Ha még a kedves olvasó nem jutott volna túl a korábbi bejegyzéseken, akkor érdemesnek tartom megismerni az előzményeket, melyből kiderül, hogyan is keveredtem a városba: KALAUZ BRUGGE VÁROSÁBA – I. RÉSZ

Reggeli után kisétáltunk újra a piactérre, ám világosban teljesen más volt a hangulat. No nem a fények miatt, hanem egyszerűen azért, mert a tér benépesült virágárusokkal zöldségesekkel, mindennel, ami egy tisztességes piactérre való. (Nem volt vattacukros, kínai műanyag játékos, itt a piros, hol a piros, és egyéb hungarikum)

Ellenben volt grillcsirkés, waffel 2,5 euróért, melyért még 20 percet is sorban kellett állni. Sebaj, a hangulat adott volt, hiszen a kocsi már a szervizben volt, még nem tudtuk, mennyibe kerül a javítás, és bíztunk abban, hogy a biztosítási szerződésben foglaltak szerint bőven van fedezetünk, így a zsebünkben található pénzt bőven lehet szórni waffelre.

 

 

A Grote Markton található a Belfort (avagy Halletoren) – mely a nevéből is adódóan egy harangtornyot jelent – számomra akkor megmászhatatlan magasságot jelentett, de csak bátorítani szeretnék mindenkit, hogy mássza meg a 83 méter magas torony mind a 366 lépcsőjét és nézzen le a városra, ahogyan én azt nem tettem teli hassal.

A torony másik oldalán egy egyszerű, XIII-XIV. századból való belső udvar található, mely maga a Hallen, a Vásárcsarnok. Itt szeretném megjegyezni, hogy a google szolgáltatása egyszerűen zseniális, hiszen így magam sem láthattam a helyszínt, és némi képzelőerő kell ahhoz, hogy a kétdimenziós képeket az ember utólag állítsa összes 3D “grafikává”. Szerencsére a technika eme agyi tornától is megkímél minket, így még egy okot kihagyhatunk, mely arra kényszerít minket, hogy agyunkat foglalkoztassuk.

A téren számtalan étterem van, ahol egyetlen főétel ára sem kevesebb, mint 20.-EUR, és később kiderült, ez még nem is a turisták lehúzó helye, hiszen Brugge összes olyan étterme, ahol húst tesznek az asztalra, európai viszonylatban is méreg drága.

Meg kell jegyeznem, utazásunk idején, 2010. tavaszán már érezni lehetett, hogy a turizmus kapcsán nagyon nem úgy mennek a dolgok, mint amihez Európa szokott. A vendégek nem szórták két kézzel a pénzt, nem kapkodtak a hitelkártyák után, így számomra teljesen érthetetlen volt az irreális árfekvés. Ismervén Ausztriától Spanyolországig az étlapokat, csak csóválni tudom a fejemet, miért kell egy belga étteremben minimálisan 70-80.-EUR összeget otthagyni, ha az ember eszik egy rendes ebédet. Magyarországon mindig az a válasz, hogy bezzeg a nyugatiak, ott a fizetések mesésen magasak. Persze, tudjuk, egy olasz fizetés 1.500.-EUR összeg körül van, egy belga lehet akár ennek a kétszerese is, de a költségek pont olyan mértékben irreálisak, mint amilyennek a fizetések tűnnek számunkra. ráadásul Európa az euróval együtt, rohamos mértékben inflálódik. Azt kell mondjam, a nyugati nagyon magas életszínvonal gyakran csak látszat, és a válságban én magam nem ismerem ki a napi megélhetés változásait. De az biztos, hogy nagyon nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt nyugaton a társadalom megszokta az elmúlt évtizedekben.

 

Ha szemben állunk a harangtoronnyal, akkor balra található a Tartományi Székház épülete. A neogótikus épületet a XIX. században építették és mily furcsa, a város egyik legújabb épületéről van szó.

A Provincial Hof-tól jobbra található épület (vörös téglás) postaépület helyén egykor a Posztócsarnok állt, mely ráépült a közeli csatornára, melyen árut hoztak a tenger felől. A csatornán magam is egy jó kört tettem a tavasszal még nem túl zsúfolt csónakokba, melyről készítettem egy videót is, remélem, majd fel tudom tenni egy következő írásba.

 

Addig is visszasétálok képzeletben egy üdítőre (sörre) a hotelbe, és megkérdezem, hogy áll a kocsi javítása. A következő cikk a Burgról szól majd, ami talán a legérdekesebb része a városnak.

 

 

Leave a Reply


5 − = három