Archive for június, 2011

 

A büntetőeljárásról szóló törvény módosításával kapcsolatos véleményem kifejtése előtt le kell szögezni néhány alapvető tételt, mely a gyakorlati életben minden gyakorló jogász számára egyértelmű:

 

A)   A bíróságok ellenállása még nem tört meg, a kormányzat – pontosabban a párt – még nem képes egyszerű hatalmi szóval vezérelni az egyes ügyekben ítélkező bírákat. Jó példákat lehet látni erre a közfigyelmet érdemlő „elszámoltatási” ügyekben, ahol a bíróságok abban a pillanatban visszazökkennek a törvényes útra, amint az ügy széles nyilvánosságot kap.

B)   Az ügyészség tökéletesen irányított, pórázon vezetett intézmény lett. A szervezet ugyanazt a jogi normát képes eltérően értékelni különböző személyekkel szemben, attól függően, hogy valakit védeni kell, avagy eltakarítani. A hierarchizált rendszer jellemzője, hogy a beosztott ügyész köteles végrehajtani a felettes ügyészi utasítást. E körben a törvényesség már nem irányadó szempont, hiszen egzisztenciálisan érdekelt minden jogász állása megtartásában.

C)   A bírói és ügyészi kar nagy része alkalmatlan a pályára és üdítő kivételt jelent az a csekély százaléknyi szakember, akik minden körülmények között kitartanak a jogszabályok és alapelvek mellett.

 

A büntetőeljárás egésze reformokra szorulna, és ez nem politika függő, hanem racionális alapokon nyugvó szükségesség. Többek között elviselhetetlen jelentőséggel bír, hogy a nyomozás során, a vádirat beterjesztéséig az ügyészség úgy, és olyan korlátlan ura az eljárásnak, hogy közben alig-alig van valódi jogorvoslatra lehetőség. Az ügyészi munka nagy része abból áll, hogy végrehajtandó utasításokat adnak a rendőrségnek. Ám az intézkedések elleni panaszt az bírálja el, aki az utasítást kiadta, így a látszólagos jogorvoslat lehetősége a gyakorlatban semmit nem ér. A panasz elutasítása elleni jogorvoslatot a felettes ügyész bírálja el, aki inkább érdekelt a jogsértés eltussolásában, mint a nyílt konfrontációban. Ha az ügyészi utasítás egészen magas szintről jön, akkor a panaszok rendszere semmilyen jogi garanciát nem jelent.

 

A bíróságnak alig néhány esetben van beavatkozási lehetősége. Az egyik az előzetes letartóztatás elrendelés és megszüntetése, mely során olyan bírák járnak el, akik – hogy is mondjam finoman – nem a szakma csúcsát jelentik. Az ügyekben már az is szép, ha egyáltalán elolvassák az iratokat. Persze itt is van kivétel, habár olyan ritkán látni.

 

A másik kérdéskört a biztosítási intézkedések jelentik. A zár alá vétellel kapcsolatban azonban egyre kevesebb az ügyészi indítvány, mert – ha minden igaz – akkor milliárdos tételben perlik a Fővárosi Főügyészséget e körben. Mondjuk nem teljesen értem, hogy mért kellene mérlegelni e körben. Ha helye van a bűnügyi zár alá vételnek, akkor tessék vele élni. Hja, az már más kérdés, ha a végén a vádak nem állják meg a helyüket, akkor kényelmetlenné válik a szituáció. A bonyolult megítélésű, nagy jogtudást igénylő ügyekben állítom, hogy az ügyészi váderedményesség nem mutat olyan fényes képet, mint azokban az ügyekben, amikor Juliska hátba szúrja Jancsit, vagy a gonosz boszorka feltöri a trafikot. A kerületi ügyészségek gyakorlatilag csak ilyen szinten képesek biztonsággal mozogni, ámbátor egyre feltűnőbb, hogy a fiatal ügyészek egészen érdekes képet alkotnak a világról.

 

Ha tehát az lenne a célja a Be. módosításának, hogy a zörgő-csörgő büntetőeljárásokat tegye működőképessé, akkor üdvözölni kellene a javaslatot, ám ha az igazi cél nem ez, és jelentősen kilóg a lóláb, akkor nagy a hiba.

