Párom és apósom ma összeütött egy remek bortároló állványt, melyre kirakhatom a pincébe Dr. Balla Géza borait. Ennek öröméből kiemeltem egy Rosét, és úgy pincehidegen ki is bontottam ebédhez.

Előre kell bocsátani, hogy a rosé színe szinte meredeken ellentmond a megszokott, divatos színvilággal, és erős, intenzív árnyalatával igen formabontónak minősül. Ám azt kell mondani, hogy a Kékfrankos és Pinot Noir házasításából készített bor gyönyörűen mutat a pohárban, nem csak a kertben, kezemben.

Intenzív illata inkább a Pinot Noirt juttatja elsőre eszembe, és határozott málnás, gyümölcsös jegyeket mutat. Gondolom, ahogy érik a bor, úgy lesz egyre meghatározóbb a Kékfrankos, ám ezt lehet, soha nem tudjuk meg, mert elfogynak  a tételek.

Balla Géza a honlapján kiemeli a viszonylag magasabb alkoholt, ám ez engem nagyon nem zavart, valahogy odaillőnek tapasztaltam, inkább azt mondanám, a bor harmonikus.

A címkéje nekem nagyon tetszik, összességében elegáns a megjelenése. Családomnak nagyon tetszett, ami azért nagy szó, mert az a bor, mely a szülőknek is megfelelő, és nekem is, az említésre méltó. No nem azért, mert mindnyájan sommelier iskolába jártunk, hanem azért, mert szeretjük a könnyen érthető, jó ízű borokat, melyhez nem kell lexikont olvasni. Sajnos néha félek egy borról véleményt alkotni, mert rögtön van valaki, aki azt vágja rá azonnal, hogy ez “átlagbor”, meg “jó az, de minek”, vagy más értékítéletet.

Biztosan van ennél a bornál kifinomultabb, népszerűbb alkotás, ám nekem igen megtetszett a borász teljesítménye. Ám azt szeretném hozzátenni, hogy olyan nagyon könnyű, visszafogott ételek mellé nem fogyasszuk ezt a Rosét, mert elnyomja a fogást. Bizony mehet a húsra fűszer rendesen, lehet a köret is nehezebb, akár egy kőkemény pörköltet vagy paprikást is elkísér az útján.