június 14th, 2011

Először is végy egy játékos kedvű kisdedet, akit a homokozót követően gyakorlatilag csak a vacsora érdekel, avagy minden. Önts anyukának egy pohár pezsgőt, aki készült egy altatásig tartó könnyed beszélgetésre. Ám a sors mindig más hoz, mint amit az ember elhatároz.

 

A gyermek álmosnak látszik, ám közben a kis esze már máshol jár: nem kapott ő is poharat…

Pedig a gyöngyöző nedű csábít, és színét tekintve csak málnaszörp lehet.

 

A gyermek arcán felfedezhető elégedetlenséget magamon is észrevettem már, amikor a kedvenc italom elfogyott. Az érzelmek lassan reményvesztettségbe, lemondásba, és végül világfájdalomba hajolnak, majd ki tudja milyen sorsa lesz az embernek. Vannak, aki még a kerékpár lopástól sem riadnak vissza.

 

A nedű valódi francia Champagne. Ám ennek nincsen jelentősége egy nem alkoholista egyednél.

 

 

 

 

A korai gyerekkorban az embergyerek – no és más gerincesek, akiknek nincsen csőrük – úgy képesek a vágyott anyag vizsgálatára, hogy ujjukat, avagy mancsukat belemerítik a tételbe leszopási szándékkal.

 

Ez mindaddig vicces, míg:

1., a gyermek nem issza fel a pezsgőt,

2., nem lesz alkoholista,

3., a buborék nem száll a fejébe,

4., a gyermekvédő liga nem tiltakozik.

 

Amint látni a pillanatfelvételen, a folyadékszint ellenőrzése még folyamatban van, ám egy csepp sem tapadt fel az ujjacskára. A vágy még vágy, az ismeretlen még ismeretlen, de gyöngyözik…

 

Gondolhatnánk, hogy a gyerek felhagy a játékkal, de ebben azért nem szabad könnyelműen bízni.

 

 

 

 

A lényeg akkor lényeg, ha minősíteni lehet az ízeket és az illatokat. Az igazi Champagne nem feltétlenül érthető az átlagember számára. A franciák nem tartoznak e kategóriába – ezt azért emeljük ki gyorsan.

 

A pezsgő alkoholtartalma lehet tolakodó, és a gyermek nem szereti az alkoholt. Ide könnyen érthető, gyümölcsös, kissé édeskés ízek, illatok kellenek.

 

A gyerek azonnal felhagy a vizslatással, ha nem ízlik neki. Én még nem láttam olyan kissrácot, aki vedelne, pláne francia pezsgőt. De kivételek talán vannak. Mondjuk egyes szubkultúrákban, melyet jogerőre kívánnak emelni, vagy fene tudja.

 

Jelen pillanatban egy dolog bizonyosodott be,  a tesztelő mester elégedett volt a vizsgálati anyaggal, mind megjelenését, mind illatát,mind ízét tekintve. Nem szürcsölgetett, nem forgatta a szájában, egy cseppből értékítéletet alkotott.

Konkrétan úgy kellett megfosztani a gyönyörtől…

 

A mai napon kiderült, hogy mégsem vagyok teljes mértékben elveszett lúzer. A Legfelsőbb Bíróságon volt valaki, aki hajlandó volt elolvasni egy beadványomat és megsemmisítette az eljáró tanács a jogerős ítéletet.

 

Eddig nagyon kegyetlen emlékeim vannak az LB-ről, és gyakorlatilag lemondtam már régen arról, hogy egyáltalán akarnak értelmes döntéseket hozni. Mivel nem láttam még a határozatot, csak a család hívott lelkendezve, fogalmam sincsen, mi lehetett “szimpatikus” a beadványban.

 

Bármi is legyen az, erősen illene elgondolkodnia az alsóbb bíróságokon (Keszthely és Zala Megye) mindenkinek az alapvető jogi kérdésekről, mert az ügy egyáltalán nem volt nehéz, bonyolult, ám annál inkább részrehajló.  Hja, van ilyen…

Ha ehhez hozzátesszük, hogy ma egy másik megyei bíróságon megdicsértek azért, mert képes voltam felkészülten, és okosan érvelni (a másik felet is elismerés illette), akkor még egy kérdésem lenne: a többiek vajon mit csinálnak a szakmájukban?

 

Drága Paola néném!

 

 

Köszönöm válaszleveleidet, melyeket nagy becsben tartok, ám felvetéseidre nem biztos, hogy merek válaszolni. Mivel azonban a magánlevél sérthetetlenségében még bízhatunk, mégis tájékoztatlak.