 

1 . A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosítása

1. §

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX . törvény (a továbbiakban: Be.) 3. § (3) bekezdésének

helyébe az alábbi rendelkezés lép :

„(3) A bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság határozatai, valamint az ügyész és a
nyomozó hatóság intézkedései ellen, illetőleg a bíróság, az ügyész és a nyomozó hatóság
intézkedésének elmulasztása miatt – e törvényben meghatározottak szerint -
jogorvoslatnak van helye .”

 

Gyönyörű gondolatok. egyrészről eddig is volt elméleti jogorvoslat, ám a mulasztások miatti jogorvoslatoknak csak akkor van értelme, ha szankcionálni is lehet a mulasztásokat. Ugyanis a rendőrség és az ügyészség, akár a bíróság, nyugodtan mulaszthat. Legfeljebb igaza lesz a jogorvoslati kérelemnek és akkor mi van? Minden marad a régiben.

 

2. §

A Be. 17. §-a az alábbi (9) bekezdéssel egészül ki :

„(9) Az eljárásra az a bíróság is illetékes, ahol az ügyész — a legfőbb ügyész döntése
alapján — az eljárás ésszerű időn belül való illetve soron kívüli elbírálásának biztosítása
végett vádat emel.”

 

Na persze, egy vidéki kis bíróság messze nem túlterhelt, és pörögnek az ügyek. Ám a képzettebb, gyakorlottabb bírók azokon a bíróságokon formálódnak, ahol jelentősebb ügyek vannak, nagyobb az ügyszám, és értelemszerűen a leterheltség. Ilyen pl. a Pesti Központi Kerületi Bíróság, ahol a bírák jelentős része évtizedes gyakorlattal rendelkezik, és már nincsen olyan furcsa ügy, melyet nem láttak. Nos, a törvényjavaslat alapján előre látható, hogy sem a PKKB, sem a Fővárosi Bíróság nem kap majd jelentős ügyeket, hiszen eleve nagy a leterheltségük. Keresni kell helyette majd más olyan bíróságokat, akik a tyúklopásokon kívül más ügyeket nem tárgyaltak. Öröm lesz látni, hogy rendkívül bonyolult gazdasági ügyekkel hogyan fognak megbirkózni a tájjellegű jogalkalmazási gyakorlattal. ezzel nem leszólni kívánom a vidéki bíróságokat, ám való tény, hogy bizonyos helyeken nem kellett megfeszülni a munkától, és igen érdekes ítéletek születnek rendre.

 

Ha a kormányzat célt ér, és a bírák jelentős részét nyugdíjazza, majd befolyást gyakorol a bírák kinevezése fölött is, akkor már nem lesz nehéz egy elvhű bírót kinevezni egy adott helyre, majd rászignálni azon ügyeket, melyekben elvárt a végeredmény.

 

A hatásköri és illetékességi szabályok nem gumicsontok. Nem véletlenül alakult ki a rendszerük, és nem az eljárási szabályokon kellene változtatni, ha valami nem megy, hanem képessé kellene tenni a leterhelt bíróságokat a gyorsabb ítélkezésre. Mondok néhány példát:

 

a)    A bírók javadalmazását olyan magassá kellene tenni, hogy mondjuk egy 20 éves ügyvédi praxissal rendelkező ügyvéd számára is legyen szakmai cél. ettől mondjuk a buta bíró nem lesz okosabb, ám nevetséges, hogy egy 15 éves szakmai múlttal rendelkező bíró jövedelme nem haladja meg egy hidegburkoló mesterét, vagy egy esztergályosét. A végzett jogászok közül – korábban – az ment bírónak, aki – tisztelet a kivételeknek – nem volt képes megfelelni a jobban fizetett hivatások feltételeinek. A mai világban egy bírói állás egzisztenciális biztonságot ad, már amennyiben a férj és feleség is bíró. Havi 5-600 ezer forintból jól ki lehet jönni. Ám akkor is nevetséges.

b)    A bírók az ítélkezéssel foglalkozzanak kizárólag, és ne a tértivevények kitöltésével. egy bírói tanács mellé 2-3 adminisztratív fő szükséges.

