A képen látható hely a sziget közepén található San Anton Gardens – melyről majd később írni kívánok – mellett található. Kétség kívül varázslatos helynek néz ki. Belestem egyik este a bejáratán és egy gyönyörűen felújított kastélyt láttam. Felöltöztünk tehát rendesen, nyakkendőt is kötöttem, majd elmentünk vacsorázni.
A hely belül már megdöbbentően vacak, olyan műanyag, trendi, melyért döglenek a lakberendező szakértők. Amiért írni akartam a helyről az nem más, minthogy itt is ki tudják nyitni a borosüveget. Nem azt írtam, hogy szervírozzák, vagy elegánsan kihúzzák a dugót, a fenét. Kiteszik a cuccot az asztalra.
Kértem egy üveg helyi rosét. Abból kiindulván, hogy egy magát borbárnak hirdető hely alkalmazottja ismeri az illendőséget, meglehetősen csodálkoztunk, hogy a hölgy nem tudja kihúzni a profi nyitóval a dugót az asztalnál. Visszament a pulthoz, majd kitámasztotta a lábát, a kezét – mintha szkanderezni készülne – és kiszakította a parafát. Majd letette a produktumot az asztalra. Íme:
Halálra vált arccal gondolkodtam azon, hogy nevessek, vagy sírjak, szólni sem tudtam. A kislány izomból kihúzta a dugót a kapszulán keresztül, majd úgy töltött.
Megettük az egyébként tényleg nagyszerű vacsorát, kiittuk a poharunkat, majd megfogadtuk, hogy ide soha nem jövünk vissza, és ezt megosztom másokkal is. Érthetetlen, hogy a jó konyhát miért kell ennyire amatőr, buta felszolgálókkal lerontani. A műanyag székekkel és a koszos kerttel még csak megbékélek, de a dugóval már nem. Az aljasság!