Archive for december, 2012

A Karácsony – elvileg – egy szent családi ünnep. Ám nagyon sokan elfelejtik azt, hogy nem egy estére kell szentnek lenni, hanem lehetőség szerint egy egész életre. Igazság szerint ez nem is igazán különleges dolog, hiszen, ha valakinek van egy egészséges értékrendje, és többet vár el saját magától, mint másoktól, akkor igazán nagy baj nem lehet.

 

A talán csúfosan leegyszerűsített elméleti indítás mögött azért jóval több gondolat, látszólagos ellentmondás létezik, de nem célom jelenleg a moralizálás. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy lehetőségeihez mérten mindenkinek igyekeznie kellene – legalább egy jeles eseménykor – odafigyelnie saját magára, megadni a tiszteletet. Ugyanis, ha a társadalom nagyobbik része elgondolkodna azon, hogy mik az elvárások, mik az alapvető követelmények, és ehhez képes kit szeretne nyújtani, akkor lehetőség lenne egy picit tisztességesebb életszemlélet, értékrend kialakítására. A minap hivatkozott egy televíziós interjú során Kertész Imre arra, hogy a magyar – és több más európai nép – legnagyobb hibája az, hogy a felelősséget nem magukban keresik, hanem állandóan másra mutogatnak. Habár közhelynek is nevezhetnénk a megállapítást, mégsem lehet az közhely, mellyel pont nem ellentétesen, hanem megegyezően cselekszik hazánk jelentős része.

 

Szenteste, éjféli mise, Tihany, azt gondoltam, hogy az apát olyan beszédet mond, melynek van fontossága, lényege, jelentősége, ehhez képes néha alany, állítmány és tárgy is keveredtek, hiányoztak a mondatokból. Az ország keresztény egyházának egyik legfontosabb apátsági templomában a 40 perc alatt lepörgetett, szinte kényszeresnek ható, szentmise minden lényegi kérdést megkerült. Azon nem akadok fent, hogy egy dogmát az egyház történelmi tényként kezel, mert a hit és a tények tudatos keverése igazából nem nekem szólt, ám azt azért furcsállottam, hogy a család fontosságának egymondatos hangsúlyozásán kívül az apátnak semmi nem jutott eszébe. Az fontos volt számára, hogy sajnálkozzon az egygyermekes családokon, de valahogy nem képes túllépni azon a kérdésen, hogy a gyerekvállalás nem pénzkérdése. Mert az egyház szerint nem az, csak szereteté. Ám komolyan elhiggyem ezt a valóság ismertében egy olyan ember szájából, akinek valójában nem kell megküzdenie a probléma semmilyen vetületével, és aki a rendszer haszonélvezetét pusztán hit alapon tartja természetesnek?

 

Nem azért látogattam el a szentmisére, hogy hívővé váljak, hanem azért, hogy lássam, az egyház legalább a kisujját megmozdítja a közösségek megteremtése, megóvása érdekében. Csalódnom kellett. Az apát legfontosabb mondandója az volt, hogy nem szükséges a gazdaság bővülése, konkrétan a GDP növekedésének szükségességét vitatta – mindezt az éjféli szentmisén!

 

Azt gondolom, hogy a családot ott kell elkezdeni, hogy a család tagjai messze tegyenek meg mindent azért, hogy saját magukkal rendben legyenek. Legyenek igényesek, vágyjanak a többre, a jobbra, a tudásra, az ismeretre. Adni akarjanak, nem kapni. Beszélhetünk a karácsonyi ajándékozás etikájáról, de nem érdemes. Akkor, amikor egy család képtelen egy órát együtt tölteni az asztalnál, amikor nem is érzik fontosnak azt, hogy az asztalnál üljenek, akkor az ajándékozásnak sincsen értelme. Megveszem, odaadom, ha nem tudom megvenni, akkor abban más a hibás, de az egész figyelem csak addig tart, amíg a marketingen túlesünk.

 

Akik olvasgatnak, azok ismerik, hogy mennyire fontos számomra az „asztal”, az esemény, és a lényeg: nem világcsúcsot kell döngetni az asztalnál, hanem kellemessé és igényessé kell tenni az eseményt. Mert maga az esemény a fontos, nem a körítés.

 

Karácsony a legjobb alkalom arra, hogy nyugalomban, nem kapkodva készüljünk fel az eseményre, és tegyük emlékezetessé a szentestét.

 

Természetesen az anyagi lehetőségek köre tág határok között mozog, de viszonylagos egzisztenciális lehetőségek között is van: gyertya, bejgli, ünnepi étkészlet, a megszokottól eltérő ünnepi étel, terítés, viselkedés, etc. Feltételezem azt, hogy ez olyan axióma, melyet nem kell külön megmagyarázni. Habár azonnal cáfolom is magamat, mert az éjféli misére az emberek jelentős része nem ünnepi öltözetben, hanem szakadtan, a lezserséget félreértelmezve, ócska kivitelben jelent meg. Pedig a legegyszerűbb parasztembernek is volt ünneplője. Talán egy az egész élete során, de képes volt megkülönböztetni a hétköznapot az ünneptől. Nem a kézzel varrott cipőket hiányolom, hanem a koszos, elméletileg fehér dorkókat nem tartom helyénvalónak…

 

A Karácsony – nem is igazán értem, hogy milyen félreértelmezésben – sokak számára arról szól, hogy minél többet egyenek. Pedig nem a 8 fogás és 28 sütemény jelenti az ünnepet, hanem az akár egy tál ételnek a szokatlan megfogalmazása.

