Ha még a kedves olvasó nem jutott volna túl a korábbi bejegyzésen, akkor érdemesnek tartom megismerni az előzményeket, melyből kiderül, hogyan is keveredtem a városba: KALAUZ BRUGGE VÁROSÁBA – I. RÉSZ

Amikor végre kicsomagolhattunk a szállodában, már este 11 körül járhatott és hulla fáradtak voltunk. Úgy véltük, szerencsés lenne felmérni a terepet, megtekinteni, merre vetettek ki minket a hullámok. Azon elmélkedtem, már valahol Németország közepén, közel Ausztriához kellene járnunk, szállást keresnünk, ellenben testünk itt van és éhezik. Így hát elindultunk valami híres-neves sült krumplit keresni.

 

A hotel – mint kiderült – a Burg-ban van, azaz a város lehető leginkább központi helyén. Elindultunk valamerre, a fények irányában. Fogalmunk sem volt, merre járunk. Kiértünk egy csodálatos főtérre, a Markt-ra, ahol tényleg találtunk egy lakókocsit, melyben sült krumplit árultak. Kértünk egy kupaccal, míg az árus egy kupac pénzt. Nem hittem, hogy valaha az életben ennyi pénzt lehet elkérni a hasábburgonyáért. Majonézt csak azért sem kértünk rá, ne gazdagodjon rajtunk a kufár…

 

Körbejártuk a teret, a környező utcákat, és közben arra gondoltunk, lesz még egy komplett délelőttünk, és ha készen van az autó, akár még egy éjszakát maradhatunk, mert a látvány lenyűgöző volt.

 

Pláne számomra, aki az angol sörökkel vetekedő módon szeretem a belga főzeteket. Jellemző, hogy a kulturális kincsek helyett szemem egy soha nem látott értékű kirakaton akadt meg.

 

Nézzük csak az első képet. Ismertem a Kwak és a Tripel Karmeliet söröket, ám ekkora palackban még nem volt szerencsém hozzájuk, pláne nem a Kwak orbitális méretű „kémcsövéről”. Ha valaki csak egy kicsit is elmélyült a belga sörfőzés rejtelmeiben, vagy egy szakértő meghívta valamelyik budapesti belga sörözőben, akkor nagy az esélye, hogy pont e két sörbe választott bele. A Tripel elsősorban mesteri szépségű kelyhével, másodsorban citrusos, édeskés ízével arat sikert, míg a Kwak leginkább szokatlan szervírozásával nyújt maradandót. Kérem, lájkolja azonnal a bejegyzést, aki öntötte már egyenesen az orrába az utolsó centilitereket.

 

A nagy üveges Corsendonk szintén ismeretlen volt számomra, ám a márka különböző sörei voltak azok, amiket legelőször megismerhettem. Érdekes, hogy az egyébként remek ital azóta nem tartozik nálam a top 10-be. A megannyi ismeretlen lambic sör, poharak garmadája annyira rabul ejtett, azóta is gyűjtöm a sörökhöz tartozó poharakat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Grimbergent a hazai áruházak is kínálják, érdemes megkóstolni, ám az is igaz, hogy polci ára irreálisan magas, még akkor is, ha Belgiumban sem olcsó mulatság a sör. A képen látható többi sör sem kutya, a Delirium Tremens pedig az egyik legaranyosabb arculatot viseli. A rózsaszín elefánt kicsit becsaphatja a lányokat, mert a sör minden, csak nem cuki.

 

Végül meg kell említenem a Tempelier sört, melyet soha nem láttam korábban, ám szert tettem egy ilyen kiszerelésre, és azóta nagyon nagy rajongójává váltam.

 

Roppant rossz érzés volt, hogy a csodálatot, örömet eléggé visszahúzta a kocsi kalandja, így nem is igazán tudtam részleteiben kiélvezni e gasztronómiai élményt, de azért igyekeztem az elkövetkezendő napokban.

 

Leave a Reply


kilenc + = 13