Siracusába érkezésemről már korábban beszámoltam, így aki nem olvasta az előzményeket, annak érdemes egy pillantást vetni a korábbi írásra: http://www.donmarcello.hu/?p=334

 

Tehát szicíliai beszámolómat valahol ott hagytam abba, hogy hajnalban érkeztünk meg Siracusa városába, és foglaltuk el szobánkat. A városba bevezető út nem tartozik leglenyűgözőbb élményim közé, mert az erősen lelakott – vagy soha be nem lakott – külvárosi rész nem tartozik a festői látványosságok közé. A szállodánk rendben volt, jót aludtunk, így másnap reggel tényleg frissen sétáltunk egy óriásit az Ortygia félszigeten.

 

A várost a Kr. előtti VIII. század közepén alapították korinthoszi görög telepesek. Az ősi város magja egy kis sziget volt, amit Ortygia-nak neveztek, melyet ma három kis híddal átkötött csatorna választ el a város „újabb” részeitől, és tűnik inkább klasszikus félszigetnek. Ortygia roppant sűrűn beépített, egységes arculatú hely, melyet nagyon laza sétával lehet igen alaposan bejárni.

 

 

 

 

 

 

 

Barangolást a hotelhez legközelebb eső édesvíz forrásnál (Fontana Aretusa) kezdhetünk, melynek mitológiai jelentősége nagyobb, mint turisztikai. A tengertől a promenád vaskos fala választja el, és öblében papirusz telepedett meg. A festői látványt a meglehetősen, part menti étterem épületek rontják le, ám a központ felé visszatekintve sokkal kellemesebb a kilátás. A sziget végében álló erődöt nem lehetett látogatni a felújítás miatt, ám az útikönyvek leírása alapján érdemes megtekinteni. Legalább szeretném azt hinni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyílt tenger felőli oldalon, a gépjármű menetiránnyal egyezően haladtunk tovább. Érdemes megjegyezni, hogy Ortygia szigetén csak körben lehet haladni, egyirányú minden utca. Parkolni alig lehet, ha valaki nem itt lakik, akkor inkább kint tegye le az autóját. Nos, itt is szép sétálórészt alakítottak ki, ahol teraszok, kávézók nincsenek, ám egy-két szép reményű szállodát sikerült felfedezni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Séta közben valahol visszakanyarodtunk a sziget belseje felé, mivel a Piazza del Duomot kerestük, mint a város legmagasabb pontját. Szűk, sikátorszerű utcákon haladtunk végig, melyek sokkal jobb állapotban voltak, mint más városkákban. A tisztaság itt elviselhető, a padozat mindenhol szépen lerakott térkövekből kialakított. Érdemes a szemet folyamatosan magasra is emelni, mert a Szicíliára oly jellemző, túldíszített erkély kialakítások számos szép példájával találkozhatunk. A lakóházak többsége nagyon régi lehet, és nem mindent döntött romba az 1693-as földrengés. A város újraépítésekor alkalmazott barokk stílus és a régi, ősi épületek harmonizálnak egymással, de az is lehet, hogy csupán „összepusztultak” egy egységgé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Komolyabb véleményt csak akkor lehetne alkotni, ha az ember az épületeket belülről is látogathatná. Ami kívülről romantikus, az belülről talán normális életre nem is alkalmas. Egyébként Szicílián járva folyamatosan ez az érzés uralkodott el rajtam.

Az épületeken kívül futnak az elektromos kábelek és a csatornák, mindenhol ruhaszárító kötelek, és ezek bűbájos otrombaságán lazít a megannyi virág.  Egyébként Szicília – mint Málta – egyes részei inkább tekinthető arab (észak-afrikai) stílusúnak, mintsem európainak. Vagy fordítva – habár ezt kétlem – az európai rész gyakorolt jelentős hatást az afrikai részre. Ezt talán majd más megfejti, ám tény, hogy ha Észak-Afrika régi, gyarmatosított városait kell összehasonlítani az EU déli tagállamaival, akkor lehet, az EU maradna alul a csatában.

