április 11th, 2011

Drága Paola néném!

Nem tudom, hogy Ti, odaát, hogyan álltok a bírókkal, de nálunk valószínűleg jelentős fiatalítás várható. Tudom, Obama elnök is a fiatalokkal érvel e körben, Az utolsó négy kinevezett bíró legöregebbje is csupán 61 éves jelen pillanatban, és a legutolsó bíró, akit Obama kinevezett, 1960-as születésű. Nem lehet, hogy Orbán úr megint valami amerikai példát látott a szeme előtt vibrálni? És ehhez miért kell egyik pillanatról a másikra lefejezni a honi igazságszolgáltatás gyakorlatilag teljes vezetői rétegét? Pont azt, mely eddig is a meglévő hatalomnak rendelte alá az ítélkezését, és szinte soha nem volt bátorsága olyan ítéletek meghozatalához, mely meglepetéseket okozott volna?

Ma egyébként az igazságszolgáltatás összes negatív hatása közül a legkisebb rész keresendő a bírók talárja mögött. Büntetőügyekben elképesztő az ügyészségek szakmai hiányossága, vádemelési tehetségtelensége, és jogtudás iránti tiszteletük. Nem szabad elmenni az ügyvédi kar meglehetős pénzorientáltsága és szakmai alázatának hiánya mellett sem. Ám ha adott egy ügyben egy felkészült ügyész és egy ugyancsak felkészült bíró, akkor is gyakran csak a vakszerencsének tudható be az ítélet.

Polgári ügyszakban még rosszabb a kép. Több a paragrafus, kevesebb az élettapasztalat, egyre nagyobb az elvárás. És nem lehet azt mondani, hogy a fiatalabb bírák felkészültebbek, mert az nem igaz. Ide is, oda is kilendül az inga, tanácsa válogatja. Ám a legnagyobb hiba a bírói kar nyílt önkénye, mely egyes ügyeket jellemez. Annyira összezár a kar, hogy egy nyilvánvalóan rossz ítélet is jogerőre futhat csak azért, mert nem bántja egyik bíró a másikat. Itt is van nyilvánvalóan ellentapasztalat, ám a helyzet összképe nem javul.

Azaz Magyarországon nem a bírák életkorával van baj, így a mai rendelkezés nem mást jelent, mint helycsinálást a politikailag megfelelő klientúrának. Ezzel gyakorlatilag az igazságszolgáltatás elveszítheti önállóságát, már a puszta gondolat és mételyezi a rendszert.

Egyébként ügyes Orbán úr, mert a mindennapi élet legprofánabb területeire teszi rá a kezét, és beavatkozása olyan, mintha egy nyílt sebbe tolná bele a nagyujját. Roppant fájdalmas, és roppant célravezető. Az alanynak sok önálló akarata nem marad.

Valahogy úgy érzem, hogy a mostani kormányzat egyáltalán nem fél a következményektől. Bármilyen szakmai tökéletlenséget áterőszakol a parlamenten, és majd csak lesz valami, az a lényeg, ha bukik a rendszer, ne lehessen felelősöket keresni. Sajnos itt nincsen szó ideológiákról és politikai nézetekről. A totális állam kiépítése oly mértékben előrehaladott, hogy azt Ti el sem hiszitek.

A mostani kormányzat megmondja, hogy milyen műalkotás a szép, és mennyit ér. Egyes művészeket, építészeket kiemel, és közintézménnyé teszi világképüket, szakmai nézetüket. Más nézet nem fér meg a hivatalossal. A jogi, gazdasági érveknek nincsen helye, lassan ott tartunk, hogy a krumplilevesről is megmondják, hogy annak mangó ízűnek kell lennie.

Sajnos itt még bűnözni sem lehet, ha nem vagyunk benne a tuttiban. Itt is kirekesztés van. Más lophat, én pedig nem. Más csalhat adót, én pedig nem. Mindent kettős mércével mérnek. És érdekes módon, a szétzilált társadalmat egyre közelebb hozza a szokásos magyar rebellis magatartás. Mert nincsen az a szélsőjobbos nézet, mely ellen nem rebelliskedik a magyar. Pláne akkor, ha percemberek mondják meg, miről mit kell gondolni.

