehér hab, melynek tartósságát sem érheti komoly kritika. Azonban a „magyar vitézt” sem kell lebecsülni, megbirkóztam már néhány nagynevű belga „ágyúval”, említsük csak a Kasteel vagy Verboden Vrucht söröket.

A cseh vitéz azonban állja a próbát a belga vetélytársakkal szemben. A magas alkoholtartam ellenére ízében annyira nem tolakodó a szesz, megfelelő testességgel, harsány komló aromával ellensúlyozza azt.

 

A legmegkapóbb a ser gyönyörű színe! Klasszikus borostyánszíne egy kicsit talán fátyolos, de az is lehet, hogy csak az én poharamban mutatkozott ilyennek. (Még élességet sem lehet rá állítani a fényképezőgépen.)

 

A sör testével megismerkedve csak annyit mondhatok, hogy azért az a 16% nem véletlenül került feltüntetésre az üvegen. Résen kell lenni vele, nem szabad félvállról venni a dolog, mert megvallom, a pohár tartalmának lehúzása egy kicsit meg is szédített.

 


 

Ami miatt azonban Arany Jánost idéztem, az a sör könnyen elillanó utóíze. Megillatozom a sört, lenyelek egy kortyot, azonnal jön az íz és az alkohol, de a nyeletet követően hamar elvesztem az ízeket. Olyan, mint a cseh vitéz, amikor Toldit hátba támadja a könyörgését követően. Azt nem mondom, hogy lecsaptam a palack fejét, de egy biztos, kicsit felülértékeltnek tűnik a sör.

 

 

 

 

 

 

Leave a Reply


× hat = 42