c)    A tárgyalási jegyzőkönyvek szó szerintiek legyenek, és ne holmi diktálmányok, avagy a jegyzőkönyvvezető kisasszony kénye-kedve. A tárgyalások jelentős részében a jegyzőkönyvekkel kell szöszölni, nem lehet a keresztkérdéseket és arra adott válaszokat rögzíteni, a jegyzőkönyv alig ad képet a tárgyalások valós eseményeiről.

d)    És végül, de nem utolsósorban: kellene néhány rendes bírósági épület is, ahol a tárgyalókban nyáron nem 40 fokot meghaladó hőség van, ahol képes a bíróság munkát végezni.

 

Nézzünk némi ellentmondást is a javaslatban:

 

6. §

A Be. 195. (1) és (2) bekezdésének helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) Akire nézve az ügyész vagy a nyomozó hatóság feljelentés elutasításáról, a nyomozás
részbeni mellőzéséről, felfüggesztéséről, illetve megszüntetéséről, kényszerintézkedés
elrendeléséről (VIII. Fejezet) további vagyoni jogok vagy érdekek korlátozásáról valamint
vagyoni jellegű kötelezettségek megállapításáról hozott határozata közvetlen rendelkezést
tartalmaz, a határozat ellen a közléstől számított nyolc napon belül panasszal élhet.

(2) A feljelentő nem élhet panasszal a feljelentés elutasítása miatt, ha a bűncselekménynek
nem sértettje.”

 

7. §

A Be. 196. § (1) bekezdésének helyébe az alábbi rendelkezés lép :

„(1) Akinek az ügyész vagy a nyomozó hatóság intézkedése vagy intézkedésének
elmulasztása a jogait vagy érdekeit közvetlenül sérti, az a tudomásszerzéstől számított
nyolc napon belül panasszal élhet.”

 

Akkor most élhet panasszal vagy nem az, aki nem sértett, hanem csupán egyéb érdekelt?

A kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró bírói tanácsok összetétele így alakulna:

 

A bíróság

554/D. § Kiemelt jelentőségű ügyben a helyi bíróság és a megyei bíróság, mint első fokú
bíróság két hivatásos bíróból és három ülnökből álló tanácsban jár el.

 

Ez gyönyörű. A politikai elit most küld nyugdíjba közel 300 bírót, és a kényszer-nyugdíjazás kiterjed a népi ülnökökre is, akiket a bíró jogállása illet meg. Tudni érdemes, hogy az összes népi ülnök nyugdíjas, mert egy főállás mellett gyakorlatilag kizárt az ülnökösködés. Ha az összes ülnök tehát elmegy nyugdíjba, akkor kik lesznek a tanács nem hivatásos bíró tagjai? És egyébként is, a három ülnök a mi a fenté tudna hozzátenni egy bonyolult ügyhöz minden jogi végzettség nélkül? Fent kell kötelezően tartani a népi bíráskodás szocialista erkölcseit?

 

Az őrizetbe vétel

554/H. § Kiemelt jelentőségű ügyben elrendelt őrizet legfeljebb százhúsz óráig tarthat. Az
őrizet első negyvennyolc órájában a terhelt nem találkozhat védőjével.

 

Ez mindenképpen elfogadhatatlan szabály. És nincs is indoka. Az eddigi 72 óra bőven elégséges volt, hogy annyi adat álljon rendelkezésre, melyből a bíróság dönteni tudjon az előzetes letartóztatásról. Az 5 napi tétel nem mást eredményez, minthogy a gyanúsított 2 napig magában gondolkodhat a zárkában, mert eddig sem nagyon szóltak hozzá a terhelthez. Az őrizet alatt kötelesek voltak a rendőrök közölni a gyanúsítást, ám a gyakorlatban érdemi nyomozati munka nem folyt. A 120 óra mennyiben jelent változtatást?

 

Az, hogy az első 48 órában a terhelt nem találkozhat védőjével, egyszerűen tolerálhatatlan. Minden jogorvoslathoz való jog sérül, az alapelveket lábbal tiporja.