Olvastam ma, hogy az egyik párt megtalálta a kormány elszámoltatási biztosát, hogy piaci ár alatt vehette meg a neki kiutalt lakást, és így burkolt állami támogatásban részesült. Ezzel kétségbe vonják fedhetetlenségét. Lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem. De megint nem arról beszélünk, hogy mi az igazság, mik a tények, és mit kellene tenni a jövőben. És a megtámadott ember most lassan saját bőrén érzi, mit okozott másoknak alaptalan rágalmaival. De a legszebb az, amikor a mostani ügyészség vádat emelt egy pont ugyanolyan elszámoltatási biztos ellen, mint a mostani, csak az balos a mostani jobboshoz képes. De az sem kizárt, hogy a mostani az igazi balos, a régi jobboshoz képest, nem lehet tudni.

És mi történik, ha kiderül, a volt kormánybiztos elleni vádak tényállása és jogi érvrendszere majdnem egybeesik egy ügyvéd által a mostani kormánybiztos ellen tett feljelentésével, melyben az ügyészi szervezet megtagadta a nyomozást? Ismét kettős mérce?

Én azt mondom, hogy a társadalom most azt kapja újra, amit megérdemelt, és akár fáj, akár nem, csak saját szűklátókörűségét, butaságát vádolhatja, mivel – ha nem is ilyen mértékben – de látható volt előre az események folyamata, a magatartás célja. Hatalomra juttattak egy vonulatot, mely elszakad az őt létrehozó, csúcsra segítő akarattól, és mindenen eluralkodik.

Miközben a bírák életkoráról folytatunk diskurzust, a magyar közép- és kisvállalkozások jelentős része válik fizetésképtelenné, az önkormányzatok szintúgy. A közigazgatás duzzad, a költségvetés csökken, és a közpénzek döntő része átláthatatlan módon tűnik el. Úgy, hogy még lövésünk sincsen, hová.

Mert ugye a klasszikus példák szerint egy szakszervezeti mozgalomnak álcázott maffia pénzeit bizonyítani alig lehet, de látjuk, értjük, hogyan épül fel a rendszer. Látjuk, hogy egy afrikai államban hogyan torkollhat vérengzésbe egy hatalmához ragaszkodó vezér harca. Látjuk, hogyan jöttek létre, és indultak bomlásnak a mesterséges arab államalakulatok. Kiszámítható, hogy a líbiai harcoknak nincsen így sok értelme, és megannyi történelmi, politikai párhuzamot lehet vonni. De Magyarországon még csak kósza gondolatát sem lehet látni, merre is megyünk. Könnyű rávágni, hogy a szakadék felé, ám a helyzet bonyolultabb.

Ha a pártállam a társadalom minden szegmensében fel is építi uralmi rendszerét, és el is fojt minden más gondolatot, akkor sem maradhat fent egy ilyen állam Európa közepén. Láttuk Haider osztrák példáját – sokkal másabb egzisztenciális viszonyok között – illetve látjuk a mesterségesen felpumpált gazdaságok totális csődjét. Bizonyos szinten már kötelező a beavatkozás. És erre már most is lehet példa, csak befelé a média kicsit mást közvetít.

Drága Nagynéném!

Itt virágba borít mindent a tavasz, ám egyre lehangolóbb a hangulat. Lassan már mindenki Hofi kabaréit nézi a Comedy Central műsorán, és felvértezzük magunkat a legvidámabb barakk régi páncélzatával. Majd csak lesz valahogy.

Szeretettel ölellek,

Don Marcello

Dr. Balla Gézát egy GUNDEL borvacsorán ismertem meg még évekkel ezelőtt. Akkor mind személye, mind borai nagy hatást gyakoroltak rám, azonban a borokkal ezt követően nem találkoztam. Így érthető, mennyire megörültem, hogy egy borbaráti társasággal elhatároztuk, átlátogatunk a ménesi birtokra.