 

Nálunk halászlé került az asztalra, melyet az elmúlt évhez igazodóan ismét a Béke séfje alkotott meg. Bevallom, nekem a halászléhez nincsen affinitásom, ám ahogyan öregszem, annál jobban megkedvelem. Utazási emlékként keveredett hozzánk egy kis üveges Champagne, a Tsarine márka rosé pezsgője, melyet aperitifnek szántam, ám a fele a halászlé érdekes kísérője lett. Akadt a pincében még egy ménesi, 2008-as Kadarka, Balla Géza kezéből, mely nagy kedvencem. A leves mellé felváltva kortyoltam a két nemes italt.

 

Elvileg nem is szerettünk volna főfogást, ám kedves zánkai ismerősöm reggel kicsöngetett az ágyból, egy a kezembe ejtett egy pompás süllőt. Ennél frissebb halat nem is láttam még soha. Besóztam, citromoztam, állni hagytam, majd a levest követően kis vajon, kellemesen megborsozva átsütöttem. Köretnek csak félbevágott – csipetnyi fahéjjal ízesített – körtét adtam. Ám a karácsonyi ajándékok között volt anyósom – házi készítésű – forralt bor zseléje, melyből nagy bátran tettem a halszeletekre. Ezzel a fogással minden szakmai szabályt megszegtem. Fehér húsú hal, fahéjas körte, vörösbor… A fogás remek lett, nincsen kétségem.

 

A következő két nap a sütemények és a visszafogott főétkezés jegyében teltek el. Csirke „becsinált” leves került az asztalra, semmi különleges. Megjegyezni érdemes, hogy ez a leves is azon ételek sorába tartozik, mely akkor válik igazán tökéletessé, amikor elfogy. Hagyni kell 1-2 napig összeérni. A karácsony pihenés, csönd jegyében telt el.

 

Ám az első hétköznap nagy eseménynek ígérkezett, mert barátunk rándult át hozzánk.

 

Régi ismerőseimen keresztül tettem szert gyönyörű borjúbélszínre. (igazából inkább nagyon fiatal marha, azaz határeset) Érlelést követően pácoltam egy napra, és egy remek színész, Kulka János könyvéből merítettünk ihletet. A húst tejföl és citromlé keverékével kentem meg. Habár művész úr 120 fokon sütötte meg a bélszínt, én a kéreg kialakítását követően maradtam a „jó öreg” 80 foknál.

 

A köret a klasszikus krumpli prósza átgondolása volt. A kevesebb burgonya mellé sárga- és fehér répát reszeltem le. Só, bors, szerecsendió szolgált fűszerül, és így sütöttem ki. Természetesen liszt és tojás fogja össze a „cuccot”. Vaslapon gombakalapot és cukkini karikákat sütöttem hozzá, de a lényeg a mártás volt. Amikor marad zöldséges húsleves, vagy zöldségleves, mindig mélyfagyasztom. Leturmixolom a leveszöldséget, majd később jó lesz bármire is. Esetünkben a került bele tejföl, citromlé, kis cukor, só, elegendő vörösbor, és már nem is emlékszem, mi egyéb. Egy kis vajjal tettem készre a felesleges víz elfőzését követően. Szerencsém volt az eredménnyel.

 

Az asztaltársaság megebédelt, majd kb. 3 órányi beszélgetést követően repetát követelt, így jött egy szokatlanul kellemes újrázás. Isten igazából nem volt megterhelő, mert a hús és mellé zöldség köret nem megterhelő a gyomornak.

 

A bor zseniális választás volt, de nem én találtam ki, hanem öcsém nyomta a kezembe. Egy francia, idehaza ismeretlen pincészet vörösbora. 70% Syrah és 30% Grenache szőlőkből készült cuvée, mely Domaine Sainte Léocadie Cuvée Fernand Averoux névre hallgat. Egy szörnyen köves vidékről szármaró zseniális bor, melyben a felbontást követően furcsa ánizsos jegyek is előbukkantak, de a minerális jellemzők mindent vittek a végére. Annak ellenére, hogy a terroir meghatározó, eluralkodik a szőlők fajtajellegén, a 2009-es bor könnyen iható, akár ételhez, akár magában. Az utóbbi idők legnagyobb meglepetése volt!

http://www.domaine-sainteleocadie.com/eng/estate.html

 

Mára maradt egy kis bélszín, cukkini, gomba, így ki kellett találni valamit. Találtam a hűtőben főtt-füstölt marhanyelvet, melyet felkockáztam. A hagymát, majd fokhagymát megdinszteltem, rátettem az apróra vágott gombát, majd amikor levet eresztett, akkor ment bele a marhanyelv is. A cukkinit, és a kaliforniai paprikát is felkockáztam, és akkor tettem bele a raguba, amikor még a roppanós maradhatott a zöldség. Ízesítésként só, bors, szerecsendió, jó kis száraz, 2008-as Tramini szolgált Varga Gyuri barátomtól. A tésztát félig főztem meg, készre már a ragú szaftját magába szívván puhult meg.

 

A maradék bélszínt nagyon vékony szeletekre vágtam. Még tegnap a sütőben készítettem narancs- és citrom karikákat, és azzal díszítettem saját örömömre, ami egyébként nem volt túl stílusos, de nekem tetszett.  A fogás mellé szintén öcsém ajándékát, egy villányi, 2011-es Kiss Gábor házasítást kortyolgattunk.

 

Egyszóval kockásra ültük a fenekünket az asztalnál, mely folyamatosan terítve volt ma estig. Eltelt 5 nap az ünnepekből, mely során a konyha kellemes felüdülést és kikapcsolódást jelentett.