 

Igen, az Alkotmánybíróságunkat az egekig bővítik. Olyan tagokkal, akik közül egyesek egy tisztességes keresetlevelet sem tudnak megszerkeszteni, és már a „rendszerváltás” során is inkább ismert, mint elismert ügyvédek voltak.

 

Igen, eljött az az idő, amikor a politikai vezetés rámutat egy neki nem tetsző emberre, és a rendőrök elviszik majd 5 napra a sittre. Úgy, hogy bíróság nem is dönthet az őrizet kapcsán, mint jelenleg. Az 5 nap elegendő egy átlagember számára, hogy átértékelje a dolgokat. Ha szabadul, és megszüntetik vele szemben az eljárást, kártérítést nem kap, bocsánatot nem kérnek tőle, örüljön, ha nem rohad rá a műanyag bilincs.

 

Jelen pillanatban a vádemelések vagy politikai alapon, vagy statisztikai alapon történnek. Ha a politikai elitnek nem tetszik egy személy, akkor utána nyúlnak, és ehhez az ügyészség jó eszköz. Ennek a fordítottja is működik, ha egy ember ellen nem lenne szerencsés büntetőeljárást lefolytatni, akkor nincsen az az isten, mely megakadályozná az eset eltussolását.

 

Volt egy tárgyalás nem is olyan régen, ahol a vádlott azért állt 5 évig büntetőeljárás hatálya alatt, mert idegen állampolgárként merészelte kérelmezni a magyar állampolgárságot. Beadta a kérelmet, letette az állampolgársági vizsgát, majd semmi. Amikor pótolni kellett elveszett iratait, akkor a megfelelő okmányirodában közölték vele, hogy ő márpedig már magyar állampolgár, nem idegen, így csak magyarként tudják neki kiállítani az iratokat. Ugyanis a központi nyilvántartás – melyhez senki nem férhet hozzá – ezt az adatot tartalmazza, és ez olyan közhiteles nyilvántartás, melyet még akkor sem lehet felülbírálni, ha egyébként a vádlott közölte, hogy ő márpedig még nem magyar állampolgár, vagy még nem tud róla. Megkapta a papírjait, majd néhány hónappal később elvitték a rendőrök és meggyanúsították több rendbeli közokirat-hamisítással.

 

Éveken keresztül védekezett szegény, majd keresett egy ügyvédet, aki ellátta a védelmét e furcsa ügyben. Közben az ember újra kérelmezte a magyar állampolgárságot, ugyanis minden feltételnek megfelelt, ám azért utasították el, mert büntetőeljárás hatálya alatt áll.

 

A bíróságon az összes tanú megerősítette a vádlott vallomását. Kiderült, hogy a vádlott képtelen bárkit is megtéveszteni, a közhiteles nyilvántartást csak egy központi szerv képes módosítani, melyre a vádlottak semmilyen ráhatása nem lehetett.

 

Az ügyész súlyos büntetést kért a vádlottra akkor, amikor számára már nyilvánvalóvá vált, hogy a vádlottat semmilyen felelősség nem terheli. A védelem kiemelte, hogy a vádlott semmit nem tehetett, az okmányaira szüksége volt, így nem volt elvárható, hogy csapja be maga mögött az ajtót és hagyja ott a papírokat, és egyáltalán miért lesz valaki vádlott, aki a Magyar Köztársaság (bocsánat, Magyarország) közhiteles nyilvántartásaiban bízik.

 

A vádlottat felmentették, és a bíróság kiemelte, hogy nem az első eset, amikor az ügyészség alaptalanul vádol meg bosszúból valakit csak azért, mert az illető szembe mert helyezkedni a hatósággal.

 

Sötéten látom a dolgokat, a normális emberek nagy része visszakanyarodik a régi szocialista túlélő ösztönéhez, míg a rendszer kísértetiesen hasonlít régi történelmi korszakokra, és itt nem feltétlenül kell a II. világháború utáni korra gondolni.

 

Az ügyészség semmiért nem rendelkezik jogi felelősséggel, melyet maga az ügyészi szervezet állított fel. Mivel ügyész ellen is ügyész nyomoz, egy hamis vád miatti eljárás lehetősége nulla. Ez pedig feltételezi azt, hogy bárkiből bármikor lehet gyanúsított, vádlott, majd évek, évtizedek múltán esetleg kiderül, hogy ártatlan. ezt követően kártérítésre, bocsánatra ne számítson.

 

A jogkövetkezmények nélküli országban lassan politikai iparág épül a lehetőségekre.

 

Azt gondolom néném, ne látogass haza, mert könnyen itt ragadhatsz, ha nem azzal szimpatizálsz, akivel kellene. Elég lassan egy kávé mellett elejtett rossz mondat…

 

Szeretettel ölellek,

 

Don Marcello