 

Nézzük meg a gyakorlati oldalról. Tételezzük fel, hogy a terhelt ártatlan. A törvény is ezt feltételezi. Tehát. Az embert elkapják a rendőrök, vagy az ügyészségi nyomozók. Mondjuk, kirángatják az ágyából és elviszik. Egy szót sem szólnak hozzá, majd közlik vele, hogy adott esetben Budai Gyula vizsgálatot folytatott az ügyében és kiderült, hogy jogosulatlan gazdasági előnyt szerzett meg, etc. Az ember köpni-nyelni nem tud. A vádak teljesen alaptalanok. Csak papíron léteznek. A terhelt védőért kiált, de közlik vele, hogy majd a 49. órában kiabáljon. Közben úgy ül majd 120 órát őrizetben, hogy ebből a gyanúsítás közlése 30 percig tart.

 

Én úgy vélem, hogy a rendőrségnek, és az ügyészségnek kívánnak +2 napot nyerni, hogy az előzetes tárgyalásra jobban összeállíthassák az indítványt. ez még rendben is lenne, ám ebben az esetben a nyomozási bíróra vonatkozó követelményeket is emelni kellene. De akkor vajon miért nem találkozhat a védővel a terhelt? A védő csak gondokat okoz? Ez nyilvánvaló, ám egyszerűbb lenne, ha visszavezetnék az inkvizíciót és a kényszervallatást. Avagy az istenítéletet. Összekötni a lábát, kezét, és vízbe kell hajítani az embert. Ha elmerül és megfullad, akkor ártatlan, ha fennmarad a vízen, akkor boszorkány…

 

A gyakorlatban úgy fog minden kinézni, hogy védő nélkül a terhelt megtagadja majd a vallomást, és akkor semmit nem ér a módosítás. A védő gyakran nem azt javasolja a terheltnek, hogy hallgasson, hanem azt, hogy beszéljen, ám okosan. A büntetőeljárás egy nagy logikai játék, melyet a tervezet úgy kíván módosítani, hogy a felek nem felváltva dobhatnak a kockával, hanem a hatóság mindig kétszer, és a terhelt meg akár ki is maradhat a dobásból.

 

Ám lehet ezt játszani, ám egy feltétellel, ha a vádlottat esetleg felmentik, akkor az állam fizessen százmilliós nagyságrendű kártérítést, és akkor majd minden ügyész elgondolkodik a „nagyságán” egy kicsit.

 

554/C. § Kiemelt jelentőségű ügyben az eljárást soron kívül kell lefolytatni. Az eljárás
soronkívüliségét az eljárás minden részvevője a saját eszközeivel köteles biztosítani.

 

Két kérdésem van:

 

A)   A soron kívüli eljárás hány napot takar?

B)   A sértettnek vagy a terheltnek milyen „saját eszköze” van?

 

Fogalma sincsen az előterjesztőnek, hogy miket írogat. Gumiszabályokat alkot, mely tényleges, kézzelfogható tartalommal nincsen kitöltve, az amúgy is gyenge Be-t tovább gyengíti.

 

A törvényjavaslat polgári eljárásjogi részével később foglalkozom.

 

 

 

Először is végy egy játékos kedvű kisdedet, akit a homokozót követően gyakorlatilag csak a vacsora érdekel, avagy minden. Önts anyukának egy pohár pezsgőt, aki készült egy altatásig tartó könnyed beszélgetésre. Ám a sors mindig más hoz, mint amit az ember elhatároz.

 

A gyermek álmosnak látszik, ám közben a kis esze már máshol jár: nem kapott ő is poharat…

Pedig a gyöngyöző nedű csábít, és színét tekintve csak málnaszörp lehet.

 

A gyermek arcán felfedezhető elégedetlenséget magamon is észrevettem már, amikor a kedvenc italom elfogyott. Az érzelmek lassan reményvesztettségbe, lemondásba, és végül világfájdalomba hajolnak, majd ki tudja milyen sorsa lesz az embernek. Vannak, aki még a kerékpár lopástól sem riadnak vissza.

 

A nedű valódi francia Champagne. Ám ennek nincsen jelentősége egy nem alkoholista egyednél.

 

 

 

 

A korai gyerekkorban az embergyerek – no és más gerincesek, akiknek nincsen csőrük – úgy képesek a vágyott anyag vizsgálatára, hogy ujjukat, avagy mancsukat belemerítik a tételbe leszopási szándékkal.

 

Ez mindaddig vicces, míg:

1., a gyermek nem issza fel a pezsgőt,

2., nem lesz alkoholista,

3., a buborék nem száll a fejébe,

4., a gyermekvédő liga nem tiltakozik.

 

Amint látni a pillanatfelvételen, a folyadékszint ellenőrzése még folyamatban van, ám egy csepp sem tapadt fel az ujjacskára. A vágy még vágy, az ismeretlen még ismeretlen, de gyöngyözik…

 

Gondolhatnánk, hogy a gyerek felhagy a játékkal, de ebben azért nem szabad könnyelműen bízni.

 

 

 

 

A lényeg akkor lényeg, ha minősíteni lehet az ízeket és az illatokat. Az igazi Champagne nem feltétlenül érthető az átlagember számára. A franciák nem tartoznak e kategóriába – ezt azért emeljük ki gyorsan.

 

A pezsgő alkoholtartalma lehet tolakodó, és a gyermek nem szereti az alkoholt. Ide könnyen érthető, gyümölcsös, kissé édeskés ízek, illatok kellenek.

 

A gyerek azonnal felhagy a vizslatással, ha nem ízlik neki. Én még nem láttam olyan kissrácot, aki vedelne, pláne francia pezsgőt. De kivételek talán vannak. Mondjuk egyes szubkultúrákban, melyet jogerőre kívánnak emelni, vagy fene tudja.

 

Jelen pillanatban egy dolog bizonyosodott be,  a tesztelő mester elégedett volt a vizsgálati anyaggal, mind megjelenését, mind illatát,mind ízét tekintve. Nem szürcsölgetett, nem forgatta a szájában, egy cseppből értékítéletet alkotott.

Konkrétan úgy kellett megfosztani a gyönyörtől…

 

A mai napon kiderült, hogy mégsem vagyok teljes mértékben elveszett lúzer. A Legfelsőbb Bíróságon volt valaki, aki hajlandó volt elolvasni egy beadványomat és megsemmisítette az eljáró tanács a jogerős ítéletet.

 

Eddig nagyon kegyetlen emlékeim vannak az LB-ről, és gyakorlatilag lemondtam már régen arról, hogy egyáltalán akarnak értelmes döntéseket hozni. Mivel nem láttam még a határozatot, csak a család hívott lelkendezve, fogalmam sincsen, mi lehetett “szimpatikus” a beadványban.

 

Bármi is legyen az, erősen illene elgondolkodnia az alsóbb bíróságokon (Keszthely és Zala Megye) mindenkinek az alapvető jogi kérdésekről, mert az ügy egyáltalán nem volt nehéz, bonyolult, ám annál inkább részrehajló.  Hja, van ilyen…

Ha ehhez hozzátesszük, hogy ma egy másik megyei bíróságon megdicsértek azért, mert képes voltam felkészülten, és okosan érvelni (a másik felet is elismerés illette), akkor még egy kérdésem lenne: a többiek vajon mit csinálnak a szakmájukban?

 

Drága Paola néném!

 

 

Köszönöm válaszleveleidet, melyeket nagy becsben tartok, ám felvetéseidre nem biztos, hogy merek válaszolni. Mivel azonban a magánlevél sérthetetlenségében még bízhatunk, mégis tájékoztatlak.

 

Igen, az Alkotmánybíróságunkat az egekig bővítik. Olyan tagokkal, akik közül egyesek egy tisztességes keresetlevelet sem tudnak megszerkeszteni, és már a „rendszerváltás” során is inkább ismert, mint elismert ügyvédek voltak.

 

Igen, eljött az az idő, amikor a politikai vezetés rámutat egy neki nem tetsző emberre, és a rendőrök elviszik majd 5 napra a sittre. Úgy, hogy bíróság nem is dönthet az őrizet kapcsán, mint jelenleg. Az 5 nap elegendő egy átlagember számára, hogy átértékelje a dolgokat. Ha szabadul, és megszüntetik vele szemben az eljárást, kártérítést nem kap, bocsánatot nem kérnek tőle, örüljön, ha nem rohad rá a műanyag bilincs.

 

Jelen pillanatban a vádemelések vagy politikai alapon, vagy statisztikai alapon történnek. Ha a politikai elitnek nem tetszik egy személy, akkor utána nyúlnak, és ehhez az ügyészség jó eszköz. Ennek a fordítottja is működik, ha egy ember ellen nem lenne szerencsés büntetőeljárást lefolytatni, akkor nincsen az az isten, mely megakadályozná az eset eltussolását.

 

Volt egy tárgyalás nem is olyan régen, ahol a vádlott azért állt 5 évig büntetőeljárás hatálya alatt, mert idegen állampolgárként merészelte kérelmezni a magyar állampolgárságot. Beadta a kérelmet, letette az állampolgársági vizsgát, majd semmi. Amikor pótolni kellett elveszett iratait, akkor a megfelelő okmányirodában közölték vele, hogy ő márpedig már magyar állampolgár, nem idegen, így csak magyarként tudják neki kiállítani az iratokat. Ugyanis a központi nyilvántartás – melyhez senki nem férhet hozzá – ezt az adatot tartalmazza, és ez olyan közhiteles nyilvántartás, melyet még akkor sem lehet felülbírálni, ha egyébként a vádlott közölte, hogy ő márpedig még nem magyar állampolgár, vagy még nem tud róla. Megkapta a papírjait, majd néhány hónappal később elvitték a rendőrök és meggyanúsították több rendbeli közokirat-hamisítással.

 

Éveken keresztül védekezett szegény, majd keresett egy ügyvédet, aki ellátta a védelmét e furcsa ügyben. Közben az ember újra kérelmezte a magyar állampolgárságot, ugyanis minden feltételnek megfelelt, ám azért utasították el, mert büntetőeljárás hatálya alatt áll.

 

A bíróságon az összes tanú megerősítette a vádlott vallomását. Kiderült, hogy a vádlott képtelen bárkit is megtéveszteni, a közhiteles nyilvántartást csak egy központi szerv képes módosítani, melyre a vádlottak semmilyen ráhatása nem lehetett.

 

Az ügyész súlyos büntetést kért a vádlottra akkor, amikor számára már nyilvánvalóvá vált, hogy a vádlottat semmilyen felelősség nem terheli. A védelem kiemelte, hogy a vádlott semmit nem tehetett, az okmányaira szüksége volt, így nem volt elvárható, hogy csapja be maga mögött az ajtót és hagyja ott a papírokat, és egyáltalán miért lesz valaki vádlott, aki a Magyar Köztársaság (bocsánat, Magyarország) közhiteles nyilvántartásaiban bízik.

 

A vádlottat felmentették, és a bíróság kiemelte, hogy nem az első eset, amikor az ügyészség alaptalanul vádol meg bosszúból valakit csak azért, mert az illető szembe mert helyezkedni a hatósággal.

 

Sötéten látom a dolgokat, a normális emberek nagy része visszakanyarodik a régi szocialista túlélő ösztönéhez, míg a rendszer kísértetiesen hasonlít régi történelmi korszakokra, és itt nem feltétlenül kell a II. világháború utáni korra gondolni.

 

Az ügyészség semmiért nem rendelkezik jogi felelősséggel, melyet maga az ügyészi szervezet állított fel. Mivel ügyész ellen is ügyész nyomoz, egy hamis vád miatti eljárás lehetősége nulla. Ez pedig feltételezi azt, hogy bárkiből bármikor lehet gyanúsított, vádlott, majd évek, évtizedek múltán esetleg kiderül, hogy ártatlan. ezt követően kártérítésre, bocsánatra ne számítson.

 

A jogkövetkezmények nélküli országban lassan politikai iparág épül a lehetőségekre.

 

Azt gondolom néném, ne látogass haza, mert könnyen itt ragadhatsz, ha nem azzal szimpatizálsz, akivel kellene. Elég lassan egy kávé mellett elejtett rossz mondat…

 

Szeretettel ölellek,

 

Don Marcello

Nagyon régen történt. Még komoly elismerést és feltűnést keltett az amatőr tükörreflexes digitális fényképezőm, melyet még nem koptattam el, habár az utolsókat rúgja. Az úticél Jordánia volt, és némi pihenés. Ahogy szokott lenni, pihenéás nem lett a dologból, ám a sivatag szeretete tovább mélyünk.