December 14-én levelet intéztem az OTP egyik vezetőjéhez. Gondoltam, megpróbálom, hátha lehet tárgyalni, álláspontokat ütköztetni:

 

Tisztelt Jogi Igazgató Úr!

 Szeretném tisztelettel megkérni, hogy a deviza alapú hitelekkel kapcsolatos problémák megfelelő, törvényes kezelése érdekében adjon személyes találkozó lehetőségére időpontot részemre.

 Köszönettel:

 Dr. Marczingós László 

 

Erre a mai napon az alábbi válaszlevél érkezett:

 

DR. MARCZINGÓS ÜGYVÉDI IRODA

Dr. Marczingós László ügyvéd

8272 Tagyon, Muskátli u.3.

 

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Dr. Dencs Zoltán ügyvezető igazgató úrnak címzett levelére engedje meg, hogy az alábbiakról tájékoztassam:

 

Az OTP Bank Nyrt. mindenkor a hatályos jogszabályi előírások maradéktalan betartásával jár el szerződései megkötése és teljesítése során, így tett a lakossági devizahitelezés esetében is. A világgazdasági válság beköszöntése előtt a devizahitelezéssel nem merültek fel jelentősebb problémák, mint forinthitel nyújtása esetén. A válság hatására azonban a devizaárfolyamok elszabadultak, így az adósok sok esetben – a szerződő feleken kívülálló okból – nehéz törlesztési helyzetbe kerültek. Az OTP Bank még az állami adósvédelmi akciók előtt jelentős törlesztési kedvezményeket biztosított adósainak, ezt 2009-ben a szakma „a válságot legjobban kezelő bank” címmel ismerte el. Amennyiben nehéz helyzetbe került ügyfelei ezen könnyítéseket kívánják igénybe venni, kérjük, keressék fel fiókjainkat, munkatársaink segítenek megtalálni az ügyfél körülményeihez leginkább igazodó megoldásokat.

 

Bankunk jogszerű és adósbarát eljárását a PSZÁF rendszeres ellenőrzései, a Pénzügyi Békéltető Testület és a bíróságok számos esetben alátámasztották. Nem zárkózunk el természetesen konkrét problémák vizsgálatától sem, ilyen irányú igényével kérjük, Központi Ügyfélszolgálati Irodánkat szíveskedjék megkeresni, elérhetőségüket és Panaszkezelési Szabályzatunkat honlapunkon (www.otpbank.hu) találja meg.

 

Bízunk benne, hogy a felajánlott lehetőségek közül megtalálja az ügyfelei igényeinek legmegfelelőbb, jogszerű megoldásokat.

Tisztelettel:

dr. Korba Szabolcs
Igazgató jogtanácsos

 

Erre csak ezt tudtam válaszolni:

 

Tisztelt Igazgató Jogtanácsos Úr!

 Nagyon megtisztelő gyors válasza, de annak tartalmával nem igazán tudok egyetérteni, ugyanis a helyzet az, hogy a válasz tartalma de facto nem igaz.

 Dr. Dencs Zoltán egyetemi csoporttársam volt, mely sem előnyt, sem hátrányt nem jelenthet, de azt igen, hogy mindketten ugyanazon jogszabályokat tanultuk meg, ugyanazon normák alapján vagyunk kötelesek eljárni.

 

Ügyvédi praxisomban véletlenül találkoztam olyan deviza alapúnak mondott kölcsönszerződésekkel, melyekkel kapcsolatban kénytelen voltam pert indítani. Ez eddig rendben is van. Ugyanis egy jogvita vagy ide dől el, vagy oda. Ám azért az még sincsen rendben, hogy a volt egyetemi csoporttársam által (is) irányított pénzintézettel kapcsolatban két olyan jogerős ítélet is született, melyek az Ön szakainak igazságtartalmát erősen kétségbe vonják.

 A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nem is olyan régen meghozott jogerős közbenső ítélete – mely egyébként az interneten is nagy visszhangot váltott ki – azt mondja ki, hogy az Önök kölcsönszerződése semmis, mivel az sérti a Hpt. 213.§-nak bizonyos pontjait. A jogerős ítélet rendelkező része maradéktalanul osztja azon jogi nézeteimet, melyet 2009 óta fejtek ki folyamatosan különböző perekben és jogi értekezésekben.

 A helyzet így annak ellenére tűnik komolynak, hogy válaszlevele furcsán leereszkedő stílusa inkább elbizonytalanodást sugall felém, mint jogkövető magatartást. Ismervén az OTP arrogáns reagálását akár a Kásler-perben, akár máshol, szerencsésebbnek tartottam volna a felmerülő jogkérdés megtárgyalását európai stílusban, kötetlenül, mintsem engem is belehajszoljon bizonyos büntetőeljárások megindításába. Csak tájékoztatni szeretném, hogy egy másik kereskedelmi bank elleni ügyészi megkeresésem alapján már elrendeltek büntető törvényi tényállásba ütköző cselekménysor alapos gyanúja miatt nyomozást, mely folyamatban van, és az ügyészség magánjogi részlege sem tudta vitatni álláspontomat ezidáig.

 Azaz szomorúan tapasztalom, hogy udvarias megkeresésemet Dr. Dencs Zoltán úr visszautasította, így Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánva nekem csak annyi marad, hogy magányosan, de járom az utamat és teszem a dolgomat akár a polgári jog, akár a büntetőjog területén. Azt viszont roppantul sajnálom, hogy ezen az úton járva egy volt egyetemi csoporttárs még arra sem méltat, hogy meghallgat.

 Maradok tisztelettel:

 Dr. Marczingós László

 

Nincsen kétségem, az OTP-nek esze ágában sincsen rendezni a kérdéseket.