Ugyanis tapasztalatom az, hogy mondjuk Szicíliát és Tunézia északi részét összehasonlítva felmerült bennem a kérdés, nem lehet, hogy az olaszok inkább Afrikában teremtenek munkahelyeket és nem odahaza? Illetve a régi római birodalom talán nem Afrika provinciában teremtett jelentősebb építészeti és kulturális emlékeket, hagyományokat, mint Itália déli részén?

 

 

A főérre biztosan rátalál a látogató, hiszen csaknem minden út ide vezet. A csakugyan tetszetős teret Itália egyik legszebb terének tartják, mellyel szeretnék erősen vitába szállni, ám azt sem szabad tagadni, hogy mostani, felújított állapotában csakugyan megkapó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szokásos, vörös homokkőből épített paloták közül csodásan emelkedik ki a klasszikus barokk homlokzattal ellátott Duomo, mely alapja egy ie. V. századból való Athéné templom. A belsejében csodálatosan megtekinthető a keresztény templommá történő átépítés minden lényegi része, még amennyiben az „illesztések” elég otrombán is mutatnak. Számomra az ősi görög emlék mindennél fontosabb, így a stílusok illeszthetetlensége nem zavar. Pláne úgy, hogy az igen egyszerű belsőt egy fantasztikusan szép homlokzat szorítja a feledés homályába.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Klasszikus dór oszlopfőket láthatunk, melyeket egyszerűen áthidalták, vagy az eredeti áthidalásokat átépítették, majd az oszlopközöket felfalazták. A kitöltő falazat (az oszlopfőknél) nem képes illeszkedni a régi elemekhez, így a teljes régi szerkezetet láthatóvá teszi.

 

 

Különösen jól látszik ez az aljzatnál, ahol a régi oszlopok talapzata láttán el kell gondolkodni a csaknem 2500 éven…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A téren két teraszos kávéház is található. Azaz nem is kávéház, hanem olyan mindenes valami. Sem nem rendes étterem, sem pizzázó, sem kávézó. A tér hangulata tökéletesen alkalmassá teszi az embert, hogy nem kapja fel a vizet a hihetetlenül rossz kiszolgálás miatt. Illetve kötelességem megjegyezni, hogy a pohár tételben kimért fehér bor az egyik legjobb minőségű volt egész Szicíliában, amerre jártam. Az árak elfogadhatóak, az étel minősége feledhető, ám senki nem szól a vendéghez, ha akár 2-3 órát ücsörög egy pohár bor mellett. Persze, főszezonban akár minden másként is alakulhat, látogatásunk már szeptember végére esett.

 

Ha tovább haladunk az „újabb” városrész, Acradina, felé, mely az évezredek távlatából nézve csaknem egy időben alapítottak Ortygiával, akkor szembesülhetünk a Piazza Archimede, mely egy kellemesen felejthető szökőkutat és nem klasszikus szépségű palotákat tartalmaz. A teret igen nehéz úgy fényképezni, hogy esetlensége, elnagyoltsága ne legyen szembeszökő. Érdemesebb visszakanyarodni a kikötő felé, és a Ponte Umbertino felől sétálni vissza a Fontana Aretusa felé. Egyrészről remek jachtokat láthatunk, másfelől tényleg festői látványt nyújt az egész öböl, úgy, ahogy van. A séta folyhat egészen lent a tengerparton, mely hangulatos, de kicsit lepusztult kerten vezet át a papiruszokig, vagy fent, a Hotel des Etrangers et Miramare előtt, mely a magasabb szint miatt is szebb látványt nyújt.

 

Egyébként esténként – vagy akár hajnalonként is – nagyon kellemes helynek tűnik a Fontana és a Hotel közötti terasz, mely – komolyan mondva – szerenádok, és tömegesen gyakorolt esti séták központi helyszínévé vált. A sétálgatás egyébként is szicíliai jellegzetesség, mellyel gyakorlatilag az összes városkában találkozni lehet.

 

 

 

Leave a Reply


öt + 2 =