 

 

Ha visszagondolok az átélt élményekre, a tájra, akkor az egyik legszebb természeti alkotás a Wadi Rum. És milyen lehet, ha az embert nem tuszkolják fel tucatnyi társával lerobbant pick-up utánérzésekre. Természetesen a németek, angolok, franciák járgánya megfelelő volt, nekünk, magyaroknak tartogatták a szétrohadt világháborús csotrogányokat. Nekünk, magyaroknak, akik önnön dicsőségünket zengtünk, hogy a mi pénzünkön épült fel Aqaba. Persze…

 

Ha jól emlékszem, a Jordan Tours utolsó szervezett útja volt, amikor párom, és barátom felesége 160 decibellel üvöltötte le az iroda tulajdonosa testvérének a haját, hogy a mit képzelnek, hogy a Holt tengerhez transzportáló buszunkba konkrétan beesett az eső, és miért közlekedett slick gumikon a jármű a szakadó esőben.

 

De most nem is erről van szó, csak azért tettem kitérőt, mert első egyiptomi utunkat leszámítva itt szembesültem konkrétan azzal a ténnyel, hogy a a nyugati turista ugyanazért a pénzért minőségi szolgáltatást kap, míg a magyar a még éppen elégségeset.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Térjünk vissza a Wadi Rum csodáihoz. Aqabától északra található az a vörös homokkal leterített kősivatag, mely jelentős természetvédelem alatt áll. Csak szervezett túrán lehet benne csatangolni, így az összkerékhajtásos   Toyoták vagy 20 percen keresztül vittek bennünket a sivatag belsejébe, távol minden civilizált műépítménytől.

 

Nehezen tudok szabadulni a sivatag illatától, a szél arcomba vágó erejéről, a napsütés melegétől, és a végtelenbe futó égi párhuzamos felhővonulatoktól. Soha nem láttam ekkor eget, mint itt. A végtelen szinte kézzel foghatóvá válik, és az ember rádöbben, hogy a természet nagysága egyáltalán nem közhely, hanem a legegyszerűbb konkrétum, és egyben varázslat.

 

 

A lenyugvó nap csodás árnyékokat varázsol a homokdombokra, melyek itt nem klasszikus dűnék, mint a Szaharában, avagy az Oman – Egyesült Arab Emirátusok határvidékén. Itt a szél vájta sziklarajzolatok bársonyos alapzataként jelennek meg a maguk vörösségében, felerősödvén a napnyugta árnyalataiban.

 

A temérdek látogatónak bemutatják a méltán csodás sziklarajzokat, melyek kézzel fogható közelségben találhatóak Afrikához képest. Sajnos keletkezésük körülményiről jómagam keveset tudok, érdekes lenne egy részletes geológiai történeti kalauzt végigolvasni a témában. Sajnos az idegenvezetők előadása roppant gyenge, még az egyszerűbb útikönyvek szintjét sem üti meg, ám ez valahogy már mindig így van.

 

Sokkal érdekesebbek számomra az emberek, akik egy jóval modernebb, közvetlenebb, természetesen szabadabb országban élhetnek, mint az egyiptomiak. A 2010. év végi arab (éhség)lázadások alatt Jordániában az uralkodó percek alatt oldotta meg azt a problémát, melyet Egyiptomban kezelni sem bírnak. Ez a különbség állandóan tetten érhető.

 

Ám a sivatag bölcsessége nem társadalmi bölcsesség, hanem a magány.

 

Nagyon szeretném, ha egyszer – mindentől távol – néhány órát igazán egymagamban lehetnék a kietlennek látszó sivatagban, ahol végre kizárhatok minden ártó gondolatot, körülményt. Csak hallgatnék, figyelném a csöndet…

 

Jordániában gyönyörű naplementéket láttam. A legszebbeket. Létezik a Wadi Rum peremén egy sátortábor, melyben lehet sátrakat foglalni az interneten keresztül is. Elgondolkodtató alternatíva, habár elsőnek igen merész ötletnek tűnik.