Minden úgy kezdődött, hogy felhívtam Laposa Bencét, igyunk meg egy kávét, ha már élve úsztuk meg Indiát. Az ötlet jónak tűnt, így felvetette, hogy miért ne lehessen borvacsora, hiszen Balatonfüreden mutatja be a borait, így felvesz a faluban és bevisz a városba.

 

Laposa Bencéről csak annyi, hogy egy Badacsony nevű faluban lakik, nem messze a Tagyon nevű falutól. Én szeretem a jó bort, ő meg képes is igényeimnek megfelelő jó bort készíteni. A borban jártas polgároknak nem kell bemutatni, míg a kevésbé jártasok számára annyi, hogy bárcsak sok hozzá hasonló gondolkodású borász lenne az országban. Nem is csak borász, hanem úgy egyszerűen, csak ember.

 

Felvettük tehát szép ruhánkat, otthon hagytam a telefont, órát, mindent, mely a megszokott civilizációhoz köt, és elindultunk a ködben Balatonfüred felé. A cél az évekkel ezelőtt, kínkeservesen felújított Horváth-Ház, melyben az ingatlan-boom eszmerendszerében nyugdíjas melankóliával kikalkulált csillagászati áron próbálták eladni a lakásokat, üzlethelyiséget, ám szemmel láthatóan nem vált be a tervezett Kánaán. Vagy bevált, de nem a normál logika mentén.

 

Balatonfüred egyébként is furcsa. Az egyszerű szemlélő számára csodás átalakuláson ment keresztül, míg az alapos kritikus számára szánalmas az eredmény, mely pontosan egybevág egy rendszerváltó eszmerendszer lehúzós, fekete gazdaságos, inkorrekt világnézettel. Ugyanis a polgári csillogás azonnal eltűnik, amikor egy külföldi, igényes, hazai viszonyokat nem ismerő család megérkezik Balatonfüredre, és szállást keres, ebédelni szeretne, a gyermekeinek szórakozást keres. Mivel közeli ismerőseimet számtalan esetben érte kellemetlen meglepetés, pesszimizmusomat visszaigazolva látom, itt nem valódi értékteremtés volt a cél, hanem valami egészen más.

 

A Horváth-Ház borétterme a Balaton Borgalériához kötődik, még kezdeti státuszban, próbaüzemben működik, és remélhetően meg is nyit a nagyközönség számára.

 

Miután kis hazánk nagy reményekkel teli vezetése kis eredményeket elérve nagy gazdasági visszaesést produkált, nem lehet nagy elvárásunk a borászati, gasztronómiai ágazattal szemben, így a kicsinek is örülni kell. Én egy kellemes társaságban eltöltött könnyűvacsorát vártam és azt meg is kaptam.

 

Az első fogás a „téli zöldség coulis füstölt tojással” címre hallgató tétel volt, melyet fényképek hiányában szavakkal kényszerülök leírni. A tányéron egy kifli karika volt, mely így indulásnak elég soványka ötletnek tűnik. A füstölt tojás egy trapéz alakú formában kikészített, de facto, tojás volt. Önmagában egy tojást felszolgálni igen veszélyes, mert kellemetlen utóízeket és szagokat produkál a szájban. Én ezt nem tartottam jó ötletnek és a vacsora kulináris élményét sem emelte. Ám a coulis, ami pürésített, átszűrt gyümölcs vagy zöldség szósz, öntetet jelent, igazán kellemes meglepetést volt. Az Irsai Olivér újborhoz a piros bogyós gyümölcs, alma és zöldség keveréke megfelelő párosításként szolgált.

A bor könnyű, teljesen száraz, sem illatában, sem ízében nem tolakodó, pohárban rövid illatú, a szájban is kevés utóízt produkáló tétel volt. Aperitifnek, vagy csak úgy, borozgatásnak a legjobb. Érdekes, ha most visszagondolok a borra, az agyamban megmaradt a jellegzetes illat és megjelenés, így nem fogható rá, hogy nem gyakorol hatást a fogyasztóra.

 

A bor és az előétel remek párosítást alkotott, ám „érte aggódván” a kifli karika helyett minden más megoldást jobbnak találtam volna.

 

A második fogás egy 2011-es Juhfarkot kísért – avagy fordítva, mindenki döntse el, melyik sorrend a jó – ami az este egyik legegyszerűbb és legjobb fogása volt. A „csirkemájas maldon sóval és csírákkal” elnevezésű étel egy csatos kisüvegben felszolgált, zsírjára lesütött csirkemáj volt, ahol úgy vélem, a „maldon” magát a sót takarja, nem a máj elkészítési módját, ám lehet, tévedek.

 

A tégelyszerű alkalmatosságban alul volt a máj, felette a zsírja, majd a só és legfelül a hagymalekvár. Együtt kifogástalan volt.

 

A Juhfark Somlóról származott, Laposa Bence szerint a sós, ásványos, terroár jelleget nem hangsúlyozza túl semmi gyümölcsösség és fajtajelleg, ám ezzel kötelezően nem kívánok egyetérteni. Ugyanis saját kézzel elérhető közelségében is állnak olyan tételek, melyek pont azt igazolják, hogy a Juhfark képes a megfelelő termőterületen, és művelés mellett kiemelten gyümölcsös jegyeket felmutatni. No persze, egy Juhfark soha nem lesz közkedvelt, mert akár felismerése, akár poharazgatós fogyasztása, pontosabban ezek hiánya az elmúlt évtizedek szájat citromként, ecetként összehúzó savassággal rokon. Az elmúlt időszakban legjobb termőhelyein azonban úgy változott a klíma, és a művelés, hogy savasságát kiegyenlítette a szőlő gyümölcsössége. Azt is osztom, hogy a Juhfark esetén a termőhelyi sajátosságok előtérbe kerülnek, ám a fajta legjobb borait Somló mellett a Nivegy-völgy – szerényebb közegem – adja, és a talaj bizony mindkét vidéken erősen meghatározó.