 

Ha azt vesszük, hogy a borászatot milyen közeg veszi körül, számomra gyöngyszemként értelmezhető az egész létesítmény: a pince, a panzió, és a kert maga. Roppant fáradt voltam, mire kihámoztam magam az autóból, hiszen a Nivegy-völgy és Szeged közötti utat majdnem annyi idő alatt tettem meg, mint a Szeged és a pince közöttit.

 

Ahogy két lábra egyenesedtem, azonnal egy roséval találtam magamat szembe, mely borászati értékéről nem sokra emlékszem, hiszen a 2 deci úgy csúszott le a torkomon, mint csecsemőnek a cukros tej. Érdekes módon nem vágott fejbe, és az ebédhez készülődvén meg is jegyezem, mennyire üdítő jellegű volt.

 

Az ebéd egyszerű, ám tökéletes volt. Borjúcombból készítettek pörköltet, mely kiválóra sikeredett. Csak annyit mondok, hogy repeta után még vissza-visszajártunk a szaftra, mely tökéletesen kísérte a bemutatott borokat.

 

Egy 2009-es Magyarádi Mustos Fehér elnevezésű borral nyitottunk, mely engem leginkább a villányi fehérekre emlékeztetett. Könnyű, kellemes bor, mely a palettát színesíti, ám önálló összehasonlításban keményen elmarad a fehérbor termő vidékek mellett. Ezt követte a 2006-os évjáratú, édes Tramini, mely az előzőekre rácáfolni igyekezett. A maradék cukortartalma magas, és ez eleve könnyen szerethetővé teszi, ám az immáron 5 éves bor harmonikus volt, és igen pozitív meglepetést okozott.

Ezt követően került sor újra a roséra, mely értelemszerűen a legfrissebb, 2010-es éjjáratból került ki. Bevallom, én kevésbé szeretem a rosét, mint mások, így nem is merek véleményt alkotni, összehasonlítani más termékekkel, így maradok a korábbi véleményemnél, hogy a kifejezetten sötét tónusú bor ízben és illatban is bőven elfogadhatót adott. Ám a 2008-as Kadarka Siller nagyon hamar felülmúlta, mely majdhogynem az este számomra leginkább tetsző borává vált. Könnyen iható, jellegzetes bor volt, melyet egy nyugodt este kellene visszatérni, amikor végre nincsen olyan viharos szél, mint a napokban.

 

Fentieket 2008-as Kadarka, 2007-es Pinot Noir és 2007-es Merlot követett, melyek közül nekem újra a Kadarka tetszett a legjobban, és talán a Merlot legkevésbé. Érdekes módon, a tényleg művelt borértők közül sokaknak a Pinot Noir tetszett a legjobban. Hogy miért meglepő? Egyrészről azért, mert sok ilyen bort ittam más vidékekről, és ezt nem tartottam kiemelkedőnek, habár az is lehet, hogy a magas mércébe pont bepasszolt ez a nedű is, így értékelésem szándéktalanul is pozitív kicsengésű. Másfelől azért, mert – álláspontom szerint – a Kadarka még minden jobb, mint amit idehaza kóstolhattam.

 

Az utolsó előtti tétel egy 2003-as Cabernet Sauvignon Grand volt, melyben a kort is tisztelni illik, ám megjegyzendő, hogy a bor sem színében, sem illatában, ízében nem leszálló ágat mutat. Még van benne bőven potenciál. És végül egy 2008-ad Kadarisszima zárta a sor. Ez az a borkülönlegesség, melyet szamorodni eljárással készítenek el. Az aszúsodott és a betöppedt szemeket egybe szüretelik, így 110-es visszamaradt cukrot tartalmaz. ez a Kadarisszima most nem mutatott annyira jellegzetes aszús jegyeket, mint korábbi évjáratú társa, ám így is figyelemre méltó.

