Málta sok szépet, emlékezeteset, illetve még több felejthető emléket nyújt az embernek. Sajnos a sziget is behódol – jobb híján – a tömegturizmusnak, így autentikus látnivalóért vagy a szerencséhez kell fohászkodni, vagy nagyon le kell térni az útikönyvek által kitaposott ösvényekről.

 

Másodszorra volt szerencsénk alaposan bejárni Máltát, így olyan helyi attrakciókat kerestünk, melyekre nem az idegenforgalom készült fel, hanem csak a helyi lapok. Dingli települése inkább szikláiról nevezetes, mintsem vásáráról, ám így a kettő együtt már tényleg felejthetetlen.

Az ember a bérelt, jobb kormányos autóval – kevervén az indexet és az ablaktörlőt – nagyon óvatosan addig megy délnek, míg majdnem leesik a szigetről. Nos, ott van Dingli. Reggel mentünk, kifejezetten a piacot kerestük, mert valahol – talán a repülőn kapott újságban, vagy egy máshol felcsípett lapban – néhány soros hír közölte, vásár lesz.

 

A kocsit elég messze le kellett parkolni, hiszen dugig volt a falu és a tenger közötti szakasz, ahol két rendőr vigyázta a forgalmat. Mindenkinek köszöntek, és közben ömlött róluk a verejték, mert a 30 fok fölötti hőség igen meglepő május elején a szigeten. Emellett az egyenruha bősége csak akkor lett volna még hátrányosabb, ha medveszőr kucsmát is kell hordaniuk.

 

A Vásár nem sok cicomát, ám annál több érdekességet tartogatott. először is konstatálni kellett, hogy a műanyag bizbaszok és a többi értéktelen vásári fityfene helyett itt a hangsúly a mezőgazdaságon volt. Először is, amikor 9 óra után megérkeztünk, a helyi haszonállat sereglet pontozása már a vége felé közeledett, és volt olyan birka, mely a farkán viselhette már a nagydíjat is.

Néhány helyi erő a réges-régi viseletet öltötte magára, szívesen pózoltak mindenkinek, ha néhány centért vett egy zacskó akármit, melyről sem kinézete, sem íze alapján nem lehetett nagy biztonsággal állítani, hogy enni kellett volna a magukat, vagy ültetni.

 

A lányok, srácok, illetve az idősebbek egyaránt aranyosak voltak. Jó ételemben véve ripacskodtak, mindenkivel szóba álltak, óriási hangulatot hoztak, mely inkább személyiségüknek, mint a ruhának volt köszönhető.

 

Sajnos egy memóriakártyám tönkrement, megannyi portréval, távoli ellesett pillanattal, melyeket soha nem tudok megismételni, így fejemben őrzöm a pillanatokat, a grimaszokat, fényeket és árnyékokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A seregletet színesítette a falusi „Old” Scottish Band, ahol az átlagéletkor feljogosított minden egyes művészt egy kakasnyalókára. Mindamellett a repertoárba tartozó 3 számot tényleg jól nyomták.

 

A falusi portékákat áruló bódék érdekesek voltak. Tonnára árulták a friss epret, és megannyi gyümölcsöt, zöldséget. A képeslapra való bemutatások visszaköszönhettek azért útikönyvek hasábjairól, de itt az a vicc, hogy semmi nem vicc, hanem halálosan komoly. Úgy éreztem, itt mindenki büszke a terményére, a teljesítményére. A vásárt leginkább máltaiak látogatták – lehet azért, a turisták még aludtak – senki nem volt türelmetlen.

 

Jó 3 órás kóborlásra adott alkalmat az esemény, mely során beszereztük a szinte kötelező erővel bíró kaktuszfüge likőrt, és valami mézes, magvas édességet, mely a halvára emlékeztetett, ám mégsem volt az.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt gondolom, hogy a képek jobban képesek visszaadni a hangulatot, mint egy rövid leírás, így javaslom mindenkinek, ha teheti, a vásárt ne hagyja ki, amennyiben arra jár.

 

Azaz Medina és Rabat alatt délre, elhagyatott utakon, a szakadék széléig…

Leave a Reply


× hét = 63