 

Bence Juhfarkja korrekt bor, nem a nehezebb fajtából, talán kissé túl könnyű is, ám abban a borásznak igaza van, hogy ezt a fajtát szinte minden ételhez párosítani lehet.

 

Harmadikként az egyik kedvenc borom, a 2011-es évjáratú Rajnai rizling következett, mellé a séf posírozott haltejet kínált, melyet kétféle borsó textúrával körített. A bor kifogástalan. Sem több, sem kevesebb. Klasszikus példánya egy remek Rajnai rizlingnek, és minden német ajkú fogyasztó ismerős zamatokat köszönthet, ha már amúgy is az osztrákoknak köszönhetjük ismételt felvirágzását. A hattejes tulajdonképpen megfőzték egy forráspont alatti folyadékban, jelen esetben nem tudom miben. A haltejet utólagosan és erősen megborsoztam egy remek Peugeot mechanikus borsszóróval – és elégedetten nyugtáztam, hogy ember vagyok. Hiszen régi-régi ismerősöm egyszer megjegyezte, az ember nem ember egy Peugeot szerkezet nélkül. Évekig nem voltam ember, míg néhány héttel ezelőtt ajándékba kaptam egy szettet.

 

A borsó – mind a kétféle textúrával – kellemes volt, együtt a haltejjel és a borral meg igazán kiváló összeállítás. Ám azt meg kell szubjektíven jegyeznem, hogy a habokat ki nem állhatom, mert nem látom értelmét a tányéron.

 

Negyediknek a borászat egyik legnagyszerűbb bora következett, melyet a legkiválóbb területek Olaszrizlingjeinek válogatása adta. A fahordós érlelés kihozta a legszebb jellemzőket és komolyan mondom, hogy az országban kevés ehhez hasonló tétellel találkoztam. Ha egy bort kell mondanom, melyet a fehér kategóriában ki kell emelnem, akkor nem fogok sokáig gondolkodni.

 

A főétel borskéregben sült mangalica szűzérme volt, burgonyával és diós céklával. Összességében jó fogás volt, de: krumplit még akkor sem szívesen látok egy borvacsorán, ha azt egyébként formára alakítják, mert kommersz, mert a mindennapok íze, csak úgy natúr semmi pluszt nem ad. A mangalica – szerintem – egy árnyékra vetődés. A mangalica, akárhogy is fényezik, disznó, és egy nem kiemelt hós. Jómagam közel 5 éve elhagytam az étkezések közül, mert valamivel gátat kellett szabni a koleszterin bevitelnek, és a módszer igazoltan bevált. Ennek a szűznek nagy előnye volt, hogy ízben, szagban nem volt disznó, a borskéreg csodásan sikerült. De sajnos akkor is olyan húsfajta, melyet rendezvényen nem igazán illik főfogásként felszolgálni. Ám a diós cékla minden álmomat felülmúlta. A cékla eleve nagy kedvencem, és a közelmúltban számos variációját megtapasztaltam. A diós és a céklakockát kellemes harmóniát adtak, a borskéreggel együtt a hús ízét háttérbe szorították, a bort azonban érdekes módon kiemelték.

 

Mindegyik fogásról az a véleményem – és asztaltársaim osztották is a gondolatot – hogy összességében, a borral együtt akkor is remek harmóniát alkottak, ha az étel egyes alkotórészeit kritikával is illettem. Márpedig egy vacsora akkor jó, ha étel és ital együtt kellemes. A többi csak kekeckedés tőlem.

 

Desszertként Laposa Bence egy édes(kés) Hárslevelűt mutatott be, mely kíséretet adott egy szuper birs pitének. A sütemény egyszerűen korrekt volt, nem mindennap ehetünk ilyet. A bor kapcsán kifogást ismét nem találhatok, ám az édes borok kategóriája kevésbé hat rám, mint a nagy fehérek.

 

A végén mindent visszakóstoltam, kaphattunk egy kis ízelítőt egy klasszikus alpesi sajtból, és még vagy egy jó órát beszélgettünk a barátságos borétterembe, melyet volt szerencsém végigjárni a vacsora előtt. Tiszta, rendes hely, mely úgy látszik, nem feszegeti értelmetlenül a határait, és ha a rendes nyitva tartást követően hozza ezt a színvonalat, akkor két ujjam mellé egy harmadikat is felemelek, ahová betérhetek a csalódás előre borítékolása nélkül.

Fővárosi Törvényszék

Gazdasági Kollégiuma

1027 Budapest, Varsányi Irén u. 40-44.

1535 Bp. Pf. 887

útján

 

Tisztelt Fővárosi Ítélőtábla!

 

Alulírott ………. sz. alatti lakos felperes (jogi képviselő a Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda), az alábbi

 

fellebbezési indokolást

 

terjesztem elő a ……….. Bank Zrt alperessel szemben indított perben meghozott végzéssel szemben már a tárgyaláson előterjesztett fellebbezéssel kapcsolatban.

 

 

A felperes kereseti érvelése nem igazán változott lényegesen az eredeti kereseti kérelemhez viszonyítottan. Az eredeti felperesi érvelés az volt, hogy a az egyes szerződéses pontok olyan tisztességtelen kikötéseket tartalmaznak, melyek semmisségét kell vizsgálni a Ptk. erre vonatkozó fogyasztóvédelmi normái alapján.