 

A 9 tételt követően a társaság választhatott a másfél órás pihenés, avagy a friss fehérek és vörösök bekóstolása között, így lementünk a pincébe pihenni. A koracél tartályok mindegyikét megvizsgáltuk, majd a kisméretű fahordók tartalmát is bőséggel kielemeztük.

 

Ezt követte a hidegtálas vacsora a Premium sorozat bemutatásával. Egymást követte a 2006-os évből származó Merlot, Kékfrankos, Kadarka Reserve, Pinot Noir, majd ismét a 2003-as Cabernet Sauvignon, majd az este fénypontja, a 2006-os Ballada Cuvée, végül egy – emlékezetem szerint – 1987-es évjáratú Cabernet. Megmondom őszintén, hogy valahol a végén már majdnem egybefolyt az íz és illat, és a hely, a pillanat élvezete mellett kicsit ürített az agyam. A délután és az este jóval 20 tétel fölött kóstoltunk – uram bocsánat, ittunk – így az egész pincéről inkább összkép (nem keverendő össze az összbenyomással) rajzolódott ki, mint elemző értékelés.

 

 

 

Dr. Balla Géza úgy beszélt a borokról, mely mindenképpen rendhagyó volt a többi általam élvezett borbemutatóhoz képest, hiszen itt egy határon túli borász tevékenységéről volt szó. Számomra a borász mesterfogásai és életszemlélete merőben újdonság volt, és a magyarság problémáját teljesen más színben tüntette fel, mint ahogy a napi aktualitások és a politikai elit közléseiből rajzolódik fel. A kép számomra egyáltalán nem festői és idilli, ám őszinte.

 

Hazafelé még betértem – én is – a vinotékába, és szert tettem néhány számomra kedves borra, melyről még írhatok a továbbiakban. A palackok azonban örökké emlékeztetni fognak a vendéglátásra, a baráti kapcsolatokra, és a szakmai elhivatottságra. Valahogy olyan érzés kerített hatalmába, hogy amennyiben valaki komolyan gondolja a magyarság-tudatát és a gasztronómiában erre büszke is kíván lenni, akkor illene tartani az óhazában is a borokat, melyet – sajnos – csak néhány helyen lehet kapni.

 

 

 

Roppant módon sajnálom, hogy a pincészet borait a „román borok” kategóriájába sorolják, és eleve hátránnyal indulnak a megméretésben, de talán fordulhat a kocka. Másfelől lehet, Balla úrnak nem is az óhaza piacára kell kitekinteni, hanem onnan kicsit messzebbre. Mert idehaza képesek vagyunk nem csak a politikában a megosztásra, hanem a mindennapi élet legkisebb kérdéseiben sem tudunk közös nevezőre jutni. Így tehát a bor mitől lenne más?

 

Mindig azt vallottam, hogy egy palack bor mögött a pincét, a borászt, és egész életét látni kellene, mert a borfogyasztás nem „vakkóstolás” vagy labor vizsgálat, ennél sokkal több. Ugyanis az elmúlt évtizedben láttam borászokat a csúcson és a mélyben, de egy esetleges újrakezdés esetén ugyanaz a borász, és akkor ugyanazok a borok. Nem kell ide felesleges marketing, pláne nem G-pont bor és ilyenek, csak ember kell, és tisztességes anyag. Persze, a bort el kell adni, ám amennyiben a bor elidegenedik a borásztól, avagy fordítva, akkor ez csöppnyi hazánkban már vereséget jelent.

Sajnos egyre több olyan kritikát olvasni, hogy a tengernyi beleölt pénz mégsem hozza meg a remélt sikert. Már amennyiben a sikert nem percekben mérjük. Sajnos egyre több borászat mögött állnak kétes vagyonok, és egyre kevesebb a hiteles borász. Így azon keveseknek – legalábbis a szememben – egyre nagyobb a becsületük, akik önmagukat adják.

 

 

Don Marcello