 

A T. Törvényszék – álláspontunk szerint helyesen – a kereset alapján tárgyalást tűzött ki, melyen a felperes a keresetét pontosította. E körben úgy érvelt, hogy a 2006 márciusa előtt kelt szerződés esetében is alkalmazni kívánja a Ptk. 205-209/A.§ rendelkezéseit, ám a megtámadási jog kapcsán további előkészítést igényel a kereset. Utalt a felperes a szerződés létre nem jöttének eshetőlegességére is, ám e nyilatkozatot az alperesi előkészítő irat tartalmától kellett függővé tenni.

 

Az alperes a legutóbbi tárgyalást megelőzőleg részletesen fejtette ki álláspontját, mely kapcsán az alábbi látszólagos keresethalmazat alakult ki:

 

A felperes fenntartotta a Törvényszék hatáskörét megalapozó kereseti kérelmet a fogyasztói szerződés megtámadása kapcsán azzal, hogy a megtámadási határidő kezdete és elévülése kapcsán kételyek merülhetnek fel, ám a kereseti kérelem kapcsán a bíróságnak ítéletben kell dönteni, és ehhez tényállást kell megállapítania, a felperes személyes meghallgatását ugyanúgy foganatosítani kell, mint a meghallgatni kívánt tanúkét is.

 

Az, hogy látszólag a felperes megtámadásra alapított kereseti kérelme megalapozott vagy sem, nem lehet előre megjósolni, pláne nem prejudikálni, és pláne nem dönteni a kereseti kérelem kapcsán. Ugyanis:

 

Pp. 2. § (1) A bíróságnak az a feladata, hogy – összhangban az 1. §-ban foglaltakkal – a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.

 

Pp. 3. § (1) A bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. Ilyen kérelmet – ha törvény eltérően nem rendelkezik – csak a vitában érdekelt fél terjeszthet elő.

(2) A bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.

 

Nem kétséges, hogy egyetlen bíróság sem teheti meg, hogy egy kereseti kérelmet nem bírál el, ugyanis ez abszolút hatályon kívül helyezési ok. Látszólag a mai végzés azt okozza, hogy a kereset nem marad elbírálatlanul, csak arra nem a Törvényszék lesz hivatott, hanem a kerületi bíróság. De e körben miként kell a Pp. 23.§ (1) bekezdésének k) pontját megítélni?

 

Lehetséges olyan megoldás, mely szerint egy kereseti kérelem elbírálására az alsóbb fokú, eredetileg hatáskörrel nem rendelkező bíróság lenne jogosult? A válasz egyszerűen az, hogy nem, az oly mértékben kizárt, hogy fel sem merülhet még egy kezdő jogász esetében sem a gondolat.

 

A polgári eljárásjog keresethalmazatokra vonatkozó elméleti joganyaga olyan kérdés volt a felperesi jogi képviselő számára, melyről azt gondolta korábban, hogy az életben nem fordulhat elő ilyen jellegű eljárásjogi jogvita. Az élet azonban mindent megcáfol.

 

A Fővárosi Törvényszék több tanácsa végzéseken keresztül gondosan, szépen kidolgozva mutatta be a látszólagos keresethalmazat gyakorlati alkalmazhatóságát. A felperes álláspontja szerint a látszólagos keresethalmazatba tartozó kérelmek nem különíthetőek el, hiszen a halmazatba tartozó kérelmek szoros logikai összefüggésben állnak, az egyik kérelem megalapozottsága kizárja a másikat.

 

Jelen esetben a pontosított kereseti kérelem pontjai az alábbiak:

 

• a szerződés létre nem jöttének megállapítása,
• a létrejött szerződés jóerkölcsbe ütközésének vizsgálata
• egyes szerződéses feltételek tisztességének vizsgálata.

 

A fenti sorrend nem valami „erősorrend”, hiszen azt nem a felperesi „önkény” határozta meg, hanem a bíróság – kereseti kérelmeken túlmutató – eljárási kényszere.

 

A hatáskör szempontjából a Ptk. 209/A.§ szerinti érdemi bírálatot kell lefolytatni, ám a felperesi kereset és alperesi védekezés adatot, tényállást tartalmaz arra nézve, hogy a szerződés jóerkölcsbe ütközhet, így mielőtt a bíróság elmerülne a fogyasztói szerződés egyes részleteiben, az egész szerződést érintő semmisségi okot kell megvizsgálnia a Ptk. 200.§ (2) bekezdése alapján. Amennyiben a szerződés jóerkölcsbe ütközése miatt semmisnek minősül, a Ptk. 209/A.§ szerinti mérlegelésre már nincs is lehetőség. Ám a jóerkölcsbe ütközés jogdogmatikai levezetése – a megfelelő AB határozat mentén – a fogyasztói szerződés tisztességtelenségéből indul ki!

 

Ám hiába látható, igazolható, hogy a szerződés sérti a jóerkölcsöt, ha a per adatai arra utalnak, hogy a szerződés létre sem jött, hiszen a Ptk. 205.§ (1) bekezdésében megkövetelt kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítás nem létezik. A felek nyilatkozatai nem egymás felé hatnak, hanem elbeszélnek egymás mellett.

 

Azaz kiindulunk a Törvényszék hatáskörét meghatározó Ptk.209/A.§ szerint előterjesztett kereseti kérelemből, ám a jogvita jellege felveti a bíróság aktív magatartását is.

 

Jelen ügyben a bíróság úgy érvelt – és az alperes szaporán egyet is értett – hogy nem lehet a hatáskör hiányáról beszélni, ha nincsen előterjesztett kereseti kérelem a szerződés létre nem jötte és a szerződés jóerkölcsbe ütközősége miatt. Azaz ha a bíróságnak hivatalból kötelessége kimondani a szerződés létre nem jöttét, akkor van hatáskör, ha erre a felperes kereseti kérelme is irányul, akkor nincsen.

 

Szomorú dolog az, ha egy kollégium nyílt vagy zárt ülésen a bírói függetlenségbe harapó ajánlásokat tesz, pláne, ha az nyilvánvalóan jogsértő. Mivel nem ismerjük a kollégiumi ülés anyagát, megállapításait, csak az alábbiakat lehet leszögezni:

 

Egy perbíróság eljáró tanácsától, a per bírájától az ügyet elvonni nem lehet, és ez alapszabály. A bíró a jogszabályoknak alárendelten, de minden mástól függetlenül ítélkezik, és e körben nem befolyásolhatják az ítélkezési tevékenységet sem kívülről, sem belülről. Kivételt természetesen a kötelező erővel bíró kúriai állásfoglalások, etc. jelenthetnek. A nem kötelező erejű álláspontok – legalábbis a felperesi jogi képviselő szerint – egy olyan kontrollálhatatlan, nyilvánosságtól elzárt befolyást jelentenek, melyek végső soron egy bírósági jogkörben okozott kár okozati elemét is jelenthetik, ugyanis minden bírói tevékenység kapcsán vagy egy olyan minimum, melyet nem lehet átlépni a tévedések terén.

 

A látszólagos keresethalmazokkal kapcsolatosan kialakított – általunk törvénysértőnek tartott – kollégiumi ajánlás nem mást jelent, minthogy az adott ügyet a bírájától elvonja a kollégium vezetője. Ugyanis a konkrét ügyek megtárgyalása, elemzése nem a konkrét ügy befejezése után történik, hanem előtte, még folyamatban léte alatt. Mivel jelen keresethez hasonló keresethalmazatról nem igazán tudni az ügyfajta kapcsán, joggal vetődik fel, hogy egy adott ügy kapcsán befolyásolták az ügy bíráját. Ez pedig jogállami, alkotmányossági kérdéseket vet fel.

 

Tehát, az az önkényesnek mondható érvelés, mely szerint a látszólagos keresethalmazat két eleme (semmisség, létre nem jött szerződés) kapcsán elvileg nem lehet megállapítani a Törvényszék hatáskörét, így a halmazat maradék eleme kapcsán nem kell tekintettel lenni a Pp. 23.§ (1) bekezdésének k) pontjára, nem csak téves, hanem rosszhiszemű is, hiszen az a per indokolatlan elhúzódását is eredményezi.

 

A per felperese nem kísérleti alany, akin ki lehet próbálni egy eljárásjogi kérdés megoldását. Az Ítélőtábla elméleti jogorvoslati lehetősége mögé nem lehet elbújni egy tudatos törvénysértéssel, mert amennyiben a per elsőfokú bírája feladja az önálló döntés hatalmát és kötelességét, úgy eleve megkérdőjeleződik az igazságszolgáltatás jogorvoslati rendje, és a fair eljárás alapelve.

 

Akár legyen szó anyagi jogi, vagy eljárásjogi kérdésekről, azokkal nem csak a per vitelére meghatalmazott ügyvéd birkózik meg, hanem természetszerűleg az elsőfokú bíróság is. Ha a kollégium vezetője az általa vezetett bírák válláról le kívánja dobni a felelősséget, akkor rossz úton járunk. Ám tegye, de amennyiben ez jogellenesnek minősül, úgy a felelősséget is vállalni kell ezért, és perek garmadája indulhat „nyugaton”, a fair eljárás sérelme miatt.

 

Sajnos a deviza alapú kölcsönszerződések politikai és gazdasági jelentősége ismert, ahol a felperesi képviselő úgy látja, a bírósági szervezet nem mentes a politikai nyomás alól. a kétely felmerülési nem jogellenes és nem tisztességtelen, és a kétely eloszlatásának legjobb megoldása az, ha a bíróságok független és befolyásmentes ítélkezése nem csak biztosított, hanem megkövetelt is egyben.

 

Az a tendencia, hogy egy látszólagos keresethalmazat kapcsán nem mer komoly döntést hozni a Törvényszék, joggal kifogásolható, és messze mutató jelentősége van.

 

Ugyanis, amennyiben a fenti nézetet a kollégiumi hatás miatt más tanácsok is osztják, úgy hasonló jogesetekben más tanács is megállapítja majd hatáskörének hiányát. Majd a helyi bíróság szintén ezt teszi a Pp. 23.§ (1) bekezdésének k) pontja alapján, így egy csokor ügy köthet ki az Ítélőtáblán, mely a peres feleknek horribilis időveszteségét okoz.

 

Mint már más beadványaiban is utaltam arra, nem tisztességes a felperesi keresetet bírói hatalommal befolyásolni így. Ugyanis csak úgy lehetne védekezni a furcsa kollégiumi vélemény ellen, hogy a felperes nem hoz létre látszólagos keresethalmazatot, és nem terjeszt elő kereseti kérelmet a szerződés létre nem jötte és a szerződés jóerkölcsbe ütközésének alapján. Mert akkor majd a Törvényszék hajlandó tárgyalni az ügyeket. Ekkor azonban nem lehet felperesi pozícióból kikényszeríteni a bíróság döntését a keresettel nem érintett kérdésekben. Sajnos a bírói gyakorlat számos példát felvet azzal kapcsolatban, hogy a bíróság „szemét majd’ kiverte” a szerződés létre nem jöttének kérdése, avagy a jóerkölcs sérelme, ám figyelmen kívül hagyta ezen jellemzőket.

 

Csak utalni szeretnék a Kásler Árpád vs. OTP perre, mely jelenleg a Kúrián folytatódik. A probléma súlya nem csekély, mintegy 1.200.000 család érintett az un. deviza alapú kölcsönszerződések jogvitájában. Soha senki nem volt képes elmagyarázni, hogy a deviza alapú szerződés fogalma mit jelent, ámbátor bátortalan bírák köztudomású tényként kezelve tartják azokat jogszerűnek. Úgy, hogy az ítéletet meghozó bírák maguk sem képesek feltárni a lényeget, és a felek szerződéses akaratát sem tartják indokoltnak megvizsgálni.

 

Az 1.200.000 család szerződésének megdőlése a magyar bankszektort veszteségbe csapja át, mely miatt a pénzintézetek mérlege úgy fordulhat át, hogy veszteség miatt a szektorális különadók kivetésének nem lesz jogalapja, és ez Magyarország költségvetését is úgy ingathatja meg, hogy államcsőd következhet be.

 

Kérdésem az: vajon az igazságszolgáltatást mennyire érinti a másik elkülönült hatalmi ág költségvetési problémája? Vajon elkülönült a két hatalmi ág? Miért kell az ítélkezési tevékenységet napi politikai érdekeknek, vagy szektorális magánérdekeknek alávetni, vagy csak ennek látszatát kelteni?

 

Sajnos a problémával érintett társadalmi réteg – mely az aktív lakosság csaknem felét teszi ki – nem képes elszakadni attól a gondolattól, hogy a bíróság elfogulatlan. Sajnos a közelmúlt Alkotmánybíróságot és az OBH-t érintő kormányzati, avagy pártpolitikai intézkedése alátámasztják a közvélemény aggodalmát.

 

 

Tagyon, 2012. december 11.

 

Tisztelettel:

 

Dr. Marczingós László

Ma leesett a hó. Statisztikailag. Ugyanis a Balaton északi partján inkább csak havas esőről beszélhetünk. Ám hideg volt. Az is csak statisztikailag, mert a +3 fok nem hideg, csak nem mediterrán, amihez szoktunk november végéig. Mindenesetre a kert karácsonyi hangulatba öltöztetése, fellámpázása már nem volt gyerekjáték, éreztük a hideget.

 

De mindez a hideg semmi ahhoz képest, ami idén februárban ért minket. Arra már nem is emlékszem, hogy idehaza milyen idő volt, ám Berlinbe kellett utaznom, és autóval tettem meg a távolságot. Mivel nem vagyok olyan sztársofőr, aki önmagát kínozva képes több ezer km-t vezetni, és én a csehszlovákokon sem szerettem volna keresztül hajtani – pusztán érzelmi okokból – az éjszakai pihenésre Regensburg városát találtam ki magunknak. Na ott, ott hideg volt. Ha emlékezetem nem csak, olyan -17 fokot mértünk.

 

Szállást az óvárosban találtunk, a szálloda neve Hotel Goliath am Dom volt, melyet booking.com vendégei pazarnak minősítenek. Ez azért egy kicsit túlzás, ám tény, hogy tiszta, rendes butikhotel, mely trendi, ám mihaszna stíluselemekkel feldobott modern épület.

 

Az óvárosba kocsival korlátozottan lehet behajtani, és parkolóhely sem tartozik mindegyik hotelhez, így leegyszerűsítvén a dolgot, a közeli Duna-híd alatt parkoltam le a járművet. Aztán eszembe jutott, hogy vajon reggel miként indul be az öreg angol csataló. Volt is miért aggódnom, mert a szemközti képen egy magán rossz bőrben bíró patkány látható, melyen fogott az idő vas foga…

 

A hotelt belakni egy éjszakára nem nehéz. Jól aludtunk, ami a hosszú útnak, az esti vacsorának és sétának tudható be leginkább.

A fürdőszobák pedánsan tiszták és újak, a szobákban alkalmazott anyagok nem allergizálnak, és a tetőtérből a kilátás is pompás a tetőkre, és a dómra.

 

A szálloda reggelije nem hagyott kívánnivalót maga után.

 

 

 

 

De számomra Regensburg gasztronómiai fénypontja mégis csak a Bischofshof márkájú söröket csapoló Ratskeller marad, mely a Rathausplatz 1. sz. alatt található. Az étlapot itt találhatják: http://www.regensburger-ratskeller.de/issuu/Speisekarte_1209.pdf

 

Az étterem saját maga által előállított, vágott, érlelt húsokat dolgoz fel, így a felszolgált ételek minősége messze meghaladja azon magyar éttermekét, melyek ugyan saját mellüket verik büszkeségükben, ám az alapanyagok terén mérföldekre maradnak le egy átlagos nyugat-európai étteremhez képest.

 

Az itallapon csodás találmány köszön vissza, a decis poharakban felszolgált kóstoló, mely kapcsán pontos körképet szerezhetünk a nekünk tetsző sörről, és az elbizonytalanodás hátrahagyását követően immáron kedvencünket kérhetjük le újra, emberi mennyiségben. Sajnos a kép nem jó, nem adja vissza a marhahús élményét, de annyit elmondhatok, hogy nullás vércsoportú révén nem tudtam ellenállni a hagymás rostélyosnak.

 

Kellemesen kedves felszolgálás, korrekt árak, magas minőségű alapanyagokból készült ételek: kedves hely a Ratskeller! a legközelebbi alkalommal Regensburg történelmével és nevezetességeivel is foglalkozom egy kicsit, hiszen nincsen messze hazánktól a város, és talán egy hét is kevés lenne ahhoz, hogy alaposan körbejárjuk minden